A Pécsi Nemzetközi Felnőtt báb fesztivál több mint 40 éves története során közel 30 ország 100 társulata lépett fel, s mutatta meg a nagyközönségnek a bábművészet sokszínűségét, virtuozitását.
hirdetés
Idén, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat alkalmából rendkívül gazdag, változatos műsorral, kis és nagy bábokkal, harsány és elgondolkodtató előadásokkal várják az érdeklődőket a színházakba és a szabadtéri színpadokhoz. A hat díszelőadás között lesz igazi kuriózum - vízi bábszínház - és mai modern produkció is. A tizennégy előadásos versenyprogramban hat külföldi és nyolc magyar társulat vív a díjakért és a nézők elismeréséért, míg a szabadtéri vásári előadások ízelítőt adnak az európai tradicionális bábjátékból.
Az augusztus 23-től 28-ig tartó XV. Pécsi Felnőttbábfesztivál versenyprogramját több mint hatvan előadás közül válogatta ki Kékesi Kun Árpád színháztörténész, aki nem a legkidolgozottabb produkciókat igyekezett kiszemelni, sokkal inkább a karaktereseket. A válogató a bábhasználatot, a báb(ozás)nak az előadásban betöltött szerepét és jelenlétét, a báb és bábos viszonyát tartotta fontosnak, valamint a produkciók vizuális és akusztikus megformáltságát, szellemi és érzéki hatását. Az előadások nagy része felnőtt- vagy ifjúsági közönséget céloz meg, míg a vásári szabadtéri játékok az egész családnak szórakozási lehetőséget nyújtanak. A kiállításokkal, szakmai beszélgetésekkel a fesztivál olyan műsort kínál, amely a közösségi kultúra és az egyéni színházi befogadás tekintetében is valódi eseménnyé válhat. (Bővebben: www.bobita.hu)
Diákszínészek versenye
Augusztus 2-től 8-ig Nemzetközi Diákszínjátszó-találkozót rendeznek Pécsett és Dombóvárott. Ez idő alatt a magyarországi diákszínjátszás legjobbjai és a szomszédos országok csoportjai veszik birtokba egy héten át a szabadtéri játékhelyeket és színházzá varázsolt művelődési intézményeket. A versenyprogramban részt vevő produkciókat szakmai zsűri értékeli. A külföldi csoportok nemzeti esteket tartanak, ahol egyéb előadásaikat és hazájuk jellemző szokásait, más művészeti ágak produkcióit ismertetik meg a közönséggel.
Haiku és origami
A japán irodalom kedvelt versformája, a haiku lesz a fő témája az augusztus 6-tól 8-ig tartó pécsi világkonferenciának. A haiku 3 sorból és 17 szótagból áll, csattanóval zárul; Magyarországon is legalább háromszáz aktív művelője van. A találkozó programjában haikukiállítás, valamint a város közterületein haikuinstallációk elhelyezése is szerepel. A fesztiválon a közönség a japán rajzfilm, az anime képviselőivel is találkozhat, és közös programokat szerveznek a Pécsre érkező japán kórusokkal és origamisokkal is. Utóbbiak nemzetközi és országos találkozóját augusztus 13-tól 15-ig tartják, ahol lengyel, holland, amerikai, erdélyi, román vendégek és hazai origamisok mutatják be kedvenc hajtogatásaikat.
Vendégségben Pécsett
A Vendégségben Budapesten találkozó 1996 óta nyújt lehetőséget külhoni magyar fiataloknak, hogy barátkozzanak egymással, megismerjék Budapestet és Magyarország egy-egy tájegységét, bemutassák hagyományápoló, közösségformáló tevékenységüket. A rendezvény különlegessége, hogy nemcsak a Kárpát-medencei magyarokra épít: 2010-ben várhatóan 30 országból közel 800 magyar nemzetiségű fiatal érkezik. Idén az országjáró barangolás célpontja augusztus 18-19-én a baranyai megyeszékhely lesz. A Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar fiatalok találkozójának résztvevői nagyszabású gálaműsort adnak 18-án délután négykor, a Dóm téren.

- cikk értékelése /pecs2010/babok-szarazon-es-vizen-31003/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 275
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
-
Most jött a jó hír a devizásoknak: Így áll most a forint
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Nyirő József újratemetése - román közéleti szereplők reakciói
- Időpont
- Ma: 18:03
-
Íme Bajnai „időzített bombája”: Erre kényszerültek Orbánék
- Időpont
- Ma: 17:15
hirdetés
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24

Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
-
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
- Időpont
- Ma: 10:14
HETILAP
hirdetés
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok