A 20. születésnapját ünneplő MSZP választmánya előtt végrehajtott produkció tökéletesen sikerült. Gyurcsány Ferenc belebújt a néhai MSZMP-főtitkár, Grósz Károly asztráltestébe. És kísértett.
hirdetés
A lemondása óta nyilvánosan először megszólaló exkormányfő bebizonyította: lehet úgy végigszónokolni tizenhét percet demokráciáról és progresszióról, hogy közben az előadó minden gesztusa arról árulkodik: nem a nemzetét féltő államférfi kétségbeesett, híveit felrázni szándékozó szavait halljuk. Hanem a bukott politikusét, aki mentené az önhibájából becsődölt múltat, hogy elmeneküljön a számonkérés elől.
"A harc eredménye csak tőlünk függ... Attól, hogy képesek vagyunk-e visszanyerni önbizalmunkat, magunk mellé tudjuk-e állítani a józan erőket, s ha kell, az ellenséges ellenforradalmi erőkkel szemben határozottan fel tudunk-e lépni. Ha igen, megmarad a rend, a biztonság, túljutunk gazdasági nehézségeinken, megőrizzük értékeinket, és egy új, korszerűbb, hatékonyabban működő magyar szocializmust hozunk létre. Ha nem, az anarchia, a káosz - és ne legyen illúzió - a fehérterror fog eluralkodni." Az ellenzék tevékenységét látva Grósz Károly fenyegetőzött így 1988 novemberében. Akkor, amikor a volt kormányfő kirohanását már a széthulló MSZMP-ben is egyre többen tekintették kétségbeesett, meddő és méltatlan utóvédharcnak.
"Demokraták, ébresztő! Meddig fogjátok tűrni, hogy Magyarországon tort üljön a gyalázatos beszéd, a megfélemlítés? (...) Ha jön szemben az ellen, akkor nem hátrálunk, hanem megerősítjük a lelkünket, és felvesszük a küzdelmet. (...) Szabad, polgári Magyarországot szeretnénk sok-sok szocializmussal. (...) többet ne masírozhassanak fasiszta csizmák Budapesten. (...) Ha ti hallgattok, akik az utolsó mentsvárai vagytok a magyar demokráciának, akkor az országon bűnt fognak elkövetni!" Ezekre az állampárti elődjének szónoklatát felidéző szavakra pedig Gyurcsány Ferenc ragadtatta magát. Közel nyolcévnyi, politikai csődökön és gazdasági válságon át bukdácsoló szocialista kormányzás után, melynek következtében a lemondásba kellett menekülnie.
És még mondja valaki, hogy a történelem nem ismétli önmagát!
A szocialisták még javában kormányoznak, de már szeretnék lerúgni magukról a ballasztként lábukra erősített gyurcsányi hagyatékot. Arra a sikeres attrakcióra vágynak, amely a szocializmus összes következményeit az első demokratikus kormány nyakába varázsolta át. Lepusztult arcaikat "szakértőiekre" cserélik, miközben ellenfeleiket és a távoztukkal várható jövőt festik feketére. Fehérterrorral, fasizmussal, demokráciaellenességgel fenyegetőznek azok, akik miatt derékig állunk a reménytelenségben, akik megágyaztak a szélsőséges indulatoknak.
Gyurcsány Ferenc ismét színre lépett, de csak a múltat volt képes visszaidézni. A gyorsan felejtők emlékezete felelevenedett. Köszönet érte. A szocialisták tanácstalanságát mi sem írja le plasztikusabban, mint hogy a velünk élő múlt emblematikus figuráját, harcias védelmezőjét és szónokát vastapssal ünnepelték.

- cikk értékelése /szerintunk/kisertet-jarta-be-budapestet-25104/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 13
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #1
- taktam
- 2009.12.06. - 10:45
Láttam részleteket a Ripacs vörös hátterű színpadi produkcióját. Hangulatában fröcsögően gyűlöletkeltő göbelszi, múltjából pózoló, MSZMP-ben csecsszopó, majd az MSZP-ben feltámadó, fenyegető, de mindenkit becsapó, milliárdosokkal együtt kísértő, globalasták érdekeit képviselő közönségesen ócska kísértet volt. Rákositól Grószig bejárta pártja kommunikációját… De csak olcsó Ripacs volt Marx sejtelmes, burzsoáziát fenyegető: Kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete történelmi szlogenjéhez (ha jól idéztem, de mindenki tudja, még Magyarországon, hogy mit akartam ezzel mondani). Tizenhét perc rabulisztika. Bizonyára, aki messzebbről hallotta annak nem kellett tartania a fröcsögés vizes fázisától. De a gyűlölködés az elvtársakat a régi osztályharcos vízióba behajózta… Tanította a terrorlegények leszármazottait/követőit, hogy ma nem a tőkét kell bunkócskázni, hiszen abból/azon élősködnek, hanem a demokráciát, úgymond veszélyeztető demokratáktól kell megvédeni. Hogy a kommunista parazita életmódot tovább folytathassák… Szemünk láttára egy mindenkit becsapó kísértet paradigmabáb kifejlése (sic!) ment végbe… Ők egy „Szabad, polgári Magyarországot szeretnénk sok-sok szocializmussal…” Csak a szabad polgároknak ők ma már csak keveseknek kellenek, elárulták/becsapták elvtársaikat, amint ezt a kommunizmus történetében mindig is gyakorolták; hol fegyverrel, hol kancsukával, hol börtönnel, hol szovjet tankokkal, hol egy kondér magyar gulyással… De azt már nem tudta a Ripacs átjátszani, hogy nagyon fél a számonkéréstől, vagyonának elvesztésétől. Ő is elismerte egyszer, hogy lehet, hogy nem volt etikus a harácsolás, de igyekezett jogtisztán csinálni; ahol meg nem sikerült, ott meg már elévültek a csalások… Tisztelettel és barátsággal köszöntöm Olvasóimat!
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Invázió: Óriási puhatestű lények szaporodnak a tengerentúlon (fotó, videó)
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Szemét, lincshangulatú cikkek Magyarországról
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Nem várt javulás: Különös 2012-es hazai adatokra derült fény
- Időpont
- Ma: 10:20
-
„Mindenki erről a hülyeségről beszél” - nagyon felhúzta magát a Fidesz alelnöke
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Így énekelt Gyurcsány és Kuncze - a Heti Válasz.hu felvétele
- Időpont
- Ma: 07:30
hirdetés
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
Egy lincselés és ami mögötte van
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Kósa: Orbán nem puccsról, hanem markáns támadássorozatról beszélt
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Harmincegy éves magyar sztár, díjak nélkül
- Időpont
- Tegnap: 16:09
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Magára talált a lízingpiac
- Időpont
- Ma: 10:20