Vannak színésznők, kik imádnak öltözködni, én utálok! Pizsamát le, utcait föl, színházban utcai le, próbaruha föl-le, délután alkalmit fel-le ilyen-olyan fellépésen, este előadástól függ, hányszor cserélek (Pék Mária 18-szor), aztán megint utcait vissza, hazaérve ismét a megváltó pizsi... Ám a jelmezeimet szeretem kitalálni a tervezővel együtt, egy jól eltalált ruhadarab főnyeremény, olyasmiről árulkodik, amit nekem már nem kell külön eljátszani! Schäffer Judit volt egyik nagy kedvencem, gazdagon, óriási fantáziával öltöztetett. Júliaként belibbentem, egy szót sem szóltam, kitártam a karom - taps minden előadáson! Most a Ruminiben is van ilyen jelmezem Kovács Yvette-tel kigondolva, mely igen hangos örömet, sokszor tapsot vált ki. Molyra kiszáll a habokból...

Fontos pillanatokban (nem játék) lehullik rólunk minden álca, ilyen a születés, a halál, a szerelem, vagy most mindjárt egy műtőasztal például...

Álarcot láttam eleget életemben, ráég sokakra, tapasztott rám is az idő (bőséggel), tépegetem magamról is, másokról is (jókedvvel). Mindhalálig szóló projekt. Milliószor hívom-csalogatom emlékezetem albumából édesapám, édesanyám, testvéreim becsületes-tiszta arcát menedékül. Közben megköszönöm Fülöp István főorvos úrnak és csapatának a folytatást! Most "aranyszörnyek sötét hajába / kapaszkodom meg bágyatag", s aztán fejthetem, farigcsálhatom, faggathatom tovább kedvemre a Nagy Farsang maskaráit. Dorottyaként epedhetek a hajnal csodájáért.

Fontos vagy nem, játszani kell (akinek kell), üzente egyszer Gyurkovics Tibor egy meztelen percemben!

Hát persze, hisz "ahogy kidugom a fejem a játékból, szemembe vág a zimankós idő"...