A szocialisták szerint csak színjáték, hogy a polgári és radikális jobboldal üti-vágja egymást, és csak ők védhetik meg a rendszerváltáskor kialakult demokráciát.
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerint mára világossá vált, hogy a választásokon három párt, de csupán két erő: az MSZP és a "Fidesz-Jobbik tengely" küzd egymással.
Lendvai Ildikó szombati budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a Fidesz a valódi többpártrendszer szűkítésével "kiherélné", míg a Jobbik a lényeges normák megtagadásával "legyilkolná" a demokráciát. A kormánypárt vezetője elmondta: a szocialisták ezért minden olyan demokratikus oldalon tartózkodó választó szavazatára számítanak, aki biztosra akar menni a rendszerváltáskor kialakult demokratikus szerkezet megvédésében.
Lendvai Ildikó kiemelte: az elmúlt napokban ugyan a szavazatokért történő huzakodás szemtanúi lehettünk jobboldalon, ám e mögött nem zajlik valódi érték- és programvita. A szocialista politikus szerint a Fidesz a "light", míg a Jobbik a "kalóriadúsabb" változat, de ugyanarra a szavazóbázisra törekednek.
Az MSZP elnöke hangsúlyozta, hogy a jobboldalon két forgatókönyv van készülőben: a Fidesz és a Jobbik "kisgazda típusú, utolsó pillanatban történő összeborulása", vagy a két párt "MIÉP-es, rejtett, szégyellt", de a fontos pillanatokban történő együttműködése. Kérdésre válaszolva Lendvai Ildikó a Fidesz kampányfogásának nevezte, hogy Kövér László az elmúlt napokban úgy nyilatkozott egy vidéki lakossági fórumon, hogy pártja nem lépne koalícióra a Jobbikkal.
További kérdésekre reagálva a szocialista politikus azt mondta, hogy Bajnai Gordon parlamenti évértékelőjében még "valamennyi demokratikus párt jobbik énjéhez" szólt, amikor Orbán Viktort is demokratának nevezte. Lendvai Ildikó szerint a "pillanat akkor elszállt" , a Fidesz ugyanis úgy foglalt állást, hogy még a szélsőségek visszaszorításában sem kíván partner lenni.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök pénteki beszédéről szólva hozzátette: bíznak benne, hogy a volt kormányfőnek sikerült egyértelműen a szocialista párt melletti szavazásra aktivizálnia azokat, akik ma még nem döntötték el véglegesen, kire szavazzanak.
A Fidesz közleményben a következőt reagálta minderre: Az MSZP történelmi mélyponton van, ezért a kétségbe esett és nevetséges vagdalkozás. A Fidesz azonban nem kíván beleszólni a két szélsőséges párt - az MSZP és a Jobbik - második helyért folytatott küzdelmébe.
- cikk értékelése /uzlet/a-fidesz-kiherelne-a-jobbik-legyilkolna-mi-az-28040/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 12
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #54
- -nori-
- 2010.03.22. - 09:15
Előzmény:
#49 szmolka
Kedves szmolka!
Köszönöm, én is minden jót kívánok neked.
Ezzel a hülye ergyával pedig ahogy írtam a jövőben nem foglalkozom, úgyhogy azt ír, és úgy mocskolódik útszéli stílusban ahogy akar. Még a szövegfelismeréssel is gondja van, mivel nem tudta értelmezni amit írtam, de sebaj már nem számít mi a véleménye egy csökött agyú trágár disznónak.
Azt pedig nem kell szégyellned, hogy Jobbikos vagy, mindenki meggyőződése szerint fog voksolni. Én úgy gondolom, soha nem lett volna szükség kimondottan nemzeti nacionalista pártra, ha az épp hivatalban lévő kormány képviselte volna a nemzet érdekeit. Ehelyett csak idegen érdekeket szolgált, így hát nem csoda, ha a palettára felkerült a Jobbik, ma már ők is megkerülhetetlen tényezők a politikai palettán.
-
- #53
- Omega2010
- 2010.03.21. - 20:41
Előzmény:
#45 TJanos
jancsi,majd kérek tőled engedélyt,mihelyt köztársasági elnök leszel,megigérem. -
- #52
- Omega2010
- 2010.03.21. - 20:39
Előzmény:
#49 szmolka
Majd fogjátok még egymást köpködni,mikor a két párt egymásnak feszül.
Ha nori ilyen most,akkor milyen lesz később?
Kezdek félni:) -
- #51
- szmolka
- 2010.03.21. - 20:39
Előzmény:
#45 TJanos
Tisztelt TJanos! Nekem valaki, aki ismeri őt azt írta, hogy nem kell vele foglalkozni mert beszámíthatatlan ez az Omega2010. -
- #50
- Omega2010
- 2010.03.21. - 20:37
Előzmény:
#48 szmolka
szomorka,nem veszem el tőled a helyet.
Menj "takarítsd" ki a norit:) -
- #49
- szmolka
- 2010.03.21. - 20:35
Előzmény:
#46 -nori-
Kedves -nori-! Én ugyan JOBBIK-os vagyok, de hidd el nekem, ez a hülye csak mocskolódni van itt. Értelmes beszédet nem lehet belőle kicsikarni. Üdvözöllek, és minden jót neked. -
- #48
- szmolka
- 2010.03.21. - 20:30
Előzmény:
#47 Omega2010
Tisztelt Omega2010! Neked nem kellene már visszamenned a kocsmába? -
- #47
- Omega2010
- 2010.03.21. - 19:45
Előzmény:
#46 -nori-
Hogy nem szoktál ilyen jelzőket használni,te kis hazudós.
orbánt meg direkt írom kis betüvel,mert nagyon meggazdagodott a kormányzása alatt és elsíbolt sok vagyont is köztük pl. 12 állami gazdaságot.
Te meg csak azt kapod tőlem nyomi-nori,amit és ahogy te szoktál reagálni felém.
Feltételezem,hogy már régen voltál "megcsinálva",ezért vagy ennyire arrogáns. -
- #46
- -nori-
- 2010.03.21. - 18:46
Előzmény:
#42 Omega2010
Látod, most lebuktál rangorvégi Omega!
Az egész hozzászólásodból süt a hülyeség, ferdítés, és a maszop-libsi seggnyalás. Te merészelsz arról beszélni, hogy Orbánnál többet senki nem lopott?
Te aki most se teszel mást, mert csak a jelenlegi nomenklatúra haszonélvezője, egy agy mosott barom nyilvánul úgy meg, ahogy te.
Arról már nem is beszélve, hogy következetesen kisbetűvel írod Orbán nevét. Hogy jössz te ehhez? Mivel az alapvető udvariasság és emberiesség is hiányzik belőled....mint általában a hozzád hasonlókból, ezért nem is érdemelsz emberi és udvarias kontaktust.
Egy mocskos hazug disznó vagy.
Máskor is voltak vitáim hasonszőrűekkel, mint amilyen te vagy, de soha nem ragadtattam magam ilyen jelzőkre. Talán azért, mert azok is kulturáltabbak voltak, mint te, aki itt nyomizol.
Te szellemi nyomorék.
A jövőben nem is reagálok egyetlen húgyagyú beírásodra sem, mert nem is méltatlak rá, te nyavalyás bértollnok. -
- #45
- TJanos
- 2010.03.21. - 17:32
Előzmény:
#44 Omega2010
Omega2010 Neked egész egyszerűen nincs jogod vitázni. Csupán csak azért, mert te egy hazug rágalmazó vagy. A hozzád hasonlók össze-vissza hazudoznak ha érdekei úgy kívánják. Ti magatok vagytok a tömény rosszindulat. Az ilyen embereket nem kell meghallgatni. Valószínűleg szíved szerint elküldenél mindenkit a Gulág-ra aki nem borul térdre az Mszp előtt. Tudod te ilyen vagy. Egyébként mit keresel itt? Miért nem a Népszava online-on lógsz? -
- #44
- Omega2010
- 2010.03.21. - 16:23
Előzmény:
#43 izidor
Bármikor kiállnék veled egy vitára,kisgyerek. -
- #43
- izidor
- 2010.03.21. - 13:44
Előzmény:
#42 Omega2010
" véres szájjal védeni orbánt "
Ha valaki véresszájú, az Te vagy, azonkívül erősen alul informált (azaz hüle). -
- #42
- Omega2010
- 2010.03.21. - 13:39
Előzmény:
#41 -nori-
Mindenütt van fórum nyugodt legyél.
Soha annyit nem adakozott egyetlen egy párt sem,mint a Meggyesy,ezt te tudod jól csak adod itt a hülyét és vadbarmozol.
Nem kell itt véres szájjal védeni orbánt,mert annyit még miniszter nem lopott,mint ő.
A választások után minden elválik és úgy mond én hátradölve,páholyból fogom nézni orbán intézkedéseit,te meg nyomi-nori a fű alatt fogsz közlekedni,mint a vakond. -
- #41
- -nori-
- 2010.03.21. - 12:42
Előzmény:
#40 Omega2010
Omega!
Már sokszor mondtam, most is vallom, hogy hülyeségeket beszélsz.
"Sokkal jobban jártak volna,ha hagyják az mszp-nek meghozni a megszorításokat" - mond csak csökött agyú barátom miről zagyválsz te itt?
Mást sem tudtak, csak megszorítani és tudod miért nincs semmi eredménye? Mert a megszorításokból keletkezett többlet magánzsebekbe vándorolt. Mert az ilyen vadbarmok, mint te, mint egy szócső mantrázzák a hülyeségeiket, és azt akarják elhitetni a jó néppel, hogy még mindig megszorításokra van szükség.
Téged kellene megszorongatni....ahol gondolom....
Lelki szemeimmel látom, ahogy egy kivérzett, szétlopott ország romjai fölött Lendvai banya még mindig a demokráciáról rikácsol, te meg mint egy rangsorvégi Omega hajbókolsz és szajkózod a baromságaidat, alányalva az Alfáknak....szégyeld magad!
Ezzel a szöveggel menj a 168 órára,.....ja hogy ott nincs fórum, ahol hinthetnéd a hülyeségedet? -
- #40
- Omega2010
- 2010.03.21. - 12:35
Előzmény:
#30 olvaso6
Tudod mikor javult az ország gazdasági helyzete? Hát nem az orbán idejében.Horn Gyula tette jó pályára az országot,még ha fáj is neked.Gyurcsány is ezt akarta,de az ellenzék semmi be se ment bele.Megállították a reformot.Na,nem baj,mert most ezzel ők kerültek bajba,mivel nincs más választásuk és efelé kell lépniük.A saját farkába harapott ezzel.Sokkal jobban jártak volna,ha hagyják az mszp-nek meghozni a megszorításokat és most könnyebb lenne nekik is beleülni a készbe,mint tették anno a Hornék után.De mit lehet várni egy hülye csordától?
A választások után lehullik a lepel és színt kell vallani,nincs mese.Majd akkor nézd meg a programjukat,amit most titkosan kezelnek.
A biankós csekked majd nézd meg utána mi lesz rajta. -
- #39
- nanemá
- 2010.03.21. - 11:48
Előzmény:
#38 nanemá
Az egyetlen magyar buszgyártó vállalkozás Mosonmagyaróváron van a volt Kühne gépgyárba, és Credo a neve. Ha annyira aggódsz a magyar buszgyártásért, akkor aggódj érte. -
- #38
- nanemá
- 2010.03.21. - 11:39
Előzmény:
#31 Lali52
Lali 52
Attól hogy az Ikarus volt Sz.fehérvári telepén Volvo buszokat szerelnek össze, Széles úr annyit tesz hozzá, hogy tisztes bérleti díj fejében helyet ad a buszgyártáshoz. -
- #37
- gerison
- 2010.03.21. - 04:13
"a rendszerváltáskor kialakult demokratikus szerkezet megvédése..."
Hogy nem sul le az ocsmany bolsevik keperol az a maradek bor. Ha lett volna rendszervaltozas, akkor az osszes tetves kommunista ott logott volna a Terez koruti villanyoszlopokon, es akkor nem lophattak volna szet az orszagnak a maradek vagyonat, amit a "rendszervaltozas" elotti 40 evben nem sikerult. -
- #36
- Professzor
- 2010.03.20. - 22:55
Előzmény:
#19 olvaso6
Egy ideje egyébként Gyurcsány azt mondja már, hogy az ő beszédét Öszödön nem úgy kell érteni. Mert a szoci kormány igenis nagyon sokat épített Magyarországon, és nem ő, hanem Orbán kúrta el. Vagyis röviden azt mondja Gyurcsány, hogy ő Öszödön valójában hazudott. Nem kicsit pszichopata a fickó, az biztos. A tragédia az, hogy még mindig van jópárezer ember Magyarországon, aki istenként imádja őt. -
- #35
- Professzor
- 2010.03.20. - 22:51
Előzmény:
#33 zetkin
Soha nem fogom megérteni, hogy mi is a baja a radikálisoknak a finnekkel. Finnország a világ egyik legtermelékenyebb országa, a korrupció a világon egyik legalacsonyabb. Örülnék, ha Magyarországnak lenne egy olyan sikeres multija, mint a Nokia.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Végzetes esetek: Dobog a szívük, de halottnak nyilvánították őket
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Invázió: Óriási puhatestű lények szaporodnak a tengerentúlon (fotó)
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Szemét, lincshangulatú cikkek Magyarországról
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Nem várt javulás: Különös 2012-es hazai adatokra derült fény
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Nagyon kiosztotta a hatásvadász sajtót a Fidesz alelnöke
- Időpont
- Ma: 09:07
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Egy lincselés és ami mögötte van
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Kósa: „Hülyeségről beszél” a honi sajtó egy része puccs-ügyben
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Magára talált a lízingpiac
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Harmincegy éves magyar sztár, díjak nélkül
- Időpont
- Tegnap: 16:09
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Falánk óriáscsigák támadják Miamit
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Délen havazás, hófúvás várható
- Időpont
- Tegnap: 18:45
