Noah M. Steinberg: "Büszkék vagyunk arra, hogy több ezer magyar számára teremtettünk munkahelyet és a gazdasági válság idején egyik legfontosabb feladatunknak ezeknek a munkahelyeknek a megőrzését tekintjük."
A WING Zrt., az egyik legnagyobb magyar ingatlanvállalkozás vezetőjeként hogyan látja a hazai ingatlanpiac helyzetét?
A gazdasági válság sokakat elbizonytalanított, és számtalan váratlan fordulatot hozott. A WING-nél a gyors reakciónak és a tudatos szakmai munkának köszönhetően, mégis jobban alakultak a dolgok annál, mint amire az előrejelzések szerint számítani lehetett. Az ingatlanportfoliónk megbízhatóan teljesített és az ingatlanszolgáltatásokat nyújtó leányvállalataink, a Market Építő, az ESTON és az üzemeltetésünk is jobb évet zárt a vártnál. Ugyanakkor intő jelnek tartom, hogy olyan jelentős, a magyar építészet kiemelkedő egyénisége, mint Makovecz Imre építészirodájának a Makonának a megszüntetésére kényszerült. Hiszem, hogy fontos lenne építészeti értékeink megőrzése, megbecsülése.
![]() |
| Noah M. Steinberg elnök-vezérigazgató, WING Zrt. |
Mi a cég filozófiája? Mit tart a legfontosabb céljának?
A WING magyar cég, itthon tevékenykedik, és itthon akar értéket teremteni építészeti és funkcionális értelemben egyaránt. Hisszük, hogy hozzájárulunk Budapest és a vidéki városok fejlődéséhez. Büszkék vagyunk arra, hogy több ezer magyar számára teremtettünk munkahelyet és a gazdasági válság idején egyik legfontosabb feladatunknak ezeknek a munkahelyeknek a megőrzését tekintjük. A cég elkötelezett amellett, hogy tisztességesen működjön, korrekt partnerként hosszú távon gondolkodjon.
Hogyan viselkedtek a bankok az ingatlanpiacon a megváltozott helyzetben?
A bankpiac évek óta az egyik legmegbízhatóbb, legstabilabb és legkorrektebb magyar partnernek tekint minket, aki mindig teljesíti a vállalásait. A projektjeink megalapozottak és stabilak maradtak. Ennek következtében pozitívan álltak hozzánk és nem volt olyan helyzet, hogy egy bank ne tartotta volna be a finanszírozási szerződést, vagy ne lett volna nyitott a felmerült kérdések megoldásában. Így a kevesek egyikeként új projekteket is el tudtunk indítani.
Hogyan látja a magyar piac megítélését régiós összevetésben?
Részben a válságnak köszönhetően, részben saját szerencsétlen politikai és gazdasági döntéseinek következtében Magyarország sokat rontott nemzetközi hírnevén, miközben a régióban mások jobban szerepeltek. Pozitív változás akkor várható, ha Magyarország belpolitikai és gazdasági szempontból egyaránt stabilizálódik. Ez remélhetőleg 2010-ben megtörténhet. A WING Magyarország egyik legjelentősebb ingatlanvállalkozása, a piacon működő multinacionális cégek magyar versenytársa, így mi is feladatunknak tekintjük, hogy lehetőségeinkhez mérten javítsunk a magyar gazdaság helyzetén.
Visszatérve a WING Zrt. háza tájára, létesítményeik egymás után részesülnek hazai és nemzetközi elismerésekben. Legutóbb a kereskedelmi és az irodai létesítmények kategóriájában is Építőipari Nívódíjat nyertek. Mi a titok?
Az előbbivel az egri Agria Parkot, utóbbival a Philip Morris East Gate Business Parkban található irodaházát jutalmazták. A díjakat - a most elnyerteket és a korábbi nemzetköziket is - egyfajta visszaigazolásnak tekintem, annak elismeréseként, hogy ami számunkra fontos, az mások szerint is az, és amit itthon építünk az külföldön is érték. Ismét bebizonyosodott, hogy legnagyobb erősségünk a tudásunk és az a törekvésünk, hogy itthon akarunk értéket teremteni. Ezen túl fontos célunk az épített értékek megőrzése. Ezt példázza az Agria Park, ahol sikerült a régi dohánygyár építészeti értékeit megmentve és felhasználva a XXI. századi kihívásoknak megfelelő, egyedülálló épületkomplexumot létrehoznunk. A felújított Zsolnay kút és a régi víztorony mára jelképpé vált.
![]() |
| Agria Park, Eger - az ország első Építőipari Nívódíjat nyert bevásárlóközpontja (FOTÓ: Zsitva Tibor) |
Egyetemi központ után esővíz- és napenergia-hasznosító irodaház?
Igen. A Corvinus egyetem új épülete évtizedes helyhiányt oldott meg. Amellett, hogy az épület építészetileg is gazdagítja a városképet, a funkcionalitás szempontjából is kiváló, hiszen az ország leendő gazdasági vezetői világszínvonalú körülmények között folytathatják tanulmányaikat. Emiatt az idelátogató külföldi rektorok is elismeréssel szólnak róla. Kifejezetten „zöld" épület lesz a Népligetnél épülő irodaházunk, a K3. Energiatakarékos, például víztakarékos is lesz, mivel a locsolás és a mellékhelyiségek öblítése esővízzel történik, a tetőn elhelyezett napkollektorok pedig a használati melegvízellátást szolgálják majd. A napokban lezárult szerződéskötési folyamat eredményeképpen a k3 lesz az Allianz új székháza. Ez a megállapodás egyúttal az év egyik legnagyobb irodapiaci tranzakciója.
Végezetül, úgy tudom, hogy közvetlenül a Duna partján egy nagyszabású revitalizációs fejlesztést készítenek elő. Ez a terület jelenleg a város egyik páratlan adottságú „rozsdaövezete". Mi ez a projekt?
Így van. Előkészületben van a legújabb 16 hektáros fejlesztésünk, a Duna Passage, amely a soroksári Duna-ág betorkollásánál, vízi „saroktelken", különleges zöld technológiával valósul meg. Duna parti panorámás lakóházakkal, irodaházakkal, üzletekkel, kulturális létesítménnyel és közvetlen Duna parti kávéházakkal tarkított sétálóutcáival Budapest igazi különlegessége lesz.
(x)
- cikk értékelése /pr/ertekteremtes-magyarorszagon-27311/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 10
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Súlyos: Így énekelt együtt az elnöki ház előtt Gyurcsány és Kuncze (videó)
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Meglepő akció: Mit csinált Göncz Árpád az aluljáróban?
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Rendkívüli hideg jön a hétvégén: havazás, hófúvás is lesz
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Súlyos csörte a Fideszben: Példátlan gazdasági szigort ígértek
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Döntött a kormány: Így alakul át az áfa
- Időpont
- Tegnap: 16:50
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Cséfalvay: Három kihívással kell szembenézni a válság megoldása érdekében
- Időpont
- 02.09: 18:16
-
A nyolcadik évaddal véget ér a Doktor House
- Időpont
- 02.09: 15:21
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Szerenáddal köszöntik Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 10:27
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Jogerős börtön Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Harmincegy éves magyar sztár, díjak nélkül
- Időpont
- Tegnap: 16:09
-
Délen havazás, hófúvás várható
- Időpont
- Tegnap: 18:45


