Többen meglepődtek, mikor kézhez kapták a gázszámlát.
Nem hitt a szemének Balogh Imréné, amikor kézbe vette a 112 ezer forintos gázszámlát, melyet az E.ON Zrt. küldött ki neki, számolt be a Zalai Hírlap. A 79 éves asszony azóta is gyakran elsírja magát, ha ránéz a csekkre, ennyi pénzt ugyanis nem tud kifizetni havi 59 ezer forintos nyugdíjából.
Balogh Imréné, Mariska néni 112 ezres számlája nem egyedi, többen is az átlagos gázfogyasztás dupláját vagy tripláját találják látják a csekken, s a Zalai Hírlapot egyre többen keresték fel, hogy elmondják, felháborítónak tartják az E.ON magatartását azokkal szemben, akik másik gázszolgáltatóval kívánnak szerződni.
- Tavaly év végén kötöttem szerződést egy új szolgáltatóval, mivel 20 forinttal olcsóbban adják a gázt, nekem pedig minden fillér megtakarítás sokat jelent - hangsúlyozta a zalaszentbalázsi kisnyugdíjas. - Korábban 20 ezer forintos átalánydíjat fizettem, éppen ezért arra gondoltam, hogy az utolsó E.ON-os számlám is körülbelül ekkora összeget tartalmaz majd.
- Erre ideküldtek egy 112 ezer forintos csekket! Ha két hónapig egy falatot sem ennék, akkor sem tudnám kifizetni ezt a hatalmas összeget - pityeredett el az amúgy nagy családi házban élő asszony.
A Zalai Hírlap megtudta: Mariska néni unokaöccse, a szintén zalaszentbalázsi Szekeres László hasonló cipőben jár, ő is gázszolgáltatót akart váltani, ám ahhoz, hogy elengedjék, először egy 15 ezer forintos csekket kellene kiegyenlítenie.
- Nem vagyok hajlandó olyan gázért fizetni, amit nem használtam el - replikázott a férfi, aki nemrég tudta meg, hogy a szolgáltató - a belső üzletszabályzatra hivatkozva - jogosult előlegszámlát kiküldeni.
Balázs István is meglepődött, amikor kézhez kapta februári gázszámláját. A 79 éves nyugdíjasnak potom 96 ezer forintot számlázott ki az E.ON.
- Egyelőre nem fizettem be a csekket, hiszen 80 ezer forint a havi nyugdíjam - mesélte Pista bácsi. - Éppen azért akartam szolgáltatót váltani, mert a másik cég olcsóbban adná a gázt. Kiszámoltam, hogy ezzel évente egyhavi gázszámlát tudnék megspórolni.
Pista bácsi nemrég levelet írt az E.ON-nak, amelyben azt kérte, hogy csak a valós gázfogyasztást számlázza ki neki a cég. Választ még nem kapott.
- Egyre többször találkozunk ezzel a problémával, az E.ON vélhetően így próbálja magához láncolni az ügyfeleket - vélekedett Horváthné Nemesi Gyöngyi, az egyik új szolgáltató, a gas.hu üzletkötője. - Elsősorban azok a kisnyugdíjasok szeretnének átszerződni, akiknek számít, hogy pár forinttal olcsóbban juthatnak gázhoz. Közülük sokaknak a havi gázszámla befizetése is nagy gondot jelent, hát még, ha egyszerre két-három havit kérnek tőlük. Nem egy olyan ügyféllel volt már dolgom, akivel azért nem tudtunk szerződést kötni, mert nem tudta kifizetni az E.ON által kiküldött több tízezer forintos csekket.
Az ügyfelek egyéb dolgokra is panaszkodnak. A nagykanizsai Horváthné Tóth Valéria ugyan befizette végszámláját, ám ettől függetlenül nem volt egyszerű a szolgáltatóváltás.
- Mikor megkötöttem a szerződést az új gázszolgáltatóval, azt mondták, hogy semmi dolgom nem lesz - mesélte az asszony. - Ehhez képest napokig nem tudtam bejelenteni az utolsó havi óraállásomat az E.ON-nak, pedig telefonon és interneten is többször próbálkoztam. Végül bementem az ügyfélszolgálatra, ahol kiderült, hogy kizárólag személyesen lehet bejelenteni az adatokat, ám ezt velem az E.ON és az új szolgáltató is elfelejtette közölni.
A zalaegerszegi Pörge Krisztina is a gázszolgáltató-váltás menete miatt emelt szót; mint mondta, nem kapott megfelelő tájékoztatást, így fordulhatott elő, hogy tudtán kívül sztornózták az új szolgáltatóval kötött szerződését.
- Már december elsejével szerettem volna váltani, el is számoltam az E.ON-nal. Akkor azt mondták az ügyfélszolgálaton, kapok még egy csekket, ezt fizessem be, s a két szolgáltató minden egyebet elintéz egymás között. A csekk megérkezett, befizettem, ám a következő hónapban újabb csekk jött az E.ON-tól. Mikor ennek okára rákérdeztem, azt a választ kaptam, hogy továbbra is aktív fogyasztó vagyok, az átlépés tehát nem sikerült - mondta el lapunknak. Azt pedig már a múlt héten tudta meg, hogy mivel az úgynevezett előlegszámlát némi késéssel fizette be, tartozónak minősült, s így a másik szolgáltatóval már megkötött szerződését érvénytelenítették.
A hírlap olvasói által felvetett észrevételekkel Varga Ivetthez, az E.ON Hungária Zrt. kommunikációs illetékeséhez fordultak a lap munkatársai, aki tájékoztatást adott a váltás menetéről és ez utóbbi konkrét esetről.
- A szolgáltatóváltást adminisztratív és pénzügyi előírások szabályozzák, melyeket, mint mindenkinek, nekünk is be kell tartanunk. Az egyetemes szolgáltatási szerződés a bejelentést követő második hónap első napjára, írásban mondható fel, e felmondás és kilépés feltétele az egyetemes szolgáltatóval szemben fennálló tartozás rendezése - jelezte elöljáróban.
Hozzátette: az egyetemes szolgáltató (az E.ON) a kilépés időpontjáig a becsült gázfogyasztás alapján jogosult előlegszámlát kiállítani, az úgynevezett fogyasztási jelleggörbe alapján. A téli hónapokban ez nyilván jóval magasabb, hiszen az ügyfelek zöme ilyenkor használja el éves gázfogyasztásának döntő részét.
- Ha az ügyfélnek nincs tartozása, a szolgáltatóváltás megvalósul. A piacra lépés napjának dátumával elszámolás készül a tényleges mérőállás alapján, melyet az ügyfélnek kell közölnie. Ha túlfizetése keletkezett, akkor azt az elszámoláskor majd visszakapja. A váltás adminisztrációja egyébként az ügyfél számára ingyenes, eljárási díj vagy ügyintézési költség nem terheli őt - fogalmazott Varga Ivett, jelezve, hogy a váltani szándékozók mellett egyre gyakrabban találkoznak az E.ON-hoz visszatérő ügyfelek megkereséseivel. Az egerszegi panaszról végül elmondta: az ügyféltől 2009. október 12-én érkezett jelzés a szolgáltatóváltás szándékáról, tehát a kilépés dátuma december 1-je lett volna. Ez azonban nem volt lehetséges, mivel az ügyfél a november 16-ai esedékességű részszámláját késéssel egyenlítette ki. Amennyiben kilépési szándékát fenntartja, ezt újra jeleznie kell, s a bejelentést követő második hónap első napjával lehetséges a szolgáltatóváltás.
Varga Ivettől azt is megkérdezték a Zalai Hírlap munkatársai, hogy az elmúlt időszakban hány ügyfél mondta fel szerződését az E.ON-nál, ám mint kiderült: ez bizalmas, belső információnak minősül, így választ nem kaptunk rá.
Végül arról érdeklődtünk, a megyei panaszkezelő fórumokon milyen gyakran jelennek meg hasonló észrevételek. László Marianna, a TESZ Fogyasztói Kapcsolati Irodájának vezetője elmondta: január óta egyre többen panaszkodnak arra, hogy irreális összegről kaptak végelszámoló számlát a gázszolgáltatótól, s bár ők segítenek a panaszbeadvány megfogalmazásában, az ügyfél helyett (civil szervezet lévén) nem járhatnak el. Hozzátette: az ilyen eseteket a megyei békéltető testülethez irányították.
Dr. Jagasics József, ez utóbbi grémium vezetője jelezte: a törvény szerint csak akkor tárgyalhatják az egyes panaszokat, ha a fogyasztó írásban benyújtja kérelmét a békéltető testülethez. Egy ilyen konkrét ügyük volt az utóbbi időben, azt a vitás kérdést a testület ajánlásának megfelelően az E.ON rendezte is a fogyasztóval. Arról viszont nincs tudomása - tette hozzá -, hogy az E.ON azért küldött volna számlát az ügyfélnek, hogy megnehezítse a szolgáltatóváltást.
- cikk értékelése /uzlet/112-ezres-gazszamlat-kapott-a-nyugdijas-27776/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 7
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #21
- Mehtap
- 2010.03.11. - 08:34
Kedves olvaso6! Szivesen kielegitem kivancsisagat. Az aram szamlam igy nez ki NO-ban:
Meröora szama utoljara leolvasott ora allas uj ora allas felhasznalt KW/ev
Elszamolas:
felhasznaltKW/ev x netto ar(ez tartalmaz minden adot, kiveve a forgalmit)
+eves netzhasznalati dij
Összeg
+ forgalmi ado
fizetendö
- befizetett atalany(havonta mindig egyforma összegx12)
+ vagy - fogyasztas szerint
Ilyen egyszerü.
Üdv Mehtap -
- #20
- jobbos01
- 2010.03.10. - 17:31
Több oldalt tudnák írni az E-ON témában, de elég annyi,
hogy a gázos cég úgy viselkedik mint egy hatóság és
bünteti azt a fogyasztót aki megpróbál kilépni az E-ON tól.
Nekem tavaly volt kettő hónapos csatám velük és csak úgy
tudtam győzni, hogy feljelentettem őket az NFH-nál.
Semmire nem reagáltak az e-mailre a postai levelekre
stb. Kettő hónapig használták a pénzemet, egyszer
befizetettek velem kb. 60.000.-FT.ot, majd ugyanezt
levonták a bankszámlámról és csak az NFH segítségével
kaptam vissza.Utólag a sok újság cikkből derült ki, hogy
így büntették azokat akik kiakartak lépni az ő cégüktől. -
- #19
- őzgidácska
- 2010.03.10. - 15:20
Előzmény:
#14 joejoe
Joejoe-nak:
Köszi az adalékot a cikkhez, most már megértettem a néni problémáját. Akkor meg kéne várnia valamiféle éves fordulónapot, és akkorra időzíteni a szerződés megszűnésének a napját, hogy ne kelljen ekkora összeget előre kifizetnie.
Most már csak azt nem értem, hogy miért ilyen hosszú átfutási idővel dolgozik az E-ON (az összeg alapján hónapok telhetnek el a felmondás bejelentése és a szerződés megszűnésének időpontja között). -
- #18
- crufum
- 2010.03.10. - 14:10
Megmondom én, hogy miért kell előre kifizetni a számlát, azért, mert Magyarországon divat nem kifizetni a számlákat, és ha átment máshoz a fogyasztó és persze tojt arra, hogy kifizesse a tartozását, akkor hogyan éri el a szolgáltató, hogy a pénzéhez jusson? -
- #17
- joejoe
- 2010.03.10. - 12:14
Előzmény:
#15 olvaso6
Sajnos (vagy nem sajnos?) nem vagyok bennfentes, csak érdekelt ez a szolgáltatóváltás és aztán érdekesnek találtam az ide vonatkozó rendelkezéseket és elolvastam őket.
Magam is elcsodálkoztam azon, hogy még a számla tartalma is szabályozva van, ráadásul ilyen buta módon.
Teljesen egyetértek Önnel, hogy butaság érthetetlenné tenni a számlákat és követhetetlenné tenni az ügyeket. -
- #16
- 1istvan
- 2010.03.10. - 11:18
Előzmény:
#9 hakapeci
hát ha valami összezavart akkor a te fejed az
nem kicsi
nagyon
miért kellett ennyi marhaság miatt egyetlen betűt is leütnöd? -
- #15
- olvaso6
- 2010.03.10. - 11:17
Előzmény:
#14 joejoe
Biztosan szabályozzák, csak igazából nem érzem jónak azt a törvényt, amely ilyen bonyolulttá teszi a kiigazodást a számlán. Sokszor a szolgáltatók ügyintézői is nehezen tudják magyarázni a számlán szereplő összeget.
Szóval a mi bonyolult, az nem jó. A törvény nem "szentírás", gondolom a tapasztalatok alapján lehetne ésszerűsíteni. Nem hiszem, hogy ne lehetne egyszerűbben, és mégis úgy, hogy kihámozhassa aki akarja a háttér információkat.
A számlák össze-vissza küldözgetési ideje is zavaró.
El tudom képzelni azokat, akik a hivatali bikkfanyelvet nem igazán értik. El sem olvassák a legtöbben. Valahogy meg kellene ezt oldani egyszerűbben.
Ön úgy látom bennfentes. Tudja-e azt, milyen számlát kap mondjuk egy német állampolgár? Kíváncsi lennék rá. -
- #14
- joejoe
- 2010.03.10. - 11:01
Őzgidácskának:
A számla összege azért magas, mert a szolgáltató - az előző évek alapján - előleget számláz ki. Vagyis a felmondás napjáig kiküldi a számlát, előre.
Idézem: "jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig becsült földgázfogyasztásra számított díjakról mint előlegről számlát kiállítani. Az előlegről kiállított számlán az előleg fizetésére szövegesen utalni kell, és az előleg értékét - a felek eltérő megállapodásának hiányában - az előző év hasonló időszakának földgáz felhasználása alapján kell megállapítani."
olvasó6-nak:
Hogy minek kell szerepelnie a számlán, azt is törvényileg szabályozzák.
-
- #13
- joejoe
- 2010.03.10. - 10:54
Az eon a törvény betűje szerint járt el. Benne van az egyetemes szolgáltatási szerződésben is. Nagyon sajnálom akinek ez nehézséget okoz, de sajnos manapság már nem lehet csak úgy fejest ugrani valamibe. Én azt gondolom, szegény nénit jól befűtötte az ellenlábas, csak "elfelejtette" neki megemlíteni, hogy mi a szolgáltató váltás menete. És persze azt se mondta neki, hogy inkább nyáron váltson, mert akkor jóval kisebb számlával megússza.
Az is visszatetsző, hogy fenti cikkben a "másik" szolgáltató üzletkötője úgy nyilatkozik, mintha valamiféle visszaélésről lenne szó, pedig ők is tisztában vannak vele, hogyan szól a törvény. Ráadásul az összes egyetemes szolgáltatóra vonatkozik, nem csak az eonra.
-
- #12
- őzgidácska
- 2010.03.10. - 10:48
A nénike az udvart is fűtötte? Vagy a gázóra hibásodott meg? A cikkben nincs szó arról, hogy miért lett ilyen magas a számla összege. -
"Milyen gázszámlát fog még kapni, ha eladja a Főtávot a fidesz majd, mszp összeborulással."
Most milyent kap? Ezt kutakodja. Azt, hogy mi FOG történni, nehogy már maga mondja meg előre. Nézegesse csak az elmúlt 8 évet! Egyébként a ballibek akarták eladni a Főtávot. Nem kellene ezt másra fognia!
"Ajánlom mindenki figyelmébe Hegedűs Zsuzsa Jobbikos képviselő asszony leleplező irományát"
Mikortól JOBBIK-os Hegedűs Zsuzsa? Milyen leleplező irományról beszél? Milyen tisztséget is visel a hölgy? (Egyébként liberális, és Franciaországban dolgozik)
Álljon már le a marhaságokkal! -
- #10
- olvaso6
- 2010.03.10. - 10:30
A "szolgáltatók" hatóságosdit játszanak.
Minden ügyintézéskor iratokat másolgatnak le, reklamációnál hónapokig húzzák az időt, közben "gyűlik" az adósság, amelynek tartalmát meg sem indokolják. Csak fenyegetnek.
Képtelenség eligazodni a számláikon, csakhogy be tudják vinni az erdőbe a megrendelőt. A gáznál pl. miért nem köbméterre számolnak? Nekik kellene egy tól-ig fűtőértéket garantálni. Elég lenne egy sor a számlán. No ha alapdíj is van, akkor kettő!
Ugyanez vonatkozik a villanyra is. Most fogok átállni havi "beolvasós" módszerre, mert az átalánydíjas konstrukció csak tisztességes üzletmenet esetén lenne egyszerűbb.
Most (2 ÉVE!) vagyok levelezésben egy kábel TV-s szolgáltatóval, akinél képtelen vagyok elérni, hogy elismerje igazamat, a tértivevénnyel feladott és általuk ÁTVETT felmondó levelem ellenére.
Van már egy olyan határozatom, melyben egy reklamáló levelem dátumától (2008 őszi) elismerik azt, hogy nem kell fizetnem, de ennek ellenére továbbra is küldözgetik a felszólításokat az általuk elismert dátum utáni időszakról IS! Így is van 8 hónapnyi különbség az első felmondó levél és a reklamáló között, de az már túlzás, hogy a saját levelük tartalmát sem ismerik.
Ideje volna rendet tenni ebben a nagy "versenyben"! Aki szórakozik a vevővel, az elmehet "szolgál"tatni a saját hazájába. Boldogítsa ott az embereket. Gondolom ott nem merik megtenni!
-
- #9
- hakapeci
- 2010.03.10. - 10:28
Bár nem szeretem a generációs ellentéteket, negyven valahány évesen már engem is fúrnak "alulról", azért lassan kezdem unni, hogy életem és jövőmet a nyugdíjasok határozzák meg.
Üldögéljenek a támogatott távfűtésükben és nosztalgiázzanak.
A magyar szociális/gazdasági rendszerre óriási terhet tesz a nyugdíjak és a kamu rokkant nyugdíjak kifizetése.
A mai nyugdíjasok többsége a kilencvenes évek kezdetétől vonult vissza, főként, hogy jó statisztikákat produkáljon az állam, no meg a megszűnő munkahelyek miatt ( a piacok összeomlására máig nincs ésszerű magyarázat, lássuk a cseheket , akik lassabbak voltak -nem annyira korruptak- és most hogyan élnek).
Amikor arra hivatkoznak, hogy bezzeg mennyit dolgoztak, akkor nemcsak a gonoszságom hanem kezdeti munkahelyeim tapasztalata is mondatja velem a nyolcvanas években nem kellett megerőltetetten dolgozni ( János névnappal be is fejezödőtt az év stb. - kivétel a bányászoknak, futószalagon levőknek).
Azt , hogy az országot ők építették fel a másik marhaság: ha nem építenek, akkor azt jelenti nem is dolgoznak, tehát fizetést is miért kaptak volna, ezért pedig miért járna nyugdíj.
Amúgy e dzsamboré alapján megjegyezendő: hogy miért nem a Munkáspártra és miért Gyurcsányra szavaznak, és a fasizmus menetelése mellett az ő képükben a kommunizmus menetelését is látom.
Szegény összezavart fejek.Taposó malomból a tapsoló malomba. -
- #8
- zsil
- 2010.03.10. - 08:13
A liberális szlogen szerint "szabad" verseny van! Éljen a piac, mindent a piaci szereplők érdekeinek kell alávetni.
Így tehát: a monopolhelyzetben lévő szolgáltatók azt és úgy kötnek ki a szerződésben és jelenítenek meg a számlában, amit és ahogyan akarnak!
Tessék már mondani, ki, vagy mi határozza azt meg, hogy mekkora lehet az extraprofit, a tíz év múlva eszközölt beruházásaikat nem a cég tőkéjéből kell-e finanszírozni, vagy meg szabad jeleníteni a mai árakban?
Mi az árképzés szabálya??
Nem az lenne a szabad verseny alapja hogy az ügyfél azt választhatja, amelyik szolgáltató jobban és jobb áron szolgáltat?
Bizonyos szolgáltatók mögött elvtársak állnak, akiknek a jelszava: "Még, még, még, ....soha nem elég" !
Csodálkozunk, hogy pillanatok alatt be lehet adni az embereknek, hogy mindez azért van, hogy ki lehessen őket ebrudalni az otthonukból?
Vagy valóban azért van? -
- #6
- Rambler76
- 2010.03.10. - 07:25
Előzmény:
#0 janika2
Nem lenne nehezebb, ha olyan emberek üllnének ott, akik fel bírják fogni a kis agyukkal, hogy mit szeretnénk.
A költözésünk után a kábelszolgáltató ügyintézője képtelen volt megérteni, hogy mit szeretnék, pedig nem rébuszokban beszéltem.
-
- #5
- Rambler76
- 2010.03.10. - 07:20
Előzmény:
#0 janika2
Nos, ez Magyarország.
Ezt külföldön nem mernék megcsinálni az emberekkel.
És a legnagyobb baj, hogy tényleg minden így működik. Ráadásul azok az emberek / ügyfélszolgálatosok viselkednek így velünk, akiknek azért van munkájuk, mert "mi" ott vagyunk és a cégükkel szerződtünk. -
- #4
- mokus
- 2010.03.10. - 07:18
Előzmény:
#0 janika2
Engedtessék meg egy fontos kiegészítés, ez pedig az ÁRAK. A DIGI TV-nél egy név átírás a szerződés, melyet annak aláírása elött ilyen részletekről nem biztos, hogy mindenki tájékozódik, pofátrlanul magas 3600.-- ft-ot számol fel. Mennyi ideig tart egy átírás? 5 azaz ÖT perc, amennyiben még ceruzát is hegyezni kell. Akkor a 5 perc=3600 ft az órabér 43,200,- ft. NEM HANGZIK ROSSZUL. Ez a piacgazdaság??? -
- #3
- Vernyul
- 2010.03.10. - 07:15
Ilyenkor hol van az a kib.szott ombudsman? Nem az ingyenélőket kellene oltalmazni, hanem a munkában megfáradt nyugdíjasainkat és a munkából szerényen élőket.. -
- #2
- mokus
- 2010.03.10. - 06:49
Magyar Energia Hivatal Elnökének,
Elnök ur, Ön a diplomáját hol csináltatta? Mert az intézkedéseiből kicseng a hozzá nem értés az energia árak megállapításához. Ön pofátlan módon, indokolhatatlanul helyt ad az energiaszolgáltatók mindenkori áremelési követelésének. Elnézését kérem de most jöttem rá, Ön is a kizsákmányoló iskola áremelőszakán végzett. Ez legyen élete legnagyobb cselekedete.
Amennyiben alapvető (alapműveletekkel) matematikai ismeretei vannak, számolja ki, hogy az átlagbérből, átlagnyugdíjból hogy lehet megélni az alkotmányunk 54§ (1) leírt emberhez méltó életre. A (2) kimondja, hogy ebbeni életvitelben -emberhez méltó élet- nem akadályozhatnak meg bennünket, még Ön sem, mert az alkotmány 77§ (2) mindenkire nézve kötelezően rendelkezik. Vagyis Ön is a nemzet terhére részt vesz a különös módon és kegyetlenséggel kitervelt életellenes büncselekmény megvalósításában.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Ma: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Ma: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Ma: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
-
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Hűvös, esős idő várható
- Időpont
- Ma: 15:11
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
