Roman Polanski úgy döntött: ötvözi magát Tony Blairrel.
hirdetés
.A lengyel származású francia rendező legújabb filmjének egyik főszereplője ugyanis egy Amerikában önkéntes száműzetését töltő angol exkormányfő, aki visszaemlékezése megírásához felfogad egy bértollnokot (szellemírót), hogy gördülékennyé tegye darabos memoárját. Mint ismert, Polanskit 1977-ben tartóztatták le Los Angelesben egy tizenhárom éves kislány megrontásának vádjával, az ítélethirdetés elől a rendező Franciaországba menekült, később a nemzetközi elfogatóparancs miatt svájci luxusvillájában raboskodott, mígnem a napokban a helyi hatóságok bejelentették: nem adják ki az Egyesült Államoknak.
1977 azonban nem csak ezért meghatározó év Polanski számára. Ekkor készítette el alighanem legjobb filmjét, a Kínai negyedet, amelyhez képest a Keserű méz, a Puszta formalitás vagy A zongorista csupán visszfényei a tehetség hajdani csillogásának. Nincs ez másként a Szellemíróval sem. Olyan ígéret, mely soha nem válik valóra. Pedig a komor hangulat és a szellemes, frivol párbeszédek a Kínai negyed film noiros légkörét árasztják, csak a főhős (maga az irodalmi néger) személyisége alkalmatlan egy valódi drámára: ő ugyanis nem akar igazából semmit, csak egy kis pénzt keresni. Alighanem rég lemondott már arról, hogy önállóan publikáljon (a forgatókönyvírói bravúrnak köszönhetően a nevét sem tudjuk meg a film során), fásult távolságtartásával nehéz azonosulni. Persze a Jack Nicholson-féle nyomozó is frivol figura a Kínai negyedben, de nála ez még álca volt: szomjúhozta az igazságot. Ezzel szemben a Szellemíró bértollnoka nem vágyik különösebb dolgokra, és semmire sem szomjazik sokáig, egy kis whiskey úgyis mindig kéznél van. Ha ennyi is elég...
Rendező: Roman Polanski. Főbb szereplők: Ewan McGregor, Pierce Brosnan, Kim Cattrall. Francia-német-angol dráma, 128 perc, 2010.

- cikk értékelése /mozi/szellemiro-30966/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 169
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Teljes össztűz Orbánékra: Ezt tervezi a kormány
- Időpont
- Tegnap: 21:27
-
Szenzációs felfedezés: Íme egy gyógymód a halálos kór tüneteire
- Időpont
- Tegnap: 20:07
-
Vaskos döntés: Betiltják a palackozott víz árusítását
- Időpont
- Tegnap: 19:22
-
Mikor jön a meleg idő? Tudja meg
- Időpont
- Tegnap: 18:46
-
Nehéz helyzetben Orbánék: Elárulták, mi jelenti a legnagyobb gondot
- Időpont
- Tegnap: 18:16
hirdetés
-
Egy ValóVilág-szereplő verte össze a Blikk újságíróját
- Időpont
- 02.08: 04:54
-
Az MSZP-kormányok elodázták, az Orbán-kormány döntött: a Malév-csőd anatómiája
- Időpont
- 02.08: 15:01
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- Tegnap: 14:50
-
Az idei tél leghidegebb éjszakái következnek
- Időpont
- 02.08: 21:43
-
A rothadt hús szagát árasztja a madagaszkári óriásvirág
- Időpont
- Tegnap: 06:02
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- Tegnap: 06:40
-
Konszolidációt, megértést, változást ígért Lázár János Berlinben
- Időpont
- 02.08: 08:41
-
Íme a hazánkról szóló legképtelenebb blődségek húszas listája
- Időpont
- 02.08: 12:16
-
Halálos baleset a Mátrai Erőműben
- Időpont
- 02.08: 07:11
-
Extrém hideg!
- Időpont
- Tegnap: 18:46
-
Ami sok, az sokk
- Időpont
- Tegnap: 15:00
-
Ami sok, az sokk
- Időpont
- Tegnap: 15:00
-
Példátlan szigort hoz az új büntető törvénykönyv?
- Időpont
- Tegnap: 08:30
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- Tegnap: 06:40
-
Cséfalvay: Három kihívással kell szembenézni a válság megoldása érdekében
- Időpont
- Tegnap: 18:16
-
Egy székely lány Pesten: Bocskor Bíborka
- Időpont
- Tegnap: 07:40
-
A rothadt hús szagát árasztja a madagaszkári óriásvirág
- Időpont
- Tegnap: 06:02
-
Hitelrontás
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
EP-meghallgatás: Vita a magyar helyzetről, jogalkotásról
- Időpont
- Tegnap: 21:27
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- Tegnap: 14:50
-
Lemond a lakhatási támogatásról Nyikos László és Pörzse Sándor
- Időpont
- Tegnap: 13:06
HETILAP
hirdetés