Augusztus 4-től 8-ig három településen, 16 helyszínen várják a "katlanlakókat" a Villány és Nagyharsány közötti térségben az Ördögkatlan Fesztiválra - mintegy húsz-huszonötezer látogatóra számítva nem csupán Magyarországról, hanem a határokon túlról is.
hirdetés
A Vajdaság után idén Háromszék lesz a kiemelt vendég, de fellépőket és látogatókat várnak Európából és Amerikából is. A fesztivál a magyar zenei élet legjelesebbjeinek közreműködésével, nagyszabású koncert keretében emlékezik meg - halálának évfordulóján, augusztus 7-én - immár örökös fővédnökéről, Cseh Tamásról.
A programokat a szervezők (Kiss Mónika és Bérczes László) saját ízlésük szerint válogatták: szerettek volna hűségesek lenni azokhoz, akik a kezdetektől kitartottak a fesztivál mellett, ugyanakkor törekedtek az új látogatók megszólítására is. Fontos volt, hogy népszerű, "húzós" fellépők legyenek, de a több ezer embert vonzó rockkoncertek mellett nem mondtak le a képzőművészetről, az irodalomról és a kortárs táncról sem. A "bevált", visszatérő fellépők mellett további cél volt a felfedezés és a felfedeztetés. A szervezők ezért joggal remélik, hogy az Ördögkatlanban sokan megszeretik majd azt a két zenekart, amely Magyarországon még kevéssé ismert: az amerikai Firewatert és a török BaBa ZuLát. Az amerikai banda a záró bulit tartja augusztus 8-án a nagyharsányi focipályán, a török együttes az előző napon, 7-én a kisharsányi játszótéren koncertezik.
VÁLOGATÁS AZ ÖRDÖGKATLAN PROGRAMJÁBÓL
Augusztus 4.
NAGYHARSÁNY
• 20.00 Técsői banda
• 22.00 Quimby
KISHARSÁNY
• 18.30 Passport Control 15. (kiállítás a Nemzetközi Fotóműhely munkáiból)
• 20.00 Boka Gábor Színháza - Arany János: A nagyidai cigányok
Augusztus 5.
NAGYHARSÁNY
• 12.00 Meseladik
• 15.00 Kobzos Kiss Tamás
• 23.00 Boban Markovic Orkestar és Rúzsa Magdi
SZOBORPARK
• 19.30 Braindogs (Tom Waits dalai)
KISHARSÁNY
• 14.00 és 17.00 Garaczi László: Plazma (KoMa Társulat)
• 22.00 Ferenczi György & Rackajam
VYLYAN TERASZ
• 16.00 Katlanirodalom - Ágoston Zoltán vendége: Dragomán György
• 17.00 A dzsessz nagykövetei
PALKONYA
• 11.00 Gyermektáncház
• 16.00 KépVIDÉK - Háromszék fotókon (kiállításmegnyitó)
• 18.30 Zabhegyező - Kolcsár József színházi előadása
• 21.00 Táncház
Augusztus 6.
NAGYHARSÁNY
• 23.00 Budapest Bár koncert
SZOBORPARK
• 17.30 HÁY 50 - irodalom Háy Jánossal
• 19.00 Dob+ Basszus extra
KISHARSÁNY
• 15.00 Rutkai Bori és a Hébe Hóba Banda - Vacka Dalok-koncert
• 19.00 Rutkai Bori és a Specko Jedno
• 20.30 Roma & Magyar Underground Ethno Zenei Workshop
VYLYAN TERASZ
• 16.00 Katlanirodalom - Ágoston Zoltán vendége: Kovács András Ferenc
• 17.00 Sárik Péter Trió-koncert
PALKONYA
• 18.00 Elsa Valle & Rumba Calientekoncert
Augusztus 7.
NAGYHARSÁNY
• 14.00 Szent és Profán: a Szent Efrém Kórus és Háy János közös előadása
• 19.00 Másik János és a Rock Inside
• 23.00 Ghymes
SZOBORPARK
• 20.30 Cseh Tamás-emlékest
KISHARSÁNY
• 18.30 Siklósi Dolce Hegedű Együttes
• 19.30 Grencsó Kollektíva-koncert
• 22.00 BaBa Zulakoncert
PALKONYA
• 10.00 Ákom Bákom - Makám-koncert gyerekeknek
• 11.00 Érdi Tamás zongorakoncertje
• 12.30 Dinnyés Dániel zongoraművész és Kolonits Klára operaénekes koncertje
• 14.30 és 18.30 Házasságon innen és túl - Rátóti Zoltán előadása
• 16.30 Katlanirodalom - Háy János vendége: Grecsó Krisztián
• 18.00 Téka-koncert
Augusztus 8.
NAGYHARSÁNY
• 15.00 és 20.30 Azt meséld el, Pista! - Mácsai Pál előadásában
• 18.00 Danse Macabre - Gergye Krisztián Társulat előadása
• 18.30 Víg Mihálykoncert
• 23.00 Firewaterkoncert
KISHARSÁNY
• 14.00 Ördögkatlan All Stars - Kisharsány FC (barátságos futballmérkőzés)
PALKONYA
• 10.00 A furfangos királykisasszony - Kerek Perec Társulat
• 11.00 Népdal és barokk - Sebestyén Márta és Andrejszki Judit koncertje
• 18.00 Csík zenekar

- cikk értékelése /pecs2010/regiek-es-ujak-31007/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 278
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
-
Most jött a jó hír a devizásoknak: Így áll most a forint
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Nyirő József újratemetése - román közéleti szereplők reakciói
- Időpont
- Ma: 18:03
-
Íme Bajnai „időzített bombája”: Erre kényszerültek Orbánék
- Időpont
- Ma: 17:15
hirdetés
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
HETILAP
hirdetés
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok