MesterM díj matek, fizika és kémia szakos tanároknak

Utolsó módosítás:
2011.06.05. - 22:21
Létrehozás:
2010.06.18. - 06:50
2010.06.18. - 06:50
 

Csütörtökön osztották ki a MesterM díjakat annak a tíz középiskolai tanárnak, akik szakmai tudásukkal és tehetséggondozás terén vállalt elkötelezettségükkel kiemelkedő munkát végeztek. Az elismerést ebben az évben hozta létre a Mol, Magyarország legnagyobb vállalata, azért, hogy tevőlegesen is hozzájáruljon az itthoni természettudományos oktatás színvonalának emeléséhez.

hirdetés
 
A MesterM díjat kifejezetten a természettudomány területén tevékenykedő tanárok szakmai munkájának elismeréséért hívták életre. Olyan kémia-, fizika- és matematikatanárok kapják meg, akiket jelenlegi és volt tanítványaik (most már egyetemi hallgatók és doktoranduszok) jelölnek.

A szavazás, melynek során összesen 83 iskola 115 tanárára érkezett jelölés - nemcsak az országból, hanem Erdélyből, sőt, Drezdából és Szingapúrból is - 2010. április 18-án zárult le. Ezek után választotta ki a zsűri a három-három díjazottat kategóriánként. Emellett egy különdíjat is odaítélt a zsűri: a legtöbb szavazatot kapott egri Sancta Maria Gimnázium fizikatanárának, Palotás Lászlónak, aki a pénzjutalmat az árvíz sújtotta területen élő észak-magyarországi diákoknak ajánlotta fel. A díjakat a Szépművészeti Múzeumban megrendezett ünnepélyes díjátadón adták át azoknak a pedagógusoknak, akik odaadó munkájukkal, szakmájuk iránti lelkesedésükkel és önzetlen segítségükkel támogatták diákjaik előrejutását.

A Mol elkötelezett a magyarországi középiskolai oktatás fejlesztése és a magasan kvalifikált utánpótlás nevelése mellett. Tehetségtámogató programok keretében, anyagi és erkölcsi támogatás formájában, az elmúlt öt évben 2000 kimagasló teljesítményt elérő fiatalnak nyújtott segítséget a sport és a művészetek területén. De a fiatalokat felkészítő művész-tanárokat, edzőket is évek óta elismeri a Mol. "Ezt a kört bővítettük most ki azzal, hogy létrehoztuk a MesterM díjat, kifejezetten középiskolai matematika, fizika és kémia szakos tanárok részére, hiszen a középiskolában dől el, hogy valakivel sikerül-e megszerettetni a természettudományos tárgyakat, ott dől el, hogy milyen szakmát választanak a fiatalok" - mondta Pánczél Andrea, a Mol magyarországi kommunikációs igazgatója. Ezzel a díjjal azoknak a pedagógusoknak kívánnak segíteni, akik személyiségükkel, értékrendjükkel, sokszor a szabadidejükben is a diákjaikért végzik munkájukat. "A Mol számára nagyon fontos a jól képzett utánpótlás, a jövő szakembereinek minőségi képzése és felkészítése pedig már a középiskolában elkezdődik."


A díjátadón Mosonyi György, a társaság vezérigazgatója úgy fogalmazott, ezek a pedagógusok elérték a maximumot egy tanár életében: a diákjaik elismerését és megbecsülését. Emellett vehették át a 200 000 forintos pénzjutalmat, az oklevelet és diákjaik ajánlását tartalmazó tablót, egykori diákjaik és az iskolaigazgatók jelenlétében. "Örömmel olvastuk a diákok ajánlásait, hiszen jó érzés, hogy ennyi lelkiismeretes és kiváló pedagógus dolgozik a középiskolákban - mondta Szőcs László, a Mol humánerőforrás ügyvezető igazgatója. - Ezzel a díjjal is szeretnénk felhívni a figyelmet munkájuk fontosságára, a természettudományok jelentőségére. Reméljük, hogy a jövőben egyre több tehetséges tanítványukat köszönthetjük kollégáink között." A díjátadón a vállalat korábbi programjainak keretében felkarolt két fiatal zenei tehetség is bemutatkozott.

ALBERT ATTILA, a budapesti Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium kémia szakos tanára, a kémia kategória egyik díjazottja.

Meglepődött az elismerésen?

Bevallom, igen. Néhány hete voltam egy érettségi találkozón, de a diákjaim, akik - mint utólag kiderült - erre a díjra jelöltek, nem árultak el semmit.

Mit tart a legszebbnek ebben a szakmában?

Azt, hogy négyévente megújul az ember. Ez csak nagyon keveseknek adatik meg. De minden osztály kicsit más módszereket, más hozzáállást kíván. Így lehet a legjobbat kihozni belőlük.

Kinek ajánlaná a tanári hivatást?

Akik szeretnek emberekkel foglalkozni, és megvan bennük a vágy a tudás továbbadására. Ez a munka mindig újabb és újabb kihívások elé állít.

SZÁMADÓNÉ BÉKÉSSY SZILVIA, a budapesti Veres Péter Gimnázium matematika szakos tanára, a matematika kategória díjazottja, több feladatgyűjtemény és versenyfeladat szerzője.

Meglepődött az elismerésen?

Igen. Amikor csörgött a telefon, azt hittem, hogy ismét egy kutatásra kérnek. Gyakran veszünk részt ilyenekben.

Mi volt eddig a legemlékezetesebb élménye a munkája során?

Ez az elismerés. A díjátadóra már elrendeződött bennem minden, de amikor megértettem, hogy miért hívnak, az igazán jó érzés volt. Arra a telefonra mindig emlékezni fogok.

Vannak olyan híressé vált tanítványai, akik az ön keze alól kerültek ki?

Igen, több magántanítványom is van, köztük a Gyurta testvérek. Sokan nem is gondolnák, milyen nehéz feladat az élsportolóknak felkészülni az érettségire. Nagyon büszke voltam, amikor egyszer egy interjúban azt olvastam, hogy Dani egy dologtól nem fél, és az a matematika. Akkor tudtam, hogy jól végeztem a dolgomat.

BÜLGÖZDI LÁSZLÓ, a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium fizika szakos tanára, a fizika kategória egyik díjazottja.


Honnan indult a tanári pályafutása?


Erdélyben kezdtem a pedagógusi munkát, egy kis faluban. Akkor még nem gondoltam, hogy majd Magyarországra kerülök.

Mi a legszebb élménye a tanítás kapcsán?

Ez az... (könnybe lábadt szemmel)

LACZKÓ LÁSZLÓ, a budapesti Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium matematika szakos tanára.

Hogyan jutott el önhöz a MesterM díj híre?

E-mailen érkezett az értesítés, hogy erre a díjátadóra vagyok hivatalos mint díjazott. Már csak két évem van a nyugdíjig, nem gyakran használom a számítógépet, és nagyon meglepődtem, amikor a sorokat olvastam. Meg is kérdeztem a kollégáimat, hogy április elseje van-e? (nevet) De aztán úgy tűnt, nagyon is komoly a meghívás.

Ezek szerint nem tudott a jelölésről. És mit szólt hozzá?

Több díjat is kaptam már, hiszen számos diákot segítettem országos és nemzetközi matematikai versenyekre való felkészülésben, de olyan díjat eddig még nem kaptam, amit az ő ajánlásuk alapján ítéltek volna oda. Pedig ez az egyik legfontosabb visszajelzés.
 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/pr/mesterm-dij-matek-fizika-es-kemia-szakos-tanaroknak-30137/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
101
hirdetés

HETILAP

hirdetés