Naponta tucatjával váltanak le intézményi és vállalati vezetőket, a nagytakarítás azonban cseppet sem öncélú, a valódi állapot feltárása vezérli. És az állami cégek jobbára BKV-színben tűnnek fel. Felduzzasztott létszámú, milliós fizetésű, irracionális bónuszú vezérkarokkal, tekintélyes méretű, évekre bebetonozott, munkára nem fogható tanácsadói haddal, végrehajthatatlan üzleti tervekkel, pazarló gazdálkodással.

Ez is a drámai hagyaték része. Nem csak az üres államkassza, nem csak az elzálogosított jövő. Az állam cégei is hitelekre szorulnak, hogy a nyár végén is fizetést tudjanak adni munkatársaiknak. A lepusztítás taktikája a privatizációnak ágyazott meg, hogy aztán a "hasznavehetetlen" jószágokat fillérekért lehessen offshore-ba bújtatott baráti ölekbe pottyantani. Szakértői kormányzás címén.

A nagytakarítás hírére a baloldali sajtó a 2002-es ellenzéki vádakat említi fel, miszerint Medgyessy Péter Szent Bertalan-éjszakát tartott a köztisztviselői karban, amiért a Fidesz most busásan visszafizet. Csak arról igyekeznek megfeledkezni, hogy az akkori és a mostani teljesítmények, az államháztartási számok vagy a kormányok mozgástere között micsoda különbség feszül. Hogy akkor a jóléti rendszerváltás populista ígéretéből százmilliárdos tettek is születhettek, ma viszont, ha a kabinet csak kicsi mozgásteret is szeretne teremteni magának, az ország hitelezői büntetésből fejre állítják a forintot.

Az elmúlt nyolc évben merényletet követtek el az ország biztonsága és fejlődőképessége ellen. A csődöt az állampolgároknak nyújtott szolgáltatások - nyugdíjak, fizetések, vasúti szolgáltatások, egészségügyi ellátások - megkurtításával kerülték el, hivatkozva a közös teher viselésének fontosságára, miközben vezetői körben csak látszatintézkedésekre futotta. A latin-amerikaira hajazó különbségek megmaradtak, csak immár a fizetési plafon okozta látványos veszteséget a láthatatlan prémiumrendszeren keresztül pótolták.

Az új kormány másfél hónap alatt nekiállt gatyába rázni a közigazgatást, kitisztítani az agyonbürokratizált pályázati rendszert, átalakítani az adórendszert, lebontani az állami pénzek magánhasznosítására felépített konstrukciókat, visszaszorítani a mindent eluraló fiskális szemléletet, felszámolni a vidék életterét beszűkítő intézkedéseket.

Ekkora tömegű és minőségű átalakításba még egyetlen új kabinet sem akart és mert belevágni, igaz, ekkora kényszer alatt egyikük sem állt. A tévedés kockázata ezért nagyobb, mint korábban bármikor. A kommunikáció jelentősége megsokszorozódott. A kormánynak elemi érdeke megértetni cselekvésének értelmét, és magát az ügy szolgájának felmutatni, nehogy csak új uralkodót lássanak benne. Minden megnyilvánulás különös jelentőséggel bír, és minden pökhendiség súlyosan üt vissza. A legnagyobb hiba mégis a semmittevés lenne. Minden más - némi jó szándékkal és sok alázattal - jóvátehető.