A várfalak leomlanak
- Utolsó módosítás:
- 2010.08.13. - 08:21
- Létrehozás:
- 2010.03.20. - 18:19
Felbecsülhetetlen károkat okozott a rendkívüli téli időjárás a budai Várat körülvevő várfalban. A palota területének és környezetének vagyonkezelője, a Várgondnokság Nonprofit Kft. több milliárd forintra becsüli a helyreállítás várható költségeit.
A vakszerencsének köszönhető, hogy nem történt személyi sérülés, amikor március elején leomlott a budai várfal keleti felvezetőjének hét négyzetméternyi felülete. A terület vagyonkezeléséért felelős Várgondnokság Nkft. azonnal lezáratta a Siklótól a palotaudvarra vezető, a turisták által is kedvelt utat, és a tulajdonos Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. költségén nekilátott a veszély elhárításának. Az útzár kellemetlen perceket szerzett a Sándor-palotában működő köztársasági elnöki hivatalnak is, mert itt vezet az államfő számára kijelölt menekülési útvonal.
De milyen állapotban van a Várnegyedet körülölelő, mintegy 4,2 kilométer hosszú várfal, ha egyetlen hideg tél képes ekkora kárt okozni benne? Mint kiderült: az elmúlt évek pénzszűkének is köszönhetően a hónapokon át tartó fagy, majd a rések közé betoluló csapadék olyan mértékű romlást idézett elő, hogy milliárdokat vinne el a teljes helyreállítás.
Az első figyelmeztető jel a Karakas pasa tornyánál történt kőomlás volt február végén, amikor is a Csikós udvarban a mélygarázsnak kiásott - és több mint másfél éve sorsára hagyott - hatalmas, földbe vájt gödör fölött kiszakadt egy darab a szabadon hagyott falból. Ám ehhez képes méreteiben és a helyreállítás költségeit illetően is nagyságrendileg többszörös kár érte a keleti feljárót - tudtuk meg Szőke Balázstól, a Várgondnokság Nkft. ügyvezetőjétől. Itt a hét négyzetméternyi omláson kívül 500-600 négyzetméter falfelület lazult meg. A szokásos tél végi ellenőrzést tartották a nonprofit kft. munkatársai, amikor tapasztalták a fal súlyos károsodását. Mivel védett műemlékről van szó, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is bekapcsolódott: határozatban kötelezte mind az nkft.-t, mind a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t az életveszély azonnali elhárítására. Ez azonban még lapzártánkkor sem történt meg, amiről a csukott fakapura nejlonfóliában kihelyezett A4-es lap felirata is tanúskodott.
A közbeszerzési szabályok szerint még életveszély esetén is csupán legfeljebb nyolcmillió forint fordítható a halaszthatatlan beavatkozásokra, ám a várfal érintett szakaszának rendbehozatala a Várgondnokság Nkft. kalkulációja szerint 140 millió forintba kerül. E munkára közbeszerzési eljárást kell kiírni, ami miatt bizonyos, hogy a turistaszezon kezdetére nem fejeződhet be a helyreállítás. Ám ez a javítás csak a jéghegy csúcsa. A Várgondnokság Nkft. munkatársai ugyanis körbejárták a várfalat, és mindenhol a kiadós tél, a zord időjárás pusztító nyomait tapasztalták. Szőke Balázs szerint kosaras kocsival kellene felmérni, milyen a várfal állapota, hol történtek elmozdulások, kilazulások az esetenként több száz kilós, több tonnás kőtömbökben, mielőtt a leromlás, pusztulás súlyos balesetet okozna.
Magyar Károly régész, a Budapesti Történeti Múzeum középkori osztályának helyettes vezetője is úgy látja: az általános felújítás nem halogatható tovább. A régész megerősítette: minden fal, amely ki van téve az időjárás viszontagságainak, folyamatos karbantartást igényel. Ez még fokozottabban igaz azokra a régészetileg feltárt falakra, amelyeket a közelmúltban bontottak ki, és amelyeknek a konzerválása még nem történt meg - a feltárt falak kétharmada ilyen. A fagyások miatt a várfalból a fuga kipereg, emiatt a téglák, kövek kifagyhatnak. Évente ki kellene javítani a hibákat, akkor kis költségből meg lehetne úszni a fenntartást.
Ám mivel a várfalakhoz harmincnegyven éve nem nyúlt senki, a munkát egy teljes állapotfelméréssel kellene kezdeni, statikai vizsgálatokkal és műemlékvédelmi szakvéleménnyel, amely a helyreállítás módját, mértékét meghatározza, valamint az eljárást és az anyaghasználatot is előírja - mondja Szőke Balázs. Ehhez az nkft.-nek nincsenek sem emberei, sem megfelelő gépei, eszközei - és pénze sincs.

Az idén 147 millió forintból gazdálkodó cég immár öt éve csökkentett létszámmal működik, a palota parkjainak, kertjeinek, útjainak karbantartása, illetve a fal jelenlegi állapotának szinten tartása is meghaladja erejét, miközben a javítási munkálatok elvégzésére egyetlen nyugdíjas kőművest tud foglalkoztatni.
Mindeközben a Csikós udvarban építeni kezdett mélygarázs sorsát is hosszú távra rendezni kellene. A rendkívül előnytelen szerződés, hogy a műemléki környezet területét kilencvenéves hasznosításra átadja az állam egy magánbefektetőnek, ma már nemigen menne át a döntéshozókon (bár azt senki nem vitatja, hogy a parkolást a Várban meg kell oldani). A megállapodást viszont aláírták, ami az államot is kötelezi. S persze kötelezné a beruházót is, ennek ellenére közel másfél éve tátong az üres gödör a várfal mellett - az életveszély elhárításán túl egy kapavágás sem volt hónapok óta. Csak a cégkivonatból derült ki, hogy a beruházásra létrehozott Wipark Budavár projektcégből az egyik tulajdonos kiszállt. Az ügyet tovább bonyolítja, hogy az építési engedély a Várgondnokság Nkft. nevére szól.
Az MNV Zrt.-től írásban feltett kérdéseinkre azt a választ kaptuk, hogy a mélygarázzsal kapcsolatos problémákat illetően a Várgondnokság Nkft. az illetékes. Szőke Balázs viszont lapunknak azt nyilatkozta, hogy mivel az államot mint tulajdonost az MNV Zrt. képviseli, csak ő kezdeményezheti a szerződés esetleges módosítását vagy felbontását is.
Ebből a patthelyzetből feltehetőleg nincsen kivezető út az elkövetkező hónapokban, az új kormány megalakulásáig. Hogy azt követően lesz-e politikai akarat a várfal és az egész királyi palota állapotának felmérésére, az állagromlás azonnali megállítására és a rekonstrukcióra, azt jelen pillanatban valószínűleg még a kormányprogram szövegezői sem igen tudnák megmondani.
Rendhagyó történelemkönyv
A Várnegyedet körülölelő fal régészeti és műemléki védelem alatt áll. A tatárjárás után itt, a "pesti Újhegyen" (ma Várhegy) emelt vár védelmére készültek a falak, akkor épült ki a polgárváros is, amit ma a palotával együtt budai Várnak hívunk. Ám a késő középkorban az Árpád-kori szakaszhoz képest 8-12 méterrel kijjebb tolták a falakat - tudtuk meg Magyar Károly régésztől. Az építmény többször megsérült háborúk idején, a török korban, Buda 1686-os visszafoglalásakor, a város 1849-es ostromakor, amikor Görgey csapatai lőtték a várfalat, illetve 1944-45-ben, amikor a szovjet csapatok ostromolták Budapestet. A harcokat követően a sérült régi falak az adott kor technológiájával újjáépültek, sok helyen teljesen új szakaszok készültek. A középkorban kifolyókkal látták el a városfalakat, csatornákat, folyókákat építettek, hogy a bent összegyűlő csapadékot kivezessék. A második világháborút követően a kifolyókat befalazták, így a bent összegyűlő csapadék óriási problémákat okoz. A várfal afféle rendhagyó történelemkönyv - kibontásával feltárulna előttünk a magyarországi háborúk története is.
- cikk értékelése /uzlet/a-varfalak-leomlanak-27994/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 61
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #11
- Használ
- 2010.03.22. - 14:00
Nincs arra valami alkalmaz ott statikus, meg pár munkás ember, aki állaggondoz? Mert akkor minek rá sóhivatal nagy nagy költségvetéssel ugye.
Aszem a sóhivatal prémiumja ugrik, ha jól olvasom több milliárddal, vagy mennyibe is kerül a rendkívüli helyreállítás vagy hogy:) -
- #10
- gékovács
- 2010.03.21. - 18:13
Előzmény:
#4 14julia
Magadat reptesd ahogy manapság a szadesz repdes, lefelé az oldalról! -
- #9
- krisztoforo48
- 2010.03.21. - 17:01
Előzmény:
#7 jobbbarát
Igen,hibázott.Vissza kellett volna küldenie az országgyűlésnek.De ki az,aki nem követ el hibát?
Csak arra törekedhetünk,hogy minél kevesebb legyen. -
- #8
- imperative
- 2010.03.21. - 14:25
Előzmény:
#7 jobbbarát
Ha a mese igaz lenne, akkor nem kellene vastörvénnyel megvédeni a kétkedőkkel szemben!
Ennyire egyszerű!! -
- #7
- jobbbarát
- 2010.03.21. - 13:29
Előzmény:
#6 krisztoforo48
"Hanem ,hogy gátat szabjon a lelkiismeretlen törvényeknek és intézkedéseknek!!!!!"
Hát akkor a holotörvénynél nagyot hibázott ! -
- #6
- krisztoforo48
- 2010.03.20. - 23:18
Előzmény:
#4 14julia
Pillangócska!Sólyom az első köztársasági elnök,aki valójában az!Göncz papa aranyos öregúr stb....Az elnöki cím nem arról szól,hogy jópofáskodjunk és vigyorogjunk!Hanem ,hogy gátat szabjon a lelkiismeretlen törvényeknek és intézkedéseknek!!!!! -
- #5
- mavajo
- 2010.03.20. - 22:46
Előzmény:
#4 14julia
Ne, szárnyalhattatok eleget nanamával a szociknál, vagy még inkább a szabad madaraknál? -
- #3
- cigányember
- 2010.03.20. - 20:31
Előzmény:
#2 cigányember
Valami hiba csúszott be,a****ok helyett valószínűleg "nem érték"-et akartam írni,bocs! -
- #2
- cigányember
- 2010.03.20. - 20:23
Akit szívügyként érdekel a budai vár sorsa,olvassa el budavári gyerekkorom kedvenc könyvét,amely 46 évvel ezelőtt már feltárta a restaurálás hiányosságait.
Figyelmetekbe ajánlom tehát:"Dr Czagány István:A budavári Palota és a Szent György téri épületek"című 1966-ban írott nagyon érdekfeszítő és értékes könyvét!
Jelen pillanatban az építészek azon vitatkoznak,hogy a Rákosi korszak szülte dísztelen funkcionális szemléletű helyreállítás egyszerűen szólva ****ék az eredeti gyönyörű épületegyütteshez képest!Most gondolnak arra,hogy az eredeti /meglévő/ tervek szerint állítsák helyre,azért is,mert lassan teljesen lepusztul!
Milyen is az élet, (a legjobb regényíró),közel ötven év után ,hogy olvastam a születésnapomra kapott könyvet,ma láttam a neten először Czagány Dr.életrajzát és fényképét.
És ezek után öt perccel olvasom a fenti cikket........!
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Budai Bernadett titkolózik: volt SZDSZ-es poltikussal tárgyal
- Időpont
- Ma: 17:46
-
Botrányos ásatások, gyanús pénzügyek: Ez ment 3 évig az állami intézménynél
- Időpont
- Ma: 16:44
-
Szenzációs program: Világsztárok és hazai csillagok együtt Budapesten
- Időpont
- Ma: 15:39
-
Orbánnak és Bajnainak is beszólt: most lelép a bankvezér
- Időpont
- Ma: 14:07
-
Fejszenyéllel verték agyon - Máig tisztázatlan az ügy
- Időpont
- Ma: 12:28
-
Szabó Zsófi szeretne szeretni
- Időpont
- Ma: 04:36
-
Felcsutinak igaza lett: maradtak a durva törlesztőrészletek
- Időpont
- Ma: 14:07
-
Újabb áldozatokat szedett a fertőzés
- Időpont
- Tegnap: 06:11
-
Csontváz a laboratóriumban - feljelentést tesz az államtitkár
- Időpont
- Ma: 10:43
-
Elképesztő döntés - Az egész város bukhatja a milliókat
- Időpont
- Ma: 06:54
-
Szabad-e szidni az iszlámot, vagy nem?
- Időpont
- Ma: 11:00
-
Négy fővárosi lista szerepel majd a szavazólapon
- Időpont
- Tegnap: 07:15
-
Az államfő nem enged a 62-ből
- Időpont
- Tegnap: 17:23
-
Mit keresünk Afganisztánban?
- Időpont
- Tegnap: 09:51
-
Így alázza porig az RTL Klub a TV2-t
- Időpont
- Ma: 06:28
-
PRTovábblépés a kultúrában
- Időpont
- 07.29: 14:00
-
Matolcsy: Jövőre átalakul a gázár-kompenzáció
- Időpont
- Ma: 07:51
-
Csontváz a laboratóriumban - feljelentést tesz az államtitkár
- Időpont
- Ma: 10:43
-
Szabad-e szidni az iszlámot, vagy nem?
- Időpont
- Ma: 11:00
-
Így alázza porig az RTL Klub a TV2-t
- Időpont
- Ma: 06:28
-
Elképesztő döntés - Az egész város bukhatja a milliókat
- Időpont
- Ma: 06:54
-
Felcsutinak igaza lett: maradtak a durva törlesztőrészletek
- Időpont
- Ma: 14:07
-
Milliók Sarkozy ellen
- Időpont
- Tegnap: 19:41
-
Szabó Zsófi szeretne szeretni
- Időpont
- Ma: 04:36
-
Budai Bernadett lehet a Neo FM hírigazgatója
- Időpont
- Ma: 17:46
-
Eltussolt ügyek a kiskunhalasi pszichiátrián
- Időpont
- Ma: 08:43
-
PRTovábblépés a kultúrában
- Időpont
- 07.29: 14:00
-
Felcsutinak igaza lett: maradtak a durva törlesztőrészletek
- Időpont
- Ma: 14:07
-
Csontváz a laboratóriumban - feljelentést tesz az államtitkár
- Időpont
- Ma: 10:43
-
Így alázza porig az RTL Klub a TV2-t
- Időpont
- Ma: 06:28
-
Szabad-e szidni az iszlámot, vagy nem?
- Időpont
- Ma: 11:00
-
Szabó Zsófi szeretne szeretni
- Időpont
- Ma: 04:36
-
Milliók Sarkozy ellen
- Időpont
- Tegnap: 19:41
-
Láncsegítség
- Időpont
- Ma: 10:00
-
Elképesztő döntés - Az egész város bukhatja a milliókat
- Időpont
- Ma: 06:54
-
Gyanús pénzügyek és botrányos ásatások a KÖSZ-ben
- Időpont
- Ma: 16:44
-
Eva Rhodes-ügy: pénteken ítéletet hirdetnek
- Időpont
- Ma: 12:28
-
PRTovábblépés a kultúrában
- Időpont
- 07.29: 14:00
HETILAP
- 2010. 09. 09. |
- 36. heti lapszám

