Pécs a magyar zenei kultúra legjelentősebb városai közé tartozik, ahol hagyományosan intenzív és magas színvonalú az amatőr kórusélet.
hirdetés
Európában kevés város dicsekedhet olyan sok rangos énekkarral, mint a baranyai megyeszékhely, amelyet éppen ezért szívesen emlegetnek a "kórusok fellegváraként" is.
A színvonalat emeli, hogy a város egyetemén karvezetés tanszék működik, és kétévente itt rendezik meg a nemzetközi kamarakórus-versenyt, évente pedig a férfikaroknak meghirdetett bordalfesztivált. Az igényes munkát bizonyítja, hogy az elmúlt ötven évben Pécs együttesei több mint 300 díjat nyertek nemzetközi versenyeken és kórusolimpiai bajnokságokon, 1988-ban pedig - a vasfüggönyön túl elsőként - a város adhatott otthont az Europa Cantat nemzetközi kórusfesztiválnak is.
Most, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében ismét nemzetközi kórustalálkozó helyszíne lesz a baranyai megyeszékhely, augusztus 15. és 22. között. A Pécs Cantat 2010 elsődleges célja, hogy bemutathassuk a világnak zenei értékeinket, örökségünket. Nagy zeneszerzőink remekműveivel, műveik hiteles tolmácsolásával, a város egyedi légkörével és kultúrájával vonzzák a szervezők több földrész énekeseit Pécsre. A kórustagok napközben szakmai műhelymunkában vesznek részt - neves pécsi és külföldi karnagyok irányításával -, délután és este pedig egyéni koncertekkel mutatkoznak be a belváros világörökségi helyszínein, de fellépnek a megyében és a régióban is. A pécsiek, illetve a Pécsre érkező turisták részt vehetnek a látványos nyitó- és záróünnepségeken, a kórusok által adott egyéni és műhelyzáró koncerteken, sőt esténként bekapcsolódhatnak a Dóm téri hangulatos, közös éneklésekbe is. (Részletek: www.pecscantat.hu)

- cikk értékelése /pecs2010/eneklo-varos-31001/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 291
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
-
Most jött a jó hír a devizásoknak: Így áll most a forint
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Nyirő József újratemetése - román közéleti szereplők reakciói
- Időpont
- Ma: 18:03
-
Íme Bajnai „időzített bombája”: Erre kényszerültek Orbánék
- Időpont
- Ma: 17:15
hirdetés
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24

Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
-
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
- Időpont
- Ma: 10:14
HETILAP
hirdetés
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok