Isztambul jól áll Európa kulturális fővárosának beruházásaival. Ahogy megkapta a rendezés jogát, építkezések tucatjait indította el a 15 milliós város vezetése.
hirdetés
A létesítmények úgy készültek el, hogy 2010 után is kulturális rendezvényeknek adjanak helyet, és ezzel meg is változtatták a város jellegét. Eddig a turisták főleg az ottomán birodalom építészeti remekeit csodálták meg, rövid sétát tettek a híres fedett bazárban, és a néhány napos túrát egy hajókirándulással zárták a Boszporuszon. Két éve 6,5 millió, tavaly csak 5,4 millió külföldi kereste fel Európa keleti kapuját - ami egy ekkora város esetében nem sok látogatót jelent.
Óriási lehetőséget láttak a törökök a cím elnyerésében: Isztambul maga mögött hagyhatja a letűnt korszak megkopott, álromantikus hangulatát, és egy modern kulturális város arculatát veheti föl. A beruházások révén el akarják érni az évi 10 milliós turistaszámot, és azt szeretnék, ha a külföldiek az eddigieknél több időt töltenének Isztambulban. A városnak azért nem jelentett kihívást a felkészülés, mert 1989 óta folyamatosan valósította meg, a cím elnyerésétől függetlenül, a kulturális beruházásokat. Míg pár éve Isztambul négy kulturális központot tudott felmutatni, addig ma már több mint húszat; korábban hetente volt húsz kulturális esemény, most naponta van ennyi.
Nyolcvannyolc történelmi épületet újítottak fel, a Topkapi palotát, az isztambuli bazárt, a Gülhane parkot, a Hagia Sophiát, a Süleymaniye mecsetet. Az Atatürk központ új hang- és fényinstallációs rendszert kapott, a ház oldala hatalmas tévéképernyőként is működhet. Eyüp és Sütlüce városnegyed között megépült egy 240 méter hosszú híd, amelyet eredetileg Leonardo da Vinci tervezett 1502-ben II. Bajazid szultán megbízásából. Sőt az 1930-as években lebontott dohánygyár romjain egy hétemeletes, víz alatti szálloda is létrejött. Isztambul elrejtett kincseit is a nagyközönség elé viszik, így nyilvánossá válik az ottomán korszak számos emléke. A Miniatur parkban Törökország történelmi épületeinek kicsinyített másolatait gyűjtik össze, és felépítették a világ első, 3D-s panorámamúzeumát is. Az 1453 Történeti Múzeum egy 20 méter magas és 2530 négyzetméter nagyságú panorámaképen mutatja be, hogyan foglalták el Isztambult a XV. században az ottomán törökök. Megnyílt az Iszlám Történelem, Tudomány és Technológia Múzeuma is, s szabadtéri filmvetítésekkel és mobil könyvtárakkal igyekeznek a külvárosokba is kivinni a kultúrát. A programok népszerűsítésébe Isztambul 40 testvérvárosát is bevonták, amelyek kapva kaptak az alkalmon, hátha profitálhatnak az eseményből.

- cikk értékelése /pecs2010/szerajromantika-nelkul-26380/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 80
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Súlyos: Így énekelt együtt az elnöki ház előtt Gyurcsány és Kuncze (videó)
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Meglepő akció: Mit csinált Göncz Árpád az aluljáróban?
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Rendkívüli hideg jön a hétvégén: havazás, hófúvás is lesz
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Súlyos csörte a Fideszben: Példátlan gazdasági szigort ígértek
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Döntött a kormány: Így alakul át az áfa
- Időpont
- Tegnap: 16:50
hirdetés
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Cséfalvay: Három kihívással kell szembenézni a válság megoldása érdekében
- Időpont
- 02.09: 18:16
-
A nyolcadik évaddal véget ér a Doktor House
- Időpont
- 02.09: 15:21
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Szerenáddal köszöntik Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 10:27
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Jogerős börtön Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Harmincegy éves magyar sztár, díjak nélkül
- Időpont
- Tegnap: 16:09
-
Délen havazás, hófúvás várható
- Időpont
- Tegnap: 18:45