Schmitt Pál nem kertel

Súlyos kérdések

Heti Válasz szerkesztősége
- nezopont_online@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2012.02.10. - 07:31
Létrehozás:
2010.08.13. - 08:04
2010.08.13. - 08:04
 

Ellensúly vagy egyensúly, ez itt a kérdés. Az új köztársasági elnök nem kertel, egyenesen beszél, és az utóbbi megtestesítőjének mondja magát. Hitelesen.

hirdetés
 

Hogyan is lehetne a választáson kétharmados többséget szerzett Orbán Viktor jelöltje a Fidesz-kormány ellensúlya? Sehogy. Ha Schmitt Pál ezt állítaná, akkor sem hinne neki senki. Le lehetne leplezni. Súlyosan. De nem állítja, így az MSZP-nek és az LMP-nek a semmin kell rugóznia.

Bosszantó körülmény. Igazmondáson kapták az elnököt, ezért nekik kell hamukázniuk a demokratikus intézményrendszer kiüresítéséről, a kormányzati ellensúly teljes hiányáról, ami szamárság.

Magyarországon a korlátozott hatáskörrel felruházott köztársasági elnök sosem volt alkalmas az erős felhatalmazású kormányfő megzabolázására. (Fejet hajtunk Sólyom László kitartó próbálkozása előtt.) Erre a miniszterelnökök - az egy szem Gyurcsány Ferencet kivéve - ritkán is szolgáltattak okot. Az ország első polgárát a gazdaság helyzetéről rendszerint nem hamis adatokkal traktálták, a jogszabályalkotás során tekintettel voltak az alkotmányos keretekre, az erőszakszervezeteket pedig nem a törvények ellenére működtették.

De ha a sietség miatt vagy a kényszerek hatása alatt mégis valami akadályozta a gépezet működését, a kármentés akkor sem maradt el, ha az éppen aktuális elnök az "ellensúlytalanság állapotában" lebegett. Mint ahogy Göncz Árpád, aki az Antall-kormány idején hét, az Orbán-kormány alatt pedig egy alkalommal élt ugyan az előzetes normakontroll eszközével, de a szocialista-szabad demokrata koalíció 1994-98-as regnálásakor egyszer sem nyúlt legerősebb jogosítványához.

És nem azért, mert nem lett volna rá oka, hiszen a Bokros-csomag nyomán az Alkotmánybíróság tucatszám volt kénytelen megsemmisíteni a kétharmados többség elfogadta törvényeket. Csak inkább mert a Horn-kabinet motorja, s nem akadálya kívánt lenni...

De az elnöki ellensúlyozás legendáját szövögetőknek érdemes Párizsra, Washingtonra vagy éppen Varsóra emelni a tekintetüket. Hogy meglássák, miként is ellensúlyozza Obama elnök saját magát, Sarkozy vagy Komorowski önnön pártja kormányfőjét. Mert ha látják, hogy sehogy, és az amerikaiak mégsem mennek neki a Potomacnak, a franciák a Szajnának vagy a lengyelek a Visztulának, talán megnyugszanak.

Maradjunk hát veszteg, bármit mondanak az ellensúlyra mindent feltevők! Várjuk meg, hogy a szavak mit is jelentenek a valóságban. Hogyan is néz ki az emberek egyensúlyozó elnöke? Schmitt Pál kétszeres olimpiai bajnoki címe, vagy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban és az Európai Parlamentben betöltött szerepe alapján senki sem gondolhatja komolyan, hogy majd szégyenkeznie kell miatta.

Akik meg mégis ezt sulykolják, azokat se tekintsük ballasztnak, legfeljebb ellensúlynak.

Mindenkinek így lesz a legjobb.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/szerintunk/sulyos-kerdesek-31215/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
378

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 29 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #29
    joci0504
    2011.01.10. - 18:12
    SP-ről csak annyit, hogy a fideszben csak a másik kommunistája büdös az övék nem! Az újévi köszöntője kész csőd volt. Megismertük a Sándor palota pazar berendezését! A beszédre nem is emlékszem!
     
  2. #28
    joci0504
    2011.01.10. - 18:04

    Előzmény:
    #26 egypolgar
    Itthon tényleg ciki a Fidesz részéről a Bajnai kormány dicsérete, ám külföldön OV azzal dicsekszik amit a Bajnai kormány teljesített! "Világbajnokok vagyunk a hiány lefaragásban." mondta OV, csak azt felejti el hogy ehhez a Gyurcsány és a Bajnai kormányoknak van köze neki NINCS!
     
  3. #27
    egypolgar
    2010.08.14. - 14:37

    Előzmény:
    #26 egypolgar
    Tudom hogy eme hozzászólásaim valszeg már nem lesznek olvashatók..nem törlik azaz itt eme cikk után látható lenne... csak éppen a továbbiakban nem jelenik meg sehol még csak mint új beírás sem....de illendőségből válaszoltam a nekem feltett kérdésre..remélem kielégítően...
     
  4. #26
    egypolgar
    2010.08.14. - 14:33

    Előzmény:
    #25 egypolgar
    Folytatás: SAjnos Bajnaira nem szabad most büszkének lenni, mert az nem trendi nem illik a mai irányvonalba a politikai konstelláció nem engedi igazán hogy őszintén örüljünk...
    Büszke vagyok Nagy Imrére és szerencsére ez megint találkozik külföldi véleményekkel is hiszen Ő az akit leginkább ismernek és elismernek pozitív hősnek a magyar forradalom vonatkozásában (Indiától, Anglián keresztül az USA-ig mindenütt)...Halkan jegyzem meg hogy a hivatalos politika felemásan kezeli Nagy Imrét igyekszik nem tudomást venni róla....elég sajnálatos hogy Orbán aki ugye az ominózus újratemetésen beszédet mondott mára legalábbis elfelejteni igyekszik Nagy Imrét....(ha jól tudom azt találta egyszer mondani "NAGY IMRE NEM a MI hősünk!!!!!"
     
  5. #25
    egypolgar
    2010.08.14. - 14:26

    Előzmény:
    #22 respondent
    "Így nevezik "nálatok" a magyarokat? Ország népe, hej!"

    Érzésem szerint bizonyára sértőnek találtad az idézett kitételt, nos ha Téged sért magyarságodban, akkor elnézést kérek NEM állt szándékomban sértegetni senkit!! a népet meg végképpen nem!!!!....más kérdés, hogy ha már sértésről van szó. a legutóbbi események (SZERINTEM) mélyen megalázták SCHMITT Pált, de (megintcsak SZERINTEM) a MAGYAR NÉPET is...azaz irigylem a problémáidat....
    Kicsit más szavakkal szerencsés vagy(??), ha számodra ez nem volt sértő - mármint a KE elnök teljes lenullázása!!!

    "Egyébként, te milyen nemzeti dologra vagy büszke?"
    Ha nyer egy sportoló annak örülök, sőt büszke vagyok de tudom hogy az nem az én érdemem. Ugyanilyen büszke voltam amikor a Bajnai kormány teljesítményét világszerte leismerték sőt szinte példának állították...ez persze megint nem érdemem de mégis büszke voltam (kisebb részben azért is mert a külföldi véleményektől mintegy függetlenül magam is nagyra értékeltem ezt az eredményt)
     
  6. #24
    fortin
    2010.08.13. - 22:23

    Előzmény:
    #8 respondent
    Bocsánat, hogy nem töltöttem minden percet a HV minden topicjának figyelésével - bár fogalmam sincs, hogy jön ide Biszku? Tudtommal nem visel közfunkciót, különösen nem egy jobboldali kormánytöbbség jóvoltából. Horn miniszterelnöksége természetesen arcpirító szégyen volt, de őt nem a jobboldal választotta meg, így kevésbé érdekel.

    Az vajon miért mocskolódás (oh, polgári styl!), hogy a nemzetközi sajtóban két évtizede széles körben tárgyalt problémákat megemlítem Samaranch kapcsán, akinek közismerten kiváló kapcsolatai voltak előbb a francoista rezsimmel, majd a kommunista Moszkvával, aztán meg a multicégekkel – sokféle zűrös hátsószobás alkukkal. Az pedig közismert, hogy SP az egyik leghívebb munkatársa volt.

    És mielőtt jön a gőzös nemzetbőlkitagadáskodás, amiért valaki nem gondolkodik csettintésre, javaslok egy gondolatkísérletet: vajon mi lett volna a mostani SP (persze, valójában OV) apologéták véleménye, ha annak idején (évtizede), az MSZP elfogadja SP felajénlkozását főpolgármesterjelöltnek? Akkor nyitottabbak lettek volna a pártállami múlt érzékenyebb reflexiójára?
     
  7. #23
    Anicuki
    2010.08.13. - 21:07
    A Köztársasági Elnök nem kertel, dehogynem mindig is ezt csinálta, elbújt a csíz- mosoly álarca mögé. Dörzsölődött mindig oda, ahol éppen várható volt, hogy leesik neki valami, hát most sikerült.
    Kérem ne állítsák be többnek, mint amit esetleg tényleg megér, nem kell hozsannázni, hivatkozni arra, hogy olimpiai és világbajnok, ez állitólag nem fedi a valóságot / örökös tartalék volt /Az tény és való, hogy nem lesz ellensúly ahhoz Ő mindenféle értelemben túl könnyű.
    Hogy végül is elfogadja -e az állampolgárok túlnyomó zöme, túl az állandó hangsúlyozott 2/63-on, nos ez majd kiderül.
     
  8. #22
    respondent
    2010.08.13. - 18:36

    Előzmény:
    #19 egypolgar
    „sem az ország népe részéről”
    ***
    Így nevezik nálatok a magyarokat? Ország népe, hej!
    Egyébként, te milyen nemzeti dologra vagy büszke? (Vagy azok közé tartozol, akik a fütyülősbarack és bőgatya szintjén kezeled a magyart?)
     
  9. #21
    plébános
    2010.08.13. - 18:09
    Hiába,Nekünk ilyen "KE-t" adott a sors.Majd csak kibírjuk valahogy.
     
  10. #20
    egypolgar
    2010.08.13. - 17:18
    Sólyom Lászlót is lealázták de Schmitt-et aztán tényleg...
     
  11. #19
    egypolgar
    2010.08.13. - 16:53

    Előzmény:
    #18 egypolgar
    MEgismétlem mert lényeges szavak kimaradtak
    Dícséretes ha valaki mindíg mindenben talál pozitívumot vagy büszkélkedni valót....én sajnos ebben hogy az ÁLLAMFŐ ennyire alárendeltjévé vált Orbán Viktornak immár TÉNYLEGESEn (DE FACTO) ABBAN én sajnos semmi büszkélkedni valót nem látok.... sem az ország népe részéről de Smitt PÁl keble sem dagadhat a büszkeségtől....ha mégis... akkor az elég sajátos (kebelre ) lelkületre vall, ha dagadozik neki..
     
  12. #18
    egypolgar
    2010.08.13. - 16:50

    Előzmény:
    #0 bendeguz1
    Dícséretes ha valaki mindíg mindenben talál pozitívumot vagy büszkélkedni valót....én sajnos ebben hogy ennyire alárendeltjévé vált immár TÉNYLEGESEn (DE FACTO) semmi büszkélkedni valót nem látok sem az ország népe részéről de Smitt PÁl esetében sem (helyében sem)
     
  13. #17
    egypolgar
    2010.08.13. - 16:38

    Előzmény:
    #16 egypolgar
    Súlyos kérdés(ek)?
    "Hogyan is lehetne a választáson kétharmados többséget szerzett Orbán Viktor jelöltje a Fidesz-kormány ellensúlya?...
     
  14. #16
    egypolgar
    2010.08.13. - 16:37

    Előzmény:
    #15 egypolgar
    "Hogyan is lehetne a választáson kétharmados többséget szerzett Orbán Viktor jelöltje a Fidesz-kormány ellensúlya? SEHOGY....ennyi elég is...illetve hozzátehetjük hogy ezért volt a hatalmi arrogancia iskolapéldája SMitt út kinevezése eme posztra....
     
  15. #15
    egypolgar
    2010.08.13. - 16:36

    Előzmény:
    #0 hajjaj
    "Hogyan is lehetne a választáson kétharmados többséget szerzett Orbán Viktor jelöltje a Fidesz-kormány ellensúlya? Sehogy. Ha Schmitt Pál ezt állítaná, akkor sem hinne neki senki. Le lehetne leplezni. Súlyosan. De nem állítja, így az MSZP-nek és az LMP-nek a semmin kell rugóznia."
    Igen itt van a csúsztatás a cikkben....elég silány minőségben....
     
  16. #14
    egypolgar
    2010.08.13. - 16:34

    Előzmény:
    #13 balint60
    A cikkíró bizonyára elégedett magával hogy milyen jól sikerült érvelnie..pedig ez egy elég gyenge kis csúsztatás amit a cikkben előad...ugyanis senki az MSZP pedig végképpen nem tagadta és/ vagy nem másítottA meg S.P. kijelentéseit ellensúly ügyben.....mindenki ELSŐ LEGJOBBAN azt nehezményezi, hogy MEGSZÜNT ez az ellensúlya IS ORBÁN Viktor végrehajtó hatalmának....az már más kérdés, hogy ennek deklarálása sőt hangsúlyozása hogy minősíthető ??arroganciának, pitiánerségnek vagy minek...???de mindenesetre ez már csak tejszínhab a káposztás tésztán...
    Tehát a FŐ baj magának az ellensúlynak a megszűnése most aztán hogy az államfő a kormányfő alárendeltjévé vált ténylegesen is hát ilyen a világon nem volt nem "van" (máshol) és reméljük nem is lesz..hacsak BErlusconi avagy Putyin nem kéri el a receptet O.V.-tól...
    A cikkiíró elégedetten dől hátra bebizonyította hogy indokoltaltan volt a felháborodás...majd meglátjuk megnyugszanak -e a kedélyek ezügyben...ha igen akkor az nem ennek a cikknek köszönhető hanem annak hogy a Fidesz fanoknak minden tetszik amit Orbán V. tesz vesz...és sok az apátiába süllyedő "polgártárs" ..és jelentős azok száma akiket csak a konc érdekel...
     
  17. #13
    balint60
    2010.08.13. - 14:39
    A HV Szerkesztősége -egyedüliként az önálló politikai állásfoglalásra immár képtelenné silányult jobboldali médiában- testületileg kiállt Sólyom László újraválasztása mellett. Heteken keresztül közölt írásokat és nyitott teret olvasói hozzászólásainak a KE-választás témájában, alaposan kimerítve a SL újraválasztása (és elleni), valamint Schmitt Pál alkalmassága (és alkalmatlansága) melletti érveket

    Tisztelet és nagyrabecsülés illeti a HV munkatársait példamutató kiállásukért!
    Ezek után különösen üdvözlendő, hogy és tisztességes a szerkesztőségi állásfoglalás az új KE mellett.

    Tiszta szándékuk azonban nem lehet mentség a tárgyi tévedésekre és csúsztatásokra.

    A szerkesztőségi állásfoglalásban is hangsúlyozott "egyensúly" önellentmondására éppen HHF utalt ("Hisz ki látott már egyensúlyt ellensúly nélkül?" minapi jegyzetében. Ráadásul az ominózus "ellensúly" szerep több alkotmánybírósági határozatban is megfogalmazásra került és tudomásom szerint ezeket még (?) nem "korrigálta" a Stumpffal "dúsított" AB.

    Az elnöki és a parlamentáris politikai rendszerek államelnök szerepével érvelni pedig vagy manipuláció vagy tudatlanság; egyik sem vet jó fényt a HV csapatára.

    Mindenesetre -és ebben a jobboldali mértékadó közvéleményt illetően óriási a HV hozzájárulása- mára már a politika iránt érdeklők körében igen világossá vált a Sch.P-i államfői felfogás ellentmondásossága. Sőt, egyre többen vannak -ismét elismerés a HV számos munkatársának- ,akik mindezt a hatalommegosztás demokratikus intézményrendszerének sajátos "kiegyensúlyozása" kontextusában is látják.

     
  18. #12
    egypolgar
    2010.08.13. - 13:42

    Előzmény:
    #10 julianus
    Igen erősen érvényesülni látszik ez most....de sokan bizakodnak hogy az EU tagságunk miatt a Szálasi meg Gömbös féle dolgokhoz mármint hasonlókhoz nem lesz szerencsénk
     
  19. #11
    egypolgar
    2010.08.13. - 13:37
    Ki mire lehet most büszke (beleértve Psmith urat is) mainapság..??
    1. Orbán Viktor: valszeg arra büszke, hogy immár nem a Köztársasági Elnök úr kéreti Őt magához, hanem ellenkezőleg O.V. rendeli magához a köztársasági ülnök urat....
    2. Smitt PáL:....Ebben a vonatkozásban arra lehet büszke, hogy úgymond bejáratos a kormányülésekre...ennek ára hogy Ő (a hegy) megy Mohamedhez..és persze szépséghiba hogy arra a kormány ülésre megy amit Orbán kijelöl Neki..
    Mire lehet büszke a magyar nép /az ország?... az előbbiekre lehetne amennyiben ilyen még nem volt SOHA SEHOL abszolút világelsőség....de elég kétes dicsőség
    Lehetnénk büszkék a Bajna kormány világbajnok teljesítményére de az nem lenne trendi ma....
     
  20. #10
    julianus
    2010.08.13. - 12:58
    Ki a történelmet, nyelvtant elfeledi, annak megismerésére kárhoztatik. ;-)
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 29 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés