Dicsérik Magyarországot. Nyugati elemzők szerint költségvetési világelsők vagyunk. Mondják, a Bajnai-kormány Európa legambiciózusabb korrekcióját hajtotta végre.
hirdetés
Strukturális hiány tekintetében a legjobban teljesítő országok közé sorolnak bennünket. Olyanok mellé, mint Svájc, Finnország, Új-Zéland és Svédország. (Megnyugtató, hogy a svédek társasága nem sokkolja a nyugdíjmodelljük gondolatától is sikítófrászt kapó szocialistákat...)
A Bank of America és a Merrill Lynch elismerően emlegeti a baloldali kormányok elmúlt négyéves, a GDP-hez viszonyított tízszázalékos kiigazításait (azt nem dolga elemezni, hogy az azt megelőző négy évben hogyan jutottunk a szakadék széléig), s azt jósolja, hogy már idén pozitívra fordul a GDP-dinamika, azaz megállunk a zuhanásban. 2011-től pedig szépreményű gazdasági növekedést olvas ki a számainkból.
Hát megint karnyújtásnyi távolságra kerültek tőlünk a már sokat emlegetett jobb idők. Ha hirtelen amnéziába esnénk, fülünkben akkor is duruzsolna a régóta koptatott s most újra feltett lemez: "haladni a megkezdett úton, és nem térni le róla."
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje nyomban közleményben tudatja, hogy "a Bajnai-kormány az elmúlt bő fél évben hozott intézkedéseinek eredményességét és sikerét bizonyítják a londoni elemzők nyilatkozatai". S hozzáfűzi, hogy "ha a gazdaságot rendbe akarjuk hozni, szavahihető és következetes politikusokra van szükség".
Mesterházy Attila persze mi mást is írhatna, a helyében mindenki használná a pozitív előrejelzéseket. Legfeljebb Gyurcsány Ferenc reménybeli utódjaként a szavahihetőség kérdésével nem hozakodna elő. De ez ízlés kérdése. Ami fontosabb, hogy a költségvetési számaink már kifejezetten jól mutatnak. Főként Londonból. Legfeljebb a mindennapi élettel vannak gondjaink. Itthon. Az Ecostat közvetlen közelről vizsgálva történetünket társadalmi, szociális és bizalmi válságot prognosztizál az új évtizedre. Aki kinéz a hivatali szobájából, tudja, hogy miért.
Amúgy a jövőt leírókkal érdemes csínján bánnunk. Elég csak arra gondolnunk, hogy az IMF vezérigazgatója 2008-ban írásba adta, hogy a pénzügyi világválságnak tavaly vége lesz. A Merrill Lynch annyira előrelátó volt, hogy a jelzáloghitel-válság globális veszteségének egytizedét saját maga szenvedte el. Be is dőlt. A Portfólió.hu pedig 2008 novemberében azt közölte, hogy a globális tőkepiaci válság nyomán 2009-ben egy százalékkal zsugorodhat a magyar gazdaság.
Ehhez képest tudjuk, hogy az az egy százalék majd hétszázaléknyi mínuszban csúcsosodott ki, a pénzügyi világválságnak pedig meglehet, még 2010 sem vet véget.
A biztatók a számsorokból kiolvasható tendenciákat vetítik elénk. De a népi bölcsességek figyelmeztetőek. A cigány lováról szóló például azt tartja, hogy a hetedik napon már épp hozzászokott volna a nem evéshez, amikor éhen pusztult. Hiába látszott minden olyan szépnek és költséghatékonynak a harmadik napon...
A graffiti szerint a jóslás nehéz mesterség, különösen akkor, ha az a jövőre vonatkozik. Maradjunk hát a tényeknél. Magyarország elkerülte az államcsődöt, ellenben a gazdaság csökken, a munkanélküliség rohamosan nő. Akárcsak a vele együtt járó nyomor és bűnözés.
Jó, hogy Londonból mégis olyannak látszunk, mint a svédek. Talán a nyugdíjmodelljuk körüli vita miatt...

- cikk értékelése /szerintunk/akarcsak-a-svedek-26628/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 92
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #25
- Honfitárs
- 2010.01.25. - 18:38
Előzmény:
#22 egypolgar
Bizony, Kedves Polgártárs.
Nagyon meg vagyunk elégedve magunkkal. Írjuk a sok hülyeséget, aztán hátradőlünk a fotelban, mint aki jól végezte dolgát. És rágyújtunk egy büdös nagy kubai szivarra. Neked, meg marad a bosszankodás. -
- #24
- TAAT
- 2010.01.25. - 17:43
T. egypolgár!
Előzmény: hozzászólás: 20. egypolgar (2010.01.23. - 07:47)
Ezt írja:
Nem látták a válságot előre a hivatkozott intézetek..ez baj...
ámde HA látták volna, akkor viszont az adott intézetben még a takritónő is megkapta volna a NOBEL dijat (a KÖZGAZDASÁGIT)....
Erre korábbi állítására kívánok reagálni, mert találtam egy cáfolatot a portfolio hu lapon az alábbi linken elérhető.
http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=1&i=127507
A cikk végén talál egy grafikont, 2008. 01. 23-tól ábrázolja a DJIA tőzsdemutatót napjainkig.
A grafikonból minden értelmes ember láthatja, - nem kell „Nobel-díjas takarítónőnek” lennie – hogy a pénzügyi válság megindulását 2008. év tavaszán már markánsan jelezte az ott látható első jelentős zuhanás, amit majd az őszi még nagyobb mértékű követett. Az amerikai pénzügyi krízis bekövetkeztét, már mindenki várta, az úgynevezett „ingatlan-lufi” kipukkanása miatt.
Aki Vértes és Belyó urak előrejelzéseire építette befektetéseit, az éppen akkor amikor az ominózus előrejelzéseik megjelentek 2008. év őszén, vesztette el a részvénybe fektetett pénzének kb. 50 %-át.
A „nyugati elemzők” pedig?
Nyomozás folyik az Amerikai Egyesült Államokban, mert a válságot okozó úgynevezett „mérgezett papírok” tömegének, a nagyhírű elemző cégek „kiváló befektetés” minősítést adtak.
-
- #23
- egypolgar
- 2010.01.24. - 10:50
Előzmény:
#0 bicnicc
Sok újat nem irtál.. Ez van... ennyi telik tőled....
Nos van még előtted fejlődési lehetőség (elég jelentős)..persze a fejlődéshez nem elég ha néhányszor ide beöklenedezed lényegét tekintve ugyanazt a "gondolatsort"....amúgy a szellőztetéstől nem kell annyira félni....többnyire friss egészséges levegőt hoz.. -
- #22
- egypolgar
- 2010.01.23. - 19:23
Előzmény:
#0 bicnicc
Igen persze egy két billentyű elütése az bizonyára ostobaság *egyesek szerint...... ellenben amiket itt irkáltok összevissza azok a gondolatgazdagság csimborasszói..nem is idézem a sok baromságot mert megtelne vele hat oldal...Fő hogy Ti elégedettek legyetek magatokkal...az fontos...más szavakkal godolod hogy ha a baromságokban amiket leirsz a többiekkel együtt bölcsességgé válnak attól hogy az Y és a Z nincs felcserélve??????????????????????????????????????
Elarulom a titkot, váltogatom a fontkészletet ha ékezetes szöveget akarok irni akkor sok más irasjellel támad gondom azaz nehézkessé valik pl a kérdezőjel előállitása..biztos van erre is megoldas en azonban inkabb a tartalomra vagyok kenyes arra hajtok, lathatolag neked a Z betu tökéletes elhelyezese a csucsminőség (Y betűben tényleg jó vagy::) és az igazodás is fontos számodra az akolmeleghez...melegedjetek csak... -
- #20
- Honfitárs
- 2010.01.23. - 13:06
Előzmény:
#15 miserables
ezt bizony te tudhatod a legjobban, már származásod szerint -
- #19
- bimbam
- 2010.01.23. - 10:33
Előzmény:
#12 respondent
Nagy a gond! Nem tudom, hogy egypolgár küldött egyből Lendvai guminőt vagy még csak piros bögrét érdemelne. -
- #18
- egypolgar
- 2010.01.23. - 08:08
Előzmény:
#12 respondent
"Respondent" idegen szó, jelentése kicsit kiegészült illetve módosult..... újabban felületességgel párosuló ostobaságot jelenti, nagyjából a "bugyutaság" szinonimájának felel meg a magyarban... -
Nem látták a válságot előre a hivatkozott intézetek..ez baj...
ámde HA látták volna, akkor viszont az adott intézetben még a takritónő is megkapta volna a NOBEL dijat (a KÖZGAZDASÁGIT)....
De amugy meg mi a fenének dicsérnének egy szoclib. kormányt a fontosabb nyugati elemzők...(és miért tartják kockázatosnak a kormányváltást ugyanakkor )?? - lefizeti Őket Bajnai???
Elég érdekes ez a cikk is....pl.
"Mesterházy Attila persze mi mást is írhatna, a helyében mindenki használná a pozitív előrejelzéseket...." ugzan mit hasznalna keresne egy kinyilatkoztatast Szijjartotol vagy szemezgetne Jaray egykori joslataibol??????
Az a helyzet hogy én is megértem Mesterházy választását....!!!! -
- #16
- miserables
- 2010.01.23. - 05:34
Előzmény:
#12 respondent
restabfall.Csak épp majd egypolgár meg én dőzsölünk amikor féláron veszünk mindent ,úgy elértéktelenedik a forint.Ezt akarod valóban? -
- #15
- miserables
- 2010.01.23. - 05:31
Előzmény:
#5 Honfitárs
Cigány a kibucban?Na ne már ,cigány nem dolgozik csak seftel ! -
- #14
- TAAT
- 2010.01.23. - 01:09
Hasonlóan hazudoznak a magyar gazdasági kutatóintézetek is, kormánymegrendelésre.
A GKI előrejelzése a 2009. évre, 2008. szeptember végén.
(A cég elnöke, Vértes András, virtuális miniszterelnök-jelölt)
Forrás: hvg.hu / 2008. szeptember 30. 12:37
http://hvg.hu/gazdasag/20080930_GKI_prognozis_GDP_2008.aspx
„A GDP jövőre 3 százalékkal bővül, a gazdaság visszaáll egy lényegében egyensúlyi, az EU konjunktúrájával szinkronban lévő, de még csak gyenge-közepes dinamikájú pályára – áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. kedden nyilvánosságra hozott előrejelzésében. A prognózis szerint jövőre gyorsul a modernizáció és az életkörülmények szerényen javulnak.”
„Az egyéni fogyasztás 2,5 százalékkal, a beruházások 10 százalékkal bővülhetnek, az export és az import 12 százalékkal nő, az infláció 4,2 százalékra csökken. Vértes András, a kutatóintézet elnöke elmondta, hogy a kedvezőtlen nemzetközi folyamatok miatt a korábbi 3 százalékról 2,7 százalékra csökkentették az idei GDP növekedési prognózisukat.”
A Belyó Pál vezette Ecostat is valami hasonlóan „jósolt” 2008. szeptember végén.
Forrás: fn.hu / 2008. szeptember 30.
http://www.fn.hu/makro/20080924/ecostat_jovore_3_szazalek_feletti/
Cím: „Ecostat: jövőre 3 százalék feletti GDP-növekedés”
Alcím: „A GDP 3,7 százalékát kitevő, idei államháztartási hiány jövőre 3,2 százalékra csökkenhet, míg a GDP növekedése 3,2 százalékra gyorsulhat a 2008-as 2,2 százalékról - derül ki az Ecostat legfrissebb előrejelzéséből.”
Mint köztudott, azóta a kormány/pénzügyminiszter kinevezte Belyó Pált a KSH elnökének.
Remélem, a fentiekhez nem kell kommentár.
-
- #12
- respondent
- 2010.01.23. - 00:26
Egypolgar a háromlövetű, avagy amikor az ostobaság szorgalommal párosul. -
- #11
- egypolgar
- 2010.01.22. - 22:32
Most viszont a Barclay elemzője kitért arra, hogy a várható Fidesz-kormány esetleg elengedi a hiányt....és akkor a forintnak annyi az infáció is megszaladhat..... igaz a Fidesz csak akkor szereti az erős forintot és az alacsony inflációt amikor nem Ők vannak kormanyon.... -
- #9
- egypolgar
- 2010.01.22. - 19:13
"Jó, hogy Londonból mégis olyannak látszunk, mint a svédek. Talán a nyugdíjmodelljuk körüli vita miatt..." ..Valaki valamit félreértett mert csak a költségvetés állapota tekintében hasonlitunk...nagyjabol semmi másban az ellenzék ott például nem ilyen ellenséges
-
- #7
- julianus
- 2010.01.22. - 14:17
Pici adalék.
A Bank of America Merrill Lynch elemzője szerint a forint 245-ig erősödhet az euróval szemben, aminek köszönhetően jegybank 4,5 százalékra vághatja az irányadó kamatot. A rossz hír, hogy a Merrillnek az elmúlt két évben soha sem sikerült eltalálnia az irányt.
http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&place=hirkereso_cimoldal%20&nID=433643
-
- #6
- zsil
- 2010.01.22. - 13:57
No, ezt a címadó írást nem tudtam elolvasni, csak idáig!
"Strukturális hiány tekintetében a legjobban teljesítő országok közé sorolnak bennünket. Olyanok mellé, mint Svájc, Finnország, Új-Zéland és Svédország. (Megnyugtató, hogy a svédek társasága nem sokkolja a nyugdíjmodelljük gondolatától is sikítófrászt kapó szocialistákat... "
Jók vagyunk, mi????
Egyébként, ha mélyebben értelmezzük, akkor jók vagyunk.
Valamire.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Meglepő akció: Mit csinált Göncz Árpád az aluljáróban?
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Rendkívüli hideg jön a hétvégén: havazás, hófúvás is lesz
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Súlyos csörte a Fideszben: Példátlan gazdasági szigort ígértek
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Döntött a kormány: Így alakul át az áfa
- Időpont
- Tegnap: 16:50
-
Különös titkok: Mindent elárul magáról a harmincegy magyar sztár
- Időpont
- Tegnap: 16:09
hirdetés
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
A rothadt hús szagát árasztja a madagaszkári óriásvirág
- Időpont
- 02.09: 06:02
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
„Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- 02.09: 06:40
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Az idei tél leghidegebb éjszakái következnek
- Időpont
- 02.08: 21:43
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
„Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Közösen énekli ma a Ha én rózsa volnékot Gyurcsány, Bródy és Konrád
- Időpont
- Tegnap: 10:27
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
Jogerős börtön Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05