A hitelesség könnyen kopik. Azt pedig bizonyosan tudjuk, hogy nélküle a kormány alkalmatlanná válik feladatára.
Miközben Sólyom László elmúlt öt évét nagyra értékeljük, és letettük voksunkat az elnök mandátumának meghosszabbítása mellett, egyáltalán nem estünk kétségbe attól, hogy a kétharmados kormányerő Schmitt Pállal képzeli el a jövőt.
Az új közjogi méltóság ugyanis nemhogy nem méltatlan a posztra, de cseppet sem lóg ki a rendszerváltás utáni elnökök és kandidálók sorából. Feltéve persze, hogy az életút teljesítményeket, a diplomáciai felkészültséget, a nyelvismeretet, a kapcsolatteremtő képességet vetjük össze.
Schmitt akármelyik elődjével felveszi a versenyt, mi több, Göncz Árpádénál vagy Szili Katalinénál markánsan attraktívabb az életútja. Személyisége integratív, a nemzeti egység szimbolizálására a baloldaliak jelentős többsége is alkalmasnak találja, még úgy is, hogy 2002 óta feladta függetlenségét, és a Fidesz színeiben politizál.
Épp ez utóbbi momentum miatt szokásos pártkatonaként, Orbán Viktor meghosszabbított karjaként említeni őt, mintha a már nevesített politikusok dicsekedhettek volna a függetlenség képességével. (E helyütt hivatkozhatunk még a volt pártelnök Kovács Lászlóra is, akivel a szocialisták az Európai Unió biztosának pozíciójában testesítették meg a nemzeti összefogást...)
Schmitt kétségtelenül nem jogász, főként nem az Alkotmány jeles tudója és magyarázója, márpedig az elmúlt öt évben, amikor Gyurcsány Ferenc és kormánya súlyosan kibillentette helyéről a demokratikus normákat és értékeket, múlhatatlanul szükség volt Sólyom ebbéli képességére és állhatatosságára. (Gondoljuk el, ha ugyanezekben az időkben - az MSZP akarata szerint - Szili Katalinnak hívják a köztársaság elnökét...)
Csakhogy a hazai politikai elit - kiváltképp az akkori ellenzék - megtanulhatta, hogy a gyurcsányi módszerekkel nem kifizetődő politizálni. Ráadásul Orbán Viktor kormányzott már, és az SZDSZ-nek mégsem kellett sajnálkoznia azon, hogy az általa erősen kézben tartott Göncz Árpád eszköztárából hiányzik az alkotmányjogi szaktudás, s ezért nem boldogul a kormányfővel.
Amit mégis érdemes szóvá tenni, az a jelölési procedúra. A kommunikációs játék, amely valamennyi szereplőt leértékelte, ráadásul megkérdőjelezte a Fidesz új kormányzási módszertanának, a nemzeti együttműködésnek az őszinteségét. Mert ha eldöntött tény volt, hogy Schmittet államfőnek hívják haza, miért kellett előtte országgyűlési elnökké emelni, úgy tenni, mintha Sólyomnak is lehetne esélye a folytatásra, és azt üzenni a külvilágnak, hogy nyílt verseny következik, egyenlő pályákkal?
A kamarillapolitikára épülő oligarchikus kormányzás után Magyarországnak szüksége van a Fidesz fő üzenetére, a nemzeti együttműködésre, hogy a politikai elit és a választók ismét egymásra találjanak. Épp ezért kellene tartózkodni a teatralitástól, a darabok túljátszásától. Mert a hitelesség könnyen kopik. Azt pedig bizonyosan tudjuk, hogy nélküle a kormány alkalmatlanná válik feladatára.
- cikk értékelése /szerintunk/tuljatszott-elnokvalasztas-30384/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 467
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #58
- peter8811
- 2010.08.26. - 21:51
Leirtam a választások előtt ha anyugdij , föld tolvaj bandábol egy is bekerül tönkre fogjáktenni az országot még jobban. -
- #57
- balmoral
- 2010.08.09. - 19:06
"Hűtlen kezeléssel gyanúsítanák Orbánt a szocialisták"
ha kezelt volna valamit.
De nem kezelt semmit.
Gáz.
-
- #56
- balmoral
- 2010.08.09. - 19:01
Előzmény:
#51 vitamin
Mi is történne - világpolitikailag - ha a "Nemzeti Együttműködést" ezentúl úgy neveznénk, hogy Führer-elv?
Szerintem semmi.
Hacsak a sémita sajtó nem sikítozná tele az univerzumot, de arra meg ott van nekünk a (nagyon) Zagyva György és a Gyula, a maga kis karikás ustorával.
-
- #55
- balmoral
- 2010.08.09. - 18:57
Göncz Árpád emberként,
Mádl Ferenc tudósként,
Sólyom László jogászként,
Schmitt Pál pedig Orbán Viktor "barátja"-ként
tette magasra a lécet.
Mindenki tette a dolgát.
Éljen és virágozzék a magyar-magyar barátság!
-
- #54
- mikhail
- 2010.07.02. - 10:00
Előzmény:
#53 kgazda
Leírtam, kistáska....hogy honnan vagyok ilyen jól tájékozott -
- #53
- kgazda
- 2010.07.02. - 09:50
Előzmény:
#38 mikhail
"De ez a Horst nekem is egy talány. Folyamatosan itt van, párhuzamosan több fórumon napi 8-10 órában, ..."
Na, és te ugyan honnan vagy ilyen jól tájékozott, ha nem éppen azt csinálod, amivel H-t vádolod?!
A KGB-nél már gondolkodni is elfelejtettek? (Mert a nyelvtudás, a helyesírás ügyét már tudomásul vettük). -
- #52
- peter8811
- 2010.07.02. - 07:15
Előzmény:
#44 koronaszep
Nem lenne jó, Havas Horn Szonyja nem tudná szidni Nagy Imrét akit az unokabátyja kivégeztetett. -
- #51
- vitamin
- 2010.07.01. - 22:50
A Heti Válasz Szerkesztőségének amúgy részben igaza van, hiszen bohóckodásnak tűnik SPál 1 hónapos páyafuttatásának fideszes futtatása.
Nemzeti együttműködés azonban legfeljebb egyes részletkérdésekben van, mint ahogy részletkérdésekben korábban is volt, ahogy forradalom is legfeljebb az időjárásban volt, vagy van, de ezt is inkább kihagynánk.
-
- #50
- benkvik
- 2010.07.01. - 21:21
Előzmény:
#49 Zsusztina
Kétségtelen:jólétben él.Minden rendszerben,megtalálta a megfelelő segget! -
- #49
- Zsusztina
- 2010.07.01. - 20:47
Előzmény:
#47 benkvik
Hát éppen néztem egy fotóját és kezd pocakosodni. A végén nemcsak hogy súlyos, de túlsúlyos lesz. :) -
- #48
- Zsusztina
- 2010.07.01. - 20:44
Előzmény:
#46 pesties
Célzásod az utcalányokra helyénvaló, bár nekem ez a párhuzam nem jutott eszembe.
De valóban, Göncz is elvesztette a politikai tisztességét, mint az '56 előtti és '56 utáni utcalányok a női tisztességüket. -
- #47
- benkvik
- 2010.07.01. - 20:33
Palkó,egy súlytalan ember.Ezt nem én,mondom,hanem Kövér Laca.Ő csak tudja! -
- #46
- pesties
- 2010.07.01. - 20:26
Előzmény:
#45 Zsusztina
"a rendszerváltás utáni politikai szerepvállalása nem méltó egy 56-os forradalmárhoz"
Van,aki meg 56 előtt űzte az ősi mesterséget,most meg osztja az észt doszt... -
- #45
- Zsusztina
- 2010.07.01. - 19:01
Előzmény:
#44 koronaszep
Göncz Árpád miatt kár volt ennyire felizgatnod magadat.
Annyira egyrészt szerintem nem is tehetséges - bár ez egyéni ízlés kérdése. Viszont másrészt a rendszerváltás utáni politikai szerepvállalása nem méltó egy 56-os forradalmárhoz - ezt viszont teljes egyértelműséggel ki lehet jelenteni, ebben nincs olyan, hogy én most az anglicizmusokat szeretem, vagy inkább a magyaros ízű fordítást.
Egyszerűen nincs helye az ő esetében erkölcsi felháborodásnak. -
- #44
- koronaszep
- 2010.07.01. - 18:32
Előzmény:
#27 Horst_Tappert
T Horst !
Csatlakoznék Mikhailhoz : Komolyan gondolod, hogy aki élt, / Göncz inkább életben maradt / dolgozott a diktatúrában, - ráadásul olyan területen, ami eléggé speciális, amit csak Ő tud - az morálisan ugyanolyan megítélés alá esik, mint aki kiszolgálva azt karriert épített, MINISZTERHELYETTESI rangot elérve, jelentős vagyont felhalmozva ?
Egyszerűen gusztustalan, hogy pusztán annak az okán, hogy aktuálpolitikai kérdésekben esetlegesen nincs véleményazonosság, egyesek képesek nemzeti hősöket a legdurvább igaztalan vádakkal becsmérelni.
Be kéne vezetni, egy 56 tagadási törvényt, ami vonatkozna a halálraítéltek becsmérlésére is.
Egyszerűen ki kell mennem, mert a nyál összegyűlt a számban, köpnöm kell egy marha nagyot, kedves "becsmérlő" ftársak.
-
- #43
- koronaszep
- 2010.07.01. - 18:18
Előzmény:
#15 batador
T Batador !
Részben csatlakoznék : Az EU biztost ugyan a kormány jelöli, - általában " káder - temető a bizottság - DE a nemzeti összefogáshoz, a Magyar Köztársaság képviseletéhez, semmi köze a biztosnak .
Sőt / ! / szigorúan tilos, bármiféle " részérdek " előtérbe helyezése.
A szerkesztőség " BOCSÁNATKÉRÉSE ", - mert ez tulajdonképpen az - nyilván megértő fülekre talál, szerintem elfogadja, akit illet.
Az EU bizottságba való szoci delegálást - a fentiek figyelembevételével - összekeverni a közt elnöki funkcióval, durva, szándékolt csúsztatás a szerkesztőség részéről.
Rendre visszatérő, hiszen olvashattuk nem egyszer, hogy a biztos/okat/ , azok kinevezését, egyfajta szoci " bebetonozásként " értékelik.
Ez vagy súlyos "hozzánemértés"- amit nem gondolok -, vagy szándékolt csúsztatás / hangolás, "hülyegyerekeknek" /, amit szívből fájlalok. -
- #42
- mikhail
- 2010.07.01. - 16:36
Előzmény:
#40 mikhail
Biztos olyan autentikus forrásokból tájékozódsz, mint gondola, vagy kurucinfo, stb.
Hitelesebb források Járai, Martonyi, Boros (Imre) ügynökmúltját tárták fel, hogy csak az ismertebb jobboldali politikusokat említsem.
Tehetségtelen? Tehetséges, elismert műfordító volt....
Kisstílű? Számomra közvetlen, természetes, puritán...
És amíg a mostani forradalmi politikai elit otthon kusshadt beszarva féltve a szaros egzisztenciáját, rosszabb esetben kiszolgálva a rezsimet (pl. derék köztársasági elnökünk, Schmitt), Göncz a maroknyi ellenzék tagja volt
erről ennyit...
-
- #41
- haragos
- 2010.07.01. - 16:22
Előzmény:
#30 mikhail
" Az igazság, hogy Göncz 56-os hős, Schmitt egy minden rendszert kiszolgáló elvtelen karrierista.
Szóval morálisan nem egy súlycsoport "
Hős volt? Ugyan, mitől volt hős? Attól, hogy kitartott Bibó mellett, de az oroszok támadásának hírére már elmenekült, egyedül hagyva főnökét? Vagy attól, hogy később, az elvakult megtorló gépezet, mindenkit bitóra igyekezett küldeni, aki Nagy Imre idején a parlamentben valamilyen tisztségben volt? Vagy attól, hogy már a börtönben felvállata a forradalomban résztvett írótársainak, politikustársaknak a besúgását, Mécs Imrével egyetemben, hogy saját irháját mentse?
És a Patkány fedőnév, a bajuszos öreg rágcsáló; a hősiesség titulusa vajon?!
Vagy az bizonyítja hősiességét, és attól kellene mindenkinek hasra esni előtte, mert pártja, minden idők leg aljasabb, leg hazaárulóbb pártja, az ilyen alakok köré glóriát szerkesztett, kötelezővé téve mindenki számára az elfogadását?!
Göncz, Vásárhelyi Miklós, Demszky, Konrád, sorolhatnám, de teljesen felesleges, mert ezeket a a neveket, és viselőiket már csak tényszerű történelmi feltárás fogja majd méltó helyükre tenni!
A jól kiérdemelt szemétdombra! -
- #40
- mikhail
- 2010.07.01. - 16:22
Előzmény:
#39 berzsenyi
nekem erről egész más a véleményem
na nem Losonczit illetően..
-
- #39
- berzsenyi
- 2010.07.01. - 16:17
Előzmény:
#30 mikhail
szomorúan veszem tudomásul, hogy Magyarországon vannak még olyan újságolvasó emberek, akik nem ismerik azt az egyszerű tényt, hogy Göncz egy közönséges besúgó volt. Nem a csőcselék fütyülte ki anno, hanem az ötvenhatosok. És a "Patkány" gűnynevet is az ötvenhatosok ragasztották rá, talán nem véletlenül.
De aki hallotta akár egyszer is közvetlen közelről beszélni, megállapíthatta, milyen tehetségtelen, kisstílű ember volt - olyan kádárszerűség. (Az szép volt, amikor megzsarolta az egyik erdélyi magyar színházat, amely aztán kénytelen-kelletlen műsorra tűzte egyik közepes darabját.)
Kamasz koromban nagyon szégyelltem, hogy a bunkó losonczi az elnököm, a kilencvenes években meg azt, hogy ez a kis gerinctelen mitugrász.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Ma: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Ma: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Ma: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
-
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Hűvös, esős idő várható
- Időpont
- Ma: 15:11
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
