A tíz fok körüli, kora tavaszias éjszakában viszonylag gyorsan elbúcsúzott egymástól a heroikusan helytálló színészgárda és a mindvégig kitartó nézősereg. Ha kevésbé mellbevágó a produkció, épeszű ember nem vacog éjjel negyed egyig a nyolcvanadik születésnapját ünneplő Szegedi Szabadtéri Játékokon. De a rendező Vidnyánszky Attila a Tragédia jó ismerőit és első nézőit egyaránt megragadó előadást álmodott meg.


A monumentális Madách-művet teljes terjedelmében ma már nem lehet színpadra vinni. Van, aki egész színeket töröl, van, aki csak szereplőket, monológokat. Vidnyánszky mind a tizenöt színt lepergeti, valamennyi fontos szereplőt felvonultatja, csak a dialógusokat kurtítja meg. Az ő értelmezésében a Tragédia az ember és a teremtő Isten viszonyáról szól. Itt nem Lucifer a főszereplő, aki végigvezetve Ádámot a múlt és lehetséges jövő színterein elborzaszt és kétségbe taszít, intellektuálisan összegez, s kimondja a legfőbb tanulságot: minden emberi erőfeszítés kudarc, minden eszme a visszájára fordul. Vidnyánszky Lucifere az Úrral csatázó túlmozgásos ifjú, akinek minden vágya, hogy égi magasságba emelkedjen, de nagy nekifutásai sorra kudarcot vallanak. Amikor az Úr a darab végén lejön égi pulpitusáról, s leveti jelmezét, hófehér ruháját és glóriáját, jelezve, hogy lent, az emberek között marad, Lucifer összeomlik.

Vidnyánszkynál Ádám és Éva az igazi főszereplők, még akkor is, ha hangsúlyozottan álmot látnak, és nem azonosak a történelmi színek szereplőivel, hanem csak követik, átélik, figyelik az eseményeket. Luciferhez képest mindketten érett felnőttek, akik tudják, hogy az ősbűnért keservesen fizetniük kell, és fizetni is akarnak: együtt. Közösen túrják a földet, hogy az éden apró mását megteremtsék. Ádám idealista, Éva bölcs, aki asszonyi ösztöneivel pontosan megérzi, hogyan mentheti meg az ő emberét. Éva az Úr szövetségese és Lucifer ellenfele. A küzdelemben Ádám a tét.

Az első rész a csúcsponton, a római színnel, Péter apostol keresztelőjelenetével ér véget, az előadás a földre ereszkedő Úrral. A "Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!" zárómondat nem messzi égi intelem. Elrebegi Éva, Ádám is.

Vidnyánszky előadásában a középkori misztériumjátékok, a vásári komédiák elemei vegyülnek a modern kori történelmi revük és a visszafogott lélektani színjátszás nagy pillanataival. Ez a sajátos eklektika hatja át a zenei aláfestést is, amelyben opera-, népdal- és misemotívumok egyaránt megférnek.


Alekszandr Belozub díszlet- és jelmeztervező monumentális papirusztekercset szimbolizáló építményt állít a színpad közepére, közepén nyitható kapuval, amelyből kilépnek a történelmi szereplők és előtűnik a história kelléktára. Előtte hatalmas, folyton mozgásban lévő földkupac. A színpadot amfiteátrumszerű padsor öleli körül. Villámgyorsan peregnek az események, nincs egyetlen perc fennakadás. Pazarul mozog a száz fő körüli statisztéria, ők nemcsak az arctalan tömeg, hanem a színpadkép formálói is.

A rendező rátalált a koncepciót nagy alázattal és tehetséggel megvalósító színészekre. Ónodi Eszter minden pillanata zseniális. Rátóti Zoltán nagyszerű Ádám, Trill Zsolt kiváló Lucifer. Az Úr szerepét nagy alázattal jeleníti meg Varga József. Cserhalmi György Kepler-alakítása a kiváló társak között is emlékezetes.

Egy baj van ezzel a Dóm téri Tragédiával: megismételhetetlen. Pedig jó lenne újra és újra látni; önfeledten derülni és sírni rajta. Vitatkozni róla.

Az ember tragédiája - Szegedi Szabadtéri Játékok. Rendező: Vidnyánszky Attila.