A szervita rend tulajdonában volt a telek, amin ma a régi pesti főposta áll.
hirdetés
A rend vezetése a szűk utcák övezte területen közkertet szeretett volna, végül azonban eladták a területet az államnak. 1870-ben a főposta tervpályázatán az Oktogon épületeinek tervezője, Szkalnitzky Antal nyert. A tervező a fél utcatömb méretű, klasszicista elemekkel gazdagon díszített ház bejáratát a Petőfi Sándor utca felőli sarokra tett, kupolával fedett toronnyal hangsúlyozta. A tető alatti széles kiülésű ereszen kívül a földszint és a második emelet felett is végigfut egy-egy erős párkány, ez a vízszintes tagolás ellensúlyozza a torony vertikalitását. Az eredeti főbejárat mögött elegáns, öntöttvas és kőoszlopokkal díszített lépcsőházat álmodott, innen közelíthetőek meg szintenként a középfolyosós épületszárnyak. Később, mikor a technikai fejlődés miatt szükségessé vált, Zielinski Szilárd építőmérnök, Magyarország első műszaki doktora tervezte az épületbe a vasbeton tartószerkezetű, műemléki védettséget élvező távírótermeket.
A posta a 90-es években eladta az addigra erősen átalakított, toldozott-foldozott épületet. Egy befektetőn keresztül német tulajdonos kezébe került, aki ötcsillagos szállodát álmodott bele. Kétszáz szobát szeretne, újabb felső emeleteket üveghomlokzattal, lapos tetőt, üvegtetővel fedett udvart. Az átalakítás miatt az egyik műemlék termet elbontják, és autóbehajtót is vágnak az utcából az udvar alatti új mélygarázsba. Amit nem bontanak el, azt helyreállítják, a hiányzó tornyot is. A tervet a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal és az érintett hatóságok jóváhagyták, legutóbbi ülésén rábólintott az Építész Tervtanács is.
V. kerület, Petőfi Sándor utca 13-15.

- cikk értékelése /pest_budai_latkep/postaszalloda-45293/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 53