A Shakespeare kortárs-előfutár Christopher Marlowe Doktor Faustus című drámája ugyanis több mint harminc éve szerepelt utoljára hazai színpadon, Ruszt József rendezésében. Most Káel Csaba próbálkozott vele.

Marlowe kalandos és rövid élete (29 évesen kocsmai gyilkosság áldozataként végezte) alatt írt hat drámát, de több költemény és műfordítás is dicséri, vagyis e szűkre szabott idő épp elég volt, hogy helyet kérjen és kapjon az irodalomtörténetben. Legmaradandóbb műve a Doktor Faustus, mely sztori később olyan zseniket bírt alkotásra, mint Goethe és Thomas Mann. Hogy a magyar színház eddig meglehetős közönnyel viseltetett Marlowe iránt, abban szerepe lehetett a szerző ellentmondásos személyének: összeférhetetlen volt, szenvedélyes, verekedős, titkos ügynök, kém és párbajhős, olyan, aki "tudta, hogy nincs ideje, hogy megértő legyen" - írja róla a Faustus legfrissebb fordítását is tartalmazó, nemrég megjelent kötetében Szabó Stein Imre.

"Valóságshow két részben" - áll a mostani színlapon, és már a színház előterében egy felvezető film pereg, melyben a show szereplői (vállalkozó, popsztár, politikus, marketinges stb.) vallanak arról, miért is jelentkeztek a műsorba. Majdani címszereplőnkről kiderül, hogy sikeres író, műveit több nyelvre lefordították, s noha szemtelenül fiatal, máris egyetemi professzor. Faustus világosan fogalmaz: célja új etikát teremteni, ahol győz a józan ész, és ha kell, ehhez segítségül hívja az ördögöt is.

A nézőtéren is ez a film fut, több képernyőn. A színpad egyik sarkában az Esti Showdert idéző díszlet, a másikban, tényleges valóságshow-elemként egy masszázsmedence, valamint egy konyha- és/vagy bárpult. Középen piros kifutó, melynek két szélén ugyancsak nézők ülnek - mégpedig a Dr. Faustus valóságshow nyilvános tévéfelvételén. Harsány, villódzó főcímzene ismétlődik, kamerák pásztáznak, vizuális trükkök sorjáznak, és a kellő pillanatban kigyullad a Taps feliratú lámpa is. "Felvétel" - szól a figyelmeztetés, majd Détár Enikő hírolvasóként vázolja a körülményeket, bemutatja a főszereplőt. Szó sincs itt színészetről, Détár épp olyan, mint minden este a szokott időben és helyen, a Reflektor magazinban.

Gyorsan távozik, s máris az örök elégedetlen, a tudás- és hatalomvágytól égő Faustus lép elénk. Bár Kolovratnik Krisztiánnak minden külső adottsága megvan, hogy az ördöggel szövetséget kötő tudós legyen, színészi játéka, mozgása túl egysíkú, flegma és árnyalatlan ahhoz, hogy hihetőnek látsszék a pokoli hatalmaknak önnön lelkét eladó, ám az utolsó órában az isteni bocsánatért könyörgő halandó szerepében. Sokat ront alakításán prozódiai hibája: a magyar nyelv sajátosságait figyelmen kívül hagyva, a mondatok végét hangsúlyozza.

Hitelesebb nála az ördögi küldöttből Faustus engedelmes szolgájává váló Egri Kati, aki Mephistophilisként szenvtelenül, de hátborzongatóan közli a dráma reménytelen üzenetét: "Ez itt a pokol, s mind benne vagyunk", és "Bennünk van a pokol, ahol vagyunk". Kritikusai gyakran vetik Marlowe szemére, hogy mostohán bánt mellékszereplőivel, s valóban, ez a darab is Faustus és Mephistophilis kettősén nyugszik. A többi karakter kiegészítés csupán, közülük talán a doktor mellett a végsőkig kitartó segéd, Wagner (Spindler Béla) emelkedik ki.

Mephistophilis fenti szavai sarkallták az alkotókat arra, hogy tévés valóságshow-ba ágyazzák az ördöggel lepaktáló mester történetét, bemutatva azt is, mit meg nem tesz az ember a pillanatnyi sikerért, s hogy másokon uralkodhasson. A valóságshow-keret ötletnek jó, ám néha megbicsaklik, ezért a nézők, akik ugyan a rendezői szándék szerint egyben szereplők is, a darabon kívül maradnak. A produkció nem szippant be, nem ragad magával - de, látva a pokoli véget, talán jobb is így.

Christopher Marlowe: Doktor Faustus. Budapesti Kamaraszínház - Tivoli. Rendezte: Káel Csaba.