És igaza lett, bőven volt mit magyaráznom, sőt néhány rendezői fogást magam sem értettem. Marton László kicsit túlrendezte Mozart operáját. Persze nem volt könnyű dolga, hiszen ezt a remekművet már sokan színpadra vitték, és csak a legnagyobbaknak sikerült harmóniát teremteniük Schikaneder filozofikus meséje, a rendezés és a szépséges muzsika egységében.

Marton modern rendezése titokzatos, álom és valóság között lebeg, és ahogy ő fogalmazott, a felnőtté válás utazásaként is felfogható. Mindennek mozgatója a szerelem, és mire hőseink megérkeznek a boldogságba, a fénybe, megfordul tengelye körül a világ, s magunk sem tudjuk, hol ülünk: a színpadon vagy a nézőtéren. Másokkal vagy velünk történtek a dolgok? Igen ám, de ebből a széksorokban jelentős számban helyet foglaló tizenéves korosztály nem sokat érthetett. Márpedig ezt a produkciót azért (is) hozták létre, mert - idézem Fischer Ádámot, az Operaház fő-zeneigazgatóját - "nyolc- és nyolcvanéveseknek egyaránt szól, és kiválóan alkalmas arra, hogy a gyerekek a szüleikkel együtt ismerjék meg a műfajt".

Be is dobtak apait-anyait: Tamino herceg nem a pusztában, hanem a szobájában, és nem a sárkánnyal, hanem saját szexuális gerjedelmével küzd a darab elején, és laptopon mutatja meg birodalmát Papagenónak. Az Éj királynőjének udvarhölgyei hol szaunalepedőben, hol csipkés fehérneműben jelennek meg, és Pamina arcképe mobiltelefonon érkezik. A három kisfiú focimezben énekli bölcsességeit, Sarastro papjai pedig fekete csuhás kísértetek. Oké, álmodunk. A varázsfuvolaszóra megbabonázott állatok szerepét pillangóvá lett szőnyegdíszek, harmonikalénnyé változott radiátor, ugrándozó szék és plüssmaci veszi át. De vajon a gaz Monostatos miért visel motoros (vagy inkább búvár-?) szemüveget?

Egy idő után elkezd forogni a világ - Michael Levine díszletei remekül segítik ezt a koncepciót, sőt szinte túlnőnek feladatukon. Mintha az előadás a díszletek rabjává válna: a szoba bútorai és a hatalmas szőnyeg a "falra", később a plafonra kerül. Tótágast áll a tér, tükörben az élet. Csak a fejünk tetejére állva érhető el a boldogság, csak így győzhető le a gonosz? És a szürke tömeg (az istenadta nép? - manapság majd' minden operába "belerendeznek" egyet) miért masírozik be és ki? Mozartba viszont bármikor kapaszkodhatunk - s a Török Géza irányította zenekar ezért mindent meg is tett.

Az új produkcióhoz három szereposztást állított ki az Operaház, nekünk a másodikhoz volt szerencsénk. Nyári Zoltán (Tamino) szenzációs teljesítményt nyújtott. A fiatal tenor nemrég megnyerte a Mezzo operaversenyt: íme az új magyar operacsillag. Félő, hogy mostantól mindent rá fognak osztani; csak óvatosan! Szépen énekelt Fodor Gabriella (Pamina) és Szvétek László (Sarastro) is. Haja Zsoltra mintha ráöntötték volna Papageno figuráját. Jó Éj királynője nélkül nincs jó előadás, ám Lőrincz Judit koloratúrái hiába voltak a helyükön, hallatszott a rendkívüli összpontosítás, s az énekesnő hangja a színészi játékkal együtt erőtlennek hatott.

Az Operaház és a Vígszínház első közös produkciója kérdőjeleivel együtt is szerethető előadás. Nagy érdeme, hogy közhelymentes. A jegyek mind elkeltek, a gyerekek sem aludtak el: így mégis volt értelme. Aminek meg nem volt, az belefért. "Papa, nekem tetszett!"

Mozart: A varázsfuvola - VÍGSZÍNHÁZ, RENDEZTE: MARTON LÁSZLÓ.