A brutális performansszal teret nyitottak maguknak, s a döbbenetes képek hatására most hajlamosak vagyunk rájuk figyelni. A bajukra. Hogy a felvásárlók akkora összeget kínálnak a tejükért, amekkoráért nem lehet előállítani.

"Hát, akkor nem kell marhát tartani" - vonhatja meg a vállát a piaci verseny feltétlen híve, aki kedvére turkálhat a szlovák és a lengyel tejek között a bevásárlóközpontokban. És látszólag józan észre vall a reakciója. De ha a marhafejek látványától sokkolva megtorpan, és hajlandó szembesülni az elmúlt évek termelői és fogyasztói tejárváltozásával, más következtetésre is juthat. A 2008-as majd' 77 forintos literenkénti ár helyett idén már csak 58 forint üti a tehéntartók markát, miközben a boltban 240 forint helyett több mint 251 forintot kell leszurkolnunk. A számok jelzik, hogy a magyar gazdák padlóra küldéséből, külföldiek előnyben részesítéséből nekünk, a vásárlóknak még rövid távon sincs hasznunk. Hosszabb időtávban pedig súlyos kárunk kell hogy legyen.

Erre utal az is, hogy a tehéntartók - a világpiaci tejválság mellett - a multinacionális kereskedelmi láncokban látják a bajok okát, azt állítva, hogy a nyugat-európai feleslegnek nálunk nyitnak teret, ráadásul dömpingáron. S ez az, amit nem piacszerzésként, sokkal inkább piacrablásként nevesíthetünk, hogy aztán a konkurenciától megtisztított terepen bármi megtörténhessen. Velünk.

A politikai elit verheti fejét a falba, amiért a kilencvenes évek elején hirtelen felindulástól és rövid távú haszonszerzéstől vezérelve külföldi kézre adta a magyar élelmiszeripar legjavát, majd korlátozás nélkül a hazai piacra engedte a multinacionális bevásárlóközpontok arzenálját.

Nem szeretnénk beszállni a mindenért a külföldi tőkét kárhoztatók szélesedő táborába, de emlékeztetnénk, hogy bár a pénznek nincs szaga, tulajdonosának rövid távú profitérdekeken kívül lehetnek más szempontjai is. Olyanok, amelyek az identitásából, közösséghez tartozásából fakadnak. Nem közömbös hát, hogy mekkora a magyar tőke jelenléte a piacon, s az sem érdektelen, hogy az állam saját felségterületén képes-e megvédeni polgárait a tisztességtelen magatartással szemben, és képes-e érvényre juttatni közös érdekeiket. Legyen szó élelmiszeriparról, áruházláncokról, tejtermelőkről, vízközműről vagy médiáról. Egy vízió nélküli, csak a pillanat túlélésére koncentráló és/vagy magát adóssághegyek alá szorító kormány képtelen szuverén államhoz méltó, kölcsönösen előnyös megállapodásokat kötni külhoni befektetőkkel. És alkalmatlan arra, hogy a rábízottak javára járjon el. Kár, hogy a tanulságokat akkor vesszük számba, amikor már végletesen rossz pályára juttattak bennünket a piac jól tartott, mértéktelen fetisizálói.

Kár, hogy csak sokkolva, az utcára pakolt marhafejektől megborzadva döbbenünk rá, hogy a hazai fogyasztókat és termelőket egyaránt megkárosító piacgazdaság egyetlen porcikájában sem a miénk. S hogy épp ezért új szemléletű kapitalizmust kell meghonosítanunk.