"Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz.
Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen.
Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess" - amikor túljutunk az államszervezeten, az uralkodás tennivalóin, a Szent István-i Intelmek a fenti általános erkölcsi kívánalmakat sorolják, amelyeknek a leendő királynak meg kell felelnie, hogy országa békében és szeretetben élhessen.
Soha ilyen nagy szükség nem volt ezekre az intésekre, és nemcsak a hatalmon lévőknek, hanem a végzetesen szétesett ország minden polgárának. Ha nem sikerül az alapvető emberi erényeket újra erényként felmutatni, ha nem hisszük el, hogy lehet türelmesen, alázattal, szelíden, s mindenekelőtt becsületesen élni, hogy csak így érdemes élni, akkor hiába minden, nem fogunk tudni megbirkózni az előttünk álló temérdek gonddal. Mert tudvalevő, hogy nemcsak az ország gazdasága beteg, nemcsak az adóssághegyek nyomasztanak bennünket, hanem a tönk szélére került egészségügy, oktatás és az élet szinte minden területe.
A világ legtehetségesebb kormánya sem tudna mindenre egyszerre gyógyírt szolgáltatni. Ezt az országot csak közösen húzhatjuk ki a bajból. Áprilisban büntettünk, azt mondtuk ki nagy többséggel a választásokon, hogy elég volt, tűnjön el a tehetségtelen, korrupt elit. És eltűnt, megbűnhődött. Aztán vártuk, várjuk a csodát, és nem vettük, nem vesszük észre, hogy a mi hozzájárulásunk nélkül nem lesz itt csoda.
Ha továbbra is a kiskapukat keressük, ha csak folyton a másik eszén akarunk túljárni, ha bárkit könnyedén megkárosítunk, lépre csalunk, ha önző céljaink érdekében mindenkin átgázolunk, ha csak tessék-lássék dolgozunk, s úgy telnek napjaink, mint az elmúlt években, nemhogy csoda nem lesz, de még mélyebbre süllyedünk. Ahonnan nincs már felállás.
Az ünnep, még ha az idők során sikerült is kiüresíteni, arra jó, hogy megálljunk egy pillanatra. Hogy eltöprengjünk, milyen országban szeretnénk élni. Augusztus 20-án talán az a legelső, hogy hálát adjunk bölcs államalapítónknak, hogy kijelölte utunkat, ahova 1990-ben, nehéz évtizedek után visszatérhettünk. Ez az út a válságokkal küszködő, ám hagyományaiban még mindig a legvonzóbb Nyugaté. Csak a mostanihoz hasonló zavaros időkben sűrűn megjelenő zavart elméjű sámánok és hamis próféták állítanak mást.
Az útirány tehát világos, de az csak ábrándjainkban él, hogy milyen országot akarunk teremteni. Nyugalomra vágyunk elsődlegesen, kiszámíthatóságra, hogy hosszabb távra is tervezni tudjunk; erényes, türelmes honfitársakra, a tehetség, a szorgalom megbecsülésére, a hagyomány tiszteletére. Olyan hazára, ahol Szent István intelmeit komolyan veszik. Fent is, lent is.
- cikk értékelése /szerintunk/legy-becsuletes-31326/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 428
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #10
- bricklayer
- 2011.06.07. - 11:08
Előzmény:
#4 juli61
Menyi olyan emberrel talâlkozom aki gunyol ,lenéz mert becsülettel dolgozom ,nem csalok adot nem éloskodom szociális segélyen,nem diplomâztam de ennek ellenére a jobbanyagiak és az erkőlcstelen hazug pártokat meguntam meg a csodara varast!Julianus,bicnic,zsil,nora,Horst Trspper ,zolka50 és tatsai élvezik ha fikázhatjâk irasaimat!Hât nem fog menni! -
- #9
- Zokni
- 2010.08.27. - 12:38
Kedves Szerzői Kollektíva!
Biztos, hogy minden tagja úgy gondolja, hogy a választások során az István eszmei folytonosságát állították helyre a választók?
Biztos, hogy az "alapvető emberi erényeket" eddig nem lehetett akként felmutatni, amik?
Biztos, hogy mindegyikük azt hiszi, hogy van annak értelme, hogy egy állam becsületes?
Biztosan nem tudják, hogy a "jog" azért váltotta fel már jó régen a "becsületet", mert az utóbbi annyira relatív, hogy már az ősidőkben is ennek örve alatt nyuvasztottk egymást halálra a "hős" lovagok - és népek?
Biztosan mindnyájan azt hiszik, hogy a háborúban szükséges nagy és szoros nemzeti összefogást, békében is érdemes erőltetni? És nem azt a célt szolgálja, hogy aki ezen röhög, azt egyszerűen, mint összeférhetetlent, ki lehet akolbólítani a közösségből?
Na, ugye...
Ja, ha valaki érti azt a mondatot, hogy "...Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess", az szóljon, hiszen én pl. becsületesen és őszintén, azonban szándékosan is, ha nem is gyalázom, de bírálom az Önök szózatát. Most akkor becsületes vagyok vagy sem? -
- #8
- imperative
- 2010.08.21. - 05:23
" ... Áprilisban büntettünk, azt mondtuk ki nagy többséggel a választásokon, hogy elég volt, tűnjön el a tehetségtelen, korrupt elit. És eltűnt, megbűnhődött ... "
Igy múltidőben, mint ami valójában megtörtént.
A "korrupt elit eltűnt, megbűnhődött" ... Ejha !!
Nem lehetne ezt egy kicsit jobban részletezni???
MIND A MAI NAPIG:
El-kúrcsány, lendvai, szekeres, szanyi, mind, mind ott ücsörögnek a Parlamentben.
Béla bácsi kedélyesen sörözget a Rózsadomb tetején és nem tűnt el sehová ...
Mennyi nyugdijjat tarhál Havas Zsófia elvtársnő? Mi a helyzet a Kóka-Veres-Drazsé galerival??
Vagy a kopasz dinnyefejű görénnyel?? Vagy a tömegverő, viperás, ujjkitörő ávósokkal? A lovakkal taposókkal, a vizágyúkezelőkkel ... a szemkilövő brutális droidokkal?? Stb, stb.
Akkor miről is beszélünk elvtársak?? -
- #7
- olvaso9
- 2010.08.20. - 23:11
Szép és (sajnos) igaz szavakkal írta le a Heti Válasz ünnepi vezércikke a mai helyzetet.
A megfelelő részt idézte az Intelmekből ("...légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass)".
Julianus fórumtársunk is szép és mindmáig aktuális idézetekkel egészítette ki a szerkesztőségi írást.
A hiba bennünk van, mert nem tudunk hinni, nem vagyunk bizalommal sem egymás, sem a jövő iránt.
Nekünk, magunknak kell változni. Azon a mentalitáson, amelyet a cikk találóan így jellemez: "...a kiskapukat keressük, ...folyton a másik eszén akarunk túljárni, ...bárkit könnyedén megkárosítunk, lépre csalunk, ... önző céljaink érdekében mindenkin átgázolunk, ... csak tessék-lássék dolgozunk," -
- #6
- sutol
- 2010.08.20. - 21:03
Mielőtt Vajkból István lett, 2 nagy rabló hadjáratot is vezetett nyugat felé. Gyilkoltak, raboltak rendesen.
Vajk /István/ patkolatlan lova mikor azzal egy templomba belovagolt, annak domború kövein az azon történő fájdalmas állás helyett letérdelt.
Vajk-ot ez hatotta meg, s hitte innen a keresztény vallást.
III. Otto német lovagjainak a segítségével, /idegen csapatok behívásával/ a magyarok ötödét megölette, köztük saját rokonait is.
Igaz, ha nem teszi, derék keresztény szomszédaink kiirtottak volna bennünket mint az előzőleg itt letelepedni próbálkozókat. -
- #5
- julianus
- 2010.08.20. - 15:15
Emlékezzünk!
Mit tettünk és hova jutottunk?
Sziklára, vagy homokra építkeztünk?
Csodára vártunk?
Úgy gondolom, ma megint eljött az idő, amikor el kell dönteni, mit választunk, Szent István útján folytatjuk utunkat, hogy újra fénykorát élhesse a nemzet, vagy egy fékevesztett és alapok nélküli világban továbbsodródunk az árral.
„1991. augusztus 20-án II. János Pál pápa együtt ünnepelte velünk legszebb nemzeti ünnepünket, s a Hősök terén több tízezres tömeg előtt így kezdte meg ünnepi beszédét:
"Íme István, Magyarország királya, a szent, aki lerakta házatok alapjait. Rá vonatkoztathatók Krisztus szavai a hegyi beszédben, arról a bölcs emberről, aki sziklára építette a házát. Az Õ háza a ti hazátok...
Ez a sziklára alapozott épület, nem csupán tanítás, vagy a törvények és tanácsok gyűjteménye, vagy pedig emberi mű: hanem mindenekelőtt szilárd tanúságtétel a keresztény életről.
Szent István király olyan keresztény, aki hisz a kinyilatkoztatott igazságban, szívét Jézusra, az igaz Istenre hangolja, és habozás nélkül követi az õ tanítását...
A királynak, a nemzet atyjának ez a bölcsessége, ez a ti nagy örökségetek."
Majd így folytatta beszédét:
"Ma Magyarországon új helyzet állt elő, most nem fenyegetik külső ellenségek. Ez egyedülálló lehetőséget nyújt az ősöktől épített ház megerősítésére. Ennek a vállalkozásnak a sikeréhez azonban az szükséges, hogy a benne lakók féken tudják tartani az egyéni jólétük önző és gátlástalan keresését, valamint az ellenségeskedés kísértését, amely újra meg újra egymás elleni küzdelemre uszítja az állampolgárokat...
Az intő szavak: Magyarország felszabadult a külső elnyomatástól; eljött az óra, amikor meg kell szabadulnia a lelki rabszolgaság különféle formáinak belső kötelékeitől is.
A béke neve igazságosság, szolidaritás és szeretet. A nemzet csak akkor remélhet jobb jövőt, ha polgárai képesek közös erőfeszítéssel felelősséget vállalni a közjóért." -
- #4
- juli61
- 2010.08.20. - 11:23
"...Aztán vártuk, várjuk a csodát, és nem vettük, nem vesszük észre, hogy a mi hozzájárulásunk nélkül nem lesz itt csoda....."
-JÓ ÖNNEK T, Bilulla!
-Sajnos én igen,- tapasztaltam, hogy mindezek után, munka nélkül is várják az emberek a csodát a kolbászból font kerítést, sőt továbbra is munka mellőzésével napomként a mannát!
Nagy tisztelet, a kivételnek! -
- #3
- Bilulla
- 2010.08.20. - 11:04
T. Szerkesztőség! Önök szerint ki vár(t) itt csodát? Én még nem találkoztam ilyen emberrel. -
- #2
- juli61
- 2010.08.20. - 09:27
Előzmény:
#1 julianus
Nagyon örülök e szép magyar gondolatoknak és igazi értékeknek!
Mennyivel jobb, ha ilyet olvasunk véleményként szánva, mint amikor egymást bántják a fórumozók, ha eltér a véleményük a másétól.
Köszönöm, hogy ezekkel az idézetekkel megtisztelt bennünket! -
- #1
- julianus
- 2010.08.20. - 08:15
"A hazafiság majd minden értékét misztikus voltából meríti. Aki csak ésszerűségből hazafi, az csak igen kismértékben az."
Gróf Széchenyi István
„Istenem!
Te látod a mi kis romladozó várunkat s benne ezt a maroknyi, elszánt népet... A Te nagy mindenségedben kicsi semmiség ez a földi világ. Ó, de minekünk ez a mindenségünk! Ha kell a mi életünk, vedd el Uram, tőlünk! Hulljunk el, mint a fűszál a kaszás vágása alatt! Csak ez az ország maradjon meg... ez a kis Magyarország.
Mária, Jézus anyja. Magyarország védő asszonya! A Te képedet hordozzuk zászlóinkon. A Te nevedet milliók ajka énekli magyarul! Könyörülj érettünk!
Szent István király! Nézz alá az égből! Nézd pusztuló országodat, veszendő nemzetedet!
Nézd Egert, ahol még állnak a Te templomod falai, és ahol még a Te nyelveden, a Te vallásodon dicséri a nép a Mindenhatót. Mozdulj meg mennyei sátorodban, Szent István király; ó borulj az Isten lába elé! Isten, Isten!
Legyen szíved a miénk!”
(Gárdonyi Géza Egri csillagok Dobó István imája)
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Ma: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Ma: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Ma: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
-
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
- Időpont
- Ma: 10:14
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
