Szlovák fenyegetőzés az állampolgársági törvény miatt

Szlovák ökölség

Ablonczy Bálint-Élő Anita
Utolsó módosítás:
2011.10.23. - 16:06
Létrehozás:
2010.05.24. - 12:16
2010.05.24. - 12:16
 

Európában bevett, ezért a korábbi státustörvénynél uniószerte "érthetőbb" a határon túli magyarok számára - honi lakhely nélkül - megadandó kettős állampolgárság. A parlament elé kerülő jogszabály felkorbácsolta a pozsonyi indulatokat, ám a beígért szankciókkal Szlovákia nem magyar polgárainak életét is megnehezítené.

hirdetés
 

Kis túlzással csak részleges mozgósítással nem élt Szlovákia egy olyan magyar törvény miatt, melyhez hasonlóval maga is rendelkezik. Miután az új magyar Országgyűlés elé beterjesztett első javaslatok között ott van a határon túli magyarok egyszerűsített honosítását lehetővé tevő tervezet, Pozsony konzultációra hazarendelte budapesti nagykövetét. Múlt pénteken rendkívüli szlovák kormányülés volt, kedden a nemzetbiztonsági tanács ülésezett. Robert Fico miniszterelnök kemény válaszlépésekkel fenyegetett, és "belügyekbe való beavatkozásról" beszélt.

A kardcsörtetés egyik oka a szlovák belpolitikában keresendő. Mivel a Görögországnak nyújtandó támogatás az eurózónába eső Szlovákiának is súlyos milliárdokba kerül, s a gazdasági válságot is megsínylette, a június 12-i parlamenti választás előtt Fico pártjának, a Smernek a népszerűsége 30 százalékra csökkent. Bázisának összedrótozása és új támogatók szerzésének egyik egyszerű módja a magyar veszély felemlegetése. Ebben egyik párt sem akar lemaradni, így a Ján Slota-féle sovinisztáktól az ellenzéki jobbközép kereszténydemokratákig - vérmérsékletének megfelelően - mindenki beállt a kórusba.

Ürügy a kampányra

Nem véletlen, hogy a magyar pártok (a Csáky Pál vezette Magyar Koalíció Pártja és a Bugár Béla-féle Híd) a döntés elhalasztását kérték. Ezért azt firtatjuk Németh Zsoltnál, a Külügyminisztérium leendő államtitkáránál, nem lett volna-e bölcsebb megvárni a kettős állampolgárság kiterjesztésével a június 12-i szlovák választásokat.

"A szlovák kormány számára a törvény csak ürügy, ez világosan kiderült Martonyi János leendő külügyminiszter pozsonyi látogatásán. Hiába a gesztus, a részletes magyarázat, ez semmit nem változtatott a helyzeten" - mondja a Heti Válasznak a fideszes politikus. Szerinte ha nincs a kettős állampolgárság, akkor annak jövőbeni lehetősége vagy Trianon közelgő kilencvenedik évfordulója lett volna az apropó a hungarofób kampányra. Ráadásul - mondja Németh - a kettős állampolgárság kiterjesztése pártja jelentős ígérete volt, s komoly identitásképző eleme a Fidesz választóinak.

A Nézőpont Intézet felmérése szerint a megkérdezettek 67 százaléka támogatja a kezdeményezést (Heti Válasz, 2010. május 6.), s egyedül a szocialista szavazók között voltak többségben azok, akik ma sem értenek egyet az állampolgárság kiterjesztésével. A többek között Orbán Viktor leendő kormányfő által is jegyzett törvényjavaslat szerint "kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyar származását, és magyar nyelvtudását igazolja". A honi hatóságok egyéni elbírálás alapján dönthetnének a magyarországi lakhatást nem igénylő állampolgárságról, fenntartva a jogot, hogy a köz- és nemzetbiztonsági kockázatot jelentő kérelmezőket elutasítják.

Az állampolgárságról szóló, Magyarország és Szlovákia által egyaránt ratifikált európai egyezmény világosan leszögezi, hogy annak megadása, kiterjesztése egy állam szuverén joga, az Európai Unió pedig a kérdést ennek megfelelően nemzeti hatáskörbe utalja.

Esztergomot és Párkányt összekötő Mária-Valéria híd


Tájékoztatási kötelezettség

A 2002-es státustörvényben is véleményt nyilvánító, az Európai Tanács mellett tevékenykedő alkotmányjogi tanácsadó testület, a Velencei Bizottság pedig korábban leszögezte: "A puszta tény, hogy egy adott jogszabály címzettjei külföldi állampolgárok, nem jelenti a területi szuverenitás elvének megsértését." E kidolgozottabb jogi környezettel magyarázható, hogy a kettős állampolgárság Nyugat-Európában jobban érthető, mint az előző Orbán-kormány idején megszületett státustörvény. Az a konstrukció ugyanis akkor az állampolgárság megadása nélkül teremtett kapcsolatot Magyarország és a külhoni magyar kisebbségek között. Vizi Balázs, az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének munkatársa szerint ebben a környezetben erőszakolt érvnek látszik, hogy a szlovák fél a belügyekbe való beavatkozásra hivatkozik. "Az európai állampolgársági egyezmény mindössze a felek tájékoztatási kötelezettségéről beszél; ez megtörtént a magyar külügyminiszter-jelölt pozsonyi látogatásával. Közös kidolgozásról, különösen egy másik állam vétójogáról nem tesz említést a dokumentum" - magyarázza a nemzetközi jogász.

Ráadásul precedens akad bőven, a környező államok szinte mindegyikének van hasonló jogszabálya (lásd táblázatunkat). Nem véletlen, hogy más országból - legalábbis eddig - még nem érkezett tiltakozás. Pozsony 2005-ben fogadta el saját törvényét, melynek értelmében akár nyelvtudás nélkül is szerezhető állampolgárság: elegendő, ha a kérelmező felmenője szlovák, és két külhoni szlovák igazolja, hogy az illető érdeklődik északi szomszédunk kultúrája iránt (ráadásul az elvben megkövetelt helybenlakást is lazán kezelik a pozsonyi hatóságok).

Ezzel együtt nem lehet kizárni, hogy Robert Fico beváltja fenyegetését, s megfosztja szlovák állampolgárságuktól mindazon kisebbségieket, akik a magyar állampolgárság iránt is folyamodnak - erre ugyanis a már idézett európai egyezmény lehetőséget ad. Ennek azonban könnyen hanyatt esés lehet a vége. Hiszen a diszkrimináció tilalma miatt ez a jogszabály nem irányulhatna kizárólag a magyarok ellen. Pozsony vagy általában betilt mindenfajta kettős állampolgárságot, de akkor ezzel kibabrál a több tízezer, cseh útlevéllel rendelkező szlovákkal is. A másik lehetőség, hogy egy bizonyos dátumtól tiltja meg egy másik állam útlevelének kiváltását, de ezzel szintén keresztbe tehet nem magyar polgárainak is.

Nagyításért kattintson a képre!


23 millió román?

Nemcsak a szlovák huhogással kell számolni, de egyesek idehaza az ellátórendszert féltik. "Nincs olyan szociális támogatás, amely egy magyar állampolgárnak járna, egy itt élő romániainak pedig nem" - oszlatja el a tévhiteket Soltész Miklós, a leendő Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális államtitkári címének várományosa. Kár tehát attól tartani, hogy a kettős állampolgárság bevezetése után "23 millió román" rohanná le a magyar államhivatalokat szociális ellátásért. Ha ilyen veszély fennállna, akkor az már évek óta valóság lenne, és nemcsak Románia, de Szlovákia és Szlovénia esetében is. Ráadásul nem csupán a magyar anyanyelvűek, hanem a románok, szlovákok, szlovének is jöhetnének a pénzért. De nem jönnek, pedig minden nálunk élő, dolgozó uniós polgár kaphat családi pótlékot, gyest - függetlenül attól, hogy van-e magyar állampolgársága.

Ha a kettős állampolgárságú magyarok a szülőföldjükön maradnak, ugyanúgy nem jár majd nekik anyaországbeli juttatás, ahogy kettős állampolgárság nélkül sem illette meg őket. A tamáskodók persze mondhatják, hogy Magyarországon egy ismerős lakásába bejelentkezni nem nagy ügy. Itt aztán senki nem fogja ellenőrizni, hogy életvitelszerűen itt él-e egy romániai vagy egy szlovákiai magyar, aki könnyedén felmarkolhatja az ellátásokat. Szerencsére az uniós országok még jóval a leleményes kelet-európaiak csatlakozása előtt megoldották ezt a gondot. Ha valaki például ma Ausztriában igényli (a miénknél jóval bőkezűbb) családi pótlékot, hiába szeretné, a két állam közötti megállapodás értelmében nem tudja felvenni az itthoni összeget is. Hasonló egyezmény van életben a többi uniós országgal, így Romániával és Szlovákiával is - tájékoztatja lapunkat a Magyar Államkincstár sajtóirodája.

Más a helyzet a nem uniós országokban lakó, vagyis a kárpátaljai és a délvidéki magyarsággal. Ők Magyarországon élve is csak akkor kaphatják meg a hazai támogatásokat, ha magyar állampolgárságú a házastársuk vagy a gyermekük. A kettős állampolgárság intézményével viszont ugyanolyan jogok illetnék meg őket, mint az anyaországbelieket. Viszonylag kis számuk miatt azonban aligha fogják kifosztani az államkincstárt. De nem fenyeget az a veszély sem, hogy a nyugdíjalapot ürítenék ki a határon túli magyarok. Hiába költözik át egy erdélyi magyar az anyaországba, ugyanúgy a román nyugdíjfolyósítótól kapja majd az ellátmányát, mintha a szülőföldjén maradt volna.

A magyar egészségügyi ellátások általában magasabb színvonalúak, mint a romániaiak vagy a szlovákiaiak, ám rohamra itt sem kell számítani. Mivel ezek - a sürgősségi beavatkozáson kívül - nem állampolgári jogon járnak, térítésmentesen csak azok vehetik igénybe őket, akik járulékot is fizetnek hazánkban. Kivétel persze létezik: Magyarországra településük esetén a szerb és a horvát nyugdíjasok számára ingyenes az ellátás - ám ez már most is így van, ehhez sem kell kiterjesztett állampolgárság.

A kettős állampolgárság inkább gesztusértékű, és elsősorban azok helyzetét könnyítené, akik már Magyarországra települtek, mert megszabadítaná őket az állampolgársági vizsga kínos procedúrájától. Jelenleg még annak is vizsgát kell tennie, aki régóta Magyarországon él, maga is magyar nemzetiségű, a házastársa, sőt a gyermeke is magyar állampolgárságú - csak éppen ő nem. A számonkérés nem puszta formalitás: 2007-ben számoltunk be egy olyan esetről, amikor a vizsgabiztosok a határon túli magyarok több mint felét megvágták; az eltanácsoltak külön megaláztatásként élték meg, hogy "magyarságból elégtelent" kaptak. (Heti Válasz, 2007. december 3.)

A másik gyakran emlegetett (ál)érv az állampolgárság kiterjesztése ellen a tömeges szavazati jog, s ezzel a magyarországi politikai viszonyok tartós átrajzolása. Mikola István 2006-os önveszejtő mondata óta (ami a határon túliaknak adandó választójogról és ezáltal a jobboldal húszéves bebetonozásáról szólt) sokan készpénznek vették, hogy a politikus elkottyantotta a szupertitkos fideszes tervet.

Nos, a törvénytervezet erről nem ejt szót, a választójoghoz a magyar állampolgárság mellett továbbra is állandó magyarországi lakhely kell. Elvben nem lehetetlen, hogy a választások idejére valaki mondjuk a felvidéki Párkányból bejelentkezik állandó lakosnak Esztergomba. A jelenlegi gyakorlat szerint azonban ekkor nyilatkoznia kell, hogy lemond a másik országban található állandó lakhelyéről. Ezt pedig az uniós lakossági nyilvántartók korában egyszerű leellenőrizni. Ha elszánt voksturisták még erre is hajlandóak, s mondjuk tucatjával jelentkeznek be egy budapesti cimbora lakásába, azt a helyi jegyzőnek kell észrevennie a választói névjegyzék összeállításakor.

Fontos kérdés, mennyien élnének az egyszerűsített honosítással. Pontos felmérésekkel nem rendelkezünk, némi támpontot a státustörvénnyel bevezetett magyarigazolványok száma adhat. Arányaiban legkevesebben Felvidéken (500 ezer magyarból 120 ezren), a legtöbben Kárpátalján igényelték a dokumentumot (150 ezerből 100 ezren). A legtöbb igazolványt Erdélyben osztottak ki (több mint félmilliót), Délvidéken a 300 ezres közösségből 110 ezren kérvényezték a dokumentumot.
 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/reflektor/szlovak-okolseg-29448/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
123

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 53 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #53
    bagoly.2
    2010.05.25. - 19:25

    Előzmény:
    #0 bendeguz1
    Szerintem sincs értelme várakozni, fickóék, még azt hinnék komolyan lehet őket venni. Lássuk a tv.-t aztán a szlovákok eldöntik, megvilágosodnak, vagy mégse.
     
  2. #52
    bagoly.2
    2010.05.25. - 19:18

    Előzmény:
    #0 bendeguz1
    Melyik lesz előbb a tv. elfogadása, vagy a szlovák választás?
    Amennyiben az elfogadott tv. semmi olyat nem fog tartalmazni, amivel ficóék a népet riogatják, ezt győzelemkén fogják kommunikálni és felhasználni a választáshoz.

    Véleményem szerint, ettől függetlenül idióták, hosszú távon ez a tótok számára is nyilvánvaló lesz.


     
  3. #51
    vitamin
    2010.05.25. - 14:38
    A lényegen persze mindezek nem változtatnak, de én is azt vallom, hogy 3 hetet igazán várhattunk volna a törvény elfogadásával.
    (Mert ha 1998 és 2002 között nem volt annyira fontos, a szlovákiai magyarok megérdemeltek volna ennyi empátiát.)

    Egy nem dakota közmondás szerint: "Lassan járj, tovább érsz!"


     
  4. #50
    Zsusztina
    2010.05.25. - 13:42

    Előzmény:
    #49 vitamin
    Sőt, még azon se csodálkoznék, ha létezne olyan szlovák állampolgár, aki nem tud magyarul, de pl. felmenői révén magyarnak vallja magát. De az ilyenek száma elenyésző lehet.
     
  5. #49
    vitamin
    2010.05.25. - 12:56

    Előzmény:
    #48 Zsusztina
    És azt tudta-e, hogy az írek 6 %-a beszéli már csak az ír nyelvet, mégis írnek tartják magukat?

    (Szélsőséges példája ennek az angolul kommunikáló Ír Köztársasági Hadsereg,az IRA nevű terrorszervezet!)

     
  6. #48
    Zsusztina
    2010.05.25. - 12:42

    Előzmény:
    #47 vitamin
    A másik oldalról pedig szerintem az, hogy magyarnak tartja magát valaki, az elsősorban a kulturális kötődésre, irodalomra, történelemre és nem utolsósorban a nyelvhasználatra vonatkozik, kevésbe faji hovatartozásra. Éppen a viharos-véres történelmünk okán olyan, hogy fajtiszta magyar szerintem nincsen. Magyarság addig van, amíg magyarul beszélünk, nem addig, amíg kihal az utolsó (szerintem nem létező) fajtiszta magyar.
     
  7. #47
    vitamin
    2010.05.25. - 12:15
    Már több fórumon szóvá tettem, de itt is meg kell említenem, hogy a határon túli magyarok egy jelentős része magyarul beszélő cigány. Találkoztam velük Rimaszőcsön, Tőketerebesen, Füleken, Nagyszőlösön, mi több még Bukarestben is-, magyarul beszélő cigányokkal.

    A kelet-Szlovákia-Felvidéki régió e szempontból igencsak problémás, akár revizionista, akár állampolgársági szempontból vizsgáljuk, kellő óvatosságrra van szükség, mert még a jó szándékú kezdeményezések is keményen visszaüthetnek.
    (Itt nem arról van szó, hogy az adott régióban élnek cigányok, vagy romák, hanem arról, hogy - ezen kívül!-, a magukat magyar nemzetiségűnek vallók 10-30 % már cigány.)

     
  8. #46
    peep
    2010.05.25. - 10:52
    Szeretném egy momentumra felhívni a figyelmet:
    Miként érintheti a ma még érvényben lévő szlovák nyelvtörvény a magyar állampolgárokat, az egyéb idegen állampolgárt, de különösképpen a magyar állampolgárságot felvett felvidéki magyarokat!?
     
  9. #45
    Zsusztina
    2010.05.25. - 10:10

    Előzmény:
    #36 kergebirka
    1. A történelem nem 1910-ben kezdődött.

    2. Szlovákiában majdnem 10%-a a lakosságnak magyar, és a magyar határ mentén jellemző az 50% feletti aránya a magyaroknak.

    3. A magyarokat majdnem kiírtották a törökök, és ezt az európai átlagember nem veszi számításba, vagy nem is tud róla. Pl. a minap olvastam egy osztrák cikket Temesvárról (ahol ma már valóban nagyon kicsi a magyarok aránya), és mindenféle történelmi emlékekről tesz a cikk írója említést, de magyar emlékekről egy szó sincs benne, még arról se, hogy maga a német "Temeswar" a város magyar nevéből ered.

    Ha mi nem emlékezünk, akkor senki más. A határon túli magyarok pedig ráadásul nem a "történelmi emlék" kategóriájába tartoznak.
     
  10. #44
    Zsusztina
    2010.05.25. - 09:48

    Előzmény:
    #26 balint60
    Én nem értek egyet azzal, hogy politikai érzéketlenség volt felvetni a magyar kettős állampolgárság ügyét. Konfliktus így is úgy is lett volna, és abból semmi jó nem származhat Mo.-ra nézve, ha aggodalmaskodunk és félünk lépni. Azt mindenki tudhatta, a szlovákok is, hogy ez a téma fontos az új magyar vezetésnek. Ha mi magyarok nem lépünk, akkor senki sem fog helyettünk lépni.
     
  11. #43
    bagoly.2
    2010.05.25. - 09:26
    Ha a szlovákok reakcióját meg akarjuk érteni, próbáljunk meg kiindulni abból, hogy talán mégsem annyira idióták, mint mutatják.
    Óriási, abnormális hisztériát keltenek egy olyan törvényről, amiből még egy betű sem jelent meg, belemagyaráznak olyan dolgokat, amelyekről nemhogy szó nincs, de ép az ellenkezője a szándék, hülyítik, hergelik a saját népüket, magyarokat.
    Azonban, mikor megjelenik a törvénynek legalább a tervezete, és abban semmi olyan nem lesz, amiről pofáztak, hazudoztak, fickóék két téglával döngetik a mellüket, hogy ez az ő érdemük, időben , határozottan léptek fel és megint helyre rakták a magyarokat. Ennyi!
     
  12. #42
    tunde04
    2010.05.25. - 09:25

    Előzmény:
    #40 kergebirka
    Mert Te aztán tisztában vagy a vitakultúra alapjaival, kedves birka!

    az egyik cikknél ezt írod mnelőfizetőnek:
    Te egy akkora barom vagy , hogy egy magyar szilaj bika kerti törpének tűnne melletted .
    Az indoklástól talán el is tekintenék mert agyaddal , mely egy tetűnek is kevés lenne úgysem lennél képes megérteni :-(
    engem lehülyézel, pusztán a kulturális vita keretében, azért mert a véleményed ütközik az enyémmel.

    én nem azt gondoltam, h odamegyünk a szlovákokhoz és visszavesszük ami a miénk volt. de gondoltam egy fricskát megér, és megtorlásnak szántam a linket a sok szemétkedésükért amit velünk szemben elkövettek.
    Pontosan az ilyen másra mutogatók miatt, mint amilyen Te is vagy, azok miatt teheti meg ez a fico-slota páros, h naponta belénk töröljék a sz@ros cipőjüket.
    Talán egy karakán külügyminiszterre lett volna szükségünk, és nem egy olyanra mint göncz kinga. aki csak bambán nézett ki a fejéből amikor azt mondták rá, h nyomorult kócos asszony, aki ficónak a cipőjéig sem ér fel. és csak pislogott akkor is amikor 2007-ben slota azt mondta, h " Hiba volt, hogy annak idején menedéket nyújtottunk a törökök elől gyáván megfutamodó és a mi szlovák hegyeinkbe menekülő magyaroknak, ahelyett, hogy hagytuk volna , hadd marcangolják szét és hadd hurcolják el a törökök őket Isztambulba."
    Semmiféle reakciója nem volt a dunaszerdahelyi foci magyar verésre sem, ahogy a másik slota nyilatkozat sem hozta ki a sodrából amikor tankokkal akarta Budapestet elsöpörni. És akkor Te sem írtál amikor szintén slota lovas bohócnak nevezte Szent Istvánt. Vagy amikor Rákóczit és Kossuthot a szlovákok gyilkosának nevezte. Hallgattál mint sz@r a fűben, de most ajvékolsz, h én vagyok a hülye.
    Most szintén van egy néma külügyminiszterünk a balázs, aki csak külső szemlélőként figyeli az eseményeket, néha motyog az orra alatt valamit, ahelyett, h odamenne ficóékhoz és nyakon vágná ezt a két populista barmot!!

    szval , a másokról alkotott véleményed tükrében milyen rendelkezésünkre álló tények ismertetéséről, meggyőzésről, meg kulturális vitáról beszélsz itt össze-vissza? szánalmas vagy és képmutató.ja, és nem mellesleg tényleg egy birka! :-)

     
  13. #41
    a_hun_
    2010.05.25. - 01:19
    "Ha a Szlovák Köztársaság állampolgára lépést tesz más ország állampolgárságának önkéntes megszerzésére, akkor az idegen ország állampolgárságának megszerzésével elveszíti a szlovák állampolgárságot"

    Slovákia Öngól! Miről is van akkor szó el vesztik a szlovák állampolgárságot? Nagyon helyes akkor csak magyar lesz!!! Tehát ahol magyar ajku él az magyar föld lesz ujra! :D Szlovákia el vesziti akkor területeit, veszti a nyavaját ujra oda fog tartozni a nép ahová eddig is magyar földhöz! Magyarság magyar földön!
     
  14. #40
    kergebirka
    2010.05.24. - 22:43
    Sajnos legtöbben a vitakultúra alapjaival sincsenek tisztában : pl. azzal hogy mi számít ténynek és mi vélemény .
    Pl. hogy egy nő 170 centi magas és.63 kiló - ez tény . Hogy szép , kedves , vonzó - ez a véleményalkotó személyiségétől függő vélemény .
     
  15. #39
    kergebirka
    2010.05.24. - 22:36

    Előzmény:
    #38 benkvik
    Előfordulnak néha ilyen " balesetek " ;-)
    Bár szerintem nem az hogy érvekkel , a rendelkezésünkre álló tények ismertetésével próbáljuk meggyőzni egymást ha eltér a véleményünk .
     
  16. #38
    benkvik
    2010.05.24. - 21:52
    Sosem gondoltam volna hogy,kergebirkával valaha is egyetértek,most megtörtént.Ettől függetlenül,az állampolgárság mellet vagyok.Az időzítés lehet hogy problémás.
     
  17. #37
    koronaszep
    2010.05.24. - 21:44

    Előzmény:
    #33 tunde04
    Ó, gondolom, orrbavágják, az első útjukba kerülő magyart.
    Az pedig nem magácska lesz. ( Pedig megérdemelné )
    Köszönjük Emese !
    ps.
    Barbara miért mutogatja, gusztustalan sörhasát ?
     
  18. #36
    kergebirka
    2010.05.24. - 21:33

    Előzmény:
    #34 tunde04
    Szerintem - ha lenne egyáltalán lenne - ugyanaz mint az enyém , hogy hülye vagy ! ( bocsi de ezen szinten a nők felé kötelező udvariasságtól is el kellett tekintenem ;-)

    Úgy látszik Te is azok közé tartozol akik - miközben pl. a gyulafehérvári " országgyűlés " anomáliáit elemzik - nem vesznek figyelembe egy apró mellékkörülményt :
    A Romániának adott területen a Magyar Királyság által 1910- ben tarttott cenzus szerint is 2 millió magyar és HATMILLIÓ román élt . És ez az arány azóta nem javunkra mozdult el :-(
     
  19. #35
    kergebirka
    2010.05.24. - 21:19

    Előzmény:
    #23 adekvalt
    Itt ismét bizonyságát adtad hogy teljesen híján vagy a történelmi ismereteknek : a román diplomaták Románia összetákolása után szinte AZONNAL , már az 1860-as évek végén elkezdték diplomáciai kampányukat a nagyhatalmaknál a magyarok által elnyomott testvérei felszabadítása érdekében . Volt is olyan politikusunk aki felhívta a figyelmet a problémára de a kócsagtollas Úri Magyarország erre nem reagált .
    És ez sem elmélet ( főként nem az enyém ) hanem valami olyan amit te vagy nem ismersz vagy nem tisztelsz : ez TÉNY .
    Persze Kohn Béláék is rontottak a helyzeten de az alapból már adott volt .

    Na és persze arról sem szabad megfeledkeznünk , hogy a Világháborúba sem kellett volna belépnünk mert a Kiegyezés erre csak külső támadás esetén kötelezett bennünket , Szarajevóban viszont csak egy merénylet történt .
     
  20. #34
    tunde04
    2010.05.24. - 21:12

    Előzmény:
    #33 tunde04
    Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
    Hegyen-völgyön lakodalom, ünnep lesz!
    Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
    Miénk lesz, még Kassa, Pozsony, Eperjes!

    Mer',akárhogy is berzenkednek,
    Acsarkodnak-hetvenkednek,
    Erről majd a magyar vírtus tesz, tesz, tesz.
    Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
    Ez az ország újra, csak a miénk lesz!

    Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
    Kolozsvár is újra magyar város lesz!
    Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
    Szabadka is újra magyar címert vesz!

    A miénk volt ezer évig,
    Egy falut sem hagyunk nékik,
    Minden magyar hitvallása ez, ez, ez.
    Hogy, lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
    Magyarország újra nagy és boldog lesz!
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 53 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés