Például a Jobbik korábbi megmozdulásán megjelent, feloszlatott Magyar Gárda tagjai. Vagy a fenyegetőző Kiss Róbert, aki a Horthy által "rendetlenkedőnek" hívott réteg mai képviselője. (A "főkapitány" kiengedése után arról szónokolt, hogy az előállítás során hiába zsidózott az egyik rendőr, nem kerülheti majd el a felelősségre vonást.) Ezzel a csoporttal szemben - a "rend" mindenek felettiségét hirdető nézeteivel összhangban - a kormányzó valószínűleg keményen fellépne.

E gondolatfutam után lássuk a jelenséget. Mert a Jobbik által meglovagolt s a magyar társadalom bizonyos rétegeiben élő Horthy-nosztalgiával foglalkoznunk kell. Nem tanácsolnánk azonban a probléma kezelésének Lendvai Ildikó-i útját. A politikus újfasiszta parádéról beszélt, összhangban az 1920 és 1944 közötti időt en bloc fasizmusnak tartó MSZMP-diskurzussal. Ezt gondolkodásmódot a jobb marxista történészek is meghaladták - már a hetvenes években.

A kormányzó kétségtelenül teremtett egyfajta stabilitást, s a róla elnevezett tekintélyelvű berendezkedés egy ideig ellenállt a rendszert felborítani szándékozóknak. Ez az időszak a magyar állam jelenlegi szétzüllése idején sokak szemében szinte aranykorrá vált. A kultusz élesztgetőinek figyelmébe viszont több tényt is ajánlunk. Mindenekelőtt a Horthy-korszak szociális feszültségeit.

Aki ezt bolsevik propagandának tartja, annak ajánljuk a Dzsingisz kánt jobbról előző nagy hatású publicista, Milotay István Ismeretlen Magyarország című 1930-as riportkötetét, amely a földkérdéstől a kivándorlásig vette számba a két háború közötti magyar világot szinte szétfeszítő problémákat.

Horthy a német megszállás utáni helyén maradásával legitimálta a vidéki zsidóság deportálását. Javára írandó ugyanakkor, hogy 1944 nyarán leállította a fővárosi vagonírozást. Némiképp cinikus dolog azonban a sírjára a "hálás zsidóság nevében" koszorút helyezőkre hivatkozni: a magyar zsidóság legnagyobb része nem lehetett neki hálás, őket tudniillik államfősége idején megölték a haláltáborokban.

Horthy szerzett komoly érdemeket az ország első világháborút követő talpraállásában (leginkább azzal, hogy hagyta Bethlen Istvánt kormányozni), ám bűnöket is elkövetett. Személye és az általa fémjelzett korszak aktuálpolitikai bunkósbotként használása - akár a radikálisok, akár a kormányzó szocialisták részéről - azonban teljességgel lehetetlenné teszi a korszak tárgyilagos értékelését, s tulajdonképpen a múlt lezárását.