Ha végignézünk a most kezdődő színházi évad tervezett bemutatóin, kevés merészséget látunk: mindenki próbál mindent megadni a kedves nézőnek. Lesz kortárs, a hazai közéletre reagáló darab (Katona József Színház: Anamnesis; Örkény Színház: Pierre Notte, illetve Elfriede Jelinek előadásai; a Budapesti Kamaraszínházban Kristóf Attila: A sátán nyelve). Helyet kapnak a klasszikusok is, leginkább Shakespeare és Moliere, s nem maradhatnak el a vígjátékok és a zenés előadások sem.

Mindez nem azt jelenti, hogy unalmas évad elé néznénk, sőt. Budapesten érdemes lesz figyelnünk Alföldi Róbert Hamlet-rendezésére vagy a szintén a Nemzeti Színházban bemutatandó Náthán gyermekei című produkcióra. A Radnótiban a Vágyvillamos (Tennessee Williams darabja Zsótér Sándor rendezésében) már csak azért is érdekes, mert az utca túloldalán, a Budapesti Kamarában továbbra is játsszák Eszenyi Enikő főszereplésével a már 250 előadást megért A vágy villamosát. S ha már Eszenyi: vezetésével a Vígszínház a tavalyi 242 ezres nézőszámával a harmadik lett a leglátogatottabb teátrumok sorában, leszorítva a dobogóról a Madách Színházat. Ha emellé odatennénk kamaraszínháza, a Pesti Színház látogatottságát is, akkor a 351 ezres nézőszámmal már az első helyen állna. (Tavaly alig ötven emberrel maradt le a leglátogatottabb előadás címéről a teátrum, mivel a Hegedűs a háztetőn csaknem ugyanannyi - közel 53 ezer - nézőt vonzott, mint az Operettszínház Rebecca - A Manderley-ház asszonya című előadása.) A 2009-ben direktori székbe került Eszenyi koncepciója sikeresnek látszik, a fenti sablont kitágítva mutatja be sikerszerzők és nagy klasszikusok műveit, valamint zenés és fiataloknak szánt darabjait.

A vidéki színházak közül talán a miskolci helyzete a legnehezebb, hiszen a város önkormányzata 88 millió forintot zárolt a Miskolci Nemzeti Színháztól. Így a teátrum kevesebb bemutatót tart, és azokat is részben elhalasztja. Székesfehérváron a vezetőváltás után Quintus Konrád igazgatásával lecserélik a repertoárt: Vasvári Csaba direktorságának nyoma sem lesz az idei évadban. A vidéki teátrumok többsége a fenti elvek alapján működik, bár a sémán belüli választás még mindig óriási szabadságot enged. Debrecenben Vidnyánszky Attila Moliere-től nem A fösvényt, hanem a Scapin furfangjait állítja színpadra, és a jól bevált musicalek helyett a Ghymes együttes énekese, Szarka Tamás Mária című zenés előadását kínálja a nagyérdeműnek.

A színházak 2009-ben elért négy és fél milliós nézőszáma 2010-re sem csökkent, pedig az önkormányzatok közel fele mérsékelte a teátrumainak nyújtott támogatást. Idén további kétmilliárd forintos elvonással kell szembenézniük a budapesti kulturális intézményeknek. Az esetleges támogatások odaítélésekor pedig már nemcsak a produkció számít, hanem a társulatok közösségépítő tevékenysége, együttműködése a helyi oktatási és művészeti szervezetekkel, illetve "a gyermek- és ifjúsági korosztály igényes színházra nevelésének gyakorlata" is. Ennek ellenére úgy tűnik, a szakma nem fél: a repertoárok sokszínűsége továbbra is arra sarkall majd sokakat, hogy járjanak színházba - ki-ki az ízlésének megfelelőbe. Tarolni minálunk a zenés darabokkal lehet: az első húsz legnézettebb produkció mindegyike zenés, és 20- 50 ezres látogatottságot hoz, miközben a POSZT-díjas előadások jó, ha a tízezres nézőszámot elérik. Érthető, ha az Örkénytől a Katonáig minden színház műsorára tűz nem prózai műveket is.