A bécsi költő és a német komponista ismeretsége 1900-ban kezdődött, de pályájuk döntően csak A rózsalovaggal fonódott egybe, amit Hugo von Hofmannsthal már kifejezetten Richard Straussnak írt 1911-ben.
hirdetés
A Salome és az Elektra után ez az opera új stílust hozott Strauss zenéjében. A miértre magyarázat lehet a költő hatása, ám tény, hogy a zeneszerzőt is foglalkoztatta a váltás gondolata, ami a tőle való "legközelebb írok egy Mozart-operát" idézettel igazolható. Két tragikus mű után született hát ez a "zenés komédia", melyet a drezdai ősbemutató közönsége ovációval fogadott. A darab bejárta Európát, eljutott a tengerentúlra, és sikere ma is töretlen.
Pedig A rózsalovag rendezői általában nem ültetik át a cselekményt későbbi korokba, extrém helyzetekbe. A budapesti Operaház előadását ezúttal Andrejs Žagars, a Lett Nemzeti Opera főigazgatója állította színpadra, aki mégiscsak változtatott azzal, hogy a történetet Mária Terézia idejéből áthelyezte a szecesszió, vagyis a darab keletkezésének korába. Döntése mellett szól, hogy Mária Terézia idejében még nem létezett bécsi valcer, jóllehet ez Strauss művének egyik legvonzóbb sajátossága. E koncepcióhoz igazodik Julia Müernek a kort attraktív motívumokkal megidőző díszlete, és Kristine Pasternaka is ehhez tervezte a finom jelmezeket: nekik köszönhetően végképp a századelő levegője lengi be a színpadot, míg mi a boldog békeidők enyhén fakó színeit és formáit látva egyre erősebben érezzük, hogy szívesen időznénk e bécsi miliőben.
Még úgy is, hogy az első és a második felvonás színpadképe alig változik, néhány bútor cseréje jelzi csupán, hogy a Tábornagyné úri szalonja után Faninal polgári otthonában vagyunk. Keressük az indokot: talán a rendező így kívánta jelezni, hogy a feltörekvő parvenü már nincs messze az áhított céltól, és az arisztokrácia köreit el is éri, ha lányát az idősödő, kissé bumfordi (de mégiscsak báró!) Ochshoz adja. Amilyen egyívású e két felvonás díszlete, olyan meghökkentő a harmadiké, ahol minden (falak, ajtók, lépcső, a plafon a csillárral) derékszögben elfordul: ez "az időből kizökkenő tér" hivatott bemutatni, hogy a szereplők milyen változáson mennek át. Hús-vér alakok története ez, bár az alaphelyzet korántsem új: az idősebb nő-fiatal fiú, és az idősebb férfinek feleségül szánt fiatal lány sztorija nem egyedi az operairodalomban, sőt az ifjak egymásra találása is törvényszerű. Ennek ellenére a darab nagy élmény, főleg megfelelő énekesekkel. Mert egy jó Rózsalovaghoz tökéletes Tábornagyné, remek Octavian, kitűnő Ochs báró és persze biztos kézzel irányított, a művet alaposan ismerő zenekar kell.
Bátori Éva vérbeli Tábornagyné. Éppúgy képes védtelen lenni a reggeli szerelmes ölelésben, ahogy fogadni az audienciára érkezőket, megtréfálni a vidéki rokont, vagy szívszorítóan, ám önsajnálattól mentesen elgondolkodni az idő (és a fiatalság) múlásán. Méltó partnere a rajongó ifjú nadrágszerepében Meláth Andrea, aki nemcsak lánykérő-rózsalovagként áll helyt ragyogóan, hanem remekül alakítja a szolgálólánynak öltöztetett fiút is. Nagy tanulsága volt a bemutatónak, hogy ha itthon éppen nincs alkalmas Ochs, külföldről kell hozni. A fiatal német basszista, Lars Woldt kiválóan énekelte és játszotta a bárót, nem esett túlzásba, de nem is egyszerűsítette a figurát bohóccá, inkább néha már-már drámai magaslatokba emelte.
"Az Ön művészete olyannyira megfelel az enyémnek, mintha egymásért születtünk volna, és bizonyos, hogy valami szépet teremtünk együtt" - írta Strauss Hofmannsthalnak közös munkálkodásuk hajnalán. A rózsalovag márciusi premierjén ez a kettejük teremtette szépség sejlett fel a budapesti Operaházban.
Richard Strauss: A rózsalovag. Magyar Állami Operaház. Rendező: Andrejs Žagars.

- cikk értékelése /szinhaz/szazadelo-derekszogben-28521/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 215
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Ma: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Ma: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Ma: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
hirdetés
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
-
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Hűvös, esős idő várható
- Időpont
- Ma: 15:11
HETILAP
hirdetés
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok