Bankrablás?
- Utolsó módosítás:
- 2010.09.02. - 04:31
- Létrehozás:
- 2010.07.26. - 20:33
Ezerrel fúrják a különadót a külföldi tulajdonú bankok, pedig a világon máshol is készülnek megsarcolásukra. Nálunk az adókivetés mértéke miatt háborognak elsősorban, holott eddig itt kerestek a legjobban Európában. Ha az ügyfelekre hárítják a többletterheket, fejenként húszezer forintunk bánhatja.
"Miért nem veszi elő inkább a külföldi üzletláncokat a kormány? Ott is van pénz. Talán azért pécézték ki a bankokat, mert az emberek úgyis utálják őket?" - mondja egy bankvezető, amikor arról faggatjuk, mit szól a különadóhoz. Kétségtelen, hogy a pénzintézetek nem állnak a népszerűségi ranglétra csúcsán, de ennél súlyosabb oka van annak, hogy az Orbán-kabinet idén és jövőre 200-200 milliárd forintot hajtana be tőlük.
(A harmadik évben, 2012-ben már alku tárgya lehet az összeg.) Ma a bankadó jelenti a kulcsot ahhoz, hogy a kormány teljesítse választási ígéretét, vagyis az adó csökkentést, miközben tartania kell magát a 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycélhoz. Utóbbi kérdésben nem ismernek tréfát a Magyarországnak hitelező nemzetközi szervezetek, és lapzártánkig nem kívántak nagyobb mozgás teret adni a kormánynak. Az új gazdaságpolitikát megtestesítő 29 pontos akcióterv viszont csak akkor működik, ha közel 200 milliárdos pluszforrásigényét valahonnan összeszedi a kormány.
A pénzintézetek megkopasztása magától értetődőnek tűnik: a közhangulat a világon mindenhol a bankárok ellen fordult a válság kirobbanásában játszott szerepük miatt. Az amerikai és egyes uniós kormányok százmilliárd dollárokat, illetve eurókat költöttek arra, hogy kihúzzák őket a bajból, és most benyújtanák a számlát: Washingtontól Bukarestig napirenden van a bankadó.
Ugyanakkor globális sarcon is gondolkodnak, melyből az esetleges későbbi bankmentő csomagokat finanszíroznák. Az egységes adó ötlete elbukott a kanadai Torontóban, a világ meghatározó országainak július elejei csúcstalálkozóján, de ugyanott a kormányok szabad kezet kaptak bankjaik megadóztatására.
Úttörő szerepben
Amíg más államok még csak csiszolgatják a bankadóról szóló szabályozásukat, Magyarországon már a parlament előtt hever a törvénytervezet. Ha ezt elfogadják a honatyák a július 19-i végszavazáson, igaza lesz Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivőnek abban, hogy hazánk ismét élenjáróvá vált Európában, megelőzve például a németeket, a briteket vagy a románokat. Sok kifogás vetődik fel azonban a törvényjavaslattal kapcsolatban.
A bankadó önmagában reális elképzelés, különösen ott, ahol a pénzintézetek komoly állami segítséget kaptak. Nálunk csak két ilyen eset volt: az OTP Bank és az FHB Jelzálogbank kapott tavaly több mint 400 milliárd forint kölcsönt, illetve 120 milliárd forint értékű tőkeemelést a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az unió hitelkeretének terhére. Mindkét pénzintézet visszafizette már a segítséget.
Nagy bankmentés tehát nem volt, de más szempontból érthető az Orbán- kormány törekvése, hogy a válság okozta terhekből a pénzintézetek is kivegyék a részüket. Kiemelkedően jól kerestek ugyanis nálunk az elmúlt években, és a krízisből sem jöttek ki rosszul. A tavalyi évet 217 milliárd forint adózott nyereséggel zárták, köszönhetően a pénzügyi műveletek átmenetileg megnövekedett eredményének, illetve a hitel- és a betéti kamatok közötti különbség szélesítésének.
A bankok emelkedő kockázati költségeik egyre nagyobb hányadát hárították ügyfeleikre, akiknek egy része ez idő alatt erőn felül törlesztette hiteleit. Az idei első negyedévben már 123,4 milliárd forintos adózott eredményt produkált a szektor, ami 21,4 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakáét. A nyugat-európai bankok messze nem dolgoznak ekkora haszonnal: magyar társaik tőkearányos nyereségmutatója éveken át kétháromszorosa volt a nyugatinak.
És akkor még csak a kimutatott nyereségről van szó. "Nem látjuk, mennyi valójában a bankszektor profitja: a hazai pénzintézetek túlnyomó többsége valamelyik külföldi csoport leányaként működik, s kamatot vagy más szolgáltatást, például márkahasználati, ügynöki díjat elszámolva ki tudják kerülni a hazai adófizetést" - mondja lapunknak Herich György, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének elnöke. Minden bizonnyal élnek az adóoptimalizálás lehetőségével, és csoporton belül oda rendezik át a nyereséget, ahol jobbak az adózási feltételek - ért egyet egy név nélkül nyilatkozó szakértő.

Brutális dézsma
Miután az európai átlagnál nagyobb profitot érnek el idehaza a bankok, jogosnak tűnhet, hogy a különadó mértéke is magasabb legyen. Ám míg Barack Obama amerikai elnök 0,15 százalékot javasolt, a britek pedig 0,04 százalékot fontolgatnak, idehaza 0,45 százalékos mérlegfőösszeg-arányos bankadót kell két részletben befizetni szeptemberben és decemberben.
Svédországban - ahol már van ilyen teher - megelégszenek 0,036 százalékkal. A magyar mérték ezekhez képest brutális: igazi Robin Hood-adó, egy egyszeri, rendkívüli dézsma - véli Róna Péter közgazdász, aki ebben a formában nem tartja ezt helyesnek, noha egyetért azzal, hogy a magyar bankszektor adóztatási szintje messze elmarad a nemzetközi szinttől, miközben bizonyos összegeket valószínűleg kivon a magyar adófizetés hatálya alól.
Még ilyen elvonási mérték mellett is "csak" 130 milliárd forint befizetése jut azonban a bankokra. Hogy a kilátásba helyezett 200 milliárd befolyjon az államkasszába, a kormány a maradékot ráterheli a biztosítókra, a pénzügyi vállalkozásokra, a lízingcégekre, a pénzügyi közvetítőkre, az alapkezelőkre, a Magyar Fejlesztési Bankra és a Budapesti Értéktőzsdére. A teljes pénzügyi szektor állja tehát a számlát, függetlenül attól, milyen szerepet játszottak tagjai a válságban, vagy mekkora a jövedelmezőségük.

Tiltakozó helytartók
Bár a különadó miatt egyes bankok (akár az MKB, a CIB vagy a Raiffeisen) mellett a biztosítók és a lízingcégek közül is jó néhány veszteségbe fordulhat idén, a külföldi tulajdonú pénzintézetek, jobban mondva magyarországi "helytartóik" tiltakoznak a legerősebben. Számukra a bankadó komoly egzisztenciális következményekkel is járhat, ha nem képesek a jelenlegi kormánynál olyan hatékonyan lobbizni, mint az előzőeknél.
A kabinet velük, illetve a szektort képviselő bankszövetséggel tárgyalt a legtöbbet, de az egyeztetések kudarcba fulladtak, miután hat anyacég - a KBC, az Intesa Sanpaolo, a Bayern LB, az UniCredit, a Raiffeisen és az Erste Bank - a tárgyalások halasztását kérte, és a jelenleg hazánkban vizsgálódó IMF-et kezdte el fűzni, hogy segítsen lealkudni a teherből. Bár Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter leszögezte: a 200 milliárd "kőbe van vésve", a bankosok még mindig kompromisszumos megoldásban reménykednek. Például abban, hogy az IMF beleegyezik a hiány kismértékű növelésébe, s az így keletkező mozgástér részben vagy egészben feleslegessé teszi a bankadót.
Míg a színfalak mögött zajlik a huzavona, a Költségvetési Tanács is bedobta magát: kiszámolta, hogy a különadó a következő két évben csaknem fél-fél százalékponttal lassítja a gazdasági növekedést, mert megnehezíti az amúgy sem könnyű hitelhez jutást, mérsékli a fogyasztást és visszaveti a beruházási kedvet. Bár az utca embere valószínűleg kárörömmel figyeli, miként szorul a hurok a bankok körül, jobb, ha tisztában van azzal, hogy - megemelt törlesztőrészletek, számlavezetési, bankkártya-használati vagy valutaváltási díjak formájában - hosszabb távon ő fizetheti meg az adót.
Hacsak a szabályozó hatóságok - elsősorban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete - elejét nem veszik az ilyen kísérleteknek. De Szász Károly PSZÁF-elnök múlt heti interjúnkban nem sok jóval kecsegtette az ebben reménykedőket, s egyedül az OTP Bank mondta ki eddig: nem hárítja a lakosságra a bankadóból származó terheket. Persze az is meglehet, hogy Csányi Sándor OTP-vezér abban bízik: a bankadó kisöpri néhány versenytársát az országból, és újraosztják a lapokat a szektorban.
Túlélési stratégiák
Hitelezés visszafogása
Terhek áthárítása - főleg a lakossági ügyfelekre
Tőkeemelés anyabanki forrásból
Kivonulás
- cikk értékelése /uzlet/bankrablas-30681/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 32
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #32
- peter8811
- 2010.08.22. - 14:49
Újabb amerikai áldozatai vannak a Kósa híreknek, nyolc bank zárta be kapuit az egyesült Államokban, így az idei bankcsődök száma 118 darabra emelkedett. A betétbiztosító számára mindez hozzávetőlegesen 530 millió dollárt emésztett fel.:))
-
- #31
- egypolgar
- 2010.07.29. - 10:30
Előzmény:
#30 egypolgar
Engem nem érdekel ki teszi rendbe az országot...igaz nem tetszenek Orbán Viktor intézkedései pl a demokratikus intétzmények vonatkozásában..de ha gazdaságpolitikája eredményes lenne akkor annak örülnék...jelenleg azonban felületesnek populistának itélem meg a gazdaságpolitikát ..a fő baj hogy a gazdaságba is több politikát visz mint kellene....nem hiszek az eredményességében...de ha tévedek akkor be fogom látni és örülni fogok a tévedésemnek -
- #30
- egypolgar
- 2010.07.29. - 10:26
Előzmény:
#29 egypolgar
Megjegyzem hogy ráadásul úgy néz ki, Orbán mindent tűzzel vassal irt ami a szocikhoz köthető nm nézi hogy az amúgy jó e vagy rossz mivel a szocik kötöttték az IMF szerződést ezért azt ördögtől valónak tartja. Lényeges szempont hogy az IMF
1. elsősorban NÖVEKEDÉS párti és érdeke hogy az adósai pl. kihazánk NÖVEKEDJEN azaz vissza tudja fizetni a hitelt és
2. az IMF nem is túl szigorú meglehetősen szabad kezet ad illetve természetes ajánlásokat tesz esetünkben például elvárta hogy 2011-ről mondjunk valami biztatót
AZ EU-t a mi növekedésünk nem érdekli csak a hiánycélhoz ragaszkodik és azon a területen szigorúbb mint az IMF
-
- #29
- egypolgar
- 2010.07.29. - 10:18
A Valutaalap éppen kishazánk többlábonállásást segitette volna ...Orbán V. ha csak az EU-ra akar hagyatkozni akkor az a függetlenségünket csökkenti ráadásul ugyan jó hogy az EU-ban vagyunk de láthatóan az EU nem mindenható illetve jelenleg éppen elég baja van jobb lenne nem kizárólag rátámaszkodni...az EURÓ sem olyan igazán erőtől duzzadó valuta ld a CHF- hez és a dollárhoz viszonyitott árfolyamát -
- #26
- ferike48
- 2010.07.28. - 07:26
Előzmény:
#25 Learten
T.Learten!
Akár hogy is kerülgetjük ezt a bankadót, de egyre jobban körvonalazódik az a vélemény, hogy előbb vagy utóbb a bankok ügyfelei fizetik meg a bankadó (legalább annak 60 %-át...) -
- #25
- Learten
- 2010.07.28. - 06:46
Előzmény:
#24 egypolgar
"Ez egy bank véleménye, azonban érdekes módon elég jól összecseng számos független szakértő és intézmény véleményével.."
Már megint a függetlenek. Ugyan mitől független? -
- #24
- egypolgar
- 2010.07.27. - 22:07
Előzmény:
#23 ferike48
Ez egy bank véleménye, azonban érdekes módon elég jól összecseng számos független szakértő és intézmény véleményével.. -
- #23
- ferike48
- 2010.07.27. - 20:16
Előzmény:
#20 egypolgar
T Egypolgár!
Írod: "A sokadik cikk jelenik meg bankügyben és a cikkek színvonala egyformán gyenge, felületes... szerintem fölösleges egymás után írogatni a felületes cikkeket e tárgyban (is).
Megjegyzésem:
Én most nem ujságíró tollából idézek, hanem a koppenhágai Saxo Bank-tól, aki az MTI-hez juttatott el egy közleményt. Ha már egy bank ilyen nyiltan fogalmaz, akkor szerintem igencsak oda kellene figyelni, hogy mit mond:
"A bankadóval nem oldódnak meg Magyarország gazdasági gondjai, mivel a különadó a jelentősebb bankok éves nettó árbevételét 15-18 %-al csökkenti, amit a bankok át fognak hárítani ügyfeleikre, akik drágábban fognak hitelhez jutni...A legrosszabb esetben a hitelek elérhetőségének beszűkülése akár még a válságot is tovább gerjesztheti." -
- #22
- egypolgar
- 2010.07.27. - 17:50
Előzmény:
#21 egypolgar
"Bankrablás???"...ez az alcím---Hát én sem helyeslem a bankadót de a bankrablás kifejezést túlzónak tartom...de nem árt tényleg felhivni a figyelmet hogy nagy bajt okozhat a bankadó.... -
- #21
- egypolgar
- 2010.07.27. - 17:48
Előzmény:
#20 egypolgar
Míg a színfalak mögött zajlik a huzavona, a Költségvetési Tanács is bedobta magát: kiszámolta, hogy a különadó a következő két évben csaknem fél-fél százalékponttal lassítja a gazdasági növekedést, mert megnehezíti az amúgy sem könnyű hitelhez jutást, mérsékli a fogyasztást és visszaveti a beruházási kedvet.....
A Költségvetési Tanács azért "dobta be" magát..mert szinte kötelessége megszólalni ha ilyen jelentős baklövést készül elkövetni a kormány a költségvetés, a gazdaság azaz az egész ország érdeke elen. -
- #20
- egypolgar
- 2010.07.27. - 17:45
"Ezerrel fúrják a különadót a külföldi tulajdonú bankok, pedig a világon máshol is készülnek megsarcolásukra."....
1. Nyugaton a nálunk tervezettnél nagyságrendileg kisebb mértékű bankadót terveznek ÉS
2. A bankdadót ott nem a kötségvetésen a kormány által ütött lyukak befoldozására forditják..HANEM egy esetleges válság kivédésére képeznek tartalékalapot...azaz ott nem sarcolnak!!!
"Nálunk az adókivetés mértéke miatt háborognak elsősorban, holott eddig itt kerestek a legjobban Európában...."..miféle keresetről ír a cikíró???? Talán csak nem a bankárok jövedelméről.....??? Ha igen akkor téves úton jár, mert a bankárok keresete kvázi független bankadótól....a bankárok jövedelme (mármint a nettó) inkább a személyi jövedelemadótól függ...és annak tervezett változtatása előnyös a magas keresetűek így bankárok számára
is és a miniszterek számára is...
Ha az ügyfelekre hárítják a többletterheket, fejenként húszezer forintunk bánhatja.....ez lehetséges....de egy jelentős terhet bizonyára átterhelnek VAGY kevesebb marad a hitelezésre.....
MEgjegyzés: A sokadik cikk jelenik meg bankügyben és a cikkek szinvonala egyformán gyenge, felületes ...szerintem fölösleges egymás után írogatni a felületes cikkeket e tárgyban (is)
-
- #19
- peter8811
- 2010.07.27. - 17:08
Előzmény:
#18 Babatündér
tt nálam a kamat mértéke szerintem egészen jó
a kapott kamat Kamat 10,26 Ft
Kamatadó -2.05 Ft
szerintem még kellett volna gyurcsányéknak a 10,26 ra nyugdíj járulékot , egészségbiztosítási járulékot, munka nélküli járulékot szedni és a fizetésnek megfelelő 85% jövedelemadót szuper bruttóba és akkor a kapott kamat lenne 1,1 Ft.:))
-
- #18
- Babatündér
- 2010.07.27. - 15:24
Előzmény:
#14 Learten
Tényleg a móka kategória, hogy a bankok a betéteseknek alig adnak valami kamatot (2-3%-ot legfeljebb, minusz kamatadó, minusz kezelési költség, minusz számlavezetési díj, minusz nagymama Tena-lady pelenkája), a hiteleseknek meg 30-40%-os kamatra adják ki a pénzt, plusz a kezelési költség, plusz a számlavezetési díj, plusz a nagymama Tena-ladyje.
És akkor siránkozni próbálnak, hogy megadóztatják őket?
Nem tetszik? Akkor fogadják meg a gyurcsányi tanácsot, és menjenek a francba.
Majd a Magyar Állam alapít bankot, a Magyar Állam is tud Svájctól felvenni 0,1% kamatra hitelt és hitelezni belőle a vállalkozásokat és a polgárokat.
A bankok meg éljenek meg amiből akarnak. -
- #17
- cogito
- 2010.07.27. - 14:58
Nem az adóztatás a probléma, hanem az, hogy
- utólag vetik ki
- semmi összefüggés nincs a bank profitja és az adó között, ezérc sarc jellegü
- jogilag szerintem a fentiek miatt alkotmány ellenes, bár a mameluk, pecsétnyomó nem fog alkotmány bíróság ebben semmilyen kivetnivialót nem fog találni
- ilyen alapon bármilyen céget, sőt magánszemélyt is meg lehet majd sarcolni
- időtartama bizonytalan
- aránya és mennyisége kirívóan magas
- csökkenti a bankok hitelezésre rendelkezésre álló eszközeit
- a magyarországi bankok versenyképtelenek lesznek a külföldi bankokkal szemben, ezért az exportra is dolgozó vállalkozók igyekezni fognak külföldi bankoktól finanszírozást szerezni, ami csökkenteni fogja a belföldre dolgozók versenyképességét ezért nem lesz lehetőségük újabb munkahelyeket teremteni (nyilván ez nem minden vállalkozóra igaz).
Úgy hogy a Vikiéknek racionálisabban, a hatásokat analizálva kellene dönteniük ilyen ügyekben, nem pedig improvizálva, ami óriási károkat fog okozni... -
- #16
- Zokni
- 2010.07.27. - 10:06
Kedves Szerző!
A táblázatából az derül ki, hogy a bevétel zöme az OTP-ből jönne. Csányi meg most éppen haver. Kérdezze már meg, hogy mivel is hálálja meg Orbán az ajándék-pénzt? Az MLSZ-elnökség gondolom ennyit nem ér... -
- #15
- Zsusztina
- 2010.07.27. - 09:04
Előzmény:
#9 kollega
Amit néhány éve bevezettek, az nem bankadó volt, hanem kamatadó, amit a betétesektől vonnak le mind a mai napig. És ha aztán elköltöd a pénzt, akkor áfa formájában még egyszer adózol.
Egyébként jó, hogy szóba hoztad, mert szerintem elég faramuci dolog, hogy akkor senki egy szót sem szólt, hanem mindenki nyelt egy nagyot mérgében és azóta is fizeti a kamatadót, feltéve, hogy van még megtakarított pénze.
Bezzeg most, hogy a bankoknak kéne a zsebébe nyúlni, óriási vita alakult ki. De azért jó látni, hogy a civil kurázsi már fejlődik szépen. -
- #14
- Learten
- 2010.07.27. - 08:43
Előzmény:
#13 antibandi
"Éppen ellenkezőleg. Így szépen lassan azok is megszívják akiknek nincs bankhitelük, mert már most is elkezdte néhány bank megemelni a különféle számlavezetési és egyéb díjakat. "
Félrebeszélsz. Már most 1 ezrelék a kamat a folyószámlákra, míg 30% az akció hitelek esetén... Na most ezt add össze.
Úgy egyébként a forint sosem lesz stabil amíg a fizetőezköz áru és nem csak egy csereérték.
"Ez a forrófejü, ostoba politika, hogy hova fog vezetni. Na majd meglátjátok, egy-két éven belül. "
Az elmúlt 8 év "forrófejű" politizálása már megmutatta hova juttat minket. -
- #13
- antibandi
- 2010.07.27. - 08:28
Tipikusan idióta, átgondolatlan hülyeség, ami Orbánék indulat politikájából fakad.
Mert ugyan kisebbek lesznek ettől a kamatok ? Jobb feltételeket nyújtanak majd a bankok ?
Éppen ellenkezőleg. Így szépen lassan azok is megszívják akiknek nincs bankhitelük, mert már most is elkezdte néhány bank megemelni a különféle számlavezetési és egyéb díjakat. Ugyan 2011-ig nem nyúlnak a hitelekhez, de aztán ? Ki tudja mi lesz. Nehezebb lesz a cégeknek és magánszemélyeknek hitelt felvenni stb... Amúgy meg a külföldi példákkal az a baj, hogy ott a kamatadót biztonsági tartalék képzésére próbálják fordítani, mint vésztartalék, Nálunk pedig a költségvetési hiány foltozgatására. tehát egyszerű sarc amivel hosszútávon senki nem jár jól. Ez a forrófejü, ostoba politika, hogy hova fog vezetni. Na majd meglátjátok, egy-két éven belül.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Ez eldőlt: tényleg narancsuralom jöhet - Itt a legnagyobb vesztes
- Időpont
- Ma: 13:02
-
Kiderült: átejtés volt az egész kampány, átverték a pestieket
- Időpont
- Ma: 11:47
-
Orbán lefújta: 80 milliárdba fájt volna nekünk a botrány
- Időpont
- Ma: 10:05
-
Ki a szánalmasabb? - Az RTL és a Tv2 küzd a címért
- Időpont
- Ma: 08:23
-
Kemény tüntetésekre számíthat a kormány - bírósági szakaszba érhet a botrány
- Időpont
- Ma: 07:15
-
A Mónika-show műsorvezetője felháborodott interjúnkon
- Időpont
- Tegnap: 12:32
-
Palik lemondott, Gyulaynak "nemzeti ügy" a Forma-1
- Időpont
- 09.01: 12:08
-
Megdöbbentő fordulat: Tévedtek a gyilkossal kapcsolatban
- Időpont
- Tegnap: 18:49
-
A Facebook buktatta le a gyilkost
- Időpont
- Tegnap: 05:23
-
Török Zsolt és Kormos Kata válthatja Nyakót
- Időpont
- 09.01: 17:33
-
Összeszedi-e Jávor Benedek a 29 ezer kopogtatót?
- Időpont
- Tegnap: 07:07
-
Kívül tágasabb
- Időpont
- Ma: 07:15
-
"Lehetnénk királyság is"
- Időpont
- 09.01: 10:05
-
Korszakhatáron
- Időpont
- Tegnap: 10:35
-
Csak a díszlet
- Időpont
- Ma: 10:05
-
PRTovábblépés a kultúrában
- Időpont
- 07.29: 14:00
-
Kívül tágasabb
- Időpont
- Ma: 07:15
-
Kaszinóbotrány: ezért kell bezárni a gyanúsítottakat
- Időpont
- Tegnap: 17:06
-
Megdöbbentő fordulat: Tévedtek a gyilkossal kapcsolatban
- Időpont
- Tegnap: 18:49
-
Az új magyar külpolitikát méltányolja egy brüsszeli lap
- Időpont
- Tegnap: 13:51
-
Sült kolbász vagy főtt?
- Időpont
- Ma: 08:23
-
Csak a díszlet
- Időpont
- Ma: 10:05
-
Videobíró helyett: Magyar fejlesztésű játékvezetői rendszer
- Időpont
- Tegnap: 15:39
-
Kevesebb, mint tíz óra múlva kiderül, kik maradtak versenyben
- Időpont
- Ma: 06:22
-
Az elveszett póni igaz története
- Időpont
- Ma: 11:47
-
A jó zenéről szóljon a Magyar Dal Napja
- Időpont
- Tegnap: 20:10
-
PRTovábblépés a kultúrában
- Időpont
- 07.29: 14:00
-
Csak a díszlet
- Időpont
- Ma: 10:05
-
Videobíró helyett: Magyar fejlesztésű játékvezetői rendszer
- Időpont
- Tegnap: 15:39
-
Kívül tágasabb
- Időpont
- Ma: 07:15
-
Az új magyar külpolitikát méltányolja egy brüsszeli lap
- Időpont
- Tegnap: 13:51
-
Kaszinóbotrány: ezért kell bezárni a gyanúsítottakat
- Időpont
- Tegnap: 17:06
-
Az elveszett póni igaz története
- Időpont
- Ma: 11:47
-
Megdöbbentő fordulat: Tévedtek a gyilkossal kapcsolatban
- Időpont
- Tegnap: 18:49
-
Sült kolbász vagy főtt?
- Időpont
- Ma: 08:23
-
Elképesztő tervet eszelt ki az elhunyt állítólagos szeretője
- Időpont
- Ma: 04:36
-
Pleschinger az Államadósság-kezelő Központ élén
- Időpont
- Tegnap: 19:39
-
PRTovábblépés a kultúrában
- Időpont
- 07.29: 14:00
HETILAP
- 2010. 09. 02. |
- 35. heti lapszám
Címkefelhő
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- A Mónika-show műsorvezetője felháborodott interjúnkon
- Videobíró helyett: Magyar fejlesztésű játékvezetői rendszer
Twitteren megosztott cikkek
- Megdöbbentő fordulat: Tévedtek a gyilkossal kapcsolatban
- Összeszedi-e Jávor Benedek a 29 ezer kopogtatót?

