Csatlakozunk. Támogatjuk a civil értelmiségiek - Makovecz Imrétől Tölgyessy Péterig tartó - Sólyom for president mozgalmát. Testületileg.
hirdetés
Tudjuk, a hála nem politikai kategória, de mi nem is vagyunk politikusok. Csak újság. És nem hálából cselekszünk, a múltért cserébe, de előrelátásból, a múltra tekintettel.
Sólyom László nem könnyen szerethető elnöke Magyarországnak. A tudománynak termett, nem a közszereplésnek. Nem természetessége ragadja magával híveit. Nem a formák embere, sokkal inkább az okosan, mértéktartóan és következetesen megfogalmazott releváns gondolatoké. Az alkotmányosságé. Személye - minden merevsége s megrögzöttsége ellenére - ezért hozott nyugalmat, megbízhatóságot a hektikus jelenségekkel teli honi politikai színpadra.
Nem jó, de érdemes belegondolni, mi lett volna Magyarországgal, ha öt éve nem Sólyom nyeri az elnökválasztást. Ki emelte volna föl szavát a köztársaság nevében az őszödi beszédben bűnöket bevalló, majd a rendőrség kezét népére emelő Gyurcsánnyal szemben? Ki terelte volna vissza hisztériát mellőzve a Fideszt a Parlamentbe? Ki járt volna kanosszát a határon túli magyaroknál, felejtendő a 2004. decemberi népszavazást? Ki jelezte volna az Egyesült Államok elnökének, hogy vízumtörvénye sértő? Ki irányította volna a figyelmet politikai háborúskodás közepette is a zöld gondolat fontosságára? És ki utasította volna hitelesen vissza a szélsőségek hangját?
Sólyom mindezt megtette. És mást is. Autonóm módon, az Alkotmányra figyelemmel, nem mások hálójában vergődve.
Mondhatnánk, amit hiszünk, hogy szerencsésebb idők jönnek. Minden nehézség ellenére nyugodtabb évek, ami következik a kormányzó erők választáson szerzett megkérdőjelezhetetlen legitimációjából. A kétharmados támogatottság akár szükségtelenné is teheti Sólyom akkurátus és rigorózus jogászi magatartását, örökös készenlétét a szabályok megkerülése, kijátszása miatt. Hiszen akik előtt tárva-nyitva állnak a törvényhozás főkapui, miért is közlekednének a kicsiken?
Magyarországon a jövőben elégségesnek látszik az Európai Unióban meghonosodott, Herman Van Rompuy-típusú elnökség, amely a diplomáciában aktív, a belpolitikában tartózkodó.
Mégis Sólyom László megtartása mellett érvelünk.
Legfőképp azért, mert morálisan megkérdőjelezhetetlen elnöke maradna Magyarországnak, melynek a szokásosnál is nagyobb szüksége van a tekintélyre. Sólyom újraválasztásában megnyilvánulna a demokratikus erők elismerése az elmúlt öt év teljesítményéért. Jelezné azt is, hogy a hatalmas támogatottságú Fidesz érzékeny külső kontroll alá veti magát, amely, bár kétséget kizáróan nehezíti újjáépítési munkáját, de hajlamossá teszi az önmérsékletre, és kiszűri a lendületből félrecsúszás esélyét.
Valamennyiünk érdekében.

- cikk értékelése /szerintunk/solyom-mindezt-megtette-29133/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 524
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #38
- Lenyeglato
- 2012.02.05. - 17:00
Megyei Főügyész helyettese: "30 millió! Nem összeg! 100 milliós ügyeket nem nyomozhatok! Alkotmány Bíróság megtiltotta Privatizációs ügyek felülvizsgálatát! Jutalma? Kapisi? --mondja az olasz! -
- #36
- büro76
- 2010.05.26. - 18:20
Szerintem önálló, a legkevésbé befolyásolható, jó értelemben véve "nyakas", karakán köztársasági elnökünk van. Sokaknak ez nem tetszik, és ekkor jönnek elő az összeesküvés elméletekkel. Az meg hogy meggondolatlan látogatásaival visszatetszést keltett az EU-ban, egyszerűen nevetséges. Az EU állampolgárai szabadon mozoghatnak a közösségen belül! Én még nem csalódtam benne. -
- #35
- Zokni
- 2010.05.12. - 13:03
Előzmény:
#0 GONDOLKODÓ!
Kedves "gondolkodó!" f. társ!
Azt kérdi: "HONFITÁRSAIM!!....mi lesz a kommunista diktatúra áldozataival?". Foggalmam sincs, mit "gondolt ki", nyilván túlmelegedett az agya, de azt azért ne felejtse el, hogy amennyiben mégis volna valami igazságtartalma annak, amit a kérdésével feltételez, akkor vicces, de a "diktátor(ok)" is az Ön honfitársai az áldozataik mellett....
Gondolkodjon el ezúttal ezen a feltételezett tényen is, ha már úgy benne van... -
- #34
- jslu
- 2010.05.07. - 11:31
a végrehajtó hatalom része. Ezért joga van politikailag aktívnak lenni.
A parlament fog dönteni a KE személye felől, nem mi. nem lesz "népszavazás".
Valószínű, hogy a legnagyobb ellenzéki párt jelöltje, rokonszenvezője lesz nyertes. -
- #33
- honvédő
- 2010.05.07. - 09:26
Így alkalmatlan Sólyom, úgy alkalmatlan Sólyom. De jó, h ennyire ért mindenki hozzá.
Idáig a legjobb Elnök. Mivel az eddigiek, mintha nem is lettek volna. Egy évben kétszer megjelentek, Karácsonykor meg Szilveszterkor. EZ volna nektek JÓ?! -
- #32
- honvédő
- 2010.05.07. - 09:22
Nem emelt szót? Nagyon sokszor emelt szót és sokat. Nem váltotta le a böszmét ? Nem vagyok böszme rajongó, de tudod több kell ahhoz, h leváltsanak egy kormányt, mint , hogy kimegy egy
2 milliós városban 1000 - 2000 ember az utcára. Túl kevés és vicces lenne ha a kisebbség mondaná meg , hogy mi legyen. Mert tény sajnos, h nem csak akkor, de még most is sok az MSZP- s szavazó. -
- #31
- Obulus
- 2010.05.07. - 09:11
Sólyom Lászlót magam is alkalmatlannak találom köztársasági elnöknek, főleg azért, mert nem tiltakozott, nem emelt szót az ellen, hogy fasiszták az ablaka alatt szervezkedhettek. -
- #30
- Boegoely
- 2010.05.07. - 02:58
Előzmény:
#11 cogito
"Ő az az elnök, aki meggondolatlan szomszéd ország látogatásaival az EU-n belül is csak visszatetszést keltett."
Maga egy igazi, beszari, kádárista csökevény. Egy NULLA. -
- #29
- Boegoely
- 2010.05.07. - 02:56
Na végre valami jót és hasznosat is ír annyi idő után a HV Szerkesztősége. Nem vagyok csápoló Sólyom-rajongó, de tény: ő a pártoktól legfüggetlenebb elnök 1990 óta. Az pedig nyilvánvaló, hogy sokkal nagyobb szükség van rá, mint egy pártkatonára. Legyen elég a Fidesznek a 2/3, gondolja komolyan a Fidesz, hogy az egész országban, s annak minden lakosában gondolkozik, s ezt a pozíciót ne foglalja el! -
- #28
- rasztoka.katalin
- 2010.05.06. - 22:46
Sólyom alkotmányjogász, "rendszerváltáskor" "megcsinálta.Nem vagyok szakember,és nem feltétlenül szeretet kérdése,ki az államelnök személye,de nem árt ha rokonszenves,de mindenki számára nem lehet az.Véleményem szerint,akad sok alkalmasabb,karakánabb jelölt,ha nem is "nagy természetjáró",de képviseli a magyarság érdekeit,és tisztában van azzal,hogy a környezetvédelem globálisan létkérdés.Ez nem az LMP privilégiuma,ezt minden normális ember felfogja,mert nem óhajt öngyilkos lenni.Vannak szakértők,alkotmányjogászok, pl dr Tóth Zoltán József, Szent Korona tan kutatók és szakértők,dolgoztak ezen és ezért szivvel-lélekkel sokan.Tessék megtárgyalni,eldönteni! Igazság csak egy van -az Isten. -
- #27
- balmoral
- 2010.05.06. - 20:29
A fotó elárulja a szerkesztőséget: Sólyom László valójában egyedül maradt.
Ti sem álltok ott mögötte igazán.
Habár, az egyik bucka mintha HHF-re hasonlítana, de nagyon jól álcázta magát.
Egyébként meg ez egy jó téma, amin el lehet rugózni addig, amíg az új kormány hivatalba nem lép.
Onnantól kezdve a viszont a közt. eln. személye huszadrangú kérdés lesz, fel kell mutatni valami hasznosat.
Kíváncsian várjuk.
A Sándor-palotába meg költözzön be akárki, ha nem Jobbikos. -
- #26
- notram
- 2010.05.06. - 18:17
Nekem, Sólyom elnök úr egy érdekes ember. Sokszor megmosolyogtatott. Lazának egyáltalán nem mondható merev, szögletes stílusával.
Valahogy, amikor rá gondolok – személyéről - örökké az elemiben kiközösített gyerkőc jut az eszembe, aki játék közben sosem tud beilleszkedni a közösségbe, pedig órákon ászként, ő az ész...
Most, hogy az ilyenre fazonált elnököt, „sokan” piedesztálra emelik, többek között a Heti Válasz is, amely ha pl. Vona Gáborról van szó, mostanában a Kuruc.Info mézédes emlőjéből táplálkozik. Viszont, Sólyom elnökúrnál mélyen hallgat… Pedig táp, adatik bőven! Csupán be kell ütni nevét a keresőbe… Kilencven oldalon keresztül több száz cikk. Az elnökúrról. Olvasmányos, nem mondom!
Elmélkedésre, a tömérdek cikkmennyiségből, szelíd, zeneileg moll hangzású, kettő darab nyílt levelet ajánlanék olvasásra:
http://kuruc.info/r/2/7131/.
-
- #25
- tamtamjancsi
- 2010.05.06. - 17:00
Nem!
Nem kell Sólyom úr.
Mást kell megválasztani.
2006-ban követelnie kellett volna a Böszme távozását és mindent megtenni azért, hogy feloszlassák a Parlamentet és előrehozott választást írjanak ki.
Nem tette.
Új köztársasági elnököt kérünk! -
- #24
- solymász1
- 2010.05.06. - 16:16
A Fidesz nyílvánvaló szándéka elleni "testületi", szerkesztőségi állásfoglalás szvsz Bórókai Gábor állásába fog kerülni.
Csaxólok... -
- #23
- kollega
- 2010.05.06. - 15:30
Ma Magyarországon minden elképzelhető.Egy emberből lehet angyalt de ördögöt is csinálni.
Sólyomról annyi minden megjelent,megjelenik most is.Egyet azonban ne felejtsünk el,hogy min-
dig a döntéshozók értékítélete,akarata érvényesül.Ma még nincs döntési kényszer,jol tornásztat-
ják az embereket,Véleményem szerint Sólyom nem érdemli meg az újjáválasztást,de akkor né-
zünk majd nagyot amikor megismerjük a FIDESZ jelöltjét.Addig is jó csepű rágást. -
- #22
- megfontolt
- 2010.05.06. - 15:25
Előzmény:
#11 cogito
Magyarországnak árt a médiapolitizálás rendszere. Másod- és harmadforrásból szerez a legtöbb ember információt, amelyek totálisan elferdítik a valóságot. A hivatkozott bejegyzésből ez egyértelműen látszik.
Igen sok esetben nem egyszerű Sólyom Lászlót értelmezni. Azonban a sorok között olvasva a tények egyértelműen cáfolják cogitot. Miért nem képesek az emberek elfogultság nélkül értelmezni nyilatkozatokat. Vagy az is lehet, hogy a szövegértelmezéssel van gond... -
- #21
- megfontolt
- 2010.05.06. - 15:16
A jog mindig csak a végső megoldás. Az ősi Kínában elismerték ezt. Aki nem tudott a li szerint megállapodni annak az ügyét a fa döntötte el. Ilyen esetben a hivatal elé vitték a peres ügyet a felek. Nem volt ritka eset, hogy az ügyet eldöntő hivatalnok mind a két felet jól megbüntette. Ennek a magyarázata egyszerű. Aki nem képes ügyeit az általános emberi elvárások alapján elintézni, az megérdemli a büntetést. Ilyenformán mindenki a konfliktus társadalom által elvárt, megfelelő rendezésére törekedett.
Mi a kapcsolat Sólyommal? Lehet, hogy a magyar rendszer nem az erős elnöki pozíciót használja, ennek ellenére az elnökünknek szava mégis számít. Egy normális társadalomban rangja van az ombudsmannak is, annak ellenére, hogy szankciókat nem igazán alkalmaz. A hitelesség Sólyom esetében hihetetlenül sokat nyom a latba. Nem szükséges erős elnöki pozíciót kiépíteni, inkább a társadalmi gondolkodást és moralitást kell megváltoztatni. A jog mindig csak a végső eszköz.
Ezért - bár nem vagyok facebookos - azt mondom Sólyom for president!!! -
- #20
- ZETA73
- 2010.05.06. - 15:10
Legyen Sólyom László. Vagy bárki más. Fogalmam sincs miért ez most a legfontosabb vitatéma.Vélemyényem szerint a lényeg nem a személyről, hanem a (régi-új) KE tényleges hatalmáról kellene hogy szóljon. Amúgy örömmel tölt el, hogy többen belátják milyen jó döntést hozott 2005-ben a FIDESZ. Sólyon László megválasztása miatt számtalanszor támadták ócsárolták a FIDESZ-t. Hajrá Magyarország, hajrá Sólyom László hajrá FIDESZ. -
- #19
- avraham
- 2010.05.06. - 15:09
Rossz a rosszal, de rosszabb lessz nélküle!!!
Az egyetlen egy kontroll lehet orbánc viktória és népi zenekara megállithatatlannak tűnő hatalmi aroganciájának!
Bizom benne, hogy vállaná!
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Ma: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Ma: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Ma: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
hirdetés
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
-
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Hűvös, esős idő várható
- Időpont
- Ma: 15:11
HETILAP
hirdetés
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok