Találós kérdés: miként lehetséges, hogy bár a Molnak több településen van töltőállomása, mint az OMV-nek, mégis a kutak jobb eloszlása döntött az osztrákok mellett? Sehogy. Kivéve, ha rosszul írják ki a pályázatot. Már csak az a kérdés, hogy vétlen mulasztás vagy szándékos összejátszás miatt bukott el - Európában szokatlan módon - a nemzeti olajcég a hazai állami tenderen.
Az emberek nem hisznek a szemüknek. Az országban Mol-kútból van a legtöbb, s még a legeldugottabb településeken is találhatunk a magyar olajtársaság töltőállomásaiból. Emiatt eddig kormányzati tenderen nem nyerhetett más, csak a Mol. Hogyan veszíthette el a magyar társaság mégis éppen a kutak „rossz eloszlása” miatt a tavaly októberben kiírt kormányzati benzintendert?
Kis magyar abszurd
A kiírásba ehhez bele kellett írni, hogy „nem régiónként” kell számításba venni a benzinkutak számát, hanem „egy folyamatos vonalra fel kell fűzni egymás után a töltőállomásokat”, és ezek távolságát kell átlagolni. Ha egy településen több kút van, azokat is figyelembe kell venni. Márpedig a főként nagyobb városokra koncentráló OMV-nek (és a vele együtt induló olasz Agipnak) sok kútja van egy-egy helyen, egymáshoz közel, a Mol viszont sok hazai kistelepülést is ellát benzinnel. Így vált honi földön az előny hátránnyá, és veszítette el a Mol a tendert az osztrák OMV-vel szemben, noha a vak is látja, hogy a magyar hálózat területi eloszlása kedvezőbb.
Az elbírálásnak három szempontja volt: az elsőt az OMV nyerte, mert literenként 2,2-2,7 forinttal a Mol árai alá kínált, így az osztrák cég 284 forintért adja az állami autóknak a 95-ös benzint, amit a holtankoljak.hu adatai szerint fővárosi kútjain 312-319 forint közötti áron mér. A magyar olajtársaság nagyobb kútszámával (362-345) behozta az osztrák előnyt, sőt, nyerésbe fordult; vesztét a kutak eloszlása hozta. Noha a Mol 238 településen rendelkezik töltőállomásokkal, az OMV pedig csak 175-ön, a már említett számítással az jött ki, hogy a Mol-kutak 15,34 kilométer távolságban vannak egymástól, az OMV-AGIP-töltőállomások pedig 14,68 kilométerre.
Ennél jobban a külföldi konzorcium - ad absurdum - csak akkor szerepelhetett volna, ha például valamennyi töltőállomása a főváros V. kerületében lenne, hiszen akkor még kisebb lenne a köztük levő távolság. Vagy felelőtlenül készítették elő tehát a tendert, vagy szándékosan írtak ki olyan pályázatot, amely az osztrákoknak kedvez. A kabinet azt a látszatot kelti, hogy utóbbi történhetett, mivel a kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint „az eljárás szabályos volt, a jogszabályok betartásáért pedig nem vonnak felelősségre senkit”.

Traktoros sirámok
Az OMV által kínált árelőny kevesebb, mint literenként három forint; ez annyit tesz, hogy ha egy hatliteres fogyasztású autót az OMV-kútnál tankolnak meg, akkor száz kilométeren 213 méterrel többet lehet megtenni vele, mintha a Molnál tankoltak volna. Miközben tucatjával találunk olyan településeket az országban, ahol tíz-húsz-harminc kilométerrel kell többet hajtani, míg egy osztrák kútra lelünk. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park például évi hétszázezer forintra becsüli a többletköltségét, traktorjaival földutakon - mivel főútvonalon nem közlekedhetnek - közel ötven kilométert kell megtenniük a legközelebbi „nyertes” kútig.
A helyzet annál is érthetetlenebb, mert évek óta háború dúl a magyar és az osztrák olajtársaság között Közép-Európa vezető olajcége címéért, és a Mol nem áll rosszul a küzdelemben. A környező országok közül Ausztriát, Szerbiát és Szlovéniát leszámítva - a kutak számában - mindenütt a magyar cég pozíciói a kedvezőbbek, még Olaszországban is jobban áll, mint az OMV. A kormány osztrákbarát tenderkiírása azért is meglepő, mert az elmúlt években a Mol megvédésén kívül nem volt még egy ügy, amelyben a magyar belpolitika ennyire egyetértett volna. Amikor 2007 októberében az OMV - a feltételezések szerint az orosz Gazprommal a háta mögött - lépéseket tett a magyar cég részvényeinek felvásárlására, egy hónap elég volt a lex Mol elfogadására.
A magyar fricska sem késett sokáig: a Mol 2008 áprilisában benzinkutat nyitott az ausztriai Leobenben, és jelenleg 34 kút viseli a cég emblémáját Ausztriában. Tavaly aztán az osztrákok eladták 21,2 százalékos Mol-részesedésüket a negyedik legnagyobb orosz olajcégnek, a Szurgutnyeftyegaznak. „Hogy lehet, hogy a kormány nem tudott az oroszok szándékáról? Hol volt a Nemzetbiztonsági Hivatal?” - kérdezte akkor Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke.
Visszavont rendőrkártyák
Mindezek tükrében még különösebb, hogy a kabinet most a nagy vetélytársat hozta nyerő helyzetbe. „Az európai gyakorlatnak megfelelően a kormány nyílt versenyt írt ki egy nagy értékű beszerzésre, a versenyt pedig a jobb ajánlatot tevő cég nyerte meg” - állítja a kormányszóvivői iroda. Csakhogy az eljárásnak semmi köze az európai megoldásokhoz.
A Molnak 5700 magyarországi dolgozója van, az OMV körülbelül száz embert foglalkoztat - és a franchise-rendszerben üzemeltetett töltőállomásain további 1600 fő vállal munkát. Ebből az is kiszámítható, mennyivel több adót fizet idehaza a Mol, mint az osztrák cég. Nem véletlen, hogy földrészünkön gyakran előnyben részesítik a beszerzéseknél a nemzeti olajvállalatokat (lásd keretes írásunkat). Különösen tanulságos Szlovákia esete, ahol a Slovnaft nevű, nemzetinek tekintett cég csaknem kizárólagos Mol-tulajdonban van, ennek ellenére a mentőktől a rendőrségig minden állami szervezet náluk tankol - okkal, hiszen a vállalat szinte kizárólag szlovákokat alkalmaz.

Ráadásul a magyar kormány csak december utolsó napjaiban kapott észbe, hogy a benzintenderbe elfelejtették beleírni azt a feltételt, mely szerint ha az OMV nyer, akkor - a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően - az osztrák cég felett nemzetbiztonsági ellenőrzési jogot kell kapnia a magyar félnek. A helyzet kényelmetlenné vált, ezért a rendőrségnek kiosztott benzinkártyákat visszaszedték, és kivonták őket a pályázat hatálya alól. Teljes volt a káosz, míg kiderült, a rendőrség, a katonaság és számos más szervezet így mégis a Molnál tankol - közbeszerzés nélkül. Lapunk úgy tudja, a Mol ezúttal még az OMV nyertes árai alá is ment, ami azt a kérdést is felveti, korábban miért nem fogott ilyen vékonyan a nemzeti olajcég ceruzája.
Az OMV 12 hónapra kapta meg a magyar udvari beszállítói címet. Az ebből következő 12 milliárd forintos forgalomkiesés aligha roppantja meg a Molt, a történteknek mégis önmagán túlmutató jelentősége van. Az ellenzék szeretné visszavonatni a benzintendert, és új pályázat kiírására szólította fel a kormányt. A szocialisták viszont nem látnak kivetnivalót az ügyben, és távolmaradtak a témával foglalkozó bizottsági ülésektől.
Van-e olasz nemzeti olajtársaság? Igen.
Beszállítója-e a közszférának? Igen.
Si, si, si - válaszolja római tudósítónk arra a kérdésre, hogy a rendőrség, a minisztériumok, a közlekedési cégek az Agippal szerződnek-e. Egyetlen kivétel van: ha a hadsereg valamelyik épülete előtt éppen más kút áll, akkor győz az ésszerűség, és ott tankolnak. Természetes az is, hogy az olasz Fiat-csoport autóival jár a rendőrségtől a katonaságig mindenki. Ám az utóbbi években az utcákon egyre több német és francia autót látni, és a kormányzati kocsik között is feltűnnek Audik és BMW-k, és a városi rendőrség is a Hyundaitól vásárolt autókat. A carabinierik, vagyis a csendőrök azonban továbbra is Alfa Romeóval járnak. Silvio Berlusconi kormányfő a saját pénzén vett Audi mellett gyakran használ olasz márkákat is.
Van-e német nemzeti olajtársaság? Nincs.
A németek nemzeti jelképüknek az autómárkáikat tekintik. A központi beszerzéseken nyílt versenyt hirdetnek, elvileg bármelyik külföldi cég beléphet a konkurenciaharcba - mindeddig sikertelenül. A biztonsági szervek a nemzeti márkákat használják, az államfő és a parlamenti elnök Mercedesbe ül, Angela Merkel sofőrje pedig egy Volkswagen Phaeton csúcsmodellel várja a kancellárt. A márkahűség tartományi szinten is létezik. A bajor miniszterelnök csak BMW-vel járhat, de még Ossie-Wessie különbség is van. Mindez a keleti Rotkäppchen (magyarul: Piroska) és a nyugati Henkel pezsgők harcában testesül meg, keleten verhetetlen az egykori NDK-s márka.
Van-e szlovák nemzeti olajtársaság? Igen.
Beszállítója-e az állami szektornak? Igen.
A szlovák olajtársaság 98,4 százalékát a Mol birtokolja, mégsem fordulhat elő, hogy a rendőrségnek, a minisztériumoknak, a nemzeti vasúttársaságnak, a mentőknek vagy a vámhatóságnak ne a szlovákoknak munkahelyeket biztosító Slovnaftnál kellene tankolniuk. Bár Szlovákia számos autógyárral rendelkezik, egyet sem tekintenek nemzeti márkának, középvezetői szintig azonban máig megszokott dolog a cseh Skodával közlekedni. Nem úgy a söröket, mellyel kapcsolatban nem ismernek tréfát. A szlovák nemzeti büszkeségbe taposott bele 1999-ben az akkori cseh kormányfő, Miloš Zeman, amikor szlovákiai látogatásán „átlagos cseh minőségűnek” titulálta a nálunk Aranyfácánként ismert Zlaty Bazantot.
Van-e román nemzeti olajtársaság? Igen.
Beszállítója-e az állami szférának? Igen.
Romániában a közszféra leggyakrabban a két nemzeti cégtől vásárol benzint (a Petrom 20,6 százaléka román állami tulajdon, a Rompetrol egykor román magántulajdonban volt, ma 75 százaléka a kazah államé). Ugyan 1999 óta a pitesti Dacia-gyár már a Renault tulajdona, a Romániában gyártott modellek csak Dacia néven kerülhetnek forgalomba. A rendőrség és az állami hivatalok gépkocsiparkja szinte kizárólag Dacia Loganokból áll. A Logant nem reprezentációs célokra tervezték, a válság beköszöntekor Traian Basescu államfő korábbi német autóját mégis Daciára cserélte. 2009 decemberében az új miniszterelnök, Emil Boc egy Dacia kormányánál ülve avatta fel az észak-erdélyi autópálya első szakaszát.
Van-e francia nemzeti olajtársaság? Igen.
Beszállítója-e az állami szektornak? Igen.
A franciák a Total-csoportot egykor gyarmatbirodalmuk titkosszolgálati intézményeként is kezelték. Hivatalosan semmilyen francia cég nem élvez előnyt náluk, mégis minden politikus, nagykövet kizárólag francia kocsival jár. Nicolas Sarkozy elnök egy Renault Versatist használ, de időnként Citroënbe ül. A katonaság, az önkormányzatok és a hadsereg is francia kocsikat vásárol, ezért nagy visszhangot keltett, hogy 2008-ban a csendőrség Subarukat szerzett be. A franciák patriotizmusát jellemzi, hogy 2007-ben még amiatt is botrány tört ki, hogy az új elnök Nike-öltözetben, tehát egy amerikai márkában ment futni.
- cikk értékelése /reflektor/kiderult-ezert-veszitett-a-mol-az-omv-vel-szemben-26483/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 397
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #70
- pillfe
- 2010.01.21. - 16:51
Megint egy jó figyelem elterelő műbalhé! Ráadásként az un. liberalizmus csodálatos
példája: minden cég minden cég tulajdonosa!!! Egyszerűen rémálom, a tulajdonviszonyok
olyan mértékű degradálása, hogy az felér egy világháborúval! Mint ahogy valójában
az is folyik, csak nem hadi, hanem gazdasági téren! És ezt szívatják meg nap mint nap
a z egész emberiséggel! És ki vagy kik csinálják ezt? Egy mocskosul gátlástalan alig
néhány ezer ember, akik valójában már nem is emberek, mert annyira érzéketlenek,
mint a világűrben lebegő egyetlen hélium atom! -
- #69
- sashalom
- 2010.01.21. - 14:43
Nemcso!
Így végigolvasva a diskurzust, hát egy fura figura vagy , megkockáztatom, idevezényelt figura vagy, de ez legyen a te bajod!
Hozzád képest Fuszekli barátunk egy snájdig úriember akivel még vitázni is lehet néha!
További jó fórumozást, meglesz a jutalma ne félj.
S.Z. -
- #68
- august2
- 2010.01.21. - 12:36
Előzmény:
#66 nemcso
De kérdem én hogy a kisgazda politikusokon kívűl kiket vettek elő a nagy FIDESZes lenyúlásokból.
---------
Ez ügyben forduljál Keller elvtársadhoz, hogy világosítson föl.
Hogy állnak a felelősségrevonásokkall, immáron 8 évvel a Fidesz kormányzás után.
Polt Péter már sehol, a végrehajtó hatalom, a nyomozási apparátus minden rendelkezésre áll.
De kérdem én, és joggal, ki kormányzott itt 8 éve? Az ellenzékiektől kérdezed hogy állnak az ügyek? (a piszkok nem hajlandóak maguk után nyomozni, mi?)
Annyit látunk, hogy alakul a kormánypárti börtönfrakció, ahogy a dolgok állnak létszáma erős bővülést fog mutatni. - Ennyit a lenyúlásokról. -
- #67
- cogito
- 2010.01.21. - 09:32
Előzmény:
#59 Boegoely
A morális bűn nem mennyiségi kérdés. Ha én tizszer többet lopok mint te, attól még te is tolvaj vagy. Ez számodra mennyiségi vagy elvi kérdés. Avagy ha én teszem azt amit te is az nem ugyanaz???? Gondolkodj. -
- #66
- nemcso
- 2010.01.21. - 08:56
Előzmény:
#59 Boegoely
A lenyúlások valósak szerencsére egy pár embert már le is tartóztattak és remélem a többi disznóság elkövetőit is lefogják.
De kérdem én hogy a kisgazda politikusokon kívűl kiket vettek elő a nagy FIDESZes lenyúlásokból.
Senkit ugyanis az ügyészségi ember(PP ugye tudjuk ki) elintézte. -
- #65
- nemcso
- 2010.01.21. - 08:50
Előzmény:
#0 bicnicc
Nem vagyok se párttag sem klántag ez ti ostoba víziótok.
Mindenben csak az ellenséget látjátok ezért tart itt ez az ország. -
- #64
- august2
- 2010.01.21. - 07:10
Előzmény:
#62 Tobruki
Sebaj, hamarosan jön a Fidesz és lehet majd drágábban tankolniuk az állami autóknak.
------
Akkor kedvenc pártod direkt támogatta ezt a benzint direkt drágábban adó céget, törvénymódosítással, nehogy meg tudják változtatni tulajdonosi szerkezetét?
---
Egyébként vicces az, hogy a drágább benzin miatt szót emelsz, hisz pártod éppen most emelte meg a jövedéki adót.
Nem kell jönni a Fidesznek, a drága benzin miatt Bajnaiék elintézték, mindenkinek. -
- #63
- ihavrilla
- 2010.01.21. - 05:49
Előzmény:
#62 Tobruki
Mitől magyar? Ha egy holland tulajdonú cég Szegeden fűszerpaprikát termeszt, akkor abból magyar pirospaprika lesz vagy holland?
A Mol az ország egyik legnagyobb foglalkoztatója. A Mol az ország egyik legnagyobb adófizetője. Mint cég és a dolgozók jövedelemadózása tekintetében.
A Mol nyereségének nagyobb része itthon adózik. Míg pl. egy másik cég a saját karbantartó leányvállalatait foglalkoztatja, melyek már nem itt bejegyzett cégek. Ezek a cégek tízszeres áron számláznak, mert ez is egy módja a jövedelemkivitelnek. Ezzel csökken a magyar államnak fizetett adó. A Molnál tankolt benzinből több jut vissza az államnak, mint más kutaknál tankoltakból mindent egybevéve!
Hidd el,pl. a Citroen, Renault cégek sem 100% francia. ( még arab tulajdonos is van benne ), de próbáld azt bemesélni egy franciának, hogy nem " nemzeti"
Nem értek azzal sem egyet, hogy az egész csupán választási ügy. Ha 20 éve már a mol-kutaknál tankolt az állam, akkor ez eddig miért nem volt probléma választások előtt?
Hogy is van ez a "bérfórumozás"? -
- #62
- Tobruki
- 2010.01.21. - 03:28
Mekkora tájékozatlanság! Mitől magyar nemzeti olajtársaság a MOL? Mert Magyarországon van bejegyezve? A cikkírók ismerik egyáltalán a cég a tulajdonosi struktúráját?
Sebaj, hamarosan jön a Fidesz és lehet majd drágábban tankolniuk az állami autóknak. -
- #60
- august2
- 2010.01.20. - 20:14
Előzmény:
#56 nemcso
EZt mondani kellett volna Bajnai úrnak is, amikor a LEX MOL törvényt tárgyalták a parlamentben.
-Mi a frászért akadékoskodnak, hogy az Osztrák társaság meghatározó részesedést akar vásárolni?
Nem hallottalak akkoriban. -
- #59
- Boegoely
- 2010.01.20. - 17:41
Előzmény:
#57 nemcso
Nem vagyok fideszes, de ettől függetlenül tudom, hogy a Fidesz lenyúlásai kb. az MSZP-lopások tizedét tehetik ki. És a Fidesz alatt nem nőtt, hanem csökkent az államadósság, amit széntén az elvtársak halmoztak fel előtte, hogy fennmaradjon még egy kicsit velejéig ostoba rendszerük. -
- #58
- nemcso
- 2010.01.20. - 17:40
Előzmény:
#49 Napoly
Akkor hányok ha előttem állsz hogy jusson neked is .
Na pá
-
- #57
- nemcso
- 2010.01.20. - 17:37
Előzmény:
#53 Boegoely
Kaya Ibrahimot,meg a többi FIDESZes disznóságot meg TE! -
- #56
- nemcso
- 2010.01.20. - 17:36
Előzmény:
#51 august2
Szerinted az OMV hol fizeti az ÁFÁt,társaságiadót,különadót?
A kutakon is dolgoznak emberek gondolom nem OMV alkalmazottak de akkor is általuk épített kutakon dolgoznak.
Tehát ezkek után is fizetnek közterheket úgyhogy ne gyere nagy nemzeti szöveggel. -
- #55
- emca19
- 2010.01.20. - 16:49
Kár ragozni, miért vesztett. Egyszerűen a komcsi érdek azt diktálta, hogy ami magyar azt le kell építeni. Ez egy kis lépés volt a későbbi tervekből. -
- #54
- liverpool
- 2010.01.20. - 15:13
Előzmény:
#53 Boegoely
(Be kellene vezetni a nyílt szavazást, és az adósságnövekményt fizessék az odaszavazók!)
Ezen már én is gondolkodtam. nekem az is jó lenne, ha az országot megosztjuk, egyik felében ezek élnének és kormányoznának, dolgoznának ( ?), a másikon mi. Tíz év alatt látható lenne a különbség, csak sokba kerülne egy újraegyesítésnél felemelni őket. De ha lemondanának a szavazati jogukról, hosszú távon olcsóbban megúsznánk, mint hogy folyamatosan közöttünk élnek és állandóra kötik a károkozást. Kár, hogy Medgyessi annak idején csak mondta, hogy az ország rá szavazó felét vinné Európába. Mehettek volna mind.... -
- #53
- Boegoely
- 2010.01.20. - 14:43
Előzmény:
#41 cogito
Vezetgesse akinek ideje van rá.
A benzinkutas komcsi képviselő elég.
Nem volt olyan ügy, aminél ne loptak volna.
De Te csak szavazz rájuk!
(Be kellene vezetni a nyílt szavazást, és az adósságnövekményt fizessék az odaszavazók!) -
- #52
- bagoly.2
- 2010.01.20. - 13:40
Azért, egyszerű kampányfogásnak tekinteni a cikket, több mint maszatolás.
Az eredményhirdetést követő, zavarodottság, kapkodás is arra utal, hogy a tender kiírása körül valami nagyon nincs renden és eben a tekintetben #7
fhege gondolatmenetével értek egyet.
A területi lefedettség figyelmen kívül hagyására semmilyen elfogadható indok nem létezik. Egy vidéki költségvetési hely teljes költségvetését felboríthatja, működési zavarokat okoz, ha 30-50 km kell menniük csak tankoláshoz, gondolok itt elsősorban a rendőrségre, tűzoltóságra.
A nemzetbiztonsági átvilágítás kifelejtése szintén különös, ugyanis a korábbi tender kiírásokban biztosan szerepelt!
A talán legnagyobb fogyasztó rendőrség, nemzetbiztonság marad a MOL-nál, akkor most ki tudja kiszámolni a megtakarítást?
-
- #51
- august2
- 2010.01.20. - 13:39
Előzmény:
#42 nemcso
Arra nem is gondolsz hogy 20 évig amíg a MOL (21% magyar tulajdon)nyerte a tendereket
akkor mannyivel többet fizettek az üzemanyagért?
Miért csalás vagy korrupcio ha jobb ajánlatot fogadják el?
Ha MOL nyert volna akkor meg azt kiabálod hogy miért nem az olcsóbb nyert.
Ezek vagytok ti akik mindig csak problémákat gyártotok.
-------------------------------
Mi gyártjuk a problémákat? Ember kapját már a fejedhez.
Lehet érvelni most arról, hogy mennyire nemzeti a MOL. Itt egyáltalán nem erről van szó. Ugyanis a hogy a cikkben is szerepel, mennyi adót fizet, mennyi adófizető állampolgárt foglalkoztat, de azt is lehet mérlegelni, igen, hogy 2 forinttal olcsóbban ad valamit.
De itt arról van szó, hogy az a kormányzat, amelyik pár hónappal ezelőtt különös kirihanásokkal, és azonnali törvényhozással fogadja el a LEX MOL törvényt, majd olyan közbeszerzési eljárást bonyolít le, ahol az általa kiemelkedően védendő NEMZETI társaság hátrányba kerül, a pályázat kiírása jóvoltából.
-----------
:) Egyébként érdekes ez a "jobb ajánlat".
Ezért vannak skodák a rendőrségnél is, siemens villamosok, és kínai buszok a közlekedési vállalatoknál.
Az a gond, hogy az elvtársak döntenek, hogy mi a jobb ajánlat.
--
Lehet hogy a saját gyereküket is azért kénytelenek fölnevelni, mert nem kaptak jobb ajánlatot a szomszédtól.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Nem mindennapi változás: Hiánypótló termék került piacra
- Időpont
- Ma: 12:07
-
Bíztatta a színészeket: Ez volt Csurka István utolsó üzenete
- Időpont
- Ma: 11:07
-
A kormány csak ígérgetett: Igazi botrány van kirobbanóban
- Időpont
- Ma: 10:52
-
Lépett az ügyészség: Több párt felszámolását is kezdeményezték
- Időpont
- Ma: 09:17
-
Komoly vádak: Mindent cáfol a Fidesz nagyágyúja
- Időpont
- Ma: 08:08
-
Kivándorolt Kanadába a volt SZDSZ-es képviselőnő
- Időpont
- Tegnap: 06:42
-
"Biztatóak", de még mindig recessziósak a közép-kelet-európai ipari jelzőszámok
- Időpont
- 02.02: 12:28
-
Hóhelyzet - Ha tehetjük, ne mozduljunk ki otthonról
- Időpont
- Tegnap: 20:47
-
Egymást és Brüsszelt hibáztatják a pártok a Malév-ügyben
- Időpont
- Tegnap: 18:08
-
"Isten áldja a magyar népet!"
- Időpont
- Tegnap: 15:17
-
Letöltendő börtönt kért az ügyész Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 12:26
-
Miénk itt a tér?
- Időpont
- 02.02: 13:32
-
Gyermeke született Szorcsik H. Viktóriának
- Időpont
- Ma: 05:13
-
Valóságlecke az Avasról
- Időpont
- Tegnap: 11:40
-
Újságcikkben vette védelmébe a magyar kormányt a svéd Mérsékelt Párt
- Időpont
- Tegnap: 08:24
-
"Isten áldja a magyar népet!"
- Időpont
- Tegnap: 15:17
-
Egymást és Brüsszelt hibáztatják a pártok a Malév-ügyben
- Időpont
- Tegnap: 18:08
-
Lázár János a közgyűlés jóváhagyásával végzett határidős ügyleteket
- Időpont
- Ma: 08:08
-
Hóhelyzet - Ha tehetjük, ne mozduljunk ki otthonról
- Időpont
- Tegnap: 20:47
-
A szakértő szerint a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Időpont
- Tegnap: 16:06
-
Gyermeke született Szorcsik H. Viktóriának
- Időpont
- Ma: 05:13
-
ÁNTSZ: aggasztó eredménnyel zárult az energiaital-fogyasztás hatását vizsgáló elemzés
- Időpont
- Tegnap: 16:40
-
Óriás bolharákot találtak Új-Zélandon
- Időpont
- Tegnap: 13:55
-
Súlyos sérültek egy Szentesnél történt balesetben
- Időpont
- Tegnap: 17:46
-
Csökkent a pártok száma tavaly Magyarországon
- Időpont
- Ma: 09:17
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Kivándorolt Kanadába a volt SZDSZ-es képviselőnő
- Újságcikkben vette védelmébe a magyar kormányt a svéd Mérsékelt Párt
