- Sprechen Sie deutsch?

- Ein bißchen.

- Az angolt tanulta először?

- Igen.

- Tehát igaza lehet az oktatási kormányzatnak? Lám, még ön sem tanulta meg jól második nyelvként a németet, csak "ein bißchen".

- Majdnem megfogott, mégsem jó a párhuzam. Az iskolában tanultam angolt harmadik általánostól, aztán jött az orosz. Azt, hogy németül megtanulok, csak tíz éve határoztam el. Egy nyelvtanár teljes arzenáljával álltam neki a feladatnak, két-három hónapig keményen tanultam, ünnepeltem magam utána: ment a feltételes múlt, minden. Néhány hónappal később aztán kezembe akadt a németkönyv. Mintha kitörölték volna az agyamból a nyelvet. Akkor döbbentem rá, hogy a nyelvtanulásnak bizony vannak kritikus pillanatai. Gyerekkorban nagyon lassan tanul az ember, de az soha ki nem törlődik. Alsó tagozatban még úgy sajátítja el a nyelvet, mint az anyanyelvét. Kommunikálni tanul, nem szavakat és szabályokat.

- Nyilván a németet is beszédkészségként sajátítanák el. Ez tehát nem mond ellent az oktatási koncepciónak, amely nem az angolt tenné meg az első tanulandó nyelvnek.

- Az oktatási koncepció, amely kiszivárgott, júliusi állapotot tükröző munkaanyag. Lehet, hogy nem is fair beszélni róla, hiszen valószínűleg nem kívánták nyilvánosságra hozni. Mivel azonban kikerült és téma lett, megkerülhetetlen. Nem is baj. Annyira provokatívak az ott megfogalmazott gondolatok, hogy újra terítékre került a nyelvtanítás kérdése. Ez jó.

- A koncepció megfogalmazói nem betiltani akarták az angolt, csupán arról volt szó, hogy nem első idegen nyelvként kellene tanítani. Mi ezen a provokatív?

- Ha nyelvészek egymás között vitatkoznak ezen, nem baj. Oktatási kormányzat viszont ilyet még latolgatás szintjén sem vethet be, olyannyira ellentmond a józan észnek, a társadalom és a szülők elvárásának. A gond a koncepcióval az, hogy amikor azt mondja: ne az angol legyen az első nyelv, mert az könnyű, inkább valami komplexebb kellene, akkor semmi köze sincs a valósághoz.

- A létigének a németben hat alakja van, az angolban három. A németben több a névelő, ragozni kell őket, az angolban nem stb. Hogyne lenne komplexebb!

- Nyelvtipológiai szempontból ez mind igaz. Csakhogy a nyelvtanuláshoz semmi köze. Az, hogy "Are you beautiful?", a gyerek szempontjából pontosan olyan komplex vagy egyszerű, mint a "Bist du schön?" A diák alsó tagozatban ugyanis nem tudja, hogy ezek hogyan tagolódnak. Nem struktúrában gondolkodik. Én, a tanár tudom, hogy struktúrát akarok tanítani, amikor azt kérdezem a gyerektől, hogy "How long have you had your phone?" Úgy teszek, mintha az érdekelne, hogy hány éve van meg a telefonja. Pedig nem érdekel - azt akarom csak, hogy jól értse és használja a present perfectet. Ha viszont erre rájön, ő is elkezd a struktúrára figyelni, úgy meg épp csak egy dolgot nem lehet: beszélni. Az az érzésem, hogy olyan ideál él a koncepció kidolgozóinak fejében a régi, két háború közötti nyelvoktatásról, amely a valóságban sosem létezett.

- Az sem volt ideális?

- Nem. Hadd hozzak személyes példát. Édesanyám az angolkisasszonyokhoz járt iskolába. Mindig csodálkoztam, milyen jó lehetett akkoriban az oktatás, hogy anyám ilyen jól beszél németül, franciául. Aztán kiderült, hogy gyerekkorában járt hozzá madame Gironde, az angolkisasszonyok pedig nyaranta hónapokra St. Pöltenbe vitték őket, német nyelvű közegbe. Ezért beszélt folyékonyan, nem azért, mert megtanulta a struktúrát. Nem is tudott segíteni, ha elakadtam a nyelvleckében: fogalma sem volt a szabályokról, szerkezetről. Nevelőapám sok nyelven tudó ciszter paptanár volt, aki viszont hagyományos módszerrel tanulta a nyelvet. Tudta is a struktúrákat. Ha viszont beszélni kellett, a nyelvi jelenségen gondolkodott, nem akart rossz mondatot kiejteni a száján. Magyarán: megkukult.

- Ezek szerint azt az érvet sem fogadja el, hogy ha az angol az első nyelv, éppen akkor ér benne a gyerek arra a szintre, ahonnan már bonyolulttá válik, amikor a második nyelv bejön a képbe, s ez gondot okozhat.

- Ez az érv megint azt feltételezi, hogy a gyerek fejében struktúrák vannak, holott a gondolkodását 14-15 éves korig nem ez határozza meg. Addig megvan a nyelvelsajátítási képessége, amellyel egyébként már születésétől fogva rendelkezik.

- Ha viszont struktúrát nem tanítanak neki, csak kommunikálni tanul, a hibák is nyilván rögzülnek...

- Hogyne. Sokszor hallják, hogy "I'm...", így aztán mondanak olyanokat, hogy "I'm go". Amikor az anyanyelvünket sajátítjuk el, akkor is hibásan beszélünk évekig. Félelmesztő - mondja a gyerek. Vagy: "Most ébredtem fel tanában". Erre nevetünk, azt mondjuk, milyen édes. A nyelvtanár meg kijavítja, aztán: ülj le, egyes. Holott ezek a hibák ugyanúgy lekopnak idővel, s annak kell örülni, ha a gyerek belemegy a játékba, hogy egy idegen nyelven produkálja magát. Ötödikig nem is adok más jegyet, csak ötöst. Ha ugyanis benne van a játékban, megtanulja használni a nyelvet. Lehet, hogy még hetedikben is azt mondja, hogy "I'm go", de később, amikor már valóban képes az absztrakt gondolkodásra, rájön, hogy ezt nem így mondják, és többet nem hibázik. Az oroszt úgy tanították annak idején, hogy "egy ablak, egy ablakot, egy ablakkal..." Nem csoda, hogy alig valaki tanult meg oroszul.

- Barabás László nyelvész, Ausztria tiszteletbeli konzulja, akinek tanulmányából a koncepció merített, azzal is érvel: egy kilencéves így is, úgy is érdekesnek találja a nyelvet, amit tanul. Az angol kulturális hatások pedig 12 évesen érik, amikor amúgy is vonzó lesz ez a nyelv, tehát érdemes ezt a sorrendet követni.

- Nyilván nagy jelentősége van a kulturális hatásoknak a motivációra, csak kérdés, kihagyjuk-e emiatt az első néhány évet. Tényleg ez a legnagyobb problémánk akkor, amikor tömegek egy nyelvből sem tudnak nyelvvizsgát tenni, így nem tudnak lediplomázni sem? Amikor a magyarok háromnegyede egyetlen idegen nyelvet sem beszél, ami az EU legrosszabb eredménye. Remek, ha valaki két nyelvet is meg tud tanulni, de legalább egyet meg kellene - ma még ez sem sikerül.

- Még mindig ott a kérdés: miért éppen az angol legyen az az egy?

- Mert ezt diktálja a józan ész. Nem véletlen, hogy a szülők, a gyerekek eldöntötték ezt a kérdést. Ha a közoktatás nem biztosítja, hogy megtanulják, akinek elég vastag a pénztárcája, megtaníttatja majd angolul a gyerekét így is, úgy is. Ebben az esetben a kevésbé tehetősek lemaradnak, holott ők is angolul szeretnének tudni, hiszen arra feltétlenül szükség van. Néhány Burgenland melletti faluban persze logikus, hogy németet oktassanak elsőként, vagy máshol, ahol a szülők kérik, de bizonyára mindenki boldog lenne, ha a közoktatás képes lenne garantálni, hogy aki kikerül onnan, mind jól beszél angolul.

- Miért nem így van ez ma, ha egyszer a szülők, a társadalom az angol mellett már letette a voksát, tehát első idegen nyelvként a legtöbb gyerek az angolt tanulja?

- Ma arra sem vagyunk felkészülve, hogy harmadiktól bevezessük a minőségi angoloktatást, amire pedig szükség lenne. Csak egy példa: van ugyan módszertan az egyetemen, de senki sem veszi komolyan. Holott ha egy asztalos nem áll ott a mester mellett, soha nem lesz belőle asztalos. Egy sebésztanoncot sem engednek a nélkül operálni, hogy évekig ott ne lett volna a professzor mellett. Mitől várjuk, hogy a tanár tudjon tanítani, ha nincs lehetősége ellesni, hogyan kell? Van tehát teendő. Jó lenne, ha a közoktatás arra vállalkozna, amire valóban képes. Amire Eötvös József, aki az 1860-as években azt mondta: föl kell számolni az írástudatlanságot. Több mint hatvan év kellett hozzá, míg sikerült. Ma itthon azt lehetne célként kitűzni, hogy felszámoljuk a nyelvtudatlanságot. Három-négy év előkészület kellene csak ehhez. Tíz év múlva lenne érzékelhető eredménye. Ezt megtervezni, finanszírozni viszont nem politikusi - államférfiúi hozzáállást feltételez.