Osztogatás válság idején

Íme, a szocialista csodafegyver!

Élő Anita
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.04.22. - 03:51
Létrehozás:
2010.01.23. - 09:34
2010.01.23. - 09:34
 
hirdetés
 
"Ne féltsen engem, be fogok jutni a parlamentbe" - nyugtatgatja lapunk munkatársát az egyik szocialista politikus, amikor jelezzük neki: az országos lista közepén elfoglalt helyével nem vennénk mérget rá, hogy folytatja országgyűlési karrierjét. A magabiztos választ az indokolja, hogy - mint más forrásaink is megerősítették - az MSZP vezérkara ígéretet tett a képviselőjelölteknek: hamarosan véget ér pártjuk mélyrepülése, az új adórendszernek köszönhetően a szocialisták támogatottsága emelkedni kezd.

Mindez meglepő, hiszen korábban szakértők egész sora - és a Heti Válasz is - láttatta, hogy az akkor még csak tervezett változtatással nem nő, hanem csökken a nettó bérek összege. Az adótörvény végső változatából azonban kitűnik: nem csak annyi történt, hogy a szuperbruttósítás miatt a munkáltatói járulékokat is beszámítják az adóalapba, és cserébe 1,9 millióról ötmillió forintra emelik a sávhatárt. Vagy is azt az összeget, amely alatt még a legalacsonyabb, 17 százalékos, és nem a 32 százalékos adókulccsal kell számolni. Megemelték azt a tételt is, amit az alacsony jövedelműek levonhatnak az adójukból. Tavaly adójóváírás címen 104 ezer forintos bruttó bérig havonta 11 340 forinttal lehetett, idén 265 ezer forintig 15 100 forinttal lehet csökkenteni az adó összegét.


Magasabb nettó bérek

A hatás nem is marad el: számításaink szerint minden idők legnagyobb "spontán" reálbéremelkedése várható februártól. Ezúttal a kormány nem a legalacsonyabb jövedelműeknek kedvez leginkább, noha a minimálbéresek is többet kapnak havonta 1150 forinttal, ami 1,5 százaléknak felel meg. Összegszerűen azonban a 210-230 ezer forintot keresők járnak a legjobban. (Ez a munkaszerződésben szereplő, hagyományos bruttó pénzt jelenti, nem pedig a szuperbruttósított összeget.) Ők havi hét százalékkal magasabb nettó béremelkedéshez jutnak, vagyis 15-16 ezer forinttal vastagabb borítékkal térhetnek haza. Nominálisan a legmagasabb növekedést a 330-340 ezer forintot keresők könyvelhetik el, ők pusztán az adószabályok módosulása révén havi 18-19 ezer forinttal többet keresnek majd februártól. Ez lenne tehát az első számú szocialista csodafegyver, az érezhető mértékű nettó béremelés.

Hogyan lesz képes ekkora adóbevételről lemondani az államcsődtől csak a nemzetközi hitelek segítségével megmenekített magyar költségvetés? A hivatalos indoklás szerint mindezt a vagyonadóban szednék vissza - persze legtöbbünktől csak a választások után. Ám amíg a jövedelmek szinte kivétel nélkül emelkednek majd, addig az ingatlanadó rengeteg embert nem érint. Falun például 120 négyzetméteresnél nagyobb új ház kell ahhoz, hogy ingatlanadót fizessünk, de az is csak a legdrágább helyen, Veszprém megyében, mert a legolcsóbbként besorolt Szabolcsban 370 négyzetméternél nagyobb új házat - vagyis már várat - kell építeni ahhoz, hogy valakire kiróják az adót.

Óriási a szórás a városoknál is; adó szempontjából a "legdrágább" Pest megye, ahol már egy 90 négyzetméternél nagyobb, de luxusméretűnek még aligha nevezhető új ház is adóköteles. A "legolcsóbb" Jász-Nagykun-Szolnokban viszont 195 négyzetméteres új városi házban terpeszkedhet valaki, és mégsem rónak ki rá ingatlanadót. A legmagasabban beárazott megyei jogú városok (Székesfehérvár, Győr és Sopron) ugyanannyit kóstálnak, mint a legolcsóbb fővárosi kerületek - itt is 90 négyzetméteres új háznál húzták meg a határt. Vagyis a családos háztulajdonosok nagy valószínűséggel fizetni kényszerülnek, már csak azért is, mert az állam korábban a gyermekek után járó szociálpolitikai támogatást éppen a külön szobákért adta.

Az utóbbi évek legnagyobb jövedelemátrendezésére számíthatunk tehát, csakhogy az ingatlanadó-fizetési kötelezettség a legtöbb ember számára még messze van, május végén - tehát csak a választások után kell ezzel foglalkozni. Addig legfeljebb az egyéni vállalkozók idegeskednek, akiknek február végén kell befizetniük az adót. No és a gyermekesek, akik közül sokan vélhetően azért nem merik már februárban visszakérni a családi pótlék alkotmányellenesen megadóztatott részét, mert adóbevallásuk benyújtásával együtt az ingatlanadót is be kellene fizetniük.

(A szeptembertől visszaigényelhető "családipótlék-adó" maximális összege az egygyermekeseknél közel kilencezer forint, kétgyermekeseknél 19 ezer, háromgyermekeseknél pedig 34 ezer forint lehet.) Így csak tavasszal derül ki majd a vagyonadóról szóló törvény egyik legnagyobb hibája, hogy a sokgyermekesek nem kaptak eleve mentességet, holott ők nem luxus iránti vágyuk miatt vásárolnak négy-öt szobás lakást. A nagycsaládosok a harmadik és minden további gyermek után 15 százalék kedvezményt kapnak, vagyis még a hatgyermekeseknek is be kell fizetniük az adó 40 százalékát.

Kedvezmények panellakóknak

 

A februári pénzosztás és a májusi - immár az új kabinetre hagyott - pénzvisszaszedés nem az egyetlen a kormányzat hangulatjavító intézkedései közül. Ide sorolható az elsősorban a panellakókat érintő távfűtés-áfa 18-ról öt százalékra való visszanyesése is. Emellett december 31-én - az eredeti jogszabályban rögzítettel szemben - mégsem szűnt meg a gáz- és távfűtés-támogatás, a kormány az utolsó pillanatban módosította a vonatkozó rendeletet. Április 30-ig - tehát a választások lebonyolításáig - az érintettek még megkapják a támogatást. Az intézkedés következtében a nagyérdemű az új fűtési idényben, a következő kormány idején értesül majd a támogatás eltörléséről, megalapozva az őszi önkormányzati választások hangulatát.

Keresetkiegészítés közalkalmazottaknak

Noha a korábbi megszorítások alkalmával a közalkalmazottaktól elvették a 13. havi bért, idén - még a választások előtt - két részletben mégis kapnak kiegészítő juttatást. A 340 ezer forint bruttó jövedelemhatár alatt kereső közalkalmazottak januárban és márciusban jutottak volna hozzá a kétszer 49 ezer forintos bruttó összeghez. Azóta változott a forgatókönyv, az egészségügyiek például februárban és márciusban vehetik kézhez a kiegészítést - vagyis a választást megelőző két hónapban - alapjövedelmüktől függően - nettó 20-30 ezer forinttal többet vihetnek haza.

Rendkívüli nyugdíjemelés

A szavazatmaximálási programból nem maradtak ki a nyugdíjasok sem; a nagy pártok hirdetésekkel bombázzák a másik táborát. Közben januárban egymillió idős ember nagyon is kézzel fogható változtatásokat tapasztalhatott meg - 2-4 százalék extra nyugdíjemelést kapott. A szakértők eredetileg a rendszerváltás előtti válság idején nyugállományba vonultak (1988-1990) ellátását igazították volna a többiekéhez, hogy hátrányukat csökkentsék. Ám a Gyurcsány-kabinet 2005-ben, vagyis még az előző választások előtt ígéretet tett az 1992-1995 és az 1997-1998 között nyugdíjassá váltaknak is. A válság miatt az eredeti, 2009. januári határidőt tavaly szeptemberre halasztották.

Csakhogy 2009 májusában megint hozzányúltak a törvényhez, és újra eltolták az emelés időpontját - idén januárra. A kampánykezdethez való igazítás az átlagnyugdíjban részesülőknek 14 ezer forint veszteséget okozott.

Emellett kitörölték a törvényből azokat a változásokat, amelyek januártól jártak volna - így a rokkantnyugdíjak öt éve megígért emelését és az özvegyi nyugdíjasokat érintő változást. Továbbra is érvényben marad tehát az a sokak által fájlalt szabály, hogy - kissé leegyszerűsítve - ha valakinek a nyugdíjba vonulása előtt több mint tíz évvel hal meg a házastársa, akkor egyetlen fillér nyugdíjat sem kaphat utána. A veszteség az elhunyt nyugdíjának 60 százaléka.

A kormány tehát látszólag gesztust tett a nyugdíjasoknak, ám valójában csak a kampány kezdetére időzített olyan emeléseket, amelyek már korábban esedékesek lettek volna. Másokat pedig egyszerűen elfelejtett - abban reménykedve, hátha az idősek fejéből is kiment már a beígért változtatás. Az persze nagy kérdés, hogy a folyamatos megszorítások közben honnan lett ennyi osztogatni való pénz a költségvetésben. Sehonnan, ám az anyagias szemléletű választók körét meg lehet nyerni egy ilyen lépéssorozattal, és ez jelentősen csökkentheti az MSZP hátrányát.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/reflektor/a-szocialista-csodafegyver-26669/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
85

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 148 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #148
    quodlibet
    2010.04.10. - 18:32

    Előzmény:
    #147 esbetbanya
    A mostani csodafegyvert úgy hívják Kubatov Gábor.
     
  2. #147
    esbetbanya
    2010.02.24. - 22:51
    Igen eddig mindig a nyugdíjasokkal nyert az MSZP, remélem most általuk buknak! Mert amit adott azt busásan visszavette! Beteg emberek utcára dobása, 13.havi nyugdíj elvétele, rokkantnyugdíjasok utcára dobása, Önös érdekeiket helyezték előtérbe "lásd a sikkasztások sorozatát" Mi pénz folyt el - eszméletlen! A prolinak meg még munkahelyet sem tudnak biztosítani. Munkát elvesztett emberek, "ha kilakoltatás következik be sok embernél": fáznak, éheznek??? -akkor megindulnak jogosan..... "Minden mindegy alapon" Jobb élet reményében csak jobbra, csak jobbra tartva előre! Elszámoltatni mindenkit?! Nem kívánom. Isten adja!
     
  3. #146
    mokus
    2010.02.10. - 08:42
    A szocialista kormányzat a Margit híd felújítása során -több mint duplájára nőtt a költsége- a 4-es metrohoz hasonló sumákolást végez. A jelenlegi híd felujítási összegből ill. kevesebből új hidtra is futná, ha nem "torkoskodják" el. A sózás miatt elrohadt szerkezetek pedig teljes cseréje indokolt. Ezek korrektül, tartósan nem javithatók.
     
  4. #145
    vhjoli
    2010.02.09. - 17:18
    A választási kampányban az egész ország népének le kellene vetíteni, a holokaust emléknapon előadást tartó szocialista embertípust, zuschlagot! Amikor tele pofával röhög a szerencsétlen emberek sorsán, majd az ünnepség kezdetén komoly lesz, összehúzza szemöldökét és tele pofával fasisztáz, szidja a mai jobboldalt, pedig a zsidók elleni aljasságokat pont olyan emberek követték el, mint ő. Kell, hogy mindenki lássa, ki lehet ma Magyarországon képviselő, "felelős" politikus!! Pedig csak egy piti tolvaj!! Istenem, de sokan vannak!!
     
  5. #144
    trilla
    2010.02.06. - 21:02

    Előzmény:
    #140 peep
    Szerintem nincs olyan szemfüles Modi, aki ennyi szemetet képes lenne kiszúrni, amit a pirosköcsögösök összehordanak, nyilvánvalóan abból a célból, hogy gerjesszék a témától való eltérést.
     
  6. #143
    trilla
    2010.02.06. - 20:57

    Előzmény:
    #137 miserables
    Örökké: Ez vajon mit jelent az örökkévalósághoz képest, ahova ezzel a grandiózus tudással feliratkozott Miserablec? Az alkoholizmus egyébiránt betegség. A cukrosokat is lenézi? Írása jellegéből adódóan magánál az epeelválasztás túltengésére lehet következtetni, de nem ezért szeretjük...
     
  7. #142
    mokus
    2010.01.29. - 06:25
    Szeretteim, korábban írtam de a viselkedésetek újra indokolttá tesz, hogy írjam: Máté 7/12 " Amit akartok azért, hogy az emberek veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal, mert ez a törvény és a prféciák." Ne egymást szapuljátok. Lapozzátok föl inkább a Révai lexikon 17. kötetet a szocializmus cimszónál. Tanult őseinka ttörtéeti ismeretanyag rendszerbe foglalása után rájöttek, a szocializmus eszméje az emberiség történetének legaljasabb eszméje. A un.szocialista emlőkön növekedettek is "fertőzöttek" mivel ilyen tanitásban részesültek. Legfeljebb másképen adják el magukat. Így én nem választok azokból akik már voltak kormányon és akkor sem csinálták meg amit igértek, csak a simlisségre futotta minden kormánynak, mindegyik csak árat emel, támogat, -miből, amit pofátlanul elvont- az EU-val megszívatták az országot, ez több mint hazaárulás. Nyugdíj törvényt sem akartak készíteni, mert akkor nem férnének hozzá. Elég a gazdag államok nyugdíjrendszerével való példálózásból. Hol van a magyar ember bére, nyugdíja azokéhoz képest. Hagyjanak békén a kábító dumájukkal. Kesebb duma több jó cselekedetet kell felmutatni.
     
  8. #141
    miserables
    2010.01.28. - 17:31

    Előzmény:
    #140 peep
    Peep show.
    Szerintem te vagy az aki nem a témával foglalkozol.
     
  9. #140
    peep
    2010.01.27. - 10:12
    Tisztelt moderátor!
    Őszintén kíváncsi vagyok, hogy mi az, ami - az antiszemita kérdéskörön kívül - kiveri Önöknél a biztosítékot.
    Különösen kíváncsi vagyok, hogy a "miserables" nicknéven megnyilvánuló destruktív hozzászólások, amelyek a legutolsó csehók hangvételét hozzák ide, meddig tolerálhatók Önök szerint!?
    Érdekel, hogy miért nem zavarja Önöket, hogy ezen név alatt - egyébként bicnicc # 184-el egyetértve - egy minden topicot szétverő krakéler zagyvaságait kell kerülgetni.
    Mindezek mellett nagyon csodálkozom, hogy nevezett miserables # 180 alatti gyöngyszeme a fórum etikai normáit nem lépi túl és Önök szerint még ez is tolerálható.
     
  10. #139
    miserables
    2010.01.25. - 21:34

    Előzmény:
    #0 bicnicc
    na megetted már?
     
  11. #138
    miserables
    2010.01.25. - 20:33

    Előzmény:
    #0 bicnicc
    Piknic majd ha megeszed azt a havat amit lehugyoztam : ))))))
     
  12. #137
    miserables
    2010.01.25. - 20:32

    Előzmény:
    #136 Honfitárs
    Két alkoholista jól megérti egymást
    Mennyi a nyugdíjad nagyeszű informatikus?
    40-50 ezer ?
    Mi újság a cigánytelepen ?Na végleg elcseszted ember magadat,te vágsz fel hogy álrokkant vagy.
    Majd viszek neked élelmiszercsomagot ha arra járok a Blaha felé.De addig csak folyékony kenyeret vegyél magadhoz.Májad felér már a hónaljadig.
    Ha nem akkor menj Demjénnel gyakorolj.Fúj örökké lenéztem az alkeszokat.
     
  13. #136
    Honfitárs
    2010.01.25. - 19:19

    Előzmény:
    #130 miserables
    Már hiányoltam a nagyeszedet. A fagylatot még mindíg bicskával eszed?
    Ja, az meg nem lazacpucolás, ha a halász ott előtted kiveszi a műanagdobozból.

    Csak nem akarja, hogy a dobozzal együt edd meg. Mert látja rajtad, hogy gyárihibás vagy.
     
  14. #135
    miserables
    2010.01.25. - 18:25

    Előzmény:
    #0 bicnicc
    Zsenikém még azt sem tudod mit jelent egy országot modernizálni!
    De mindent jobban tudsz!Mond Usa-ban mivel amerikai állampolgár vagy, melyik pártra szavaztál ?A demokratákra vagy a republikánusokra?
    Ki volt a szenátorod?Igen hallgatsz amikor amerikai életedról kérdezek?Csak nem a CIA-nak vagy a beépitett ügynöke?
    Kinézem belőled.
     
  15. #134
    miserables
    2010.01.25. - 17:34

    Előzmény:
    #128 ihavrilla
    Kedves Ihavrilla.
    Na a 800 000 álrokkantól megvonná a nyugdíjat és még örüljenek hogy nem kell visszafizetni amit jogtalanul felvettek!
    Én magam ismerek száz méteres körzetben miskolci otthonomnál, 4 álrokkantat és az egyik e mellé EVÁ-s vállalkozó is!Teheti hiszen az evát befizeti és az nem zárja ki hogy rokkant nyugdíjat kapjon valaki!Aztán tudok ezek mellé még két olyan emberkét is akik az egyik miskolci alpolgármester spammjai ,jó fizetésért semmit sem tesznek egy iskolában mint karbantartók
    Szép ugye?
    Azok akik a " masszához " tartoznak vagyis semmilyen iskolai végzettségük nincs 800 000 fő / Békesi volt pénzügyminisztertöl olvastam e kifejezést /a szociális segélyt megvonni illetve munkára kötelezni őket.A háromnegyede nem menne ezekből dolgozni és ezzel a segélyt meg lehet vonni,vagyis "kiesnek" a szociális rendszerből,kénytelenek lennének legális munkát vállalni!
    Érdekesség képpen Vona is valami ilyet akar és a "massza" munka keresés céljából nem csak a szűk Magyarországot jelölte meg.Mehetnek dolgozni Finnországba vagy Sziciliába is de Angliában is dolgozhatnak mint mezőgazdasági munkások.Ha nem akkor több börtönt kell építeni.
     
  16. #133
    Professzor
    2010.01.25. - 12:59

    Előzmény:
    #128 ihavrilla
    Bokros csak a 18 éven felüliektől akarna egy ilyen hozzájárulást.

    Én pl. havi 1000 Ft-ot nem tartanék túl soknak. A dolog lényege az, hogy a sok nyugdíjas, akik közül igenis nagyon soknak (főként az MSZPre szavazóknak :)) igenis van elég nyugdíjuk. Tudjuk, hogy főként az idősek veszik igénybe az egészségügyet, és az időseké messze a legnépesebb társadalmi csoport, ezért méltányos lenne mondjuk azoktól a nyugdíjasoktól, akik 100 ezer felett kapnak, egy mondjuk havi 1000 Ft beszedése. Nyilván a rászoruló 18 éven felülieknek az állam átvállalná (az adófizetők pénzéből persze).

    Bokros programjában szerintem főként (ill. kizárólag) azzal van baj, hogy privatizálni akar.
     
  17. #132
    august2
    2010.01.25. - 11:18

    Előzmény:
    #0 bicnicc
    Tanitson téged a fogházőr.
    -----------
    Misit nem kell tanítani, ő már mindent tud.
    Az a probléma, amit egy kőműves vendégmunkás nem tud megmagyarázni, az egyszerűen nincs is.

    Ha szembejön vele Bokros Lajos, amint talicskán tolja a legújabb csomagját, (mert már akkorára hízott, mióta az MDF szineiben tündököl) ránézésre megmondja, hogy ez teszi rendbe a gazdaságot.
    Kedves miserablesünk ilyen nagy szakértő mindenben. Egy igazi őstehetség. Ezzel a tudásanyaggal ő egymaga lehetne az egész szoci frakció, ha ideje lenne két malterkeverés között lealázná az egész törvényhozást.
     
  18. #131
    miserables
    2010.01.25. - 06:13

    Előzmény:
    #128 ihavrilla
    Visszatérek este, már nincs több idöm.
     
  19. #130
    miserables
    2010.01.25. - 06:12

    Előzmény:
    #0 bicnicc
    Zsenikém ,mire akarnál engem tanitani?
    A falazás és zsalukészités rejtelmeire?
    Esetleg politológiára netán pénzügyi ismeretekre,holland vagy német nyelvre,gépkocsi vezetésre vagy az asztalos munkára?
    Mert te egy zseni vagy .Ugy gondolod én nem tanultam nem olvasok ,szűk agyam nem érdekli más csak a pia , a koko meg a spangli.
    Hát el vagy tévedve ember.Például ha időm van sokat olvasok csillagászatról,történelemről.
    Ja hogy még csípem a fiatalabb nőket na ebbe belejátszik a jó táplálkozás.
    Honfitársunkról annyit ,aki a VIII kerben él, az vagy cigány vagy alkoholista,dolgoztam a Népszinház utcai iskola bövitésén 1999-ben.
    Mivel fiatalabb mint én a nyugdija lehet 200 euró.Na kispofám az két napi bérem.
     
  20. #129
    ihavrilla
    2010.01.25. - 03:55

    Előzmény:
    #119 egypolgar
    Üdv!
    Látszólagos az ellentmondás! A jövedelem, bér, kereset fizetés kifejezések kicsit keverednek. Aztán nagyon ügyesen úgy oldották meg, hogy a nagy levonások a bérből és fizetésből élőknél majd májusban, júniusban kezdődik, de akkor az meredeken nőni fog az év végéig. A kafetária rendszer változása miatt 25%-kal csökken a legtöbb helyen a kapott juttatás. Gyakorlatilag ez is csak majd később tudatosul. Szóval majd meglátjuk 2011.01.01-én, hogy mennyivel lett több a JÖVEDELME az embereknek.
    Aztán ugye milyen jól jön, hogy a személyi jövedelemadó bevallása májusi határidős. Ha még rá kell fizetni akkor milyen jól lehet szidni majd Orbánt!
    Aztán meg két éve mást sem hallottunk, hogy nyugdíjreform kell. Még bizottságot, akadémiai tanszéket is létrehoztak. Most meg minden így jó és szép?
    Ne aggódj egypolgár, lesz itt cumi! Hála kedvenc szoclib kormányaidnak!
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 148 db -

hirdetés

HETILAP