A Fidesz a kampányban 13 ügyben - köztük a Malév 2007-es eladása témájában - ígért elszámoltatást, és Fellegi Tamás leendő fejlesztési miniszter is jelezte: a következő kormány felülvizsgálja majd az állami vagyongazdálkodás eddigi módját, elsősorban a privatizációs szerződéseket.
Múlt pénteken aztán Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábfőnöke tette nyilvánvalóvá, hogy a Fidesz további csontvázakra számít, elsősorban a Malév újraállamosítása ügyében.
A légicég egyik névtelenséget kérő vezetője még a fideszes nyilatkozatok előtt felhívta a Heti Válasz figyelmét egy 32 millió eurós, azaz legalább 8,5 milliárd forintos csontvázra (értsd: az új kormányt terhelő rejtett kötelezettségre), melynek története a Veres János pénzügyminiszter felügyelte magánosítással kezdődött.
Lapunk több szakértővel is átolvastatta a privatizációs dokumentumokat, valamint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., az orosz Vnyesekonombank, az egykori - szintén orosz hátterű -vevő AirBridge Zrt., illetve a Malév vezetői által aláírt (és Oszkó Péter pénzügyminiszter által ellenjegyzett), 2010. február 26-i keltezésű visszaállamosítási megállapodást. Az alábbiakban végigjárjuk a 8,5 milliárdos "robbanáshoz" vezető eseményeket - rámutatva a hűtlenkezelés-gyanús részletekre.
1. A Malév 2007-es eladásakor a közvéleménynek csak arról lehetett tudomása, hogy a vásárló AirBridge Zrt.-től a magyar állam elvárta: hozzon egy 32 millió eurós bankgaranciát. Ezt vállalta is az orosz hátterű vevő, hozta hát az orosz állami Vnyesekonombank garanciáját, amely a gyakorlatban - némileg leegyszerűsítve - 32 millió eurónyi pluszpénzt jelentett (volna) Magyarországnak.
2. A magyar állam nevében az MNV Zrt. 2009-ben lehívta a Vnyesekonombank teljes, 32 millió eurós bankgaranciáját - az orosz pénzintézet azonban egyszerűen nem fizetett.
3. 2010. február 26-án a magyar állam visszavette a Malév nevű "nemzeti kincset"; 95 százalékos tulajdonos lett a légicégben - s a Vnyesekonombank csak ezután fizette ki az MNV-nek a Malévvel kapcsolatos garanciát.
4. A visszaállamosítási tárgyalásokon azonban kiderült, hogy az AirBridge által hozott 32 millió eurós bank garancia mellett létezik egy ugyanilyen összegű viszontgarancia is, amit a Malévnak kell kifizetnie a Vnyesekonombank felé. Szakértőink ezen a tényen botránkoztak meg először, és itt kiáltottak hűtlen kezelést - legalábbis a gyanú szintjén. Az AirBridge ugyanis - mint írtuk - a privatizáció pillanatában azt vállalta, hogy ha szükséges, az általa megnevezett bank "leszurkol" 32 millió eurót Magyarországnak. Ez "véletlenül" éppen akkora összeg, mint amit az AirBridge - a viszontgarancia segítségével - rögtön ki is vett a megvásárolt Malévból (a Vnyesekonombank javára), pontosabban: lehetővé tette, hogy amennyiben az orosz bank fizet Magyarországnak, a Malévnek is nyomban fizetnie kelljen az orosz pénzintézetnek (szintén 32 millió eurót).
5. És itt jön a duplacsavar: minthogy a Vnyesekonombank a visszaállamosítás után kifizette az MNV-nek a 32 millió eurót, azonnal beállt a Malév fizetési kötelezettsége is. Ám hogy az immár újra magyarrá lett állami vállalat képes legyen a teljesítésre, végül fel kellett vennie 32 millió euró hitelt. Hogy kitől? "Természetesen" az orosz állam Vnyesekonombankjától. És most ennek a kölcsönnek a kamatait vagyunk kénytelenek törleszteni. A Malév-privatizáció tehát teljes kudarc: nem elég, hogy három év után az egészet vissza kellett csinálni, még további 32 millió euróval is tartozunk az orosz állami banknak.
6. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint Oszkó Péter számára február 22-én, négy nappal a visszaállamosítási megállapodás aláírása előtt vált világossá mindaz, amit az eddigiekben kárhoztattunk: vagyis, hogy az AirBridge 2007-ben viszontgarancia-nyilatkozatot vállalt a Vnyesekonombanknak. Mivel azonban a Malévet a választások előtt - vélhetően politikai okokból -"meg kellett menteni", a kormánynak annyi lehetősége maradt, hogy az újraállamosítási szerződésben rögzíttesse: a Malév fenntartja a jogot, hogy vitassa a viszontgarancia alapján történt kifizetés jogosságát, és az összeget bíróságon visszakövetelje. Tehát a magyar állam észlelt egy feltételezett törvénytelenséget - de fizetnie kell. Aztán majd valahol egy bíróság talán Budapestnek ad igazat. Az ellenfél az a Vnyesekonombank, amely a Malév-bohózat egyedüli győztesének tűnik.
- cikk értékelése /reflektor/az-elso-csontvaz-a-malev-85-milliardos-kotelezettsege-29285/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 160
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #73
- Lenyeglato
- 2010.09.02. - 04:51
Régi vicc, mi lesz az új mechanizmus szimbóluma? Fagylalt és galamb, aki nem nyal az repül! -
- #72
- gabes
- 2010.05.29. - 17:17
gyűlnek a "csontvázak", szépen sorban - legalább majd lesz hivatalos indok, hogy miért is nem lehet adót csökkenteni, valaivel be kell etetni a FIDESZ szavazókat. - Varga Mihály az elmúlt négy évben a költségvetési bizottság elnöke volt. Minden adathoz hozzáférhetett érdekes, hogy nincs tisztában az ország gazdasági állapotával. Ezek szerint az elmúlt 4 évebn nem csinált semmit, vagy nagyon rossz szakember vagy hazudik. -
- #71
- surgyelantimot
- 2010.05.17. - 11:54
Ez még csak az első csontváz, de máris tízmilliárdokról beszélünk. Jön még majd egy csomó. Egyik ismerősöm sírva jött hozzám a minap, segítsek neki. Több mint 5 éve nem kapott levelet az APEH-től, most küldtek neki egyet, mely szerint 5 millás tartozása van. Alig keres többet a minimálbérnél, ingatlan, komoly értékű ingósága sosem volt. A tévedés nyilvánvaló, a kérdés azonban ott motoszkál az emberben. Mennyi ilyen valótlan, " tartozási értesítőt" küldött ki az APEH, összesen mekkora összegről, s vajon kreatív módon könyvelték-e ezeket le, mint biztos állami bevételeket? Mert ha igen, akkor itt is létrejöhet egy akár több tízmilliárdos, virtuális állami bevétel, mellyel igen csak szépen lehet kozmetikázni a pénzügyi adatokat, amikor átadják azokat a Fidesznek. -
- #70
- kisistvan.tata
- 2010.05.17. - 10:22
Még mindig nem szált fel a vőrősköd, meg mindig va aki hisz aszociknak, a 40 év hosszu idő a demokráciábol allitolag csak 20 év telt el, mÍndent meg magyaráztak. ebben nagy mesterek -
- #69
- ikon_manus
- 2010.05.17. - 07:28
Előzmény:
#68 benkvik
ezekre a szocialistákra minduntalan rá jár a rúd...
(már megint az a fránya magyarázkodás, mint az óvodában "de a Lacika meg elvette a vödrömet", csak az a baj vele, hogy komolytalan)
Várjuk ki a végét és lehet hogy neked lesz igazad, hogy a fidesz is lókötő! -
- #68
- benkvik
- 2010.05.16. - 23:02
Előzmény:
#67 ikon_manus
Kedves manus!Nem találtak semmit,mert Polt(pot) Péter időben lépett,mikor lépnie kellett!No nem mintha sajnánám a bűnösöket,csak a tárgyilagosság kedvéért,a szociknak nincs Polt(pot)-juk. -
- #67
- ikon_manus
- 2010.05.16. - 22:54
Előzmény:
#66 benkvik
azt tartom én számonkérésnek, ami törvényes úton történik és nem a médián keresztül.
Az általad felsoroltak nem kerültek bíróság elé(nem mondom hogy acélos az igazságszolgáltatás, de sokat sejtet). Tetejébe úgy nem kerültek bíróság elé, hogy szegény álbalosok foggal-körömmel küzdenek, hogy találjanak valami törvénytelent.
Viszont az utódpárt, lassanként felmorzsolódik a törvény előtt.
És mivel mostmár nem ők a törvény, hát hátha ez a folyamat felgyorsul.
Tiszta szívből remélem, hogy nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek most tűnik és valóban rossz politikai döntések sora vezette csődközelbe Magyarországot, nem az önérdekü gazdasági trükkök!
Még valami: ha Orbán, vagy bárki törvénytelent tett/tesz, vele is számoljanak el!
Csak azt nem szabad elfeledni, hogy a kormányzó hatalom nem fog önvizsgálatot tartani... az - egy szerencsésebb politikai kultúrában - az ellenfél(és nem ellenség) dolga kéne hogy legyen.
Ott voltak, nem találtak semmit. Kár feszegetni elévült vádakat, ami tetejébe kismiska a mostanában előkerülő ügyekhez képest. -
- #66
- benkvik
- 2010.05.16. - 22:23
Igazad van manus.Én sem tartanám visszamutogatásnak,ha valaki számonkérné Orbán papán azt a kőbányát ahol művezető és párttitkár volt.Én szerintem Orbán nem hülye,sőt nagyon is okos mert ő még a kormányülésről sem csináltatott jegyzőkönyvet,míg a böszme még azt is kibeszélte és felvette amit nem kellet volna. -
- #65
- ikon_manus
- 2010.05.16. - 22:03
Előzmény:
#55 Omega2010
az a meglepő, hogy ilyenek vannak..
az élet nem az ócsárolásról szól, mégha ebben is nőttünk fel (én mindenesetre)
és hogy valaki számonkéri az ország legnagyobb szélhámosait az nem ujjal mutogatás ...szerintem.
Megdöbbentő, hogy olyan dolgokat vágtok a pajtásoddal mindenki fejéhez ('tanácsadók helyett s.nyalók','Nem mernek ellentmondani neki. Mindig lesz aki kimagyarázza ha nem úgy sikerül'), amiket ti csináltok eszeveszett keserűségetekben, világvége-víziótokban.
Ha kicsit várunk, okosabbak leszünk és akkor már röpködhetnek a "de hülye Orbán"-ok, de most még böszme-nagy találgatás minden hasonló, mondhatni ujjal mutogatás, a múlt kudarcainak kimagyarázása ("ők is rosszak, nehogy asszidd...").
Mindez árulkodik, hogy ki is igazán a "nagyon elfogult ember", ami valóban "több, mint hiba!" -
- #63
- august2
- 2010.05.16. - 08:04
Előzmény:
#62 arvamadar
Határozott embernek látom Orbánt csak épp fogalma nincs a közgazdaságtanhoz.
------------------
:)))))
A "közgazdasági zsenik" juttatták ide az országot, akik "értenek a számokhoz".
Az ilyen sületlenségeket mint amit te is írsz ők találták ki, saját tehetségtelenségük leplezésére.
Senki más nem érthet a gazdasághoz, csak ők.
Eddig tartott a működésük, megbuktak, de nagyon.
..De ha még igazad is lenne, Orbánban megvan az a képesség, hogy megtalálja a hozzáértő a gazdasághoz értő JÓ embereket.
Egyenlőre károgás amit itt műveltek. (elég nagy fórumfelületen, azt meg kell hagyni.)
-
- #62
- arvamadar
- 2010.05.16. - 06:31
Előzmény:
#58 Omega2010
Na úgy látom hogy jól látod a helyzetet.
Sajnos sok ember "vak" pedig szemmel látható hogy igen nagy árat fizetnek Orbán hülye ötleteiért.
Nem mernek ellentmondani neki.
Mindig lesz aki kimagyarázza ha nem úgy sikerül.
Határozott embernek látom Orbánt csak épp fogalma nincs a közgazdaságtanhoz.
Inkább azt tanult volna mint jogot.
Zsil te nagyon elfogult ember vagy .
Ez több mint hiba!Te tanult ember vagy még is át lehet verni.Vagy érdeked fűződik ahhoz,hogy Magyarország tovább bukdácsoljon. -
- #61
- zsil
- 2010.05.15. - 18:02
Előzmény:
#60 Omega2010
Gejza!
Arról szívesen beszélek bárkivel, hogy működik a kormány, de nem szeretnék visszamenni olyan apró trükkökig, hogy hogyan lehet mondjuk valamit úgy megvenni az államtól, hogy visszalízingeltetem vele, meg azzal sem tölteném szívesen az időt, hogy kibarchobázzuk, hány "tanulmányórába" kerül egy fel nem épülő kormányzati negyed, hogy csak a lájtosabb múltbéli eseményeket említsem!
Szomorú vagyok, Gejza!
Azt hittem, megértetted, amit leírtam!
Már nem strapálom magamat! -
- #59
- zsil
- 2010.05.15. - 17:22
Előzmény:
#58 Omega2010
Gejza!
Mondjál ellent Te!
Nyiss egy Topikot a fórumban és világíts rá, mi az, amit rosszul csinál az Orbán-kormány!
Oszlasd már a fejfájást, mert migrén lesz belőle! -
Ne álmodj már béjla.
A4 Péter egy hadibarom, de mi ebben az érdekes? Az, hogy ezzel az információval a főnöke, egy bizonyos Orbán Viktor szellemét jeleníti meg?
Ha valami, akkor ez aggasztó, mert tanácsadók helyett s.nyalók veszik körül, akik, ennek megfelelően rettegnek még csak utalni is a hülyeségére, nem hogy ellent mondani neki.
Ez fog még sok fejfájást okozni! -
- #57
- zsil
- 2010.05.15. - 16:18
Előzmény:
#55 Omega2010
Gejza!
Az új kormányt nem Gyurcsány fogja vezetni!
Ez már önmagában biztosíték arra, hogy nem lesz visszamutogatás!
Tényfeltárás, számonkérés és munka lesz! -
- #55
- Omega2010
- 2010.05.15. - 15:33
Mindössze arról van szó, hogy a jövendő kormány az égvilágon semmit nem akar négy évig csinálni, csak ujjal mutogatni az elmúlt nyolc évre. Gazdasági tényfeltáró bizottság - hát ennél nagyobb fa.szságot még a Medgyesi-Gyurcsány tandem sem tudott volna összehazudni. -
- #54
- cogito
- 2010.05.15. - 15:32
Előzmény:
#42 odgobe
Drága barátom, én azokra az ügyekre hivatkoztam, amit most "csontvázként" aposztrofálnak.
Várd ki a végit.
Most van a koncepció. Kérdés, hogy a tanúk a vallomásukat, vagy az itéletüket fogják felolvasni a bíróság előtt...
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Ma: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Ma: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
-
Esti jó hír a devizásoknak: Így áll most a forint
- Időpont
- Ma: 18:45
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
