Celebek, újságírók és politikusok asszisztáltak a legfrissebb szám bemutatójához, amelyet a kendőzetlen valóság feltárulkozásaként harangoztak be. Csakhogy Liptai Claudia is corpusának photoshop-os változatával jelent meg a Playboy hasábjain. Szűkre szabott karral, kipreparált mellel, hurkátlanított derékkal, a rubensi idomoktól megfosztva. Gépileg retusálva. Szöveg nélkül. Trendin. Vagy írhatjuk azt is, hogy megfelelve a fitneszszalonos, plasztikai sebészekre építő mesterséges glóbusz igényének.

Ma újfent művilágra ébredtünk, ahol a mondatok éppúgy részei a nagy átverésshow-nak, mint a képek. A kőkemény őszinteség érdeklődés hiányában a parlamentben is elmaradt. A kabinet továbbra is menekül - azt mondja, előre. Szavát hitelteleníti a kormányzó erők múltja, amit a nyakunkban cipelünk, no meg az a tény, hogy a nemzetközi hitelintézetek megrendelésére készíti az ország 2010. évi költségvetését. Kifelé jól mutató számokat kell felvonultatnia, hogy tovább finanszírozzák botladozásunkat, hazafelé pedig elviselhető terheket. És múlhatatlan szükségű a retusálás. A Pénzügyminisztériumban irreálisan kell növelni a várható bevételeket, és tarthatatlanul csökkenteni a kiadásokat. Eltúlozni a fogyasztásból származó adókat, duplájára emelni a rendőrség számláján a büntetésekből befolyó összeget, "szabad kezet" adni az önkormányzatoknak a súlyosan megkurtított támogatások felhasználásában, és agyonvágni a közösségi közlekedést. Hozzávetőlegesen félezermilliárdos a szakadék a beérkező pénzek és a belátható kiadások között. Amit a jövőnek, az új kormánynak kell áthidalnia. Valahogy.

Szakértő kabinetünk - az IMF előírása szerint - azt mondja, hogy túlfogyasztunk. Ezért aztán vág, vág és vág, mindent, ahová elér. Csak épp, ha nemzetközi statisztikákat bújunk, azt tapasztaljuk, hogy már fővárosunk is (!) a sor vége felé kullog, amikor a bérek vásárlóértékét vetik össze. Mert nem a munkával elérhető fizetségek eltúlzottak (hacsak nem szocialista nagyvállalatnál végkielégítik a vezetőt), hanem a keresők száma, a munkavállalók aránya elviselhetetlenül alacsony. Ráadásul a globális munkamegosztásban - kevés kivétellel - vendégmunkások feladatait látjuk el. Azt is írhatnánk, hogy németországi törökök vagyunk - itthon. Nem csoda, hogy az elmúlt hét évben képtelenek voltunk közelíteni Európa nyugati feléhez. A változtatáshoz mi kellünk, koncepcióval, megnyerve ügyünknek a nemzetközi szervezeteket, és nem feladva önmagunkat a szolgálatukba állni.



Kormányunk most is abban a hitben ringat bennünket, hogy a nehezén már túl vagyunk; ilyenkor a forint árfolyamára mutat, és a virtuális világban valóban formálódik a jövő, mint Liptai Claudia karja a Photoshop alatt. A reáliák mindeközben agonizálnak. A gazdaság pang, holott nélküle nincs kiút a válságból, a munkaerő felkészültségét és egészségét megteremtő ágazatoktól vagy az innovációtól meg szisztematikusan vonják el a pénzt. Merthogy nincs. De gazdaság nélkül nem is lesz. A válságkezelők a számok bűvöletében élnek és éltetik környezetüket, pedig árulkodó a tény, hogy a kormánynak nincs gazdaságpolitikája, ahogy látható és hallható gazdasági minisztere sincs.

És még csak retusálni sem kellett.