Ez persze eddig merő képzelgés, fikciós irodalom. Az viszont a rögvaló élet, hogy az olaszliszkai lincselők közül a három életfogytiglanra ítélt férfi a bíróság múlt heti döntése értelmében legkorábban harminc év múlva szabadulhat. Akkor, amikor, legalábbis ha az élet másolja a művészetet, már javában Spiró csúf új világa vesz körül bennünket.

Márpedig az író gondolatkísérletét napról napra kevésbé érezzük légből kapottnak. Bizonyíték erre az elmúlt év fekete krónikája. Amikor Bíró András polgárjogi aktivista 2008 nyarán az Élet és Irodalomban kilátásba helyezte: a Magyar Gárda és a cigányság összecsapása csak idő kérdése, s hogy gyilkosságoknak leszünk tanúi, szavai merész jóslatként hangzottak. Merthogy akkor még a romák elleni öldökléssorozat előtt voltunk - ma viszont már tudjuk, mennyire a próféta szólt belőle.

Olaszliszka, a cigánygyilkosságok ügye s most a sajóbábonyi roma-gárda összecsapás azt mutatta meg, hogy büntethetjük a legszigorúbban a halálbrigádokat, kivonulhatnak nagy erők helyreállítani a közrendet, ezek az eszközök az ország jelen kedélyállapota mellett legfeljebb tüneti kezelésre jók. Magunk is restelljük sokadszorra leírni, de jószerivel pártállástól függetlenül igaz a diagnózis: nyolc év nyűglődés után új kormány kell ahhoz, hogy végre e kérdésben is másik időszámítás kezdődjék.

Amint pedig szokás, hogy korszakváltásoknál egy-egy politikai erő amnesztiát hirdet, úgy a következő kabinet feladata lesz, hogy - nemcsak jelképes, hanem nagyon is konkrét tennivalóként - e téren tiszta lapot nyisson. Ha kell, jó szóval és gesztusokkal, ha kell, a munka- és iskolakerülésre, a bűnözésre serkentő életforma felhagyására ösztönző lépésekkel, de ha kell, vaskézzel és a rendőrség megerősítésével. Alkalmasint azon programok újraélesztésével, amelyeket a balliberális kabinet elvi okokból felszámolt. Mert a közelmúlt bebizonyította: nem rasszizmus, hanem életszerű megoldás lehet segély helyett munkát biztosítani, cigányokat célzó ösztöndíjrendszert, szociális földprogramot kialakítani.

Ehhez jó időre el kell felejteni a másságkultusz álságos lovagjait, akiknek húszéves ámokfutása leginkább arra volt jó, hogy mára szinte középerővé hizlalja a szükségszerű ellenpólust, a terméketlen düh zsoldosait. Az új kormánynak pedig paradox módon egyszerre kell megvalósítania az SZDSZ és a Jobbik programját. Legalábbis ami belőlük nem szemforgatóan nemzetrontó léggömbhámozás, illetve politikai tőkét kovácsoló indulat, hanem valós terápia. Ezen áll vagy bukik az ország jövője - s ez innentől nem pártpolitikai kérdés.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy vannak, akik már odaátról is kezdik belátni a struccpolitika kudarcát. Kállai Ernő a minap kijelentette: nyilván kellene tartani a bűnözők etnikai hovatartozását, hogy ennek birtokában a döntéshozók megtehessék a szükséges megelőző intézkedéseket. Kőbe vésett tabut döntött le ezzel a maga is cigány kisebbségi ombudsman - és mily dobhártyaszaggató a csönd, amely a felvetést úgy liberális, mint széljobb körökben övezi!