Ez csak egyetlen, meglehetősen sajátos példa arra, hogy a hazánkból Nyugat felé történő munkaerő-vándorlással párhuzamosan ellenkező előjelű jelenség is tetten érhető. Sőt mára valóságos hálózata alakult ki a Kárpátaljáról érkezett otthonápolóknak. Azokról az asszonyokról beszélünk, akik Ukrajnából felkerekedve nyakukba veszik az anyaországot, hogy "dédiszitternek" szegődjenek el itteni családokhoz.

"A kárpátaljai nénik azoknak jelenthetnek köztes megoldást, akiknek nincs szívük vagy pénzük idősotthonba adni gondozásra szoruló szüleiket, nagyszüleiket, de magukhoz sem tudják venni őket. Például mert kicsi a lakás, sok a gyerek, vagy csak belátják, hogy arra idővel rámegy a család" - mondja lapunknak az a budapesti férfi, aki tavaly nagybeteg édesanyja ápolására folyamodott ehhez a lehetőséghez.

És hogy - sok társához hasonlóan - miért nem a 350 hazai otthonápolási szolgálat egyikét bízta meg a feladattal? Azért, mert ezeknél a legális szolgáltatóknál legalább kétszer annyit kellene fizetni, mint az értelemszerűen feketén dolgozó határon túli asszonyoknak. Míg előbbieknél a 24 órás felügyelet ára havonta 300 ezer forintnál kezdődik, a kárpátaljai segítők már 120-150 ezer forintért elvállalják a munkát.

Erről magunk is meggyőződhettünk, amikor a fenti hirdetésre válaszolva árajánlatot kértünk egy 98 éves dédszülő felügyeletére. Postafordultával jött a válasz: "A nővérem és két barátnője vállal 24 órás ápolást, havi váltásban, napi ötezer forintért." Amikor pedig telefonon érdeklődtünk egy másik kapcsolatnál, ugyanezen feladat árát havonta 120-130 ezer forintban jelölték meg.

Az említett sűrű váltásnak hétköznapi oka van: mivel Ukrajnából csak - egyhavi tartózkodást lehetővé tevő - vízummal lehet Magyarországra jönni, a határt 30 naponta át kell lépni a legális itt-tartózkodáshoz. Ennek megfelelően hetente kétszer fordulnak azok a kisbuszok, amelyek hozzák-viszik az új "turnust" Budapestre és más hazai településekre.

Akárkivel beszéltünk, mindenki elégedetten nyilatkozott a határon túli asszonyok munkájáról. Volt, aki olyan baráti kapcsolatot alakított ki velük, hogy később meglátogatta őket Kárpátalján, más arról számolt be, hogy gyermekei afféle pótnagymamaként imádják őket. Többen pedig azt hangsúlyozták, hogy a kötelező feladat ellátása mellett előszeretettel főznek, mosnak, bevásárolnak és sok egyéb módon igyekeznek hasznossá tenni magukat.

Persze jobbára nem egészségügyi szakemberekről van szó. "A józan paraszti eszük és ösztönös emberségük azonban huszonháromszor többet ér, mint a méregdrága szakápolók centire kimért gondoskodása" - összegzett az a budapesti asszony, aki szintén édesanyja ápolására keresett - és talált - megfizethető és egyben humánus megoldást.