Sokan emlékeznek még, amikor Eric Cantona, a Manchester United csatára egy 1995-ös londoni délutánon kungfumozdulattal fejbe rúgott egy őt szidalmazó szurkolót. Civilizált országban illik elnézést kérni egy ilyen eset után. A Manchester vezetői is így gondolhatták, hiszen a meccset követő sajtótájékoztatón kisimult ábrázattal, igaz, cinkos mosollyal megjelent az elkövető. A klubelnök nyilván beszélt Cantona fejével a mérkőzés után: "Most leülsz az újságírók elé, és megígéred, hogy soha többet." Ehhez képest a labdarúgó talányosan így nyilatkozott: "A sirályok azért követik a halászhajót, mert azt gondolják, hogy szardíniát dobálnak a tengerbe."

Ken Loach filmje sem a megszokott válaszokat keresi, s a látszat ellenére nem sportfilm. A mozi, ahogy Cantona sirályos hasonlata és sportolói pályafutása, a meglepetésekre épít. Manchester külvárosában járunk, a munkáslét sivárságában is kiszámítható környezetében. A kerület egyik postása depressziójának mélypontján szándékosan rossz irányban hajt bele egy körforgalomba. Kitartó körözés után végül csak összejön egy karambol, a postás Eric Bishop gondjai pedig csak gyűlnek. Ám egy nehéz nap estéjén megelevenedik szobájában druszája, s a nagy Eric Cantona innentől franciás eleganciával pufogtatja kétértelmű bölcsességeit.

A mesei elemek Loach korábbi filmjeihez képest szokatlanok. A munkásosztály iránti szolidaritás - elkötelezett, valódi baloldali rendezővel van dolgunk -, az intim, de sosem közönséges szituációk ábrázolása eddig is elemei voltak e páratlan, öt évtizedes pályafutásnak. Magyarországon sértés a jelző, pedig mi is ki vagyunk éhezve egy ilyen alkotóra: Loach a kisrealista mesterek, s nem a formabontás doyenje.

A kiszolgáltatott ember megbecsülése termékenyíti meg Loach filmjeit. A Barátom, Ericet is a hétköznapi sorsok és a külvárosi kulisszák teszik rokonszenvessé. Loach filmjei azért becsületesek, mert nem akarnak többnek látszani, mint amit alkotójuk vállalt, az eredmény mégis mindig túlmutat önmagán. Loach valósággal szembeni alázata gyümölcsöző: gyengeségünket belátva bíznunk kell másokban és abban, hogy az életnek több a képzelőereje, mint nekünk.

Rendező: Ken Loach. Főbb szereplők: Steve Evets, Eric Cantona, Stephanie Bishop. Angol vígjáték, 116 perc, 2009.