Korrupcióellenes törvénycsomag összeállítását jelentette be Bajnai Gordon a múlt hét végén. Nagyszerű - írnánk, ha 2002-ben lennénk, s az új miniszterelnök arra használná a néptől frissen elnyert felhatalmazását, hogy még átláthatóbbá tegye közpénzügyeinket.
hirdetés
De most 2009-et írunk, Bajnai Gordon egy részleteiben máig ismeretlen alkufolyamat eredményeképpen lett Magyarország első embere, a baloldal pedig a nyolc év hatalom súlya alatt összeroppanóban van.
Bár a kabinet eredményességét jelző legtöbb mutató kedvezőtlenül alakul, két területet nem érint sem a világválság, sem a korábban szakértőként mutatkozó szocialisták kontárkormányzása. Az egyik a kitüntetésipar: mintha a kabinet nem nyugodna addig, amíg marad tenyérnyi plecsnimentes hely a Hócipő tetszőleges publicistájának zakóján, vagy amíg az MSZP összes korábbi elnöke be nem gyűjti a "Jó tanuló, jó sportoló" elismerést is.
Aki kurucos túlzásnak tekinti kifakadásunkat, annak figyelmébe ajánljuk a frissen alapított Húszéves a Köztársaság elnevezésű ordót. A díjjal október 23-án kitüntetettek között Kovács Lászlótól Nyers Rezsőn és Kósáné Kovács Magdán át Debreczeni Józsefig mindenki ott volt, aki már az MSZP-ből is kiérdemesült, vagy egyszerűen csak szereti Gyurcsány Ferencet. A jutalmazottak az indoklás szerint "nemcsak az 1989-es fordulatkor, hanem az elmúlt húsz évben is tettek azért, hogy a Magyar Köztársaság, a magyar demokrácia jobb és erősebb legyen".
A köztársaságot Bajnai Gordon nemcsak a díjesővel, hanem a szocialista kormányzás másik sikertörténetével, a korrupcióellenes kezdeményezésekkel is szolgálni óhajtja. Múlt hét végén a miniszterelnök nagy ívű tervet jelentett be, melynek parlamenti elfogadása esetén Közérdekvédelmi Hivatallá bővítenék a Közbeszerzési Hivatal jogköreit, visszaélések esetén akár milliárdos bírságokat is ki lehetne szabni, megjutalmaznák a korrupciót bejelentőket, és a közbeszerzési eljárások nyerteseinek szélesebb körben kellene közzétenni adataikat.
Apró szépséghiba, hogy a tervezett jogszabályok szerint az új hivatal munkatársai még bejelentésre sem vizsgálnák az országgyűlési képviselőket. Ha tehát az az elképzelhetetlen eset állna elő, hogy egy szocialista honatya mondjuk telekpanamával foglalatoskodik, vagy ifjúsági pénzeket síbol, az öntudatos állampolgár hiába jelezné a disznóságokat a januárban felálló hivatalnak.
De ezt még tekinthetjük részletkérdésnek is. Azt már viszont nem, hogy az elmúlt nyolc évben Keller László közpénzügyi államtitkárságától Medgyessy Péter Köztársasági Etikai Tanácsán át Gyurcsány Ferenc köztisztasági csomagjáig tucatnyi kezdeményezés szolgálta elvben a közvagyon hatékonyabb megőrzését. A korrupció viszont rendületlenül nőtt tovább, minek következtében a szocialisták lassan visszatérhetnek szép mozgalmi hagyományukhoz, a cellaalapú szerveződéshez. Minőségi cserét ajánlanánk: nem hivatalból és törvényből kell új, hanem kanálból kisebb. Abból, amivel a zsírosbödönből szoktak merni.

- cikk értékelése /szerintunk/nem-uj-torveny-kisebb-kanal-kell-25016/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 6
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Végzetes esetek: Dobog a szívük, de halottnak nyilvánították őket
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Invázió: Óriási puhatestű lények szaporodnak a tengerentúlon (fotó)
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Szemét, lincshangulatú cikkek Magyarországról
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Nem várt javulás: Különös 2012-es hazai adatokra derült fény
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Nagyon kiosztotta a hatásvadász sajtót a Fidesz alelnöke
- Időpont
- Ma: 09:07
hirdetés
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25

Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
Egy lincselés és ami mögötte van
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Kósa: „Hülyeségről beszél” a honi sajtó egy része puccs-ügyben
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Magára talált a lízingpiac
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Harmincegy éves magyar sztár, díjak nélkül
- Időpont
- Tegnap: 16:09
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Falánk óriáscsigák támadják Miamit
- Időpont
- Ma: 12:20