Február 19-én rendezi meg a II. Magyarországi Klímacsúcsot a Klíma Klub.
A konferenciát már most komoly érdeklődés övezi, hiszen a tavalyihoz hasonlóan idén is a politikai, gazdasági és tudományos szféra legjelentősebb képviselői alkotnak véleményt az éghajlatváltozásról és a fenntartható fejlődésről. Rendhagyó módon a konferencia élőben is követhető lesz a világhálón. A Klíma Klub kezdeményezésére iskolai közösségi vetítések formájában a fiatalok tanórákon, szünetben virtuálisan is bekapcsolódhatnak a páratlan szakértőket felsorakoztató rendezvénybe.
„A zöldebb világ megteremtése a ma élő generációk feladata és felelőssége" - szögezte le előadásában Stavros Dimas, az Európai Unió korábbi környezetvédelmi biztosa az Első Magyarországi Klímacsúcson tavaly februárban. Ha hozzátesszük, hogy nem a görög politikus volt az egyetlen EU-biztos az eseményen, akkor impozáns rendezvény sziluettje rajzolódik ki előttünk. A Klíma Klub, a konferencia szervezője alig néhány héttel a fővárosi találkozó előtt alakult meg, ugyanakkor a klímacsúcs előkészületei már korábban megkezdődtek, így sikerült Budapestre csábítani a szakterület kiváló gondolkodóit. A fentiek ismeretében talán nem meglepő: a szervezet - önmeghatározása szerint - legfőbb céljának az egész Földet fenyegető éghajlatváltozás lefékezését és káros hatásainak megelőzését tekinti. Ennek jegyében monumentálisnak tetsző feladatot vállalt magára, amennyiben hidat kíván építeni a gazdasági és politikai élet szereplői, a tudomány képviselői, a civil szervezetek, a lakosság, valamint a média reprezentánsai között a nemes cél elérése érdekében. Ennek a munkának a leginkább a média érdeklődésének homlokterében álló fejezete minden évben a konferencia megszervezése. A II. Magyarországi Klímacsúcsot február 19-én rendezik meg Budapesten.
![]() |
| Varga Dávid, a Klíma Klub titkára |
A levezető elnök Dr. Faragó Tibor a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium környezet-és klímapolitikai szakállamtitkára lesz, a nyitóbeszédét Dr. Szili Katalin, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tiszteletbeli elnöke tartja; az előadók névsora pazarul fest: a sor Szabó Imre környezetvédelmi minisztertől Greg Dorey brit nagykövetig, Herczog Edit EP-képviselőtől, Diana Ürge-Vorsatz klímakutatóig ér. Emellett részt vesz a rendezvényen Bencsik János és Dr. Fodor Gábor országgyűlési képviselő, Dr. Kerekes Sándor a Budapesti Corvinus Egyetem rektorhelyettese, Dr. László Ervin a Budapest Klub Alapítvány elnöke, elismert filozófus is. Továbbá szerepel a meghívottak listáján Sanjeev Kumar az E3G Third Generation Environmentalism-től és Alexander Buck IUFRO-tól (International Union of Forest Research Organizations). A konferencián előadást tart továbbá Valaska József is, aki a Mátrai Erőmű éghajlatvédelmi stratégiájáról számol be. A nevezetteken kívül a politikai, a tudományos, továbbá a gazdasági élet számos szereplője vesz részt tevékenyen a csúcson.
A Klíma Klub tevékenységének egyik legfigyelemreméltóbb missziója, hogy a fiatalokat, a „jövő generációit" olyan környezettudatos életmódra nevelje, amely segít megóvni a golyóbis természeti javait, s a bolygó lakóinak lehetőséget teremt a teljes életre a következő korszakokban is. Ennek szellemében, amolyan forradalmi újításként, a II. Magyarországi Klímacsúcs élőben követhető az internetes közvetítés révén. Sőt, a szervezők az előadók legfontosabb gondolatait azonnal a világhálóra küldik a Twitteren. Varga Dávid, a szervezet titkára felhívja a figyelmet arra: „El szeretnénk érni, hogy a diákok legalább egy tanóra vagy egy délutáni foglalkozás keretében figyelemmel kövessék a konferenciát minden oktatási intézményben, így az üzenet célba érjen." A szakember emlékeztet arra, hogy a Klíma Klub már korábban létrehozta az Országos Diáktanácsot, amely a környezettudatos iskolások képviselőinek rendszeres fóruma.
Merthogy a Klíma Klub munkássága közel sem merül ki a rendkívüli jelentőségű konferencia megszervezésében. A szervezet aktivistái klímaerdőket telepítettek az elmúlt évben Abádszalókon, Győrsövényházán, valamint Meggyeskovácsiban is. A klub az idén workshopot rendezett Szentendrén, amely lehetőséget adott arra, hogy a jelentősebb széndioxidkibocsátó-vállalatok vezetői a szakemberekkel közösen értékeljék a törvényhozás előtt fekvő éghajlatvédelmi kerettörvény várható következményeit. Árulkodó adat, hogy a mozgalom már két hónap után 10 000 regisztrált tagot tudhatott magáénak, s működése során közel kétmillió embert ért el különböző programjai és kiadványai révén.
A munka pedig nem állhat meg. A februári csúcs megmászása idején minden bizonnyal a korábbiaknál is jelentősebb médiafigyelem övezi majd a szervezet tevékenységét. Ennek nyomán a Klíma Klub mindent megtesz majd azért, hogy az egyik legfőbb üzenet végre mindenkihez eljusson; azaz: „Ez neked is fontos!" Mindenkinek fontos.
(x)
- cikk értékelése /pr/ujabb-csucs-elott-a-klima-klub-27107/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 5
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
„Mindenki erről a hülyeségről beszél” - nagyon felhúzta magát a Fidesz alelnöke
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Súlyos: Így énekelt együtt az elnöki ház előtt Gyurcsány és Kuncze (videó)
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Meglepő akció: Mit csinált Göncz Árpád az aluljáróban?
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Rendkívüli hideg jön a hétvégén: havazás, hófúvás is lesz
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Súlyos csörte a Fideszben: Példátlan gazdasági szigort ígértek
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Cséfalvay: Három kihívással kell szembenézni a válság megoldása érdekében
- Időpont
- 02.09: 18:16
-
Jogerős börtön Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Szerenáddal köszöntik Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 10:27
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Jogerős börtön Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Harmincegy éves magyar sztár, díjak nélkül
- Időpont
- Tegnap: 16:09
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Délen havazás, hófúvás várható
- Időpont
- Tegnap: 18:45

