Osztrolenka véres csillaga

Kovács István
Utolsó módosítás:
2013.09.06. - 23:19
Létrehozás:
2007.05.31. - 13:57
2007.05.31. - 13:57
 

Varsó és Krakkó mellett alighanem Osztrolenka a legismertebb lengyel városnév hazánkban. Nem azért, mert 1831. május 26-án a XIX. század egyik legvéresebb csatájának volt a színhelye, ahol pár óra alatt 12 000 ember esett el vagy sebesült meg.

hirdetés
 



Osztrolenka magyarországi híre Petőfi Sándor versének, Az erdélyi hadseregnek köszönhető, amelynek nyitó és záró szakaszából e titokzatos csengésű idegen szó villámlik ki, szinte Bem tábornok ütegeinek időben és térben távoli torkolattüzeként:

Mi ne győznénk? Hisz Bem a vezérünk,
A szabadság régi bajnoka!
Bosszúálló fénnyel jár előttünk
Osztrolenka véres csillaga!


Bem neve miként kötődik Osztrolenkához, amely nálunk a költői sugallatként a százhetvenhat évvel ezelőtt szabadságért folytatott küzdelem drámai szimbóluma is? Megismerve a hozzá kapcsolódó eseményeket, látjuk: a városnév más vonatkozásban a határozatlanság, a történelmi esélyek elszalasztásának jelképe. Kötődik hozzá a lengyel történészek körében ma is indulatosan fel-felcsapó vita, hogy érdemes volt-e 1830 végén szabadságharcot kirobbantani. Nem a lengyelség létét kockáztatta-e a végeredmény: a Lengyel Királyság felszámolása és beolvasztása az Orosz Birodalomba?

Mit kell hát tudnunk Osztrolenkáról, a hozzá vezető eseménysorról? A lengyel-litván államot 1795-ben kiradírozták Európa térképéből a szomszédai: Poroszország, Oroszország és Ausztria. A lengyelek húsz éven át harcoltak hazájuk helyreállításáért. Véráldozataiknak értelme volt, hiszen az új európai rendet 1815-ben megteremtő Bécsi Kongresszus napirendre tűzte a lengyelkérdést. Ennek eredményeként a Napóleon által létrehozott Varsói Hercegség öthatod részén - 128 ezer négyzetkilométeren - létrehozta a Lengyel Királyságot.

AZ OROSZ NAGYHERCEG

A lengyelek iránt ifjúkora óta megértést tanúsító I. Sándor cár lengyel királlyá koronáztatta magát. A Lengyel Királyság alkotmányt kapott, önálló szejmmel és felsőházzal, saját közigazgatással, oktatási rendszerrel, hadsereggel és nemzeti jelképekkel rendelkezett. Közvetlenül azonban a cár-király öccse, Konstantin nagyherceg kormányozta, aki mindinkább rendőrállammá züllesztette az Orosz Birodalom modernizálásának kísérleti "laboratóriumaként" működtetni tervezett országot. A gazdasági felemelkedés, térnyerés, a Varsóból irányított pénzpiacnak köszönhetően a függetlenség visszaszerzése csak idő kérdése - vallotta a lengyel politikusok egy része. Napjaink történészei közül is többen vannak ezen a véleményen, míg mások azt vallják: a pénz által teremtett kedvező feltételek révén a Lengyel Királyság "hizlaldává" válik, az ezzel járó tespedtség a lengyelség eloroszosodásához vezetett volna. A megmaradáshoz krisztusi áldozatvállalásra, legendára, mítoszra volt szükség. Bárhogy gondolkodtak is a lengyel "kormányzati tényezők", a pétervári udvar befolyásosabb körei, különösen I. Miklós 1825-ös trónra lépése után a Lengyel Királyság felszámolására törekedtek.

A nyílt szakításra 1830. november 29-én került sor, amikor a varsói hadapródiskola növendékei az összeesküvésbe bevont katonai egységekkel "revolúciót" robbantottak ki a fővárosban. Az előzményekhez hozzátartozott, hogy I. Miklós nem akart beletörődni, hogy 1830 őszén Belgium elszakadt Hollandiától. A belga függetlenségi nyilatkozatot a Szent Szövetség rendje elleni hadüzenetnek tekintette, s bejelentette, hogy a lengyel hadsereget küldi a szakadár állam ellen.

E tervét húzta keresztül a Varsóban kirobbant felkelés. A szejm radikális követei 1831. január 25-én keresztülvitték az 1829-ben lengyel királlyá koronázott I. Miklós trónfosztását. Válaszul két hét múlva 110 ezer fős orosz hadsereg nyomult be a Lengyel Királyságba. Az új lengyel kormány rendelkezésére 54 ezer embert számláló jól kiképzett hadsereg állt, amelynek sorai napról napra gyarapodtak. A lengyel hadsereg több véres csata után Varsó alá szorult vissza.

A GENERÁLIS TÉVEDÉSE

Április elején az európai közvélemény arról értesült, hogy a lengyel hadsereg március 31-én két csatában szétverte a Varsót kelet felől figyelő orosz hadtestet, amely 3 ezer halottat, sebesültet és 10 ezer foglyot veszített. Ekkora vereség az oroszokat a napóleoni háborúk óta nem érte. A kettős győzelem azonban nem a főhadseregével Varsótól délre a Visztulán átkelni készülő Gyibics táborszernagyra hatott bénítóan, hanem a győztes lengyel fővezérre. A lengyel tábornokok, törzstisztek nem tudták elképzelni, hogy az oroszok ellen vívott háború megnyerhető. 1812-es tapasztalataik birtokában képtelenek voltak elhinni, hogy Dávid győzhet. Ráadásul Jan Skrzynecki személyében nem a legrátermettebb generálist állították a lengyel hadsereg élére. Csak a szejm és a kormány erélyes felszólítására vállalta, hogy a lengyel főhadseregnél jóval gyengébb gárdahadtestet megtámadja. A Mihály nagyherceg parancsnoksága alatt álló cári elit sereget a lengyelek kétszer is bekerítették, de Skrzynecki az utolsó pillanatban lefújta a támadást. Minden arra mutatott, mintha ellenfelét csak tapintatosan ki akarta volna tessékelni az országból. E "csigahadjáratot" ki sem tudta pihenni, amikor május 24-én arról tájékoztatták, hogy a Lengyel Királyság déli részéből a gárdahadtest megmentésére erőltetett menetben közeledik Gyibics főhadserege. Volt nap, amikor egy-egy orosz zászlóalj 45-50 kilométert menetelt.

A hírre Skrzynecki visszafordult, hogy minél előbb a legfőbb bázisának számító Varsó alá vonuljon. Az épen maradt gárdahadtest azonnal a nyomába eredt. Így attól lehetett tartani, hogy a lengyelek harapófogóba kerülnek. A fővárostól 125 kilométerre fekvő Osztrolenkánál Skrzyneckinek már nem maradt ideje összes csapataival átkelni a Narew folyón. Utóvédjének véres utcai harcokat kellett vívnia Gyibics Osztrolenkába benyomuló csapataival. Ennek során a 4. gyalogezred egyik zászlóalja csaknem teljesen felmorzsolódott. Skrzyneckinek nem szabadott volna vállalni a csatát, hanem a hadsereget megőrizve elvonulni. Ehelyett azonban az elveszített hidak visszaszerzésére vetette be előbb gyalogoshadosztályait, majd lovasezredeit. A rohamozó alakulatok rendre a folyó túlfelének martszerűen kiemelkedő részén, a város Narew felőli peremén felállított orosz ütegek (64 ágyú) össztüzébe kerültek. Négy lengyel tábornok esett el. Ezalatt Gyibics újabb orosz zászlóaljakat dobott át a hidakon. Este hat órára Skrzyneckinek egyetlen tartaléka maradt: a 10 ágyúból álló 4. lovasüteg - Józef Bem alezredes parancsnoksága alatt. A lengyel fővezér őt utasította, hogy állítsa meg az orosz zászlóaljak átkelését. A kitűnő matematikus Bem a csata első pillanatától készült a bevetésre. A korábbi órákban aprólékosan felderítette, felmérte a terepet. Így már addig a pontig is, míg az orosz csapatok közé ékelődve villámgyorsan a híd előteréig nem ért, többször lemozdonyozta ágyúit és meglepetésszerű sortüzekkel nyitott utat magának. A híd előtt 250 lövés leadására futotta az idejéből. 20 perc elteltével ágyúi egy részét harcképtelenné tették, tüzéreit megölték a ráirányuló orosz ütegek össztüzei. Fellépésének az lett az eredménye, hogy Gyibics a támadást leállította, mivel azt hitte, a lengyelek erősítést kaptak.

Bemet ezért a tettéért ezredessé nevezték ki. Augusztusban tábornok lett. Szerepvállalása azonban nem változtatott a szabadságharc menetén. A lengyel főhadsereg ugyan nem adta meg magát a kolerában elhalt Gyibics utódjának, Paszkevics tábornagynak, de Poroszországba átvonulva, október 5-én fegyverletételre kényszerült. Több mint ötezer lengyel vonult emigrációba.

Bem nevét bravúros osztrolenkai fellépése tette közismertté. De ahhoz, hogy neve fogalommá váljon, a tizennyolc évvel később Magyarországon játszott szerepére volt szükség.

BEM ÉS A MAGYAROK

E tizennyolc év reformkori magyar közvéleményét sokkolta a Lengyel Királyság felszámolása. Megelevenedőben volt a rémkép, hogy váratlan helyzetben a magyarság sorsa is az Orosz Birodalomtól függhet majd. Ezért Magyarországon nemcsak lengyel menekültek százait fogadták be, hanem aki tehette, a politika síkján is cselekedett a Lengyel Királyság érdekében, amelynek létéért úgymond a Bécsi Kongresszus garanciát vállalt. Deák, Kölcsey, Wesselényi erre hivatkoztak az országgyűlésen lengyelek mellett tartott beszédeikben. Kossuth politikai pályája is ilyen szellemű felszólalással kezdődött 1831 nyarán a Zemplén megyei gyűlésen. Több mint harminc megye akarta arra rávenni az uralkodót, hogy akár fegyverrel is a Lengyel Királyság megsegítésére siessen.

A lengyelkérdésről szóló versek sorát Bajza József Apotheosisa nyitotta meg. A lengyelség 1831 utáni sorsát legdrámaibban Vörösmarty Mihály Az élő szobor című verse jelenítette meg. És még egy vers, amelyet minden magyar ember ismer: a Szózat. Pontosabban a Szózatnak "S a sírt, hol nemzet sűlyed el..." kezdetű szakasza. Vagyis a sírba tett nemzet a lengyel, nem pedig a magyar, mint már Vörösmarty kortársai is hitték. E versszak jóslatként való értelmezése ellen maga a költő tiltakozott leghevesebben. Megírásakor, az 1830-as években még a legszebb remények éltették Magyarországot. Gyászolni akkor az Osztrolenkánál letaglózott testvérnemzetet kellett.

 
Megosztom:
cikk értékelése
/migr_lt_cikk_gy_ujtu/osztrolenka-veres-csillaga-16248/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
13

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 0 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 0 db -

hirdetés
hirdetés

HETILAP