Az MKB Bank kombinált befektetési lehetőségek sorát kínálja azoknak, akik megtakarításaikat kiemelkedő hozamok mellett kívánják kamatoztatni.
A pénzügyi válság csillapodásával nem csupán a megtakarítási kedv élénkülése figyelhető meg, hanem az is, hogy az ügyfelek tudatosabban és körültekintőbben állnak befektetési döntéseikhez. Emellett lényegesen tágabban gondolkodnak megtakarításaikról, mint néhány éve, miután a saját pénztárcájukon tapasztalhatták, kombinált befektetési ajánlataink kiemelkedő éves betéti kamatokat nyújtanak.
A három-, illetőleg hathónapos időhorizontra szóló MKB Hozamtrió például igazán vonzó lehet mindazoknak, akik megtakarításukat okosan osztják meg és fektetik be az MKB Bank által ajánlott lehetőségek számukra leginkább megfelelő kombinációjába, a megszabott feltételek mellett.
![]() |
Sziráki László, az MKB Bank retail |
Kiemelkedő forint betéti kamatot azok érhetnek el, akik a klasszikus lekötött forintbetét, a feltörekvő részvénypiacok közé tartozó Brazília, Oroszország, India és Kína legnagyobb és legjobb likviditású vállalatainak részvényteljesítményéből profitáló MKB BRIC tőkevédett származtatott alap, illetőleg az MKB V. Kötvény vagy a befektetési egységekhez kötött MKB Kincstár életbiztosítás összeállítást választják, három egyenlő részre bontva a befektetendő - 600 ezer forintot meghaladó - összeget. Szintén kétszámjegyű EBKM-re számíthatnak azok, akik befektetésüket fele-fele arányban a három- vagy hathavi banki lekötés és az MKB BRIC tőkevédett származtatott alap között osztják meg. Akinek ennél kisebb összeg áll rendelkezésére, mind a három-, mind pedig a hathónapos időtávon magas kamat mellett helyezheti el legalább 50 ezer forintnyi megtakarítását standard lakossági lekötött forintbetétben.
A többéves időtávlatban gondolkodó befektetők számára kínálnak ideális lehetőséget az MKB Trezor Számlák: a már középtávon adóelőnyt biztosító számlákkal a megtakarítási és befektetési lehetőségek széles palettája - így az MKB Hozamtrió is - elérhető az MKB Bank 86 egységet számláló fiókhálózatában. Személyes pénzügyi tanácsadóink minden érdeklődőnek segítenek az anyagi lehetőségeihez, az életcéljaihoz, kockázattűrő képességéhez, illetve hozamelvárásaihoz leginkább igazodó megoldás megtalálásában. A konstrukciókról és a bankfiókokról további részletek találhatók a www.mkb.hu honlapon.- cikk értékelése /pr/szerencses-kombinacio-kimagaslo-hozam-26615/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 6
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Ma: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Ma: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
-
Esti jó hír a devizásoknak: Így áll most a forint
- Időpont
- Ma: 18:45
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
HETILAP
Címkefelhő
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok

