Miért lapos a Tesco teteje? Vagy: miért épülnek a IV. kerületi Duna-parton a lakóparkok? Hallhattuk már ezeket a felvetéseket, de talán soha nem nevettünk rajtuk jóízűen, mint ahogy más, zsidósággal kapcsolatos paranoián sem. Idei repertoárjának első darabjával a Gólem Színház éppen a "zsidó kontra nem zsidó hivatkozású diskurzusra" próbál válaszokat találni, mert ahogy fogalmaznak: társadalmunk e téren ördögi köröket fut.
hirdetés
"Skatulyázzunk, általánosítsunk és mutogassunk egymásra, amíg el nem fáradunk! Rettegjünk addig, amíg már képtelenek vagyunk komolyan venni rettegésünk tárgyát!" - vallja Vinnai András drámaíró, aki a színház felkérésére, a közönség által beküldött sztereotípiákat egybegyűjtve írta meg a mindkét felet kritikus szemmel bemutató darabját.
Az idegesítően politikailag korrekt gázóra-leolvasó, a két felet show-műsorban békíteni szándékozó riporternő, a holokausztkutató Rosenzweibergerstern úr és még sok más végletes karakter csal mosolyt a néző arcára az első részben, mely a legtöbb előítéletet, rettegést és mániát kifordítja. A második rész utópisztikus világa azonban már annyira abszurd, hogy a néző csaknem elveszti az első részben görbe tükörben - önmagát mint zsidót, vagy önmagát mint nem zsidót - bemutatott képet.
Az előítéleteket figyelmen kívül hagyó László szerepében Schmied Zoltánt hosszú idő óta először látni elementáris erővel jelen lenni a színpadon. Bánki Gergely a píszi gázóra-leolvasóból antiszemitává váló férfiként elsöprő erejű. Nagy Mari házsártos feleségként és titulusokban gazdag sóletmesterként is hatásos, Lukáts Andor, a férj és holokausztkutató alakítása szarkasztikusságában és nyersségében is elegáns. Mellettük az ifjú Huzella Júlia is pontosan érzi az egzaltált műsorvezető minden kliséjét.
Sokat vártunk az előadástól, de be kell látni, hogy egy színdarab nem adhat mindenre megoldást, viszont első lépésnek jó. Amire vállalkozott, az sikerült: legalább tudunk a másikon és talán még önmagunkon is nevetni, sőt röhögni.
Lefitymálva - Gólem Színház
Rendező: Borgula András

- cikk értékelése /szinhaz/nevetni-kell-ennyi-az-egesz-42841/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 126
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Orbán embere elintézte: Bruce Willis után más sztárok is jöhetnek Budapestre
- Időpont
- Ma: 17:56
-
Helikon 600
- Időpont
- Ma: 17:31
-
Kínos: Rendőrök vitték el a Heti Válasz vádlóját
- Időpont
- Ma: 15:39
-
Tömeg a belvárosban: Rengetegen tüntettek Orbán minisztere ellen (fotó)
- Időpont
- Ma: 14:57
-
Mi lesz ebből? Kórházba kellett vinni a miniszterelnököt
- Időpont
- Ma: 14:07
hirdetés
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Tegnap: 08:48
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Ma: 12:46
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- Tegnap: 18:40
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- 05.20: 20:32
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- Tegnap: 20:55
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Ma: 07:10
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Tegnap: 11:44
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Ma: 11:52
-
Zavargás tört ki Bamakóban - megsebesült az elnök
- Időpont
- Tegnap: 19:07
-
Holnap néhol felhőszakadás lesz
- Időpont
- Tegnap: 04:40
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- Tegnap: 20:55
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- Tegnap: 18:40
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Ma: 11:52
-
Őrizetbe vették Veres Istvánt
- Időpont
- Ma: 15:39
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Ma: 07:10
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Ma: 12:46
-
Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
- Időpont
- Ma: 09:52
-
Közepes erejű földrengés rázta meg Szófia környékét
- Időpont
- Ma: 06:11
-
Volt Malév-dolgozók demonstráltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál
- Időpont
- Ma: 14:57
-
Tesco: egy külső cég hibája miatt szakadt le az álmennyezet a siófoki áruházban
- Időpont
- Ma: 11:25
HETILAP
hirdetés
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”