Bozsik Yvette Kossuth-díjas táncművész, koreográfus vezeti a Trafó Kortárs Művészetek Házát 2012. július 1-jétől. Az igazgatói kinevezésről a szakmai bizottság véleménye alapján Tarlós István főpolgármester döntött.
hirdetés
- A következő öt hónapban hogyan készül új feladatára?
- Törés nélkül szeretnénk tovább működtetni a Trafót. Az átadás-átvétel mellett legfontosabb feladatunk, hogy elkezdjük a 2012/13-as évad tervezését. A stáb felállításához is hozzáfogunk, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy megismerjük a jelenlegi Trafó-stáb hozzáállását: ki tud és akar a jövőben velünk dolgozni.
- Pályázatában az olvasható: szeretné, ha a Trafó az ön vezetése alatt nem cél-, hanem starthelyévé válna a művészeknek.
- Fontosnak tartom, hogy kezdő alkotóknak is adjunk lehetőséget, akiket a nagyközönség ma még nem ismerhet igazán. Erre bizonyára nem a nagyteremben kerül majd sor, de a Bethlen Téri Színházzal, a Sanyi és Aranka Színházzal, valamint az Átriummal való együttműködésünk alapján megfelelő helyszínt tudunk majd biztosítani.
- Számít-e konfliktusokra egy önkormányzati intézmény élén?
- Ha olyan konfliktusokra gondol, amelyek során az intézmény érdekeit kell védenem, akkor igen, számítok. Minden évben meg kell majd küzdeni a támogatásokért, hogy a vállalt programunkat teljesíteni tudjuk. Ezt természetes velejárónak gondolom. De egyéb összeütközéseket nyilván nehezen fogok viselni, hiszen érzékeny alkotó ember vagyok.
- Több külföldi és magyar alkotó kiállt a Trafó jelenlegi igazgatója mellett. Hogyan élte meg a pályázat során önt ért támadásokat?
- Nem jól, de ez természetes. Eddigi életem során is sok kritikát kellett elviselnem a munkáim miatt. Most azonban nem feltétlenül a munkámat érik a támadások: nagyon sok esetben személyeskedő és nem éppen elegáns bántásokkal kellett szembenéznem. Ezeket egyszer biztosan felhasználom majd egy előadásomban. Segítenek majd feldolgozni és kellő humorral eltartani magamtól. Az Újravágva című előadásomban, amit a Trafóban mutattam be, hasonlóképpen dolgoztam fel a munkáimat ért bírálatokat és véleményeket.

- cikk értékelése /pest_budai_latkep/tores-nelkul-tovabbvinni-a-trafot-45357/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 32