Az alábbi tényanyagot a 2005-ös vádirat, Kulcsár Attila 2008. június 5-i, bírósághoz benyújtott írásos értékelése, továbbá a 2008. július 4-én és 7-én elhangzott vádbeszéd, illetve a Heti Válasz információi alapján állítottuk össze.
hirdetés
1. MILYEN MINŐSÉGBEN SIKKASZTOTT KULCSÁR ATTILA?
A leendő "botránybróker" 1998-ban került a K&H alkuszcégéhez; eleinte az értékesítési üzletág munkatársaként, majd a portfóliókezelési üzletág vezetőjeként alkalmazták. 2002-től az anyacég is lecsapott rá: a K&H Bank önkormányzati és EU-projektek igazgatóságának vezetője lett. Rejtő E. Tibor vezérigazgató személyre szóló feladatokkal látta el, úgymint "bankszintű kapcsolattartás vezető politikai és közéleti személyiségekkel".
2. HOGYAN SIKKASZTOTT KULCSÁR ATTILA?
Az öt és fél évig zajló bűncselekmény-sorozat három szakaszra különíthető el:
a) 1998-tól 2000 végéig - Kulcsár olyan látszatot keltett - fiktív szerződések segítségével -, mintha ügyfelei egymás közt értékpapírokat értékesítenének. A valóságban az értékpapírok egy része olyan, többnyire offshore cégek képében megjelenő "ügyfelekhez" került, amelyeket maga a bróker vagy Kerék Csaba ellenőrzött. Az értékpapírok eladásából befolyó pénzzel Kulcsár a sajátjaként rendelkezett.
b) 2000-től 2002 tavaszáig - Ebben az időszakban Kulcsár lecserélte a korábban használt - főként Kerékhez köthető - segédcégeket, és a Schönthal Henrik befolyása alatt álló, Montrade és Balmoral nevű, ugyancsak "baráti" offshore társaságok ügyfélszámláit használta fel a sikkasztáshoz.
c) A 2003-as lebukásig - Kulcsár jórészt felhagyott az ügyfélszámlák közötti értékpapír-átvezetésekkel, a továbbiakban a K&H Vigadó téri fiókjának technikai számláját használta. Ügyfeleivel olyan átutalási megbízásokat íratott alá, amelyeken címzettként a technikai számla száma szerepelt. Ezután már csak ő látta a pénzek útját; a cél a tőke kivitele volt, vagyis hogy szabadon használhassa a legnagyobb ügyfelek, a Betonút és az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) pénzét. Saját offshore cége, a Britton Llc., illetve a Montrade, a Balmoral és szír pénzváltók közbeiktatásával készpénzben jutott hozzá az "elsikált" milliárdokhoz.
3. MI LETT AZ ELSIKKASZTOTT PÉNZZEL?
A Kulcsár-féle Britton Llc. pénzeiből 2001-ben létrehozták a - hazai bejegyzésű, Kerék Csaba és Mészáros János nevével fémjelzett - Britton Capital & Consulting Kft.-t. A magyar "leány" köré cégcsoportot szerveztek, hogy így mossák tisztára a sikkasztásból származó összegeket. A Brittonérdekeltségek három irányba "nyújtózkodtak": ingatlanvásárlások (részben a K&H-tól vettek épületeket); magasépítési beruházások (Medgyessy Péter nagyváradi barátjával közösen felhúzták a Lotus Plazát, illetve beszálltak a Thermal Hotel Visegrád-projektbe); befolyásszerzés gazdasági társaságokban (a Novoprint Rt.-ben, a Kartonpack Rt.-ben, a Hungexpo Reklám Rt.-ben, illetve a Pannonplast Rt.-ben). Emlékezetes: a Szász Károly vezette pénzügyi felügyelet a Pannonplast-esetet lefülelve vetett véget Kulcsár zsonglőrködésének.
4. CINKOSOK VAGY ÁLDOZATOK LEHETTEK AZ ÜGYFELEK?
Kulcsár több ügyfelével háttéralkut kötött, hogy ha rábízzák az általuk képviselt cég pénzét, törvényesen el nem érhető pluszhozamot, sikerdíjat is kapnak. Cserébe az érintettek egyike-másika hozzájárult, hogy a bróker szabadon forgathassa a beutalt összegeket. Az ügyészség szerint Bitvai Miklós, Garamszegi Gábor, Dunai György és Forró Tamás egyaránt a "mágus" cinkosai voltak.
5. MIT ÉRDEMEL AZ A BŰNÖS...?
Az ügyészség a 24 vádlott közül 11-nek letöltendő, hatnak felfüggesztett börtönt, négynek pénzbüntetést, háromnak pedig próbára bocsátást indítványozott 2008. július 7-én. Táblázatunkban a börtönveszélyeztetettek nevét és az ellenük felhozott vádakat közöljük.
Nagyításért kattintson az alábbi képre!

- cikk értékelése /reflektor/forro-tamas-a-magus-cinkosa-volt-19438/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 2
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Ma: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Ma: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
-
Esti jó hír a devizásoknak: Így áll most a forint
- Időpont
- Ma: 18:45
hirdetés
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
HETILAP
hirdetés
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok