Mozi
-
Mintha Diótörő
A Diótörő adventi vetítésének közönsége minden bizonnyal a legelfogultabb: nem számítanak merész húzásokra, de a már ezerszer látottban sem csalódnak. Ezeknek a nézőknek semmiképp nem való az új, háromdimenziós változat, kérdés azonban, hogy akkor vajon kinek készült.
-
Ha Párizsban...
Egy minden hájjal megkent 75 éves rendező életművéről már lehet kerek mondatokban fogalmazni: Woody Allen igazán csak a hazájában próféta.
-
Tudják, merik, teszik
Nemzetközi kasszasiker, és pár megelőlegezett Golden Globe- és Oscar-díj: arat A segítség. Igaz, aligha az eredetiségével. Hiszen mi más lehetne a témája az ötvenes évek amerikai Déljére kalauzoló filmnek, mint az emberi jogi mozgalom hajnalán kialakuló kisebbségi öntudatra ébredés? Hogyan kell szórakoztatóan tálalni egy ezerszer látott történetet, a feketék egyenjogúságért vívott harcát? Hát így.
-
Szolgálunk és vétünk
Az írek a leginkább félreértett nép széles e világon. Sokan kérdik például, hogy lehet a szerencsét jelképező lóhere a katolikus Írország jelképe. A rossz nyelvek szerint csupán azért, mert ez az egyetlen növény a Zöld Szigeten, amelyből nem tudnak az itt lakók szeszt készíteni. Mások Freudot idézik - hibásan -, miszerint az ír ember a pszichoanalízis csődje. A guardista című ír remek főszereplője, a bumfordi Gerry Boyle őrmester már túl van e kérdéseken, mégis szívesen vezet be mindenkit csavaros gondolkodásának szépségeibe.
-
Szegény Márai
Aki elfogult Marozsán Erika bájaival kapcsolatban, tíz percig alig bír ocsúdni a főcím után: a gyönyörű színésznő egy kádból száll alá.
-
Válságmozi
A Larry Crowne minden ízében válságmozi: a történet és a kivitelezés szempontjából egyaránt. A tizenöt év után második nagyjátékfilmjét rendező Tom Hanks felkérte a kasszát robbantó Bazi nagy görög lagzi forgatókönyvíróját, Nia Vardalost, hozzanak össze együtt egy recessziót feldolgozó romantikus vígjátékot. Ennél a filmnél azonban még az alkotói válság okozta űr is jobb lett volna.
-
Tényleg varázslatos
Nyári biciklizés a városban, randevú a vízparton, sanzonéneklés zongorakísérettel.
-
A vég kezdete
Bosnyák rendezőkre ritkán esik rivaldafény. Kivéve persze a boszniai szerb fenegyerek Emir Kusturicát, aki azonban bárhol lehet próféta, épp csak szülőföldjén nem.
-
Könnyűnek találtatott
Nyakunkon a nyári uborkaszezon, gyöngyöznek a homlokok - mi sem lehet üdítőbb egy könnyű francia vígjátéknál.
-
Pár lépés csak Hollywood
Minden elbeszélés legkritikusabb pontja a bizalom.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Kínos: Rendőrök vitték el a Heti Válasz vádlóját
- Időpont
- Ma: 15:39
-
Tömeg a belvárosban: Rengetegen tüntettek Orbán minisztere ellen (fotó)
- Időpont
- Ma: 14:57
-
Mi lesz ebből? Kórházba kellett vinni a miniszterelnököt
- Időpont
- Ma: 14:07
-
Döntött a kormány: Csúnya nyugdíjcsökkentés következik
- Időpont
- Ma: 12:46
-
Bekeményítenek Orbánék: Komoly ellenőrzésekre számíthatunk...
- Időpont
- Ma: 09:52
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Tegnap: 08:48
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- Tegnap: 18:40
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- 05.20: 20:32
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Ma: 12:46
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- Tegnap: 20:55
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Ma: 07:10
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Tegnap: 11:44
-
Zavargás tört ki Bamakóban - megsebesült az elnök
- Időpont
- Tegnap: 19:07
-
Holnap néhol felhőszakadás lesz
- Időpont
- Tegnap: 04:40
-
NOB vb-ülés - Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- Tegnap: 20:55
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- Tegnap: 18:40
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Ma: 11:52
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Ma: 07:10
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Ma: 12:46
-
Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
- Időpont
- Ma: 09:52
-
Őrizetbe vették Veres Istvánt
- Időpont
- Ma: 15:39
-
Közepes erejű földrengés rázta meg Szófia környékét
- Időpont
- Ma: 06:11
-
Tesco: egy külső cég hibája miatt szakadt le az álmennyezet a siófoki áruházban
- Időpont
- Ma: 11:25
-
Női kosárlabda NB I - Távozik az FTC vezetőedzője
- Időpont
- Ma: 10:58
