Sünitorta és versenyautó-torta - jut eszébe Süveges Gergőnek a Savoya parki Szamos cukrászda kínálatáról, hogy mekkora fantázia kell egy gyermek születésnapjához. Igencsak feladta a leckét Bartos Erika mesekönyvsorozata, az Anna, Peti és Gergő. A köztévé műsorvezetője most azonban nem süteményt, hanem forró csokit rendel, ami jár neki, hisz egy újbudai konditeremből érkezett. "Kínzóeszközök közül" - közli majdnem szenvedő arccal, de heti háromszor hajlandó elviselni a szörnyű gyötrelmeket. Az egészben a végső mozzanatot, a zuhanyzást szereti a legjobban. Tudatos életmód? Talán. De még ez is a gyerekekkel kapcsolatos: reggelente kiteszi őket az iskolában, óvodában, azután jöhet az edzés.

"Az egyetlen biztos pont az életemben a feleségem és a gyerekeim" - szögezi le, s kérdez: "Nem baj, ha nekem csupa olyan emlékem van Budafokról, hogy ki hol esett el, hol verte be a fejét vagy hol beszélgettünk nagyon jót séta közben?" XXII. kerületi sétánk így valóban rendkívüli, nem a halott kövekben fellelhető kultúrtörténeti emlékek után kutakodunk, hanem élményekkel teli helyszíneket keresünk fel.

De először még itt, a cukrászdában Süveges Gergő elmeséli, hogyan került erre a környékre. Nem kellett túl hosszú utat megtennie, hiszen a szomszédos XI. kerületből érkezett. A Fehérvári úti panelházból csak ideiglenesen költözött a család a nagymamához a II. kerületi Retek utcába, amíg Szentendrén felépül a családi otthon - ami végül sose készült el. Helyette Óbudára költöztek, a Pók utcai lakótelep egyik négyemeletes házába.

Az eszmélés helyszíne, a XI. kerület azonban meghatározó maradt egész életében, hiszen a József Attila Gimnáziumba járt (a mai Szent Imre épületébe), ott ismerkedett meg későbbi feleségével, Margittal, kapcsolatuk a Szent Imre-plébánia közösségében formálódott. Amikor összeházasodtak, természetes volt, hogy a XI. kerületben keresnek lakást. Akkor vetődött fel először, hogy jó lenne családi házban élni, amikor - már egy XII. kerületi lakásban - a második gyermeket, Marcit várták. Szerencsére a költségek megosztására hamar akadt egy vállalkozó kedvű barát, akinek ugyanez volt a terve: együtt kezdtek telek után járni. Kalandos hetek következtek, robogóval járták a környéket, végül megtalálták a "legjobb telket" Budafokon, a Rózsavölgy fölötti domboldalban, egy csendes zsákutcában.

Az építkezés alatt - sokakkal ellentétben - nemhogy feleségével nem vitatkozott össze, de még tulajdonostársával sem, nem kellett elzavarni a kőművest vagy lecserélni az építészt - aki egyébként szintén barátjuk volt. És maradt. S immár öt éve be is költözhettek a kellemes, napfényes otthonba. A kicsik olyannyira nem voltak hozzászokva a saját kerthez, hogy amikor a szülők kimentek az udvarra, sírva fakadtak, hogy otthagyták őket. Tudatosítani kellett bennük: ha itt kilépsz, az is az otthonunk, ha a kertben vagy, az is, és ha fölmegyünk az emeletre, az még mindig a miénk. A jót azonban könnyű megszokni, a négy gyermek (ketten tősgyökeres budafokiként már ide születtek) és a szomszédok hat csemetéje ma saját birtokaként tekint a telekre. Van rajta kicsi faház, amelyet egy rokon csinált raklapokból és bitumenes zsindelyből, meg egy homokozó. "Nagyon szeretünk itt lakni, békés, csendes, csak az jön ide, aki itt él."

A Süveges család gyakran megy sétálni a környező utcákba, ahol régen szőlőbirtokok voltak, majd hétvégi házak épültek, azokból meg családi házak lettek. "Személyesen kötődünk bizonyos pontokhoz, vannak megszokott köreink, gyakran megyünk a székelykapu felé, máskor egy közeli zsákutcába. Elsétálunk a Péter- Pál utcába a "dobogós hídig" vagy a Kőérberki útra a kedvenc bicikliszerelőnkhöz, ha pedig időnk engedi, elmegyünk a víztoronyhoz vagy a szoborparkba." Most két gyermek iskolában, kettő óvodában van, így nélkülük keressük fel a kedvenc helyszíneket. Elsőként az Ady Endre utcai szelektív hulladéklerakó szigetet. Otthon a gyerekek szorgosan gyűjtögetik a papírt, a flakont, nagy kaland aztán kidobni, ismét ellenőrizni, ki az, aki már föléri a bedobónyílást, ki az, aki még nem. Az üvegtől megszabadulni a legjobb, mert az hangos csattanással törik össze a konténer fenekén.

A környezettudatos nevelés része, hogy a lenyírt füvet nem a kukába dobják Süvegeséknél, hanem elviszik a lovaknak, a Fodor lovardába, amely az Ady Endre utca végén van. Megtudjuk: nemegyszer hozzák ide a kerület iskolásait és óvodásait, ha épp a lovakról tanulnak. "Nemsokára jön a tavasz, hozunk megint füvet" - mondja Süveges Gergő egy lovat csutakoló hölgynek, aki mint tulajdonos jött ellátni saját jószágát. Mosollyal fogadja a felajánlást, és megmutatja azokat a lovakat, amelyekkel a polgárőrség tagjai járőröznek, hogy megvédjék a környéket a rosszban sántikálóktól.

A majdnem kilencéves Borka, a hét és fél éves Marci, a majdnem ötéves Annamari, a három és fél éves Andris a kerület több játszótere közül is válogathat, de a legjobban az Arany János utcai lakótelepi "pörgettyűs" játszóteret kedvelik. Süveges Gergő megmutatja nekünk azt a játékot, amelyről a családi szóhasználatban ez a hely a nevét kapta. Persze azért az itteni hinta, homokozó is a kalandokkal teli élet része, és vannak itt még hatalmas méretű fák, szép fasorok, a lakótelepi feeling helyett kellemes zöld környezetben érezheti magát az ember.

Itt a játszótéren eszünkbe jut a lógó fülű kockás nyúl Süveges Gergő Apa-kép-írás című könyvéből: "Ha vásárolsz gyermeked számára egy kockás mintájú, lógó fülű textilnyulat - gondolva, milyen nagyszerűen fogja majd csócsálni a lógó fülű nyúl lógó fülét -, a kis ember garantáltan félredobja ajándékod, ám mindennél jobban örül a műanyag zacskónak, amelybe a nyulat rejtetted. [...] Gyermek nélkül soha nem derült volna ki, micsoda játéklehetőség rejlik - a zsacskón túl - egy parafa dugóban, műanyag flakonban vagy poháralátétben." Vagy éppen egy dobogós hídban - tennénk hozzá, amikor Süveges Gergő megmutatja nekünk a Péter-Pál utcában azt a bizonyos "kis hidat", amely lényegében egy mély árok fölötti kocsibejáró az egyik ingatlanra, de a gyerekek fölfedezték, hogy jól lehet rajta dobogni.

Bár a gyermekek még kicsik, nem lehet elég korán kezdeni az okításukat, így már többször látták a kommunista diktatúra mementóit a XXII. kerületi szoborparkban. De most nincsen szerencsénk, a ragyogó napsütést felváltva hirtelen hó- és szélvihar kerekedik. Már látjuk ugyan a bejáratnál Marx és Engels monumentális alakját, de az égi erők támadása miatt vissza kell menekülnünk a kocsiba. A kommunizmus gigantikus emlékműveit így csak kívülről szemlélhetjük meg, amíg elhalad mellettük az autónk, a hatalmas alakok a téglakerítés fölé magasodnak, hogy emlékeztessenek egy letűnt korra, egy elvakult ideológiára és az áldozatokra. Ázottan, dermedten kuporogva a kocsiban beszélgetünk még gyermekekkel megesett hihetetlen történetekről, Istenről, családról, hazáról, mindarról, ami vendéglátónknak fontos, miközben, immár kocsival, végigjárjuk egész Budafokot.

A helyet, ahol Süveges Gergő kezdettől fogva otthon érezte magát, ahová mindennap sietve tér haza és ahol esténként, lefekvés előtt keresztet rajzol gyermekei homlokára.