Rút kolonc lett az MSZP márkajel s a logóul használt szegfű. A még állva maradók közül sokan nem is csúfítják velük plakátjaikat. A képviselőjelöltek jeltelenül vegyülnének a tömegbe, mint fegyverétől, símaszkjától megszabadult betörő.

Nyolcévnyi kormányzás juttatta oda a szocialistákat, hogy nem vállalják közelmúltjukat, az identitásukat, a tetteiket s a társaikat.

Paradox hát, hogy ők, akik önmaguk ellen is súlyos bűnöket követtek el, most a demokrácia utolsó bástyáiként igyekeznek feltűnni. Urnához szólítanak minden szabad, magyar és szociáldemokratát, hogy meggátolják Orbán Viktor teljhatalmát. És ezen a ponton szokás számba venni az 1998 és 2002 közötti rémtetteket, különös tekintettel a parlament háromheti ülésezésére vagy a kétéves költségvetésre...

Az MSZP-nek és a társutas SZDSZ-nek módjában állt Magyarországot a politikai egyensúlyok szabta pályán tartani, de koncepciótlanságával, vezetői kapzsiságával ezt az esélyt eljátszotta. Magukat szégyenteljes, vállalhatatlan helyzetbe hozták, s a választókkal lefegyvereztették.

Ha a második fordulóban sem csökken a változást akarók bázisa, olyan erős felhatalmazású politikai erő irányítja majd Magyarországot, amely képes megküzdeni a bennünket uraló lelki, gazdasági és szociális válsággal.

Hogy ez az erő miféle lesz, arra a múltból következtethetünk. S tudjuk, hogy az első Orbán-kabinet nyíltan a több mint kormányváltás, kevesebb mint rendszerváltás elhatározásával látott munkához, aminek eredményeként csökkent az államadósság, növekedett a jólét, és megtört a baloldali kultúrhegemónia.

Az elmúlt húsz év történéseiből ugyanakkor azt a tanulságot is érdemes leszűrni, hogy aki leginkább magát akarja bebetonozni, az ellenfelének épít talapzatot. Ha csak a rövid távú haszonszerzést célzó innovációra tekintünk, láthatjuk, hogy a korábban elátkozott újdonságok kisvártatva az átkot szórók kampányarzenálját szélesítették. Mint a 2002-ben a szocialisták meggyökeresítette választási mozgósítás, mint a 2006-ban is intenzíven használt átjelentkezés, vagy a Fidesz által négy éve alkalmazott módszer, amely arra biztatja a választókat, hogy a listán már parlamentbe jutott képviselőkre már ne szavazzanak.

Minden fegyver visszafelé is elsül egyszer.

Kormányon olyan országot érdemes hát építeni, amely az ellenzéki létet sem nyomorítja meg.

A fideszesek most 1998-as nyíltsággal a három harmadért kampányolnak. Ami több mint biztató. Miért ne hihetnénk nekik? A hitelességet nem ők számolták fel.