Működik a szökőkút, az utolsó növényeket ültetik a tetőkerteken, s alakítják a leendő bérlők az üzlethelyiségeiket a Corvin Sétányon, melynek első üteme gyakorlatilag elkészült. Tatár Tibor, a Futureal Csoport kereskedelmi üzletágának vezérigazgatója szerint az önkormányzat belső hatalmi harcai miatt került pénzügyi viták kereszttüzébe az Európában is példaértékű projekt.
hirdetés
- Gyakorlatilag elkészült a Corvin Sétány első üteme.
- A Józsefvárosi Önkormányzat által még 1998-ban megálmodott hatalmas városrész-rehabilitációs munkának a felénél tartunk. Megépül 250 ezer négyzetméternyi lakás, iroda és kereskedelmi helyiség, s még egyszer ennyit fogunk építeni. A hétszáz méter hosszú Corvin Sétányból pedig 350 méter van készen: ebből 200 méter fedett utca, a bevásárlóközponté, amely októberben nyitja meg a kapuit.
- Tehát kell még tíz év, mire véget érnek a munkák?
- A Corvin Sétány építkezése valójában 2006-ban kezdődött el, a projekt teljes befejezéséhez így csak további 3-4 év kell. A Futureal 2004 óta irányítja itt a munkát. Előtte az önkormányzat egyszer sikertelenül pályáztatta a beruházást, majd a 2003-ban nyertes, négy építőipari cégből álló konzorcium tagjainak koncepcióbeli vitái miatt nem lépett előre az építkezés. Eztán vásároltuk meg a projektet, s mi is hosszú ideig dolgoztunk még azon, milyen is legyen ez a teljesen megújuló városrész.
- Az önök koncepciója, a lakások, üzletek, irodák hármasa beváltja a hozzá fűzött reményeket?
- Ennek az ötletnek a helyessége a válságban bizonyítást is nyert. Ugyanis mindig volt a projektben egy olyan ingatlanpiaci ág, amely valamennyire működött. Most az irodapiac van mélyponton, viszont a lakáspiacon már megjelentek az éledezés első jelei. A következő ütem első lakóházának huszonöt százalékát már értékesítettük, s ha elérjük a harmincöt százalékot, a banktól is megérkezik a finanszírozás, kezdődhet az építkezés.

- Ezt nem befolyásolja, hogy rendőrségi nyomozás indult az egész projekt ügyében? Egy szakértői vélemény szerint az önkormányzatot 3 milliárd forintos kár érte a telkek eladásakor.
- A rendőrségi nyomozás egy szocialista képviselő feljelentése nyomán a Rév8 Zrt.-nél, az önkormányzat projektcégénél indult el. Mind a vizsgálat, mind a feljelentés az önkormányzat szocialista frakciója belső hatalmi harcainak az eredménye. A 2004-ben kötött tízéves szerződésünkben az állt, hogy az önkormányzat kiüríti és lebontja az itteni házakat - ez egy rendkívül szlömös városrész volt, jelentős bűnözéssel -, mi pedig azt vállaltuk, hogy megvásároljuk a telkeket. Akkor a tenderben kialakult 65 ezer forintos négyzetméterár körülbelül a kétszerese volt az itteni piaci áraknak. A szakértői vélemény azt állítja, hogy 100 ezer forintot is elkérhettek volna. Csakhogy a jelentés nem veszi figyelembe, hogy az értéknövekedés az általunk végzett munkának köszönhető, hogy félig már felépítettük a Corvin Sétányt! Ráadásul nem egyenként vásároltuk meg a telkeket, hanem az összesre kötöttünk szerződést: ez az önkormányzatnak biztonságot jelentett.
- Az ügy másik része az áfa-elszámolással kapcsolatos.
- A megvásárolt telkekből mi azonnal visszaadtuk a közterületi részeket, amelyek azonban a korábbiakhoz képest jelentősen megváltoztak: szélesebbek lettek az utcák. Ennél a visszaadásnál vetődött fel az önkormányzat részéről az áfa-fizetés elmaradása. Nagyon sajnálom, hogy a politika így belepiszkított ebbe a munkába. Ugyanis európai mércével is kiemelkedő teljesítmény az, ami itt végbement. Külföldi kereskedelmi és építészeti kamarák, egyetemek delegációi jönnek folyamatosan megnézni, hogy miként lehet egy ekkora városrész-rehabilitációt ilyen példaértékűen véghezvinni. Erre inkább büszkének kellene lenni.
- Milyen volt egyébként az együttműködés az önkormányzat cégével?
- Az egyik legnagyobb kockázatnak tartottuk a munka elején, hogy hogyan tudja majd ez a cég, a Rév8 végrehajtani a kiürítéssel járó hatalmas munkát. Az élet végül nem igazolta félelmeinket, kiváló munkát végeztek. Mintegy 1100 lakást kellett itt megszüntetni: ebből ezret zökkenőmentesen már ki is ürítettek úgy, hogy a lakók jobb életkörülmények közé kerültek. A másik pozitív hozadéka a projektnek az önkormányzat számára, hogy jelentősen megújította ezzel a bérlakás-állományát.

- cikk értékelése /pr/setanynyitas-30489/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 94
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Ma: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Ma: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
-
Esti jó hír a devizásoknak: Így áll most a forint
- Időpont
- Ma: 18:45
hirdetés
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40

Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
HETILAP
hirdetés
Címkefelhő
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok