A Bridges Világkonferencia - Matematikai összefüggések a művészetben, a zenében, a tudományban és a kultúrában című találkozó 1998-ban indult útjára az egyesült államokbeli Kansasből.
hirdetés
A konferenciát azóta minden évben más városban rendezik meg, résztvevői a világ vezető egyetemeinek matematikusai, művészek, tanárok, kutatók, zenészek, számítógépes és oktatási szakemberek, szobrászok, táncosok és a pedagógiai eszközfejlesztő cégek képviselői. A találkozó célja a tudományok közötti kapcsolódási lehetőségek, a "hidak" bemutatása, illetve ezek népszerűsítése.
A július 24-én kezdődő Bridges Pécs 2010 Világkonferencia, a Föld keleti féltekéjének első Bridges Világkonferenciájaként egyedülálló lehetőséget nyújt térségünk művészeinek és tudósainak nemzetközi szakmai kapcsolataik erősítésére, tevékenységük bemutatására. A rendezvény jó alkalom, hogy a konferencián szóba kerülő művészeti-tudományos problémákat az előadók a nagyközönség elé vigyék, ezért némelyikük szabadtéri helyszíneken, bárki által kipróbálható játékokkal, bemutatókkal is készül.
Art in progress címen a rendezvény ideje alatt egy-egy résztvevő alkotói, kutatói munkájába is be lehet tekinteni, esténként pedig multimediális bemutatókkal kísért koncertekre, színházi előadásra várják az érdeklődőket. Az esemény része az úgynevezett Bridges családi nap, amikor a konferencia témájával összefüggő közös játékokban vehetnek részt az érdeklődők. Ilyen lesz egy geometrikus formarendszeren alapuló óriás puzzle közös kirakása, vagy egy Zome Tool nevű (a Babylon játékhoz hasonló) geometriai modellkészletből hatalmas, látványos alakzatok készítése.
(Részletes információk: www.bridgesmathart.org/bridges-2010)
PROGRAM
Júl. 24. • Hotel Palatinus, Bartók Terem 20 óra: művészeti-tudományos rövidfilmest
Júl. 25. • Bóbita Bábszínház 20 óra: Dr. Schaffer és Mr. Stern táncegyüttese: A négyszögek titkos élete
Júl. 26. • Hotel Palatinus, Bartók Terem 14 óra: A rendszerszemléletű megközelítés és a design (beszélgetés Rubik Ernővel)
Júl. 26. • Sétatér, Szent István tér, Cella Septichora, Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ (eső esetén a Pécsi Kulturális Központ Dominikánus Háza): családi nap - matematikai-művészeti vásár
Júl. 28. • Hotel Palatinus, Bartók Terem 20 óra: Dmitri Tymoczko zeneszerző estje és a Sc.Art együttes koncertje
Színerő - Léptékváltás
A Keserü Ilona festőművész által 2007-ben elindított Színerő - Léptékváltás elnevezésű program lényege, hogy egy nagyméretű ipari térben a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Doktori Iskolájának hallgatói tanáraik vezetésével táblaképnél nagyobb festmények és színes térbeli művek alkotására kapnak lehetőséget. A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. Belga Csarnoka egyszerre szolgál műhelyként és kiállítótérként a július 10-ig megtekinthető tárlaton.
Paper Island 2.
Július 18-ig látogatható a Paper Island 2. című nemzetközi papírművészeti kiállítás a Pécsi Galériában. A hazai és külföldi, főleg szomszédos országokból érkezett művészek részvételével rendezett program a merített papír és a papírkerámia készítésének, alkalmazásának, felhasználásának problémáit járja körül.
Seal-koncert
Július 13-án este nyolckor az Expo Centerben ad koncertet Seal. A különleges hangjáról és klasszikus dalszerzési stílusáról ismert, háromszoros Grammy-díjas énekes világ körüli turnéjának egyik állomásaként lép fel Pécsett. Seal zenéjében egyesíti a soul, a pop, a rock és az R&B elemeit, létrehozva saját, egyedi stílusát. Legutóbbi lemeze, a Soul megjelenése óta koncertjei sorra telt házasok, rajongók tömegei kíváncsiak arra, amit ő maga "audiovizuális robbanásnak" nevez. Az énekes jelenleg új lemezén is dolgozik, mely hatodik, saját dalokat tartalmazó stúdióalbuma lesz. A pécsi koncerten várhatóan erről a szeptemberben megjelenő korongról is játszik néhány számot.

- cikk értékelése /pecs2010/a-negyszogek-titkos-elete-30425/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 105
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
-
Most jött a jó hír a devizásoknak: Így áll most a forint
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Nyirő József újratemetése - román közéleti szereplők reakciói
- Időpont
- Ma: 18:03
-
Íme Bajnai „időzített bombája”: Erre kényszerültek Orbánék
- Időpont
- Ma: 17:15
hirdetés
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24

Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
- Időpont
- Ma: 10:14
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Ma: 18:45
HETILAP
hirdetés
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok