A nemzetközi Cirkusz- és Utcaszínház Fesztivál azért született, hogy a nyugat-európai fesztiválok mintájára a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 programban is megjelenjenek olyan látványos szabadtéri, családi programok, amelyek alkalmasak a szélesebb közönség, a helyiek és a városba látogatók figyelmének felkeltésére.
hirdetés
A rendezvénysorozat nyitányaként július 9-én és 10-én este kilenckor a Kossuth téren a német Bängditos Überfluss című előadása látható. A 2005-ben alakult társulat az elmúlt években nagy sikerrel turnézott Európában és Kanadában, az Überfluss pedig 2008 nyarán debütált a Stockton International Riverside Fesztiválon. A darab témája egy szökőkút átadása: a polgárok izgatottan várják az eseményt, de nem minden alakul úgy, ahogy kellene. Igazi show-műsornak ígérkezik az argentin Grupo Puja! K@osmos című előadása július 16-án és 17-én, a Széchenyi téren. Az 1998 óta működő formáció eddig 20 országban több mint 200 darabbal lépett fel; a K@osmos kozmikus tánc és rituálé argentin és spanyol előadókkal.
Másnap a Tuniszi Nemzeti Cirkusziskola végzős hallgatóinak produkciója lesz a Boccaccio parkolóban felállított Cirkuszsátorban, Sarkha címmel. Az álmokról, reményekről és csalódásokról szóló művet kilenc fiatal adja elő. Szintén itt lépnek fel július 19-én a Baross Imre Artistaképző növendékei és a budapesti CirkuSzínház tagjai.
Július 21-én este kilenckor a kifejezetten a pécsi EKF-re készült Küklopszprojekt bemutatója lesz a Barbakánban (ezt 22-én, 23-án megismétlik). A helyi Janus Egyetemi Színház évek óta tervezi egy modern utcaszínházi szatírjáték létrehozását, amely a régió egyedülálló hagyományán, a busójáráson alapul. Az előadást megelőző napokban több utcai megmozdulással szeretnék felkelteni az érdeklődést a darab iránt: megérkezik Odüsszeusz csapata, lesz busójárás, szatírtánc, vetítés és húsfőzés kis bográcsokban, de az összes elemet magában foglaló produkciót a fesztiválon mutatják be először. Másnap a lengyel Teatr KTO Quixotage című műve látható a Kossuth téren: a táncban és akrobatikus elemekben gazdag előadáson párafelhők és Jan Garbarek szaxofonmuzsikája közepette követhetjük nyomon a főhős (a jelenkori Don Quijote) sorsát, halála pillanatáig.
A fesztivál zárásaként, július 23-án, 24-én és 25-én a Francia Cirkuszakadémia végzőseinek URBAN RABBITs című vizsgaelőadását mutatják be a Cirkuszsátorban. A Krétakörrel közös produkciót (rendező: Schilling Árpád) tavaly decemberben mutatták be Franciaországban, majd idén nemzetközi turnéra indult. A cirkuszi hagyományokhoz kötődő, a porond körkörös formáját használó sátoros előadás szerepelt a párizsi La Villette-ben is, ahol jelentős szakmai és közönségsikert aratott.
TOVÁBBI PROGRAMOK
Júl. 10-12., 16-18. Belvárosi utcák, terek: Adrian Schvarzstein spanyol utcaszínész és bohóc előadásai
Júl. 14-18. Belvárosi utcák, Jókai tér: Pavel Vangeli cseh bábművész előadásai
Júl. 15-16. • 22.00 Széchenyi tér: Magma Tűzszínház
Júl. 15-25. • 14.00-18.00 Jókai tér és környéke: Vándor Vurstli
Júl. 15-25. • 15.00-20.00 Jókai tér: KözPorond magyar bábosok, mutatványosok, bűvészek, zsonglőrök és utcazenészek felvonulása
Júl. 15-25. • 17.00 Jókai tér, Ferencesek utcája: naponta más-más performance, akció, játék
Júl. 15-25. • 14.00-18.00 Jókai tér: a Játékkölcsönzőnél bárki ingyen kipróbálhatja a legkülönfélébb zsonglőrkellékeket
Júl. 17-18. Király utca, Ferencesek utcája: első magyar élőszobor-bajnokság
Júl. 18. és 22. • 18.00 Király utca-Jókai tér: Fúvóscirkusz
Júl. 20-21. • 21.00 Széchenyi tér: Matthias Romir: "Az élet... (rövid történetek)"
Júl. 23-24. • este Jókai tér: Karzat Színház: Mulen Rúzs
Júl. 24-25. Jókai tér: bűvésznapok a Corodini bűvészegyesülettel

- cikk értékelése /pecs2010/csepuragok-es-mutatvanyosok-30422/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 97
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
-
Most jött a jó hír a devizásoknak: Így áll most a forint
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Nyirő József újratemetése - román közéleti szereplők reakciói
- Időpont
- Ma: 18:03
-
Íme Bajnai „időzített bombája”: Erre kényszerültek Orbánék
- Időpont
- Ma: 17:15
hirdetés
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24

Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
-
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
- Időpont
- Ma: 10:14
HETILAP
hirdetés
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok