Akárcsak a Hofi Géza által megénekelt szocializmus utcaseprői, az új hatalom képviselői is súlyosan sepernek, sohasem pihennek.
hirdetés
Naponta tucatjával váltanak le intézményi és vállalati vezetőket, a nagytakarítás azonban cseppet sem öncélú, a valódi állapot feltárása vezérli. És az állami cégek jobbára BKV-színben tűnnek fel. Felduzzasztott létszámú, milliós fizetésű, irracionális bónuszú vezérkarokkal, tekintélyes méretű, évekre bebetonozott, munkára nem fogható tanácsadói haddal, végrehajthatatlan üzleti tervekkel, pazarló gazdálkodással.
Ez is a drámai hagyaték része. Nem csak az üres államkassza, nem csak az elzálogosított jövő. Az állam cégei is hitelekre szorulnak, hogy a nyár végén is fizetést tudjanak adni munkatársaiknak. A lepusztítás taktikája a privatizációnak ágyazott meg, hogy aztán a "hasznavehetetlen" jószágokat fillérekért lehessen offshore-ba bújtatott baráti ölekbe pottyantani. Szakértői kormányzás címén.
A nagytakarítás hírére a baloldali sajtó a 2002-es ellenzéki vádakat említi fel, miszerint Medgyessy Péter Szent Bertalan-éjszakát tartott a köztisztviselői karban, amiért a Fidesz most busásan visszafizet. Csak arról igyekeznek megfeledkezni, hogy az akkori és a mostani teljesítmények, az államháztartási számok vagy a kormányok mozgástere között micsoda különbség feszül. Hogy akkor a jóléti rendszerváltás populista ígéretéből százmilliárdos tettek is születhettek, ma viszont, ha a kabinet csak kicsi mozgásteret is szeretne teremteni magának, az ország hitelezői büntetésből fejre állítják a forintot.
Az elmúlt nyolc évben merényletet követtek el az ország biztonsága és fejlődőképessége ellen. A csődöt az állampolgároknak nyújtott szolgáltatások - nyugdíjak, fizetések, vasúti szolgáltatások, egészségügyi ellátások - megkurtításával kerülték el, hivatkozva a közös teher viselésének fontosságára, miközben vezetői körben csak látszatintézkedésekre futotta. A latin-amerikaira hajazó különbségek megmaradtak, csak immár a fizetési plafon okozta látványos veszteséget a láthatatlan prémiumrendszeren keresztül pótolták.
Az új kormány másfél hónap alatt nekiállt gatyába rázni a közigazgatást, kitisztítani az agyonbürokratizált pályázati rendszert, átalakítani az adórendszert, lebontani az állami pénzek magánhasznosítására felépített konstrukciókat, visszaszorítani a mindent eluraló fiskális szemléletet, felszámolni a vidék életterét beszűkítő intézkedéseket.
Ekkora tömegű és minőségű átalakításba még egyetlen új kabinet sem akart és mert belevágni, igaz, ekkora kényszer alatt egyikük sem állt. A tévedés kockázata ezért nagyobb, mint korábban bármikor. A kommunikáció jelentősége megsokszorozódott. A kormánynak elemi érdeke megértetni cselekvésének értelmét, és magát az ügy szolgájának felmutatni, nehogy csak új uralkodót lássanak benne. Minden megnyilvánulás különös jelentőséggel bír, és minden pökhendiség súlyosan üt vissza. A legnagyobb hiba mégis a semmittevés lenne. Minden más - némi jó szándékkal és sok alázattal - jóvátehető.

- cikk értékelése /szerintunk/a-mozgas-tere-30528/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 434
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #1
- balmoral
- 2010.08.09. - 19:10
"A Jobbik-frakció sikeresen tevékenykedett a parlamentben: neki köszönhető, hogy a Fidesz-többség megszavazta a Trianon-emléknapról és a kettős állampolgárságról szóló törvényt – jelentette ki Vona Gábor a Magyar Sziget nevű szélsőjobboldali rendezvényen, vasárnap."
Valóban.
Hogy ez kire nézve szégyen, azt döntse el a Stefka.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Ma: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Ma: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Ma: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
hirdetés
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
-
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
- Időpont
- Ma: 10:14
HETILAP
hirdetés
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok