Mostanáig kellett várnunk, hogy nálunk is megjelenjen a 25 éve elhunyt Andrej Tarkovszkij utolsó előtti filmje.
hirdetés
Minden idők egyik legnagyobb - magát naplójában szovjetnek valló - filmrendezőjének Nosztalgiája határkő az életműben: a Keletről jött ember szembesülése a nyugati hagyománnyal.
Az önéletrajzi ihletésű film főszereplője Gorcsakov orosz költő, aki egy Itáliába szegődött zeneszerző honfitárs monográfiájához végez kutatásokat. Keresése nem egyszerű gyűjtőmunka: költői utazás a hit, illetve útitársa, Eugénia hitetlensége között, valamint maga mögött hagyott hazája emlékképeiben. Gorcsakov két világ közt rekedt: nem csak otthonát hagyta el, de bátor lépéseket követel tőle hitének újratapasztalása is. A Nosztalgia a múltba révedés érzelgősségét mellőzve a szülőföld és a gyermekkor emlékei mellett a hit erejének felelevenítésére is utal.
Tarkovszkij 1980-ra egyre inkább ellehetetlenült hazájában, a Nosztalgia elkészülte után egy évvel pedig bejelenti: nem tér vissza a Szovjetunióba. Olaszországban forgatott filmje a rövidre sikerült nyugati pályafutás nyitánya. A három évvel később készült Áldozathozatal az 51 évesen elhunyt művész életművének méltó lezárása; a rendezőé, aki az alkotást a "szentség megnyilatkozásának" tekintette. Az olasz és orosz nyelvű Nosztalgia igényes kiadásban látott napvilágot magyar felirattal. Extraként a Tonino Guerrával közösen jegyzett, Úton című dokumentumfilmmel, mely a Nosztalgia előkészületeit mutatja be, s amelyben a néző megismerheti a rendezőt, akinek a párizsi Sainte-Genevieve-des-Bois temetőben lévő sírján ez a felirat olvasható: "Az ember, aki látta az angyalt."
NOSZTALGIA Szovjet-olasz filmdráma, 126 perc, 1983. Rendezte: Andrej Tarkovszkij. Főbb szereplők: Oleg Jankovszkij, Erland Josephson, Domiziana Giordano.

- cikk értékelése /mozi/az-ember-aki-latta-az-angyalt-37557/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 245
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Kínos: Rendőrök vitték el a Heti Válasz vádlóját
- Időpont
- Ma: 15:39
-
Tömeg a belvárosban: Rengetegen tüntettek Orbán minisztere ellen (fotó)
- Időpont
- Ma: 14:57
-
Mi lesz ebből? Kórházba kellett vinni a miniszterelnököt
- Időpont
- Ma: 14:07
-
Döntött a kormány: Csúnya nyugdíjcsökkentés következik
- Időpont
- Ma: 12:46
-
Bekeményítenek Orbánék: Komoly ellenőrzésekre számíthatunk...
- Időpont
- Ma: 09:52
hirdetés
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Tegnap: 08:48
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- Tegnap: 18:40
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- 05.20: 20:32
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Ma: 12:46
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- Tegnap: 20:55
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Ma: 07:10
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Tegnap: 11:44
-
Zavargás tört ki Bamakóban - megsebesült az elnök
- Időpont
- Tegnap: 19:07
-
Holnap néhol felhőszakadás lesz
- Időpont
- Tegnap: 04:40
-
NOB vb-ülés - Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- Tegnap: 20:55
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- Tegnap: 18:40
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Ma: 11:52
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Ma: 07:10
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Ma: 12:46
-
Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
- Időpont
- Ma: 09:52
-
Őrizetbe vették Veres Istvánt
- Időpont
- Ma: 15:39
-
Közepes erejű földrengés rázta meg Szófia környékét
- Időpont
- Ma: 06:11
-
Tesco: egy külső cég hibája miatt szakadt le az álmennyezet a siófoki áruházban
- Időpont
- Ma: 11:25
-
Női kosárlabda NB I - Távozik az FTC vezetőedzője
- Időpont
- Ma: 10:58
HETILAP
hirdetés